Super Sons -Parent Trap (Super Sons vol.1 #13-16, Annual) (2018) (írta: Peter Tomasi; rajzolta: Carlo Barberi, Brent Peeples, Paul Pelletier) (eng)

super-pets, mi...? és az a rohadt szerencséje peter tomasi-nak, hogy még az ilyen hülye ötleteket is (mint hogy bat és sup állatai mentenek kutyákat egy űrlény karmai közül) szórakoztatóan tudja elővezetni, dacára annak, hogy oldalakon keresztül csak olyan párbeszédeket látsz, hogy ’woof’ meg ’hrrrr’... na de félre a bohókás annual-t, nézzük mivel akart búcsúzni a szerző a srácoktól a fő füzetekben. először is egy személyes családi üggyel -méghozzá anyai vonalon (mind damien-nél, mind jon-nál), mert az apákkal már eleget foglalkoztunk. persze tahlia érdekesebb lois-nál (minden tiszteletet megadva az oknyomozó újságírásnak), de az anya/fiú bunyók mellett jópofa volt az is, ahogy kent-ék lerendezték a ’véletlen’ utcai találkozást. egy kicsivel többet is elbírt volna ez a sztori szerintem, sajnáltam, hogy az utolsó két számban másfele kanyarodtunk -vissza az apákhoz... és vissza a kezdetekhez (az első kötetből importálva egy gonoszt), ahol az volt a lényeg, hogy a srácok is megmutassák, hogy születési év ide-vagy-oda, ők igenis képesek olyan nagy tettekre, mint az isteni magasságokban lévő justice league... (hmmm, ez az utolsó füzetetes keret-történet mi volt? azt értem, hogy a ’vol.2’-es feliratú kötettel a jövőre akart utalni tomasi, de a megöregedett superman(?)-t nem nagyon értettem...) (jó volt látni a srácokat egy olyan hétköznapi helyen, mint egy iskola, ahol ugyanúgy önmaguk voltak, mint a kosztümökben esténként (damien stréber, jon mindenkivel kedves) -de azért annyi extremitás belefért, hogy egy robin-nak repülve kell még a suliba is mennie (mondjuk egy alfred vezette helikopterrel...) (##08.08.)

Superman -Bizarroverse (Superman vol.4 #42-45, Special) (2018) (írta: Patrick Gleason, Peter Tomasi; rajzolta: Patrick Gleason, Joe Prado, Doug Mahnke) (eng)

a kifordított világokkal és karakterekkel való játszadozás nekem csak nagyon rövid ideig képes örömet okozni (mondjuk egy filler epizódig egy sorozat esetén), aztán fárasztóvá válik -most a bizarroverse-nél a szokásosnál is gyorsabb folyamatnak éreztem ezt, mert néhány oldal után a hátam közepére sem kívántam a megfordított beszédet meg a sok ’me’-t az ’i’ helyett... persze egy-két momentum így is működött (a szögletes föld mondjuk ilyen volt, de az is lehet, hogy elviselnék egy rövid kalandot a hetyke bajszos nőcsábász robzarro-val), de néhány lapozás után sajnálni kezdtem, hogy peter tomasi egy ilyen sztorival teszi le a lantot az egyébként baromi erős run-ja után. de! elérkeztem a kötet utolsó füzetéhez, és megnyugodott a háborgó lelkem, mert megkaptam a csodás befejezést, ami tényleg egy korszak végének érződik (a nagy búcsúval hamilton-tól), és arra koncentrál, amiben tomasi a legerősebb volt eddig is: a szeretetteljes kent családra... (##08.11.)

Superman 80 (Action Comics vol.1 #1000, Action Comics Special, Superman Special) (2018) (írta: Dan Jurgens, Peter Tomasi, Marv Wolfman, Geoff Johns, Richard Donner, Scott Snyder, Louise Simonson, Paul Dini, Brad Meltzer, Brian Michael Bendis, Mark Russell, Max Landis, Patrick Gleason, Ian Flynn; rajzolta: Dan Jurgens, Patrick Gleason, Curt Swan, Olivier Copiel, Rafael Alburquerque, Jerry Ordway, José Luis García-López, John Cassaday, Jim Lee, Will Conrad, Jill Thompson, Francis Manapul, Scott Godlewski, Bryan Hitch, Kaare Andrews) (eng)

szédítő belegondolni, hogy a legelső, képregényben megjelent szuperhős már nyolcvan éve tartja lázban az arra fogékonyakat, és a dc szerencséjére úgy jött ki a lépés, hogy ezt az ünnepet meg lehetett fejelni egy újabbal, az action comics 1000. számával. és lehetett volna többféleképpen is ünnepelni ezt a dupla kerek számot, ők úgy döntöttek, hogy egy antológia-kiadvány lesz a legmegfelelőbb, ahol bemutathatják, hogy mit jelent az íróknak és az emberiségnek a remény örökös szimbóluma... ahogy egy ilyen kiadványnál lenni szokott, sokféle hozzáállású és színvonalú történet került összeszerkesztésre, van, ami szó szerint az ünnepet tette a középpontjába, van, ami nyakig merült a nosztalgiába, a kezdetektől a legvégéig elkísértük superman-t/clarke kent-et, megnéztük a saját és az emberek szemszögéből is az életét -sőt, a legvégére meg egy kis promóció is belefért, hogy a következő korszakból is kapjunk egy kis ízelítőt... az 1000. számmal egy időben még két hasonló kiadvány jelent meg, amik három-három történetet rejtenek magukban, úgyhogy gondoltam azokat is ideveszem, hogy még emeljem kicsit az ünnep fényét. és hogy lezárjam a szuper-család eddigi kalandjait, mert igazából a két különszám azért jelen(hetet)t meg, hogy az eddigi fő írók, dan jurgens és peter tomasi még egyszer elbúcsúzhassanak a karaktertől -előbbi luthor-t vette elő ismét, utóbbi még egyszer visszakalauzolt minket a dinók földjére... (##08.15.)

