(Wonder Woman vol.5 #26-30, Annual #1, Steve Trevor Special) (2017) (írta: Shea Fontana, Greg Rucka, Vita Ayala, Michael Morceri, Collin Kelly, Jackson Lanzing, Tim Seeley; rajzolta: Mirka Adolfo, David Messina, Inaki Miranda, Nicola Scott, Claire Roe, Stephanie Hans, David Lafuente, Christian Duce) (eng)

mennyire kell odaadnia magát egy szuperhősnek a közjó érdekében? ennek a témának egy érdekes kifejtését kaptuk meg ebben a kötetben, ahol wonder woman csodálatos vérét követelik, szó szerint... sajnos az emberiség most sem tudott újat mutatni, mert a gyógyításra alkalmas csodaszert katonai célokra akarták felhasználni, ahogy azt illik, egy őrült professzor segítségével... kérni nem könnyű azt valakitől, hogy áldozza fel magát, a testét, úgyhogy keményebb módszerekkel próbálták rávenni hősnőnket az adakozásra, bomba-robbantással, zsoldosok támadásával, erőszakkal, akcióval. shea fontana író(nő) nem kímélte a diana közelében tartózkodókat -mondjuk be is szorult az olvasóba a levegő, amikor meglátta az etta hasából kimeredő repeszt... de például én annak örülök, hogy hősnőnk nem magányosan harcos a történetben, hogy vannak körülötte barátok, legyen az akár egy szerelmes férfiember vagy egy aranyos kislány... (apropó kislány, finoman csepegtetett analógiát kaptunk végig diana themyscira-i gyermekkorára). de nem csak a barátok voltak veszélyben, hanem érintve egy kifejezetten aktuális témát is, egy menekült-táborban lakók nyomorába is bepillanthattunk... (a két különszámról: apróbb sztorikat kaptunk itt, akár egy kedves múltidézést (a trinity első találkozását), akár egy kedves kaiju-sztorit. steve trevor-nak meg nem áll rosszul egy kis misztikum...) (nem is tudom, hogy mihez hasonlítsam a rajzokat, az animációs alkotásokhoz vagy a karikatúrákhoz, és igazából azt sem tudom, hogy tetszettek-e vagy sem...) (#05.11.)

(2017) (írta: Gary Whita, Christine Golden, Ken Liu, Griffin McElroy, Sabaa Tahir, Rae Carson, John Jackson Miller, Claudia Gray, Meg Cabot, Renée Ahdieh, Mur Lafferty, Chuck Wendig, Kelly Sue DeConnick, Matt Fraction, Paul Dini, Zoraida Córdova, Delilah S. Dawson Daniel José Older, Whil Wheaton, Beth Revis, Mallory Ortberg, Elizabeth Wein, Madeleine Roux, Pablo Hidalgo, Jeffrey Brown, Kieron Gillen, Glen Weldon, Ben Acker, Ben Blacker, Adam Christopher, Nnedi Okorafor, Cavan Scott, Gary D. Schmidt, Ian Doescher, Paul S. Kemp, Jason Fry, Pierce Brown, Greg Rucka, Alexander Freed, Charles Soule, E.K. Johnston, Ashley Eckstein, Tom Angleberger) (magyarul: Szukits, 2018) (0BBY/ABY)

