(Batman -The 12cent Adventure, Detective Comics #797-800, Legends of the Dark Knight #182-184, Nightwing #96-98, Gotham Knights #56-58, Robin #129-131, BatGirl #55-57, Catwoman vol.3 #34-37, Batman #631-634) (2004-2005) (írta: Devin Grayson, Andersen Gabrych, AJ Lieberman, Bill Willingham, Dylan Horrocks, Ed Brubaker; rajzolta: Raymond Rachs, Pete Woods, Brad Walker, Mike Lilly, Al Barrionuevo, Giuseppe Camuncoli, Sean Phillips, Paul Gulacy, Kinsun, Jon Proctor, Mike Huddleston, Thomas Derenick, Paul Lee)

ezek a kiadók meg a crossover-eik... értem egyébként, hogy miért kapcsolják össze a képregényeiket időről-időre, és nem csak anyagi szempontból (bár biztos, hogy azt is számításba veszik, hogy több füzetet kell vásárolni, hogy az egész sztorit el tudd olvasni), hanem mert így képezhet az univerzumuk egy nagy egészet, és van, amikor kifejezetten logikus is, mert egy helyszínen játszódnak, vagy összetartoznak a karakterek -mint itt. koca-olvasóként viszont szokni kell, hogy egy ilyen esemény kapcsán hirtelen kapcsolódik be az ember olyan történet-szálakba is, amiket eddig nem követett. de nem vészes a dolog, apróbb agy-munkával ki lehet következtetni, mire utalnak épp, de az írók is sokszor segítenek (konkrét példával szemléltessek: mi is a helyzet a sztori idején a robin-okkal batman körül). már csak a macskanős run-om miatt belefutottam volna ebbe a nagy csimbummba, de már az alap-felállása is érdekesnek tűnt -mi történik, ha egymásnak esik az összes gengszter-banda gotham-ben. a válasz természetesen az, hogy rossz lesz mindenkinek, nagyon rossz... ha van előnye a crossoverek-nek, az az epikusság érzésének felfokozási képessége, talán tényleg kellett ez a sok füzet ahhoz, hogy átérezzük a helyzet súlyosságát (bár azért néha repetitívvé vált, hogy hőseink elmentek valahova, és szétrúgtak pár segget -már megint...). de működött a hangulat, nyomasztó volt a tehetetlenség, amikor elszabadult a pokol, elkerekedő szemmel nézte az ember a veszteség-listát, és felhúzta magát a rendőri inkompetencián. a fő antagonistán már csak azért nem, mert nehezen tudott volna mélyebbre süllyedni, mint a catwoman-es horror-sztoriban. de azért jól működött a dráma a végén, ahogy a haldoklókat és sérüléseket nézve lecsupaszították batman karakterét (akinek meg kellett várni a háború végét, hogy kimutathassa az érzelmeit). azon csodálkoztam, hogy bár hiába futott különböző karakterek címeiben a történet, csak ritkán fókuszáltunk egy karakterre, sokszor inkább film-szerűen vágtak a különböző helyszínekre, egységes organikus egész volt a sztori a különböző írók ellenére. szívesen olvastam, de azért legközelebb az akció-batman mellé beleférhetne több nyomozós batman is... (meg egyébként is, fényes nappal hordani a streccs-rucit nem menő...) ($03.04.)

(Catwoman vol.3 #25-33) (2004) (írta: Ed Brubaker; rajzolta: Paul Gulacy, Sean Philips, Stefano Guadiano, Diego Olmos)

a rossz környékeket nehéz megmenteni. mert hiába nyersz meg egy csatát, mindig lesz, aki be akar nyomulni a hatalmi vákuumba, aki le akarja fölözni a terület bevételeit. így selina-nak újra munkába kell állnia. bár most is vannak lelkileg megterhelő durvulások (kezdésnek agyonvernek egy embert), de most inkább fizikailag gyötrik hősnőnket, ezzel eltolva a hagyományosabb szuperhősös történetek felé a hangulatot (a szokásos tápos gonoszt is kipipáljuk). de bekúszik a noir mellé egy másik ponyva-zsáner is, ahogy az egyiptomi misztikum hangsúlyossá válik egy füzetben, és átveszi a hatalmat a b-filmes kaland-érzet. szomorú vagyok, hogy most sem sikerült egy rajzolóval végig vinni egy történetet, bár paul gulacy-val szemben is vannak ambivalens érzéseim, mert olyan, mintha pénzfeldobással döntené el, hogy a következő kockában szépen vagy pocsékul húzza a vonalakat (igaz, selina testét mindig dögösre tudja rajzolni...). ($02.21.)