Super Sons of Tomorrow (Superman vol.4 #37-38, Super Sons vol.1 #11-12, Teen Titans vol.6 #13-15) (2018) (írta: Peter Tomasi, Patrick Gleason, Benjamin Percy; rajzolta: Jorge Jiménez, Sergio Davila, Ryan Benjamin, Tyler Kirkham, Khoi Pham, Ed Benes) (eng)

volt azért egy kis felháborodásom, hogy máris visszahúzták a jövő-beli tim drake-et egy újabb fenyegetésre, pedig a tomasi/gleason csapat adott már néhány működő sztorit, úgyhogy bízhatnék bennük jobban is. de ennek a kötetnek az eleje csak egy nagy ütéspárbajnak tűnt, ahogy a jövőből jött batman mindenkivel felveszi a kesztyűt, hogy fanatizmustól hajtva üldözze a küldetése célját, azaz megöljön valakit (már megint), hogy megmentse a jövőt (már megint). és továbbra sem sikerült szimpatikussá tenni a srácot ezzel a makacs öntudatával -de aztán féltávnál elkezdtek megváltozni a dolgok... mert addig csak baromi élvezetes volt falni a gyorsan pörgő lapokat, de aztán megérkeztek azok a rétegek is, amik mélyítették a nagy képet -mert eddig csak próbálgatni láttuk jon-t a képességeit, most viszont realizálhattuk, hogy veszélyes is lehet az erő, amit a kriptoni vonalról örökölt; láthattuk, hogy a titánokat könnyű megosztani, és nem csak damian tud makacskodni közülük; és a végére csak pozitív, önfeláldozó hőst faragtak jövő-tim-ből... jó érzés belegondolni abba, hogy milyen csipkelődős volt a viszony a szuper-srácok között, és most ez milyen erős barátsággá szelídült ezt... szóval összességében szerethető átívelés volt ez, bár remélem most már megnyugszik kicsit a jövő, és nem kell újra visszatérnie valakinek onnan egy darabig (bár azért ment a homályosítás a jövő titánjai körül)... (szerencsétlen tini-titánokat most épp’ ide csaptam a kapcsolódó füzet miatt, és ez a két, crossover-en túli két füzetük is tök szórakoztató volt a magas rohamú tempójával, a kapcsolat-építésével, és epikus pózolásaival. ja, és én tök szívesen látnám emiko-t a csapatban, főleg ha olyan könnyen osztogatja az arcra-puszit, mint most damien-nek...) (##06.20.)

Superman -Imperius Lex (Superman vol.4 #33-36, 39-41) (2017-2018) (írta: Peter Tomasi, Patrick Gleason, James Robinson; rajzolta: Doug Mahnke, Ed Benes, Jack Herbert, Travis Moore, Stephen Segovia, Art Thibert, Barry Kitson) (eng)

nekem azzal sem lenne bajom, ha hosszú füzeteken át kaptuk volna azt a luthor/superman team-up-ot, amivel ezt a kötetet is kezdtünk, ilyen igazi body-cop filmes stílusban, egymást csipkedve, de jól összhangban dolgozva -de inkább elmentünk egy másik bolygóra, ahol lex jól besértődhetett valamin, szertefoszlatva az álmaimat... persze ez az űr-sztori sem volt olyan vészes, főleg ahogy bemutatták az apokolipsz-i vad viszonyokat és a vérszomjas lakókat, és valahol logikus is, hogy darkseid eltűnése miatt egy új vezetőre van szükség -na de miért pont superman-re...? az akciókon volt a hangsúly elsősorban, még lois is keményen tolta a női harcosokkal egy csokorban, de aztán fel kellett tűnnie a képregény egén a reménynek, mint minden super-történet kötelező elemének... de hogy egy képregény tényleg képes lehet reményt és szívmelengetést nyújtani, azt a következő füzet bizonyította, amiben clark a vállára vett egy csapat rákos gyereket, hogy egy nagy boldogság-bombával ajándékozza meg őket, miközben mindenféle álmukat teljesíti, hogy kicsit megfelejtkezzenek a halál közelségéről. a kötet utolsó történetéhez peter tomasi megint kiadta a kezéből a gyeplőt, és én ettől mindig tartok kicsit, de most szerencsére nem éreztem akkora kontrasztot az írási színvonalak között, mint korábban, leginkább azért, mert jon okulására szolgált ez a szomorkás történet, ahol a vallási fanatizmus okozta egy egész nép pusztulását. egyfelől meglepő, hogy superman ezúttal nem tudott mindenkit megmenteni, másfelől viszont érdekesnek találom, ha az isteni hatalommal bíró szuperhősökkel a vallás témáját kezdik piszkálgatni... (##06.20.)

