Detective Comics -On the Outside (Detective Comics vol.1 #982-987) (2018, DC Comics) (írta: Michael Moreci, Brian Hill; rajzolta: Sebastian Fiumara, Miguel Mendonca, Philippe Briones) (eng)

nyitányként kaptunk egy borongós kvázi one-shot-ot, ahol batman összefeszült a természetfelettivel, közepesen izgalmasan. kétségbe is vontam, hogy megérte-e a sorozattal maradni azután, hogy tynion kapitány elhagyta a kissé viharvert hajót, de aztán jött brian hill egy nagyobb lélegzetvételű sztorival -mit jött, belerobbant a képünkbe egy sérült hőssel és egy halott gyerekkel, és én máris azt mondtam, hogy oké, ez érdekel, haladjunk csak tovább gyorsan... a történet alapgondolatait körbejártuk már egy párszor az elmúlt évtizedekben, de nálam most működött, hogy újra-rágtuk batman azon megszállottságát, hogy fiatal gyerekeket toboroz maga mellé, de azzal sem volt bajom, amikor kiderült, hogy a hős tetteinek következménye a gonosz létrejötte (azért batsy nem szarozik, simán ráereszti a madárijesztő-féle gázt az ellenfelére, majd otthagyja a sivatagban denevér-csemegének)... az orphan, barbara, signal trió mellől én kicsit hiányoltam a robinokat, viszont szimpatikus volt a csapatba beemelt black lightning, akit én csak hallomásból ismertem eddig -jól megtestesíti a kemény tanárok eszményét... a gondolatolvasó gonoszunk, karma egész jól tolta a gonoszkodást, lehetett érezni a tétet, volt feszültség, ezért szívesen is haladtam előre a kötetben is lapról-lapra. (×06.14.)

Batman -Cold Days (Batman vol.3 #51-57) (2018, DC Comics) (írta: Tom King; rajzolta: Lee Weeks, Matt Wagner, Tony S. Daniel, Mark Buckingham) (eng)

a szuperhősöket sokszor sérthetetlennek gondoljuk, pedig számtalanszor láttuk már őket a padlón. de az igazi hősök nem maradnak a padlón, hanem felkelnek és újra felveszik a harcot a gonoszok ellen. batman is híres arról, hogy egy szinte végzetes fizikai sérülésből is képes volt felépülni -most viszont a lelkét tépték darabokra, és egy ilyen sérülésből sokszor nehezebb a visszatérés... bruce wayne úgy vezeti le a kudarc érzetét, hogy megkérdőjelezi önmagát -illetve a benne lakó alteregóját. de nem egy sarokban üldögélve teszi mindezt, hanem esküdtként a bíróságon -és tom king egészen a filozofikus szintig viszi le a kérdést, ahogy boncolgatja bruce-t és a körülötte ülő egyre dühösebb tizenegy embert. komoly elmélkedés folyik azügyben, hogy vajon szabad-e egy tévedhetetlen istenségnek látni batman-t, hogy szabad-e kételkedni abban, aki nap-mint-nap megmenti a gotham-iek életét... működött a képregényben ez a komolyabb kérdés-felvetés, sőt, nekem akkor még jobban működött volna, ha nem vágunk ki a beszélgetésekről rendre a mr.freeze-zel való nagy verekedésre... egy összetört szív foltozgatásában nagy segítség lehet egy barát is, ezért ruccan át dick blüdhaven-ből, hogy kicsit vidámabbá tegye az öreg batman borongós napjait. szándékosan túl is túlja vele tom king a viccelődést -hogy aztán bumm, őt is elvegye a hősünk életéből... a lelki rágódásra megoldás lehet, ha fizikai síkra tereljük az érzéseinket, és batman bele is teszi az összes frusztrációját az utolsó füzetek intenzív pofonjaiba, már nincsenek szavak, csak állatias morgások, és fájdalom, és vér. (×06.17.)