megszámlálhatatlanul sokszor láttuk már a new hope-ot, könnyedén idézünk fel belőle jeleneteket és párbeszédeket, tökéletesen ismerjük minden apró zegzugát -legalábbis ezt gondoljuk magunkról, pedig biztos hogy van rengeteg apróság, aminek sosem tulajdonítottunk jelentőséget, és vannak apróbb szereplők, akik sosem kerültek az érdeklődésünk középpontjába. épp ezért volt jó ötlet egybeszerkeszteni ezt az évfordulós novellás-kötetet, hogy a címhez méltóan új szemszögből nézhessük meg az unásig ismert történetet... elég széles skálán helyezhetőek el a kiválasztott nézőpont-karaktereink, vannak olyanok, akiknek a filmben is volt némi szöveges szerepe (mondjuk nyitányként antilles kapitánnyal kötjük össze a rogue one és a new hope eseményeit), vannak, akik tényleg csak a háttérben lébecoltak a film idején (a mos eisley-i kocsma majdnem teljes törzsgárdája), vannak, akiknek látszólag semmi keresnivalójuk nincs ebben az idővonalban (yoda és lando), és akadnak merőben szokatlan választások is (a szeméttároló szörnye és az egér-robot)... ahogy várható volt, a birodalmiak is többek lettek üres (fehér) páncélnál és arctalan repülő fegyvereknél, kicsit ember-arcúbbá tették az ellenfelet így... már az előbb emlegettem a kissé kilógó karaktereket, de azért nem volt baj, hogy olyanok is felbukkantak, akik egy későbbi pontján kapcsolódtak csak be a saga-ba, mert egységesebbnek érezhető az ilyen húzások miatt a kánon -és egyébként is, érezhető volt, hogy ez a válogatás csak a jelenben készülhetett el, és ki is használták azt, hogy utalásokat tettek az azóta megvalósult filmekre, sorozatokra, regényekre (és ne felejtsük el azt sem, hogy így kicsit metává is válhattak bizonyos utalások, mint mondjuk a legendásan rossz rohamosztagos-célzás magyarázata, vagy ha azt a kacsintást nézzük, mikor arról van szó, hogy bárkinek lehet olyan szerencséje, hogy első érintésre tehetsége van a fénykard-forgatáshoz)... szerintem természetes, hogy ilyen mennyiségű novellánál hullámzó lesz a minőség, mert nem tetszhet a nyájas olvasónak minden ötlet és írói stílus, mint ahogy az is rendben van, hogy különböző hangulati elemek közt lavírozva lehet falni a lapokat (érdekes, hogy annak ellenére sikerült bizonyos pontokon izgulni, hogy pontosan tudtam, hogy mire fut ki a sztori. összetörni a szívemet viszont csak kétszer sikerült, és mindkét alkalommal az alderaan volt a ludas)... igazából nálam csak középtájon jött el egy kis elégedetlenségi hullám, amikor az istennek nem akartunk kiszabadulni a kocsma fülledt levegőjéből, de egyébként szívesen vettem ezt az új-látószögű nosztalgiát, ami belengte az egész kötetet. három év múlva lesz folytatás...? (##05.01.)

(Wonder Woman vol.5 #13,15-25) (2017) (írta: Greg Rucka; rajzolta: Renato Guedes, Liam Sharp, Bilquis Everly, Mirka Andolfo) (eng)

bár az előző két kötetet szétbontottam, és úgy írtam róluk, most azt éreztem, hogy annyira összefügg a két szál, hogy muszáj lesz a mondandómat is egyben tartani -arról már nem is beszélve, hogy a végére összeért a két idősík, így a páratlan számokban futó sztori következménye a páros számok fináléjába csúcsosodott ki, úgyhogy külön megvásárolva a két könyvet elég furcsa lehet ez az ugrás... azért is jó ez az összevonás, mert így jobban el tudom palástolni, hogy az olvasás elején a csalódottság lett úrrá rajtam, és nem csak azért, mert a jelen-szál meglehetősen nehezen akart beindulni, hanem mert semmi csodás nem volt a csodanőben amnéziásan és zavarodottan. mert az ember agya nehezen akarja befogadni, ha az erős nők példaképe összetörik és segítségre szorul... de amíg diana a kórházban lábadozott, addig egyébként is alig szerepelt a róla elnevezett füzetekben, sokkal inkább azzal foglalkoztunk, hogy felépítsük a másik oldalt -mert gonosznak nem mondanám veronica cale-t, csak egy anyjának, aki hajlandó átlépni minden határt a gyermekéért (elég hatásosan volt ábrázolva a lélek-lopás, és greg rucka még azt is ügyesen kikerülte, hogy bele tudjak kötni abba, hogy egy száj és orr nélkül létező entitás hogyan marad életben éveken át)... persze voltak igazi gonoszok is a történetben, a görög mitológiai weasly-ikrei, akikről azért kiderült, hogy nem csak csínytevésből cselekszenek, hanem komoly szándékaik is vannak. mert elsőre úgy tűnik, hogy mindenkinek themyscira-ra fáj a foga, de aztán kiderül, hogy nem a rejtett sziget a fontos, hanem ami hozzá kötődik: az igazi gonosz. elég csúnyán retcon-szagú volt, hogy ráfogták ares minden legutóbb elkövetett cselekedetét a gyermekeire, de mivel én nem ástam magam eddig mélyebbre a mitológiában, így el tudok fogadni egy ilyen írói húzást... valahol azt is megértem, hogy greg rucka visszacsinált minden változást, amit ebben a huszonöt füzetes run-jában elkövetett, azaz barbara ann-nek újra vérszomjassá kellett válnia és diana sem maradt a lasszója nélkül, pedig érdekelt volna, hogy mit kezd az írói utód egy ilyen helyzettel... bár a kezdetet döcögősnek éreztem, de miután diana kijutott a tudatának labirintusából (egy minotaurusz segítségével, hogy máshogy), már elkezdtek helyükre kattanni a dolgok, és sokkal élvezetesebb lett az olvasás. jöttek a filmszerű nagyívűségek, a megalapozott drámák mélyebbre süllyedtek, és aztán nagyon szépen hagytuk lecsillapodni a hullámokat, hogy elégedetten léphessünk tovább az új korszakba... (úgy tűnik, hogy a vizualitásban vesszőparipám lesz az arc-ábrázolás, mert itt is csak néhány félrement vagy hanyagul rajzolt arcnál szisszentem fel -és olyat nem engedhet meg magának egy rajzoló, hogy egy totál képnél nem rajzol arcot, miközben a sztoriban van egy arc-nélküli karakter is...) (érdekes volt látni, miként ütközik össze a füzetekben a mitológiai háttér és a modern technika, hogy a görög istenek mellett egy mesterséges intelligenciával is fel kell vennie a harcot diana-nak.) (#09.23.)