Action Comics -Booster Shot (Action Comics vol.1 #993-999) (2018) (írta: Dan Jurgens; rajzolta: Dan Jurgens, Brett Booth, Will Conrad) (eng)

annyiszor rángatták már elő az írók a kriptoni múltat, hogy csodálom, hogy még nem zöldültek bele... de tulajdonképpen dan jurgens organikusan jutott el az origo bolygóra, ha már az előző kötetben meglépte azt a kétes fordulatot jor-el-lel kapcsolatban -és még neki is csak egy alter-sztorira futotta elsőre... bevallom, nem igazán fogott meg ez a kötet, eléggé elszállt mellettem, fél szívvel és fél aggyal röpültem rajta végig, így a drámai elemei sem működhettek úgy, mint kellett volna. ennek ellenére az szíven tudott ütni, amikor kal-el végül tényleg végignézte a szülőbolygója (és a szülője) haláltusáját. viszont mivel clarke most is boldogan él a családja körében, így a ’mi lett volna ha a kripton fennmarad, és az el-család boldogan él tovább’ rész nem funkcionálhatott megfelelően... booster gold mindig csak egy arcoskodó ficsúrnak tűnt, de azért itt ügyesen közelebb lett hozva az olvasóhoz (megtámogatva némi háttér-sztorival is)... olvasás közben kicsit azt éreztem, hogy nem volt elég vastag a superman-sztori, és ezért kellett egy erős b-szálként lois-t is küldetésre küldeni, de aztán kiderült, hogy a családos tematika miatt kellettek ezek az oldalak (az is szemet szúró volt, hogy mindenkinek apa-problémái vannak a kötetben, clarke a kételyei miatt indul útnak, lois-nak rengeteg dolgot kell tisztáznia lane tábornokkal és booster is megszenvedte a rossz szülői hozzáállást)... aztán kaptunk még egy utolsó játszadozást zod-ékkal mr.jurgens-től, hogy utána a kerek jubileumi számtól átadja a stafétát -és valahol nem bánnom, hogy a kilencvenes évekből eredő, akciódúsabb szemléletét felváltja valami más (vagy legalábbis nálam végig jobban működött a tomasi-féle karakter-központúság)... (##06.25.)

Superman -Hopes and Fears (Superman vol.4 #27-32) (2017) (írta: Peter Tomasi, Patrick Gleason, Keith Champagne, James Bonny; rajzolta: Scott Godlewski, Doug Mahnke, Ed Benes, Tyler Kirkham, Philip Tan) (eng)

átmeneti kötet -annak minden hátrányával... és nem az akciót meg a nagyívűséget hiányoltam, mert pont hogy az első két füzet tetszett igazán ebből a csokorból, pedig az alig tartalmazta a címszereplőt, ugyanis kent-ék jól megérdemelt pihenésüket töltötték itt. és tök jó volt látni supi-t lazítani kicsit, ahogy lakóautóval, kék pólóban, piros rövidnadrágban járja az országot, és ugyanakkor kicsit emelkedett is volt a hangulat attól, ahogy végigsuhantunk amerikai történelmén is, ahogy szeltük a mérföldeket. lehetett volna ez egy szájbarágós, száraz töri-lecke, de én úgy éreztem, hogy pont megálltunk a mérték határán... ezután viszont sajnos peter tomasi ment el vakációzni, és a követői nem értek fel az ő szintjére -bár gyaníthatóan a témaválasztásuk sem segített... mert az eltűnő gyerekek ügyében nyomozó superman még rendben lett volna, csak hogy aztán belebonyolódtunk egy lámpás történetbe, nekem viszont annyira hiányosak az ismereteim a dc ezen szegletében, hogy teljesen elidegenítettek, és azt sem éreztem indokoltnak, hogy miért egy superman-füzetbe kellett ezt a sztorit belefűzni... sajnos a priest-run deathstroke-tól is elidegenített, így a kissé értelmetlennek tűnő macska/egér-játékát sem tudtam élvezni, pedig az mindig jó, ha lois újságírói munkájára és clark-kal való kapcsolatára kicsit nagyobb hangsúlyt helyezünk... (##04.21.)

Action Comics -The Oz Effect (Action Comics vol.1 #985-992) (2017-2018) (írta: Rob Williams, Dan Jurgens; rajzolta: Guillem March, Viktor Bogdanovic, Ryan Sook, Dan Jurgens) (eng)

erősen viszkethetett már az írók ujja, hogy félrerakják végre a jótevő és hősies luthor-t, és gonoszkodhassanak vele egy kicsit -és most végre el is érték ezt, némi elmetrükk segítségével... na jó, ezzel le is tudtuk a felvezető két füzetet (amiben leginkább az fogott meg, hogy superman figyel a világ dolgaira, és nem csak az amerikaiakat menti meg folyton/folyvást, a mangásan kiabáló arcok viszont erősen bántották a szemem), úgyhogy engedjük be azt a közmondásos elefántot a szobába: komolyan gondolta dan jurgens és a szerkesztő-csapat ezt a pofátlan retcon-t mr.oz valódi kilétének felfedésénél...? mert sosem szerencsés egy olyan halál-esetet megváltoztatni, ami egy bizonyos karakter esszenciájának szerves részét képezi, mert egy olcsó csavar kedvéért kihúzhatod a talajt a lába alól... és oké, hogy egy bizonyos szintig érti az olvasó a háttér-gondolatot, hogy el kell bizonytalanítani kal-el-t abban, hogy érdemes-e az emberiség a megmentésre, és ehhez kerestek az alkotók egy releváns személyt, ami elveheti a remény jelképétől a reményt, de akkor is, ehh... eléggé utáltam ezt a fordulatot... igazából azért olvastam csak tovább nagy tempóval, hogy kiderül-e valami mögöttes turpisság... azt is mindig kicsit bizalmatlanul fogadom, amikor próbálnak összekötni minden szálat, azaz egy gonoszról kiderül, hogy ő volt mindvégig a függöny mögött, és sakkozott az eddig látott gonoszokkal, mert visszafele is elsülhet az ilyen egésszé formálás (ugyanakkor megfelelő kezekben meg pont annak örül az ember, hogy ívet kap az a sok füzet, amit eddig olvasott) -viszont itt még ez is csorbul egy kicsit, hisz’ a háttérben álló gonosz mögött is áll egy még-gonoszabb-gonosz a háta mögött... mr.oz tettei viszont egész hatásosan lettek összesűrítve ezekben a füzetekben, ahogy a világra ráömlött a sok baj, ahogy a kent család is komoly veszélyben forgott, ahogy az aktuális témák is belekeveredtek az emberiség bűnei közé (pl. terrorizmus, vegyi fegyverek, illegális gyógyszer-kereskedelem) -csak a konstans fejcsóválásom miatt nem tudtak ezek igazán maguk alá gyűrni... (##04.25.)

Teen Titans -Blood of the Manta (Teen Titans vol.6 #9-11) (2017) (írta: Benjamin Percy; rajzolta: Phil Hester, Khoi Pham, Pop Mhan) (eng)

tudom, hogy technikailag ez a sorozat nem tartozik a ’super’-ek közé, de szerencsétlen tinik crossover-től crossover-ig bukdácsolnak (a 12. és 15. számuk is az lesz), így valahova be kell suvasztanom a máshová nem kapcsolódó füzeteiket -és mivel láttam, hogy a super sons következő borítóján ott virítanak a srácok/lányok, ezért arra gondoltam, hogy akár beleférhetnek ebbe a kupacba is... szóval a fárasztó deathstroke-os kitérőt leszámítva ott tartottunk, hogy megismerhettük aqualad legújabb inkarnációját (előbb gyorsan rágugliztam, úgyhogy már tudom, hogy rajzfilmben debütált ez a verziója, ide a rebirth-höz viszont komolyan átfazonírozták a személyiségét -lásd mondjuk a szexuális orientációját), és most próbál beintegrálódni a meglehetősen töredezett csapatba, ahonnan kidflash épp’ frissiben távozott, damian épp’ elveszíti a vezetői szerepét, és úgy kábé mindenki fúj mindenkire... nincs is igazi szuperhős komoly szülő-problémák nélkül (damian is kábé azt közli jackson-nal, hogy ’daddy-issue? húzz sorszámot...’), úgyhogy aqua-srác is mélyre merülhetett abba a drámába, hogy az apja nem csak hogy hanyagolta őt a születése óta, de még egy számító gonoszként is mutatkozott be számára, akit a kincs és a hatalom jobban érdekel, mint a saját vérvonala... (##04.26.)

Super Sons -Planet of the Capes (Super Sons vol.1 #6-10) (2017-2018) (írta: Peter Tomasi; rajzolta: Jorge Jiménez, Carmine Di Giandomenico, Jose Luis) (eng)

soha nem láthattuk batman-t és superman-t gyerekként egymásnak feszülni -de jól leképezhető a hős-spektrum két véglete egy generációval később is. és ne mondja nekem senki, hogy nem baromi élvezetes a két srác verbális adok/kapok-ja... a szemünk előtt lesz az ifjú jon-ból igazi szuperhős, akit először a szülei csak este tízig engednek el (fán rekedt macskákat menteni), később viszont már külön búvóhelyet is kapnak damien-nel, hogy maguk intézhessék a hős-bizniszüket (btw, nagyon cukik kent-ék, ahogy lelkesednek a fiúk miatt, igaz, a példa ragadós, mert jon-ban is az az egyik legvonzóbb tulajdonság, hogy gyermeki naivitással tud még örülni mindennek)... bár a kaland-hangulat most is fogós volt, azért a történetet nem éreztem lehengerlőnek, bár voltak elemei, amik jól működtek számomra is, mert vagy látványosak voltak (mint a bolygót bekebelező gonosz parazita érkezése) vagy jól passzoltak az ifjúsági hangvételhez (a gyarló ’varázsló’ megtalálja a lelke mélyén megbúvó hőst)... az apró ügyektől nagyot léptünk előre egy interdimenzionális világmegmentésre, alig várom, hogy láthassam, hogy mi lesz a következő lépcsőfok. (##05.02.)

(DC Rebirth Holiday Special vol.1, Harley Quinn vol.3 #10, Batman vol.3 Annual 1) (2016) (írta: Paul Dini, Tim Seeley, Eric Esquivel, Heath Corson, Gustavo Duerte, Mariko Tamaki, James Tynion IV, Gene Luen Yang, Kate Perkins, James Asmus, Bill Freiberger, Steve Orlando, Vita Ayala, Jimmy Palmiotti, Amanda Conner, Tom King, Scott Snyder, Ray Fawkes, Scott Brian Wilson; rajzolta: Elsa Charretier, Ian Churchill, Dan Jurgens, Gustavo Duarte, Matías Bergara, Robbi Rodriguez, Andrea Mutti, Paolo Pantalena, Reilly Brown, Thomas Pitilli, V.Ken Marion, Moritat, Joseph Michael Linsner, Bret Blevins, Inaki Miranda, David Finch, Declan Shalvey, Neal Adams, Riley Rossmo, Bliquis Evely)

talán a dc-nél rájöttek, hogy miként lehet szemléletesen prezentálni az ünnep szellemét -a sok kis sztori-töredék olyan, mint egy karácsonyi telített asztal, amiről az ember betegre zabálhatja magát... bár azt nem mondanám, hogy bármelyik falat igazán lenyűgözte volna az ízlelőbimbómat, inkább csak habzsoltam az egészet az ünnep szellemében. először a főfogások érkeztek, mert kent-ék és wayne-ék voltak a középpontban, de aztán az univerzum egyéb hősei (mondjuk john constantine) is becsatlakoztak az ünnepi hangulatba. aztán nagyobb falatként érkezett egy harley quinn sor-füzet, ami kellően bizarr volt, ahogy santa elborult elméjében bóklászott, viszont megerősített abban, hogy az őrült karakterek és elszállt ötletek nekem képregényben csak visszafogottabb mértékben működnek... aztán még egy kicsit alámerültünk a hóval borított gotham sikátoraiban is, és innen egyből a legelső (és egyébként eisner díjjal jutalmazott) kutyás sztori maradt a legemlékezetesebb... idén másodszor tartogattam egy dc képregényt karácsonyra, és bár nem ezek a legtartalmasabb olvasásaim az évben, azért jópofa lenne minden karácsonyra találni valami csillogó hógömböt a kiadótól... (#12.25.)