Detective Comics -Deface the Face (Detective Comics vol.1 #988-993) (2018-2019, DC Comics) (írta: James Robinson; rajzolta: Stephen Segovia, Carmine Di Giandomenico) (eng)

továbbra is az interregnum állapotában van a sorozat, egy újabb sztori-kitöltés ez a kötet, amíg meg nem érkezik az új rezidens író. és kicsit ehhez méltónak is érződik a történet -nem jelentősnek... míg tom king csoportterápiára küldte bruce wayne-t, hogy feldolgozza a szíve összetörését (lásd feljebb), addig james robinson egy másik módszert választott -látszólag egy nyomozásba temette hősét, mondván, hogy amíg az agyát használja, addig sem kell szedegetnie a lelke darabkáit a sötét sikátorból... azért írtam, hogy ’látszólag’, mert a nyitány hullája csak egy ürügy, messzire csapongunk tőle a végére, van bunyó a firefly-okkal, gonosz terveket szövöget egy kobra nevű szervezet, kiemelten foglalkozunk a harvey dent/két-arc dinamikával (egy kicsit a jó oldalára billentve az érméjét), és a végén még az is kiderül, hogy valami nagy összeesküvés volt a háttérben... robinson írásai talán még sosem találtak el engem megfelelően, majdnem ki is hagytam ezt a kötetet emiatt az olvasási sorból, de aztán a rendszer-mániám győzött, és tulajdonképpen nagy sérelem nem ért azzal, hogy elolvastam. igaz, attól is messze volt, hogy a szívembe zárjam... (carmine di giandomenico szálkásított rajzait megszoktam a flash környékén, de ide sehogysem passzolt az elnagyolt vonalvezetése.) (×06.20.)

Batman -The Tyrant Wing (Batman vol.3 #58-60, Annual #3, Secret Files and Origins #1) (2018- 2019, DC Comics) (írta: Tom King, Tom Taylor, Ram V, Cheryl Lynn Eaton, Jordie Bellaire; rajzolta: Mikel Janín, Jorge Fornés, Otto Schmidt, Elena Casagrande, Jill Thompson, Brad Walker) (eng)

ezt ebben a formában mi értelme volt kiadni, kedves dc...? kaptunk egy csonka sztorit tom king-től, ami építkezik a közelmúlt eseményeire, mert burce meggyőződésévé válik, hogy az átélt drámái összefüggnek, és határozottan a jövő felé is mutat az utolsó képével, bár nem tudom, hogy mennyire vagyok boldog a múltból előrángatott karakter okán... ha jelent nézzük, akkor be kell valljuk, hogy nem szívesen töltjük az időnket batman mellett, mert tom king veszélyes vizekre sodorta őt, már ami a mentális állapotát illeti, most már minden kérdését egy ököl-csapás kíséri, nem kíméli még a szövetségeseit sem -közel lehet már az összeomlási pont... a szolid három füzetes főszálhoz hozzá volt csapva egy one-shot antológia, ami jellegénél fogva nem tudott igazán sokat adni a pár oldalas szösszeneteivel (esetleg a tom king-féle elmélkedés arról, hogy mi lenne, ha batman-nek szuper-ereje lenne). viszont a szintén a kötetbe illesztett annual kifejezetten élvezetes volt -és ezt azzal az egyszerű trükkel érte le, hogy a fókuszát áthelyezte bruce wayne-ről a hűséges komornyikjára, a kvázi nevelő-apjára, alfred-re, és ezzel egy hatalmas érzelmi löketett kapott a felszín alatt lévő átlagos sztori. (×06.21.)

Catwoman -Copycats (Catwoman vol.5 #1-6) (2018-2019, DC Comics) (írta: Joëlle Jones; rajzolta: Joëlle Jones, Fernando Blanco) (eng)

a nyitó füzetet már olvastam ebből a kötetből, amikor megnyugvást kerestem a szív-fájdítós nem-esküvő után, de csak a zavarom növekedett, amikor azt láttam, hogy némi álmatlanságon túl selina nem bajlódik azzal, hogy elhagyta gotham-et (és a vőlegényét), illetve azt éreztem, hogy joëlle jones-nak inkább ürügy volt ez az alap, hogy a saját ízlése szerint új útra vigye a macskanőt. és először kicsit zavarosnak tűnt a sok macska-kosztümös utánzat meg a bizarrul festő gonosz-néni, de aztán most néhány füzet után kitisztult az, hogy miként is függnek össze a szálak, és egészen élvezetes volt az út, vitt-és-vitt előre a sztori, hamar elértem az utolsó oldalig... jó indokot sikerült találni arra, hogy selina miért ezt a várost választotta, bár a lyukacsos emlékezetemnek kellett pár oldal, hogy leessen, hogy miért is fontos személy selina húga a nagy egészben -de aztán egy flashback-et is kaptunk azokra az elborzasztó eseményekre, amik nekem a képregény-olvasásom hajnalán az első igazi sokkot okozták... de persze nem csak a sztori miatt érdemes selina-val tölteni az időnket, hanem azért is, mert joëlle jones csodálatosan rajzolja is a képregényt, szemet gyönyörködtető minden panel, és úgy érezheted igazán szexisnek selina-t, hogy közben nőiesen visszafogott is. és pont ezért kéne még (sokkal) több női művész a beengedni képregény-iparba... (×06.24.)