The Lies (Wonder Woman Rebirth, Wonder Woman vol.5 #1,3,5,7,9,11) (2016-2017) (írta: Greg Rucka; rajzolta: Liam Sharp, Matthew Clark) (eng)

tisztelem azokat az alkotókat, akik megpróbálják beépíteni a megjelenés körüli hercehurcákat a sztorijukba, akiknek van merszük azt mondani, hogy a különböző eredettörténetek, a hirtelen irányváltások szándékosak, mert valami gonosz erő össze akarja zavarni a hőst -és vele együtt az olvasók agyát is... ahogy hallom, elég vad dolgok történtek a new52 éra végefelé, úgyhogy most greg rucka-nak jutott a feladat, hogy kicsit kiszellőztessen a wonderwoman környékén -és ő céltudatosan letörte a vadhajtásokat, és elküldte diana-t egy kalandra afrikába, egy kis misztikummal és rejtéllyel fűszerezve meg a szuperhős-hangulatot. és érdekes módon nem a bunyókra helyezte a hangsúlyt, hanem az érzelmekre és a sztorivezetésre. cheetah, a régi ellenség sem azért érdekes, mert lehet vele karmot akasztani, hanem mert érzelmileg működik az összetett kapcsolatuk diana-val (ahogy a gonosz-dilemma is erősen jelen tud lenni nála, azaz hogy nem akar gonosz lenni (vagy embert enni), csak egy átokkal kényszerítik erre). a b-szál is hasonló módon épül be a nagy egészbe (ahol steve trevor vezeti a kiscsapatát ugyanabban a kitalált afrikai országban, ahol épp’ diana is tartózkodik), mert amint (meglepően hamar) összeérnek a szálaik, máris érzelmi töltet keletkezik a találkozásukból. ezt aztán gyönyörűen tovább lehetett vinni az afrikai kaland után amerikába is, egy igazán csajos, plázás, naplementés füzetbe, amiben olyan jól működött a romantika, hogy még az én kérges szívem is el tudott lágyulni egy pillanatra. de aztán a fellegekből vissza kellett térni a földre, hogy az átíveléssel foglalkozzunk, hogy gonosz cliffhanger-ekkel engedjenek minket az utunkra... most a friss film miatt egyébként is magas bennem a hype a csodanő felé, de ez a marék füzet csak megerősített abban, hogy közel áll hozzám a karakter, és hogy egy jó író keze alatt nagyon tud működni a jó értelembe vett érzelmes nőisége ebben a férfiközpontú szuperhős-világban... (a rajz-stílus eléggé a szememre való volt, csak azt nem értettem, hogy miért kell ennyi arc-közelivel telepakolni néhány oldalt...) (#06.14.)