(Captain America vol.3 #45-50) (2001-2002) (írta: Dan Jurgens; rajzolta: Dan Jurgens, Juan Bobillo) (eng)

amerika kapitányról szokás azt mondani, hogy túlságosan idealista, és én sokáig védtem, hogy összetettebb személyiség ő annál, hogy leegyszerűsítsük a gondolkozás-módját, ám ebben a kötetben annyira ragaszkodott ahhoz, hogy amerika már túllépett a gyűlöleten és a (faji alapú) megosztottságon, hogy ezek után már én sem tudnám a pártját fogni... (és egyébként ez az írói attitűd, ami átragad cap-re is, azért érdekes, mert ezek a füzetek pont azokban a napokban jelentek meg, mikor a world trade center két tornya a porba hullott) mert bizony szomorúan kell azt mondanunk, hogy ismerjük az emberiséget, hogy nem kell nekik sok szikra, hogy különböző indokkal csoportosan ugorjanak egymás torkának -és erre a marvel univerzumban tartanak külön egy gonoszt is, aki a gyűlöleten tudja szítani képessége szerint (és nem mellesleg néha hitler arcát is magára ölti, hogy nyilvánvaló legyen a párhuzam)... a verekedések közti koporsós bevágások azért voltak átlátszóak, mert egyértelmű volt, hogy nem cap fekszik a csillagos/sávos lobogó alatt -hanem egy másik hős, akinek a neve rendre előkerült a kötetben... de egyébként is, vissza-visszatérünk szóban és flashback-ekben a világháborúhoz, dehát tudjuk, hogy ez adja a fundamentumát cap karakterének. vagy írhattam volna steve rodgers-t is, mert megint elméláztunk azon, hogy mennyire élvez prioritást a saját személyisége -és meglepő, de még mindig tudom értékelni, amikor steve-vel, a két nő közt őrlődő, tartós kapcsolatra vágyó sráccal foglalkozunk... (#11.18.)

Super Sons -When I Grow Up (Super Sons vol.1 #1-5) (2017) (írta: Peter Tomasi; rajzolta: Jorge Jiménez, Alisson Borges) (eng)

a jó zsaru / rossz zsaru gyerek-verziója a jó fiú / vagány fiú...? peter tomasi jó belebegtette, hogy milyen irányvonalat gondolt el ehhez a sorozathoz egy korábbi superman kötetben, így már tudtuk előre, hogy a közmondásos ellentétek tényleg vonzzák egymást, azaz a kiscserkész jonathan és a ki-ha-én-nem damian tökéletesen kiegészítik egymást, és a folytonos szájkaraktéba és ökölharcba torkolló ellentétük szórakoztatóvá teszi a közös kalandjaikat... mert felnagyítódik az, ami az apai generációban már csendes ellentétté szelídült az évek során, és behoz egy jó értelembe vett tini infantilizmust is... mert azt éreztem, hogy ez tényleg egy olyan kötet, amit bátran oda mernék adni egy szuperhősökért rajong tini kezébe, ugyanakkor én sem temettem a kezembe az arcom olvasás közben, hogy mennyire gyerekes és fárasztó az egész... mert megvan benne az az egészséges kaland-szellem, ami a tinikben még ott buzog, és a küldetés sem túlságosan sötét vagy félelmetes -még egy egész hihető gyerek-gonoszt is sikerült találni a kölykök mellé (plusz azért a felnőttek sincsenek túl távol, ha nagy lenne a baj -mondjuk luthor-man beugrik, amikor a szükség úgy hozza)... mindenképp pozitív csalódás volt ez a kötet, még a rajzfilmesebb rajz-stílus is egész jól illett hozzá, és annak is tudok örülni, hogy jó írók kezei alatt formálódik (az arcoskodó) damien és (a mama-kicsi-fia) jon, akik így közelebb tudnak kerülni az olvasók szívéhez. (#10.27.)

Superman -Black Dawn (Superman vol.4 #20-26) (2017) (írta: Peter Tomasi, Patrick Gleason, Michael Moreci; rajzolta: Patrick Gleason, Doug Mahnke, Scott Godlewski) (eng)

alattomosan támadt rám ez a kötet -mert nyugisan indultunk, jon-nal a középpontban, néztük az eseménytelenebb mindennapokat; majd megérkeztek wayne-ék is, hogy egy vizsgálat alá vegyék superboy-t; aztán egy tehénistállóból indulva elszabadult a pokol... minden szempontból felbolydult hamilton kisvárosa, jöttek az óriásszörnyek, amikkel lehetett verekedni, és hát kiderült az összes előjáróságról (polgármester, doktor, ügyvéd), hogy nem azok, akiknek látszanak, hanem konkrétan űrlények (érdekes scifis gellert is kapott itt a sorozat). és persze eszeveszett lett a tempó, a füzetek olvastatták magukat -eközben az ember mély fejbólintással értékelte az olyan ötleteket, mint mikor lois került a középpontba, mert végre nem csak a merész újságírót, a szerető feleséget és az aggódó anyát láthattuk benne, hanem a badass nőt is, aki nem fél szembeszállni senkivel és semmivel, ha a családjáról van szó (és akkor még a hajmeresztő sérüléséről még nem is írtam, ott azért ’ejhá’-ztam egyet, hogy ezt meg merték lépni egy superman-sztoriban, még ha rögtön vissza is csinálták)... de persze azért jonathan maradt a kulcs, mind a sztoriban, mind a gonosz szemében. bár ezerszer elhasznált fordulat már a ’pozitív karakter kényszerítés hatására a többi jó ellen fordul’ toposz, de itt azért nem hatott avittnak, mert superboy a gonosz hatására először használta igazán a képességeit -plusz ugye a csatatér túloldalán a saját apja várt rá... szóval érzelmileg megint rendben volt ez a kötet, és egy kedves (bár kissé fárasztó) kódát is kaptunk, ahol láthattuk azt, hogy az apai hibák öröklődnek, és hogy nem egyszerű nevelni az akaratos szupererővel rendelkező tinédzsereket... (#10.30.)

Action Comics -The New World (Action Comics vol.1 #977-984) (2017) (írta: Dan Jurgens; rajzolta: Ian Churchill, Carlo Barberi, Patrick Zircher, Jack Herbert, Ray McCarthy, Viktor Bogdanovic) (eng)

egyfelől jó az, hogy két párhuzamos superman füzet fut egyszerre, mert havonta dupla adagot kaphat az olvasó így a karakterből, ugyanakkor így az összehasonlítás is könnyebb, és az action comics sajnos jelenleg alulmarad a fő címmel szemben -elsősorban azért, mert a superman-t az apa/fiú dinamika új szintre emeli, addig dan jurgens itt ragaszkodik a hagyományos értékekhez, ezáltal sokkal porosabbnak érződik az írása... mert hányszor láttunk már olyat, hogy a külön/külön is erős ellenfelek összefognak egy hős ellen, hogy igazán érezze az olvasó, hogy komoly nehézségek árán érhető el a győzelmet -aztán a gonosz-csapat összeállítása után jönnek persze a további toposzok, a hős átmeneti legyőzése, a komoly(nak beállított) sérülés, majd a társak felbukkanása, a párokra osztott küzdelem, és a nehezen kicsikart siker... és így hiába nagy a tét, ha az ember pontosan tudja, hogy mi fog várni rá a következő sarkon, elillan a feszültség a panelekből... a másik érthetetlen döntése dan jurgens-nek az volt, hogy másfél füzetet szánt arra, hogy vissza-flesseljen régi sztorikra, a krypton-i kezdetekre, a smallville-i gyerekkorra -mert nem nagyon értem, hogy kinek szánta ezeket a lapokat, a régi olvasóknak már a könyökükön jönnek ki ezek a sztorik, az újak meg valószínűleg nem ezen a ponton fognak bekapcsolódni a nagy super-históriába... (#11.02.)

Action Comics -Men of Steel (Action Comics vol.1 #967-972) (2016-2017) (írta: Dan Jurgens; rajzolta: Tyler Kirkham, Patrick Zircher, Stephen Segovia) (eng)

sosem szerettem, hogy a filmekben éveken át csak egyféleképpen tudták használni luthor-t -ő volt az, aki mindig valami ingatlan-mutyival akart hatalomhoz és/vagy gazdagsághoz jutni (az egy másik kérdés, hogy zack snyder-ék mire használták az ő luthor jr.-jukat, mert nincs élő ember, aki kibogozná annak a túlmozgásos srácnak a motivációit)... pedig egy nemezis akkor igazán érdekes, ha összetett személyiség, és most dan jurgens két irányba is elmozdult vele kapcsolatban, és majd meglátjuk, hogy melyikkel jár jó nyomon. mert úgy tűnik, hogy lex-re sötét jövő vár, nagyhatalmú, világrengető gonosszá válhat. és emellett ott van a jelenlegi énje is, ami megízlelte a jóságot, aki úgy érzi, hogy az emberek segítése jót tesz neki magának is, aki képes superman-nel vállt-vállnak-vetve harcolni... maga a fősztori egy klasszikus scifis dilemmához nyúlt, miszerint meg lehet-e büntetni valakit olyan bűnökért, amiket még nem követett el -kell-e bizonyíték az ítélet-hozatalához vagy elég csak a meggyőződés is... superman-t is komoly dilemma elé állíthatná ez a kérdés, hisz’ ő az a típus, akinek az emberélet mindennél fontosabb, azonban csak néhány csalóka pillanatig tűnik úgy, hogy megfontolná lex kivégzését, mert neki az az élet is számít, ami nem makulátlan... a füzetek egy része dan jurgens régi munkáira emlékeztetett, egész pontosan a thor-ban kaptam tőle hasonló élményeket, amikor nagy erejű lények püfölték egymást idegen helyeken. szerencsére itt unalmassá sosem váltak az összecsapások, mert az ellenfeleknél is volt idő megalapozni a motivációt -semmi túlgondolás, csak ráfogták az univerzum egyik leggonoszabb gonoszára, darkseid-re az egészet... a felvázolt jövő egyébként érdekesnek tűnik, hogy lesz valaki, aki átveszi a paradémonok felett az uralmat, és hogy ez a valaki egy olyan ember lesz, aki így átléphet a piti gonoszkodások színpadáról a főszereplők közé... (továbbra sem tetszik, hogy a nagy kiadási kapkodásban ennyire cserélgetni kell a rajzolókat, mert nincs egységes stílusuk még a köteteknek sem, nemhogy az egész szériáknak...) (#09.10)

Superman -Multiplicity (Superman vol.4 #14-17, Annual 1) (2017) (írta: Peter Tomasi, Patrick Gleason; rajzolta: Ivan Reis, Ryan Sook, Ed Benes, Clay Mann, Jorge Jiménez, Tony S. Daniel, Sebastian Fiumara) (eng)

oh, a dc híres/hírhedt multiverzuma... még szerencse, hogy most nem volt nagy kavarás a különböző világok között, csak fogtuk az ismert földekről a superman-eket, hogy egy közös veszély ellen fogjanak össze (oké, azért kiegészültek egy csendőr-szerepben tetszelgő bestof justice league-gel is, de azért ott is érthető volt, hogy ki honnan jött)... és én tudom, hogy az írók azért szeretik ezt az aspektusát az univerzumuknak, mert kellő helyet ad nekik a játszadozásra, ki lehet találni mindenféle változatokat a karaktereknek, kötöttségek nélkül, lehet írni hajmeresztő sztorikat, és ráfogni arra, hogy ’áh, ez csak egy másik földön történt meg’, de azért az olvasókat könnyű összezavarni az ilyesmivel... (a dc-t jobban ismerők biztos nagyot bólogattak az alter-karaktereket látva, nekem csak az esett jól, hogy a kommunista superman is a listán volt.) de engem nem is az zavart ebben a sztoriban, hogy sokféle superman rohangált egymás hegyén/hátán, hanem az, hogy az írók rohantak előre -talán azért nem sikerült azt éreztetniük, hogy valami nagy intergalaktikus kaland résztvevője vagyok, mert csupán három füzetbe sűrítettek mindent, konfliktust, csapat-összeállítást és a végső összecsapást is. viszont ennek ellenére voltak pontok, amik a nagy kapkodásban is működtek, vagy csak én vagyok érzékenyebb az önfeláldozás drámai ábrázolására... a másik dolog, amiért szerintem kevésbé élveztem ezt a kalandot a korábbiakhoz képest, az meglepő módon az, hogy superman-t kiszakították a környezetéből, mert annyira hozzászoktam ahhoz, hogy a fiával milyen szívmelengetően van ábrázolva a kapcsolata... egyébként jon ellensúlyként kapott egy önálló füzetet, amit viszont csak egyszeri horror-gimmick-nek használtak tomasi-ék, úgyhogy azzal sem laktam jól -viszont kicsit kerek lett tőle a kötet, mert így nem csak a kezdet játszódott egy mocsárban (swamp thing üdvözletével), hanem a befejezés is. (#09.11.)

Superman Reborn (Superman vol.4 #18-19, Action Comics vol.1 #973-976) (2017) (írta: Peter Tomasi, Patrick Gleason, Dan Jurgens; rajzolta: Patrick Gleason, Stephen Segovia, Patch Zicher, Dough Mahnke) (eng)

már az első rebirth logós action comics óta cipeljük magunkkal a nagy rejtélyt, hogy miképp lehetséges az, hogy ott kóricál metropolis-ban egy clark kent, aki nem rendelkezik szuper képességekkel. úgyhogy már épp’ itt volt az ideje, hogy lerántsuk róla a szemüveget, és megnézzük az igazi arcát -nyugi, azért nem gondolták túl az írók a nagy meglepetést, csak csípőből ráfogták egy klasszikus ellenfélre az egészet... ezzel nekem csak az a bajom, hogy mindig is ferde szemmel néztem a kalapos manóra, mert az idétlenségével olyan hangulatot hoz be a képregénybe (vagy akár mozgóképre is), ami nem illik oda -és tudom, hogy a joker is humorizál, csak amíg a bohóc-hercegnél a viccelődés ellensúlyozódik a félelemkeltéssel, addig mr.mxy-nél ezt nem lehet érezni, így marad az ötödik-dimenzió-béli bohóckodás... viszont annak örültem, hogy jó végéről kapta el a sztorit a tomasi-gleason-jurgens-csapat, mert pont azt a felületét támadták superman-nek, ami ebben a modern érában a leghangsúlyosabb -azaz a családját. így legalább érzelmileg jól működött a felejtés és kergetőzés a cukorkák és nyalókák árnyékában... de nem csak ezzel ellensúlyozták a komolytalanságot, hanem a nagy univerzumon átívelő rejtéllyel is, amit szintén görgetünk magunk előtt az elejétől fogva, úgyhogy már itt is ideje lenne letenni a terhet, és levenni a csuklyát, nemdebár...? (#09.13.)

Superman -Trial of The Super Sons (Superman vol.4 #7-13) (2016-2017) (írta: Peter Tomasi, Patrick Gleason; rajzolta: Jorge Jiménez, Doug Mahnke, Patrick Gleason) (eng)

főszereplőnek kell-e lennie egy sorozat címszereplőjének? nem feltétlenül, működhet az, hogy mondjuk superman egy kicsit háttérbe vonul, hogy teret engedjen a kisfiának... kal-el mentette már meg elégszer a világot, talán kijár már neki egy kicsit nyugodtabb időszak, amikor a családjával törődhet. és nem is áll rosszul kent-éknek ez a rusztikus vidéki élet, a kis-szabás -legalábbis a kötetet nyitó vurstlis füzetből ez derült ki. aztán viszont kicsit másabb mellék-vízekre evezünk, világháborús hősök és éhes dínók közé... egy kicsit aggódtam, amikor az őslények berepültek a képregény lapjaira, mert a marvel-nél sem szoktam jól viselni a vadföldi kalandokat, de itt két füzetben még épp’ jól működött, főleg az apa/fiú kapcsolat miatt -még mindig nagyon jól áll sup-nak, ahogy szeretettel óvja a gyermekét... aztán jött a fő attrakció, a hamarosan érkező új sorozat, a super sons felvezetése, ami megint elsülhetett volna rosszul is, mert damien-ről tudjuk, hogy egy nehezen viselhető egoista pöcs, de jó a dinamikájuk jon kent-tel, meg élvezet volt nézni, ahogy a két apa kemény próbák elé állítja a csemetéket. this is a begining of a beautiful friendship... a záró frankeinstein-es sztori kicsit kilógott az eddigi mintából, bár itt sem superman volt a kulcsfigura a kent családból, hanem lois, aki szegény csak a szakmáját akarta végezni, azaz segíteni a helyi lap kiadásában, erre egy intergalaktikus konfliktus közepén találta magát... igazából csak azért nem morgok, hogy mit keresnek az acélember füzetében frankenstein-ék, mert cool ötletnek gondolom, hogy fejvadásszá tették az (ex)házaspárt, valamint azért, mert a családi drámájuk azon a néhány panelen is átjött, amikor szóba került... no. némiképp átmenetinek érződött ez a pár standalone sztori, gondolom legközelebb már egy nagyobb összefüggő történetet kapunk -ahol még az is előfordulhat, hogy maga superman emelkedik a reflektorfénybe... (#08.09.)

Action Comics -Welcome to The Planet (Action Comics vol.1 #963-966) (2016) (írta: Dan Jurgens; rajzolta: Patrick Zircher, Stephen Segovia) (eng)

jól összebeszéltek a két superman sorozatot író úriemberek a szerkesztői ülésen -mert míg a superman-ben jon kent-en van a hangsúly (lásd fenn), addig itt az action-nél a ’nem superman’ clarke kent-re és lois lane-re jut a rivaldafény nagy része -azaz a daily planet két legjelentősebb újságírójára... az első két füzet így a rejtély-faktora miatt lesz megnyerő (bár nem jutunk közelebb ahhoz, hogy miként létezhet önmagában egy teljesen emberi clarke kent), a második sztorit meg arra használják, hogy ismét helyrerakják a new52 egy kapitális hibáját: mert lois-nak az anyaság mellett szüksége van arra is, hogy a szakmájában dolgozhasson (plusz egy kis keresztpromóció elfért a lapokon, hogy az emberek érdeklődését felkeltsék a frissen indult superwoman sorozatra. és azt kell mondjam, hogy az alapsztori gyors vázolásával engem meggyőztek... volna... ha nem vagyok olyan alapos, hogy utánanézzek a kiábrándult olvasói értékeléseknek, még bele is ugrottam volna egy újabb kötetbe...). míg az első kötetnél azt írtam, hogy az ’action comics’ cím kötelez, és akcióval teli történet dukál bele, addig most az arányok túloldalán találtuk magunkat, egy sokat beszélős, elmélkedősebb korszakban. de ezzel nincs baj, én szeretem, amikor két zúzás között megállnak a szuperhősök, hogy körülnézzenek kicsit. és érdekes, hogy mind-a-két sorozat esetén a második kötetnél jött el ez az átmenetinek érződő időszak, amikor két nagyívű sztori között megpihenünk kicsit. szóval tényleg lehet valami a szerkesztői meeting-es elméletemben... (#08.11.)

Action Comics -Path of Doom (Action Comics vol.1 #957-962) (2016) (írta: Dan Jurgens; rajzolta: Patrick Zircher, Tyler Kirkham, Stephen Segovia) (eng)

ha már ’action comics’ a cím, akkor úgy illet, hogy egy akciódús kezdéssel köszöntsék az új kor kezdetét -és természetes dolognak érzem, hogy ahhoz, hogy igazán emelje a tétet, dan jurgens-nek egy fontos gyermekéhez kellett visszanyúlnia: az ikonikus doomsday-hez, az univerzum azon kevés lényeinek egyikéhez, aki igazán meg tudja izzasztani az acélembert... nagyon óvatosan kell bánni az ilyen epikus összecsapásokkal, mert könnyen unalomba fulladhatnak a szüntelenül záporozó pofonok miatt, de itt a szerző megtalálta azt a vékony határmezsgyét, ahol még épp’ nem fárasztó a sok fizikai erőszak. és ehhez talán az kellet, hogy adjon superman-nek a szokásos ’mentsük meg az embereket’ mentalitásán túl egy olyan célt, ami miatt átérezzük minden ütése súlyát -és ha van valami, amit át tudunk érezni, akkor az a család iránti feltétlen szeretet. és nagyon szimpatikusan van ábrázolva a kapcsolata lois-zal és a kis jonathan-nal -akitől pedig féltem, mint ahogy minden gyerekszereplőtől szoktam tartani egy kicsit, de tök jól átragad az olvasóra is a lelkesedése, és ez segít az a szívünkbe zárni. ahogy az is segíti a nagy bunyó monotonitásának megtörését, hogy rendre meglepetéseket dobál be a szerző, legyen az a hősies luthor, az emberi clark kent, vagy a harc közepébe hevesen berobbanó wonder woman... nem ez a legokosabb képregény a világon, de az biztos, hogy féktelenül sodor a lendülete és hatalmas szíve van... (#06.03.)

Superman -Son of Superman (Superman Rebirth, Superman vol.3 #1-6) (2016) (írta: Peter Tomasi, Patrick Gleason; rajzolta: Patrick Gleason, Doug Mahnke, Jorge Jiménez, Mick Gray) (eng)

truth, justice and... family...? szerintem a képregényírók többsége egy szükséges rosszként tekint a karakterek magánéletére, amit be kell szorítani két bunyó közé, hogy az olvasók ne háborogjanak -vagy csak azért érzem ezt, mert eddig csak felületes írók munkáit olvastam...? mert bizony sok potenciál van a szuperhősök hátországában is, más lesz a világmegmentő küldetések íze, ha az önzetlen segítségen túl más is motiválja a hőst. mondjuk a családja iránt érzett féltő szeretet... nem nagyon izgat a megkavart felállás, azaz hogy honnan jött ez a superman, és mi történt az itteni világ superman-jével, viszont az nagyon érdekel, hogy mit is kezdenek ezzel a setup-pal, a családos superman-nel, aki boldog házasságban él, ahol egy olyan gyermeket nevelnek lