(Thor vol.3 #1-8) (2007-2008, Marvel Comics) (írta: J.Michael Straczynski; rajzolta: Olivier Coipel, Marko Djurdjevic) (magyarul: Hatchette, 2018)

az előző thor sorozatot kénytelen voltam galádul félbehagyni, mert nem tudtam tovább elviselni a sok ’lőn’-t meg ’valá’-t, a középszerű kalandokat, így csak hallomásból tudtam, hogy a viharisten sem élte túl a képregénye befejezését -az viszont új információ volt, hogy vele együtt asgard (és összes lakója) is az enyészeté lett. de hát ebben a színes képregény-világban nincsenek végleges befejezések, mindenki tudta, hogy az északi istenségek hamarosan újra midgar földjét fogják taposni... mivel thor és kiscsapata nem csak egyszerűen meghalt, ezért kellett egy kis elvontság, hogy arról az elméleti síkról vissza lehessen hozni mindenkit -de szerencsére jms jól bánik ezúttal az elvontsággal. vagy legalábbis jól csomagolja epic-ségbe azt, ezért élvezetes olvasni, ahogy thor beizzítja a viharokat miközben újraépíti asgard-ot és kiszabadítja a lelkek fogságából a barátait. no meg az ellenségeit, mert egy thor kötet nem lehet meg loki intrika nélkül (emlékszem, hogy mekkora paláver lett az interneten, amikor egy nő érdemelte ki a mjölnírt (nekem még évek kellenek, hogy ehhez a sztorihoz eljussak majd), arról visszont hogy-hogy nem olvastam vérben-forgó kommenteket, hogy a csínytevés istene nemet váltott?)... bár erőteljes a mitológia jelenléte ezúttal is, jól ki van használva az is, hogy a földön játszódik a cselekmény. bár oklahoma elsősorban csak humorforrásként szolgál, jms valamiért aktualizálni is akarja ezeket a kalandokat, ezért elküldi hősét a katrinától sújtott new orleans-ba, valamint egy afrikai etnikai tisztogatás közepére is... rengeteget bújom mostanság a marvel-es olvasási listákat, amikben ezernyi ellentmondás van, ugyanakkor az tisztán kiolvasható mindegyikből, hogy érdemes felbontani a sorozat következő kötetét, mert az ottani első két füzet ide passzol, a többi része viszont már inkább a (már megint) közelgő nagy esemény utánra. ezért sem lett volna szerencsés ott hagyni thor-t a kötet végén, vérző testtel a porban... úgyhogy még itt kell értekeznem az első sztori kvázi epilógusáról, ahol megnézhettük thor odin-álmát, ahol sok mindent megtudhattunk az istenek atyja származásáról (és az is meg lett indokolva, hogy ő miért nem tér vissza a földre), de valahogy nálam a füzetek emberi oldala jobban működött, ahol végigélhettük hősünk örök szerelemének, jane foster-nek a szívszaggató drámáját... összességében meglepően jól működött számomra ez a kötet, talán mert pont olyan, mint a címszereplője, nagy, epikus és nem beszél sokat... (és valószínűleg plusz pontot számoltam fel azért, mert itt végre láthattuk, ahogy valaki jól elkeni tony stark száját!) (×01.04.)

(Daredevil vol.2 #100-105) (2007-2008, Marvel Comics) (írta: Ed Brubaker; rajzolta: Michael Lark, Marko Djurdjevic, John Romita Sr., Gene Colan, Bill Sienkiewitz, Alex Maleev, Lee Bermejo, Paul Azaceta) (eng)