(Batman -The 12cent Adventure, Detective Comics #797-800, Legends of the Dark Knight #182-184, Nightwing #96-98, Gotham Knights #56-58, Robin #129-131, BatGirl #55-57, Catwoman vol.3 #34-37, Batman #631-634) (2004-2005) (írta: Devin Grayson, Andersen Gabrych, AJ Lieberman, Bill Willingham, Dylan Horrocks, Ed Brubaker; rajzolta: Raymond Rachs, Pete Woods, Brad Walker, Mike Lilly, Al Barrionuevo, Giuseppe Camuncoli, Sean Phillips, Paul Gulacy, Kinsun, Jon Proctor, Mike Huddleston, Thomas Derenick, Paul Lee)

ezek a kiadók meg a crossover-eik... értem egyébként, hogy miért kapcsolják össze a képregényeiket időről-időre, és nem csak anyagi szempontból (bár biztos, hogy azt is számításba veszik, hogy több füzetet kell vásárolni, hogy az egész sztorit el tudd olvasni), hanem mert így képezhet az univerzumuk egy nagy egészet, és van, amikor kifejezetten logikus is, mert egy helyszínen játszódnak, vagy összetartoznak a karakterek -mint itt. koca-olvasóként viszont szokni kell, hogy egy ilyen esemény kapcsán hirtelen kapcsolódik be az ember olyan történet-szálakba is, amiket eddig nem követett. de nem vészes a dolog, apróbb agy-munkával ki lehet következtetni, mire utalnak épp, de az írók is sokszor segítenek (konkrét példával szemléltessek: mi is a helyzet a sztori idején a robin-okkal batman körül). már csak a macskanős run-om miatt belefutottam volna ebbe a nagy csimbummba, de már az alap-felállása is érdekesnek tűnt -mi történik, ha egymásnak esik az összes gengszter-banda gotham-ben. a válasz természetesen az, hogy rossz lesz mindenkinek, nagyon rossz... ha van előnye a crossoverek-nek, az az epikusság érzésének felfokozási képessége, talán tényleg kellett ez a sok füzet ahhoz, hogy átérezzük a helyzet súlyosságát (bár azért néha repetitívvé vált, hogy hőseink elmentek valahova, és szétrúgtak pár segget -már megint...). de működött a hangulat, nyomasztó volt a tehetetlenség, amikor elszabadult a pokol, elkerekedő szemmel nézte az ember a veszteség-listát, és felhúzta magát a rendőri inkompetencián. a fő antagonistán már csak azért nem, mert nehezen tudott volna mélyebbre süllyedni, mint a catwoman-es horror-sztoriban. de azért jól működött a dráma a végén, ahogy a haldoklókat és sérüléseket nézve lecsupaszították batman karakterét (akinek meg kellett várni a háború végét, hogy kimutathassa az érzelmeit). azon csodálkoztam, hogy bár hiába futott különböző karakterek címeiben a történet, csak ritkán fókuszáltunk egy karakterre, sokszor inkább film-szerűen vágtak a különböző helyszínekre, egységes organikus egész volt a sztori a különböző írók ellenére. szívesen olvastam, de azért legközelebb az akció-batman mellé beleférhetne több nyomozós batman is... (meg egyébként is, fényes nappal hordani a streccs-rucit nem menő...) ($03.04.)

(Catwoman vol.3 #25-33) (2004) (írta: Ed Brubaker; rajzolta: Paul Gulacy, Sean Philips, Stefano Guadiano, Diego Olmos)

a rossz környékeket nehéz megmenteni. mert hiába nyersz meg egy csatát, mindig lesz, aki be akar nyomulni a hatalmi vákuumba, aki le akarja fölözni a terület bevételeit. így selina-nak újra munkába kell állnia. bár most is vannak lelkileg megterhelő durvulások (kezdésnek agyonvernek egy embert), de most inkább fizikailag gyötrik hősnőnket, ezzel eltolva a hagyományosabb szuperhősös történetek felé a hangulatot (a szokásos tápos gonoszt is kipipáljuk). de bekúszik a noir mellé egy másik ponyva-zsáner is, ahogy az egyiptomi misztikum hangsúlyossá válik egy füzetben, és átveszi a hatalmat a b-filmes kaland-érzet. szomorú vagyok, hogy most sem sikerült egy rajzolóval végig vinni egy történetet, bár paul gulacy-val szemben is vannak ambivalens érzéseim, mert olyan, mintha pénzfeldobással döntené el, hogy a következő kockában szépen vagy pocsékul húzza a vonalakat (igaz, selina testét mindig dögösre tudja rajzolni...). ($02.21.)