(Catwoman vol.3 #10-24) (2002-2003) (írta: Ed Brubaker; rajzolta: Brad Rader, Cameron Stewart, Javier Pulido)

szerintem ed brubaker magára értette, amikor a ’könyörtelen’ címet adta a kötet egyik szegmensének... mert értem én, hogy ez egy felnőttesebb, érett sztreccsruhás történet (azért nem írok szuperhőst, mert selina -szerencsére- nem az), de azért ennyire lehet, hogy nem kéne alámeríteni hősnőjét -és mindenki mást körülötte. bebizonyosodott, hogy nem csak a szájuk jár, hogy az east end egy rossz környéke gotham-nek. ahol nem csak piti bűnözők vannak, akik beérik annyival, hogy megböknek egy sikátorban. nekünk sem volt könnyű átérezni azokat a gyötrelmeket, amiket a pokolra-szállás közben átéltek a karakterek, így nem csoda, hogy mély nyomokat hagyott rajtuk a sok elképzelhetetlen seb. így szükség volt az utána jövő három füzetre, ahol beleláthattunk a lelkükbe, ahogy szedegették az összetört darabokat. de nem emiatt hagytam félbe az olvasást egy időre itt, hanem a csúnya rajzok vették el egy kicsit a kedvem. pedig érdemes volt kitartani, jött a minőségi ugrás rajzilag, az írásban meg gondolom érezte az alkotó, hogy ki kell kicsit könnyíteni, vissza kell hozni a karaktereket a fényre. így elvitte őket gotham-ből egy kis túrára a dc-világba, kicsit nosztalgiázni kevésbé ismert hősökkel is. túl vagyunk a nehezén, és ilyenkor az ember nyújtaná tovább olyanoknak, akik még mindig azt károgják, hogy a képregény gyerekeknek való... ($02.15.)

(Selina's Big Score + Catwoman vol3. #0-9.) (2002) (írta: Ed Brubaker, Darwyn Cooke; rajzolta: Darwyn Cooke, Brad Rader)

nem tudom, hogy miért éreztem úgy, hogy a dc képregényes világába a női karakterek segítségével kell fejest ugranom (lásd még itt). mondjuk ez a történet egyáltalán nem szuperhősös, úgyhogy még csak óvatosan próbálgatom a sztreccs-ruhát. van egy elméletem, mely szerint a noir, mint stílus mindenhez passzol, de ebben az univerzumban bizonyítottan helytálló ez (uhh, úgy néznék/olvasnék noir fantasy-t mondjuk...). mert a városok alsó szintje, az utca mocska vonzza azokat a jegyeket, amik ezt a zsánert erőssé teszik. kurvák és gengszterek. korrupt zsaruk és kiégett magán-hekusok. itt nincs helyük a makulátlan hősöknek -itt az tud érvényesülni, aki ismeri a másik oldalt is. úgyhogy macskanő ideális választás. még kis is mondja az egyik füzetben, hogy ő olyanokkal is foglalkozik, akik mondjuk batman-nek kellemetlenek lennének. mondjuk azok a kurvák, akiket sorban öl egy őrült. vagy akit a korrupt rendőrök akarnak levadászni. nem egy szívderítő vidék, ahol gyerekek hasában érkezik a drog, ahol a rendőrök üzletelnek a gengszterekkel. a nyitánynál furcsán éreztem magam, mert jó beugrási pont volt a nulladik szám, ahol a halálból tér vissza hősnőnk, de mégis kényelmetlen volt, hogy sokat utalgattak visszafele. aztán jött a különszám, ami egy klasszikus vonat-rablás körül bonyolódik, és ugyanabba a hibába esik, mint a kezdőszám –túl sok a szöveg, rengeteg narráción kell átrágnia magát az embernek (és igen tudom, enélkül nincs noir, de itt az egészségesnél több volt). aztán amikor sorozattá változik a történet, ott helyrebillenek az arányok. onnan már csak pár szám, és a rajzfilmes, kicsit elnagyolt rajzolást is megszokja az ember... (ezek voltak az első képregények, amiket tableten olvastam, néha nagyon szürreális tud lenni, ahogy a színeken átvilágít a fény.)(++11.15.)