ha gonosz lennél, és valaki olyan életére törnél, aki már több fontos nőt is elveszített korábban, azt vajon mivel tudnád térde kényszeríteni...? mr.fear-ben nem a maszkja félelmetes (sőt), hanem az a hidegség, ahogy véghezviszi a nagy tervét, hogy az ősellenségének tartott matt murdock-ot megtörje. és mondhatjuk, hogy pont ezért veszélyes, ha egy szuperhősnek van magánélete is, mert a szerettei folytonos fenyegetettségnek vannak kitéve, ugyanakkor tényleg hatással van rád, az olvasóra is, ahogy elszörnyedve látod, hogy (jelen esetben) ed brubaker min húzza keresztül szerencsétlen milla-t. és ezúttal egy pillanatig sem érzed azt, hogy majd megkönnyebbülhetsz a végén, mint ahogy a vérző szuperhősökről tudod, hogy előbb-vagy-utóbb fel fognak állni a padlóról és győzedelmeskednek -nem, itt egy ember élete örökre tönkre lett téve egy értelmetlen bosszú miatt... matt nem is úgy reagál, ahogy a konszolidált szuperhősöktől megszokhattuk, a sarokba hajítja a moralitás utolsó fátylait is, és csonttörő módon halad előre, hogy véget vessen ennek az őrületnek (még a maszkja nélkül, a bíróságon sem tudja türtőztetni magát)... az ember nem jókedvében olvas fenegyerek történeteket, mert nyomasztóan tudnak ezek a borzalmak rátelepedni az élményre, ugyanakkor meg talán mindenkinek szüksége van arra, hogy néha összetörjék a lelkét kicsit -nagyon... (csak mellékesként kaptunk némi alvilági banda-harcot is, csak hogy egy kicsit kapcsolódjunk a korabeli fő irányvonalhoz is, ahol már láthattuk, hogy a hood irányítja a dolgokat a sötét sikátorokban.) (a 100. számba kötelező mindig valami visszaemlékezést csempészni? igaz, itt meg lettek indokolva a bevillanó régi képek matt hallucinációival, kár hogy nem sok újdonságot tartalmaztak, csak a szokásos dd témákat, idősebb murdock-ot, célpontot, elektrát és persze a legjobban vérző sebet: karen-t.) (hmmm, egy ilyen komor sorozatba elhelyezni egy inside-joke-ot? a taxi tetején annak az oceanic airlines-nak a reklámja bukkant fel, akiknek a repülőgépe lezuhant a lost című sorozat nyitányában.) (×01.02.)

(Mighty Avengers vol.1 #7-11) (2008, Marvel Comics) (írta: Brian Michael Bendis; rajzolta: Mark Bagley, Marko Djurdjevic) (magyarul: Marvel+, Kingpin)

szépen átsétált póknő az új bosszúangyalok közül -és nem csak olyan értelemben, hogy csapatot váltott, hanem szó szerint is, az előző new avengers kötet végén útrakelt, hogy most itt a testvérsorozatban találkozzon tony-val, miáltal egy egész füzetük volt megvitatni a skrull-problémát, bőven megtűzdelve a párbeszédet bizalmatlansággal és sértettséggel... ahhoz képest, hogy ezután csak négy füzetet fogott át ez a kötet, meglehetősen sűrű események után kapkodhattuk a fejünket, ott volt a címadó szimbióta-invázió, amikor számtalan éhes szájat kellett kordában tartani manhattan közepén (köztük az épp óriást játszó darazsat is), majd lecsaptak hőseink latvériára, és még egy nosztalgiával felérő időutazás is belefért -mindezt úgy, hogy a doom-robotok elleni összecsapásra bőven lett szánva a szélesvásznú, párbeszéd nélküli dupla-oldalakból is... és nem vagyok benne biztos, hogy egy ilyen szétágazó ötlet-parádé jól csapódik le az olvasókban, a korabeli kiadásokat imitáló múlt-utazás például felesleges kitérőnek érződött csak, mert az őrszemről ezúttal sem tudtunk meg többet, és az ottani eseményeknek sem lett semmilyen hatása a későbbiekre... doom a szokásos genyóságával ’oké’-s gonosz -lenne, ha nem monologizálna annyit gondolatban, és mondjuk nem viselkedne seggfej módjára a nőkkel. vagy attól lesz egy ember gonosz, ha azt mondja valakinek, hogy nagy a segge...? szegény carol danver-szel mindig megszenvednek az írók, legalábbis azokban a bosszúangyal sztorikban, amikben eddig találkoztam vele, mindig problémákkal volt körülvéve a karakter, hol az alkoholizmusával küzdött, hol az önbizalom-hiánya verdesi a plafont... meg merném kockáztatni, hogy időhúzónak pecsételjem ezt a kötetet, ahol bendis nagy durrogva másról ír, mint amiről szeretne -azaz a skrull invázióról... (mark bagley-t már az arcairól kiszúrom messziről, de mivel megszoktam már az ultispidey-nál a stílusát, így itt sem zavart. viszont az arthur király korabeli utazásoknál nagyon szép festményszerű képeken pucérkodhatott morgan le fay.) (##12.28.)