(Catwoman vol.3 #10-24) (2002-2003) (írta: Ed Brubaker; rajzolta: Brad Rader, Cameron Stewart, Javier Pulido)

szerintem ed brubaker magára értette, amikor a ’könyörtelen’ címet adta a kötet egyik szegmensének... mert értem én, hogy ez egy felnőttesebb, érett sztreccsruhás történet (azért nem írok szuperhőst, mert selina -szerencsére- nem az), de azért ennyire lehet, hogy nem kéne alámeríteni hősnőjét -és mindenki mást körülötte. bebizonyosodott, hogy nem csak a szájuk jár, hogy az east end egy rossz környéke gotham-nek. ahol nem csak piti bűnözők vannak, akik beérik annyival, hogy megböknek egy sikátorban. nekünk sem volt könnyű átérezni azokat a gyötrelmeket, amiket a pokolra-szállás közben átéltek a karakterek, így nem csoda, hogy mély nyomokat hagyott rajtuk a sok elképzelhetetlen seb. így szükség volt az utána jövő három füzetre, ahol beleláthattunk a lelkükbe, ahogy szedegették az összetört darabokat. de nem emiatt hagytam félbe az olvasást egy időre itt, hanem a csúnya rajzok vették el egy kicsit a kedvem. pedig érdemes volt kitartani, jött a minőségi ugrás rajzilag, az írásban meg gondolom érezte az alkotó, hogy ki kell kicsit könnyíteni, vissza kell hozni a karaktereket a fényre. így elvitte őket gotham-ből egy kis túrára a dc-világba, kicsit nosztalgiázni kevésbé ismert hősökkel is. túl vagyunk a nehezén, és ilyenkor az ember nyújtaná tovább olyanoknak, akik még mindig azt károgják, hogy a képregény gyerekeknek való... ($02.15.)

(Selina's Big Score + Catwoman vol3. #0-9.) (2002) (írta: Ed Brubaker, Darwyn Cooke; rajzolta: Darwyn Cooke, Brad Rader)

nem tudom, hogy miért éreztem úgy, hogy a dc képregényes világába a női karakterek segítségével kell fejest ugranom (lásd még itt). mondjuk ez a történet egyáltalán nem szuperhősös, úgyhogy még csak óvatosan próbálgatom a sztreccs-ruhát. van egy elméletem, mely szerint a noir, mint stílus mindenhez passzol, de ebben az univerzumban bizonyítottan helytálló ez (uhh, úgy néznék/olvasnék noir fantasy-t mondjuk...). mert a városok alsó szintje, az utca mocska vonzza azokat a jegyeket, amik ezt a zsánert erőssé teszik. kurvák és gengszterek. korrupt zsaruk és kiégett magán-hekusok. itt nincs helyük a makulátlan hősöknek -itt az tud érvényesülni, aki ismeri a másik oldalt is. úgyhogy macskanő ideális választás. még kis is mondja az egyik füzetben, hogy ő olyanokkal is foglalkozik, akik mondjuk batman-nek kellemetlenek lennének. mondjuk azok a kurvák, akiket sorban öl egy őrült. vagy akit a korrupt rendőrök akarnak levadászni. nem egy szívderítő vidék, ahol gyerekek hasában érkezik a drog, ahol a rendőrök üzletelnek a gengszterekkel. a nyitánynál furcsán éreztem magam, mert jó beugrási pont volt a nulladik szám, ahol a halálból tér vissza hősnőnk, de mégis kényelmetlen volt, hogy sokat utalgattak visszafele. aztán jött a különszám, ami egy klasszikus vonat-rablás körül bonyolódik, és ugyanabba a hibába esik, mint a kezdőszám –túl sok a szöveg, rengeteg narráción kell átrágnia magát az embernek (és igen tudom, enélkül nincs noir, de itt az egészségesnél több volt). aztán amikor sorozattá változik a történet, ott helyrebillenek az arányok. onnan már csak pár szám, és a rajzfilmes, kicsit elnagyolt rajzolást is megszokja az ember... (ezek voltak az első képregények, amiket tableten olvastam, néha nagyon szürreális tud lenni, ahogy a színeken átvilágít a fény.)(++11.15.)