Year One (Wonder Woman vol.5 #2,4,6,8,10,12,14) (2016-2017) (írta: Greg Rucka; rajzolta: Nicola Scott, Bilquis Evely) (eng)

egy kicsit hezitáltam, hogy miként olvassam ezt a két kötetet a fura megjelenés miatt -ugyanis a fent látható jelen-szál jelent meg a páratlan sorszámú füzetekben, míg ez az eredettörténet a párosokban. aztán úgy döntöttem, hogy megyek szépen sorba a megjelenés sorrendjében, ugrálva így a két sztori között, de szerencsére nem kellett ezt megbánnom, mert greg rucka végig figyelt arra, hogy rengeteg párhuzamot elhelyezzen az időben egymástól távol játszódó történetek közé -ha más nem, már az feltűnő volt, hogy itt diana elhagyja a paradicsomi szigetet, míg a jelenben vissza akar jutni oda... de menjünk vissza a kezdetekhez, mert szerencsére van miről beszélgetni... örültem, hogy nem csak wonder woman, hanem diana és steve trevor közös történetét kaptuk meg, szépen párba állítva a két elveszett lelket, akik többre vágynak, mint amit a körülöttük lévő világ kínálni tud. és az is jól működött, hogy a nagy találkozással nem csak egy férfi került be (a feltűnően gyakran pusziszkodó) nő-társadalomba, hanem a férfiemberek harcias kultúrája (és a fegyvereik) is (a friss mozi-élménnyel a fejemben nem volt könnyű elvonatkoztatni attól, hogy ez egy modern korban játszódó eredet-sztori, hogy ne várjam itt is az első világháború mocskát)... a drámai változások érzékeltetését is szerettem, főleg azt, hogy a legtöbb dolog vissza lett vezetve az anya/lánya kapcsolatra -még a fegyvert elsütő utolsó próba is... aztán felszálltunk a frissen létrehozott láthatatlan repülőre, és megérkeztünk a mi hangos és szagos világunkba, ahol még a legkeményebb ügynökök is szívószállal isszák a margaritát... diana beilleszkedése nem problémamentes, főleg hogy egy katonai intézményben kezdi az emberek közti pályafutását. még jó, hogy hamar mellésodródik dr.minerva, akit már a paralel-sztoriból ismerünk, mint cheetah (az indiana jones hangulatú különszáma alapján szívesen olvasnám a szóló sorozatát is)... aztán persze menetrendszerűen megérkezik az első akció is, aktuálisan egy terrorakció képében, ami vizuálisan lett igazán megkapó, ahogy a kilassított időpillanatot sikerült érzékeltetni (de egyébként is tele van a kötet ötletes megoldásokkal, montázsokkal). mire felocsúdnánk a nagy összefüggések megértésében, máris össze kell csapni ares-szal is, mert... ööö... mert a legnagyobb ellenségnek be kellett mutatkoznia az első sztoriban...? de talán csak ez a kicsit kapkodós befejezés az egyetlen dolog, amibe bele tudok kötni, úgyhogy makulátlan maradt a diana iránt érzett szerelmem... (#06.14.)

(2015) (írta: Greg Rucka, rajzolta: Marco Checchetto)

bár a régi expanded universe-ben jártas olvasóknak biztos nem újdonság, nekem még feltérképezetlen terület ez a ’jedi visszatér’ utáni időszak, mármint hogy szó szerint, percekkel, órákkal, napokkal később járunk a nagy fináléhoz képest. és nem hiszem, hogy bárki azt gondolta volna, hogy az ewokok megölelése után minden birodalmi letette a fegyvert a teljes galaxisban, azért nem könnyű szembesülni azzal, hogy igen komolyan kellett továbbra is használni a fegyvereket a makacs ellenállás miatt (főleg, hogy a császárnak volt tartalék-terve is). örülök, hogy nem a szokásos főszereplőink szemszögéből látjuk az eseményeket, hanem egy új arcot kapunk (aki ráadásul egy olyan karakter édesanyja, aki majd a hetedik részben lesz fontos szereplő), de itt vannak a hőseink is, szép sorban mindenki beköszön -ahogy ismerős helyszíneken és szituációkban is járunk. (az meg különösen vicces, hogy miközben egy űrcsata izgalmait olvassuk épp, az agyunk gyönyörűen ki tudja egészíteni az állóképeket, még a filmekben lévő hangeffekteket is halljuk magunkban...) azt gondoltam, hogy valami drámai véggel zárjuk a csupán négyfüzetes minit, így kicsit váratlanul ért a happyend. ($12.05.)

(Wonder Woman vol.2 #195-200) (2003-2004) (írta: Greg Rucka, rajzolta: Drew Johnson) (eng)

ahogy már a hiketeia-nál említettem, egy dc run-hoz elengedhetetlen, hogy wonder woman-t is olvassunk -és hát nem véletlen, hogy azt a sztorit vettem elő legutóbb, mert az volt greg rucka teszt-repülése, ami után ezeknél a füzeteknél kapta meg a hősnőt hosszú évekre. de egyébként is jó beugrási pontnak bizonyult, mert beveti az ’újonc segítségével hozzuk képbe a befogadót’ trükköt, és kétségtelen, hogy így a legkönnyebb magyarázni az új olvasóknak (és nézőknek, ha másik médiumról van szó). úgyhogy nem kapkodja az ember a fejét, hogy milyen pozíciót tölt be dianna, hogy mivel telnek a napjai, mert az első lapokról megtudhat mindent szépen sorban (ha már a hősnőt úgysem láthatja, hiszen jól rejtegetik az első füzeten keresztül. mert jobb dolga van...). a követségi feladatokkal adnak egy kis komolyságot a történetnek (plusz ezt szolgálják a wonder woman könyvének hatására felkorbácsolódott emberi érzelmek is), hogy aztán az olümposzi részekkel elemeljék kicsit a valóságtól -mert a karaktertől nem elválasztható a mitológia. és ez jó, mert még ha fel is van update-elve az istennek többsége, azért a kicsinyességük a régi... csak az utolsó résznél éreztem azt, hogy kihagytam valamit, mert nem igazán volt megmagyarázva, hogy a kiborg amazon miért is püföli dianna-t (egyébként is csak egy nagy bunyó volt az egész füzet). (bevallom, a 200. szám retrosított extra sztorijaihoz nem volt türelmem. viszont szeretnék önmagamnak egy high five-ot kiutalni, mert kitartottam hat füzeten át az angol nyelvűségük ellenére.) ($08.04.)

(2002) (írta: Greg Rucka, rajzolta: J.G. Jones)

ideje visszatérni egy nagyobb kanyar után a dc-univerzumba. de még mielőtt beleesnék a nagyobb események örvényébe, egy kicsit még visszanéznék. mert például kedvet kaptam wonder woman-hez (továbbra is igénylem az erős női karaktereket). persze most is ezerszer végigrágtam, hogy meddig menjek vissza, aztán egy olyan történetnél kötöttem ki, amit már olvastam évekkel ezelőtt. sőt, már akkoriban is próbáltam írni néhány értelmes mondatot a befogadott művekről, de hasztalan kerestem mindenféle elfekvő vincsesztereken, sajnos úgy tűnik, örökre elveszett ez a gyöngyszem. talán azért kár ez, mert arra kifejezetten emlékszem, hogy nem igazán tetszett a képregény, és kíváncsi lennék, hogy miért húztam a számat. mert második olvasásra igenis jónak tűnt. talán nem értettem a jól beleszőtt görög mitológiát? talán nem tudott megfogni a drámaisága? talán csak nem éreztem még rá a képregény-olvasás ízére? talán kellenek az ember életébe az ilyen rejtélyek... ($04.26.)

(2002-2004) (író: Greg Rucka, Mike Carey / rajzoló: Salvador Larocca)

uhh, én szeretem a street-level hősöket, nem kell mindig nagyszabás meg epikus kozmikus nagy csata. le lehet vinni emberi szintre vinni a hősködést. lehet, hogy külön kellett volna választanom a két minit, mert egy picit másképp állnak a zsánerhez. az elsőnek nem sok köze van a szuperhősködéshez, egy realista történet, ahol a hagyományos emberi gonoszság az, amit nem lehet tűrni (a gazdag ficsúrok mindig erőszakosak és el akarják tusolni az alávalóságukat). és pont emiatt az életszerűsége miatt lesz érdekes. de a kolis környezet is hozza elő az emlékeket az emberből. a másik történet már sokkal inkább a hagyományos daredevil-es világot hozza, a kötelező gonoszokkal, és a pitiáner gengszterekkel teli noir underground-ot. kicsit mozgalmasabb, és előkerül a bőr-ruci is (igaz, csak elektránál, matt valamiért megmaradt bekötött szemű ninjának, de jól van ez így). a mondandó viszont mindkét esetben ugyanaz: meddig mehetünk el az igazság üldözésében, mi az a morális határ, amit nem léphetünk át, mennyire hagyhatjuk eluralkodni magunkon a bosszú ízét, ami félreviheti a tetteinket. jó lenne azt gondolni, hogy a tinik is nyitott szemmel olvassák ezeket a képregényeket. (++05.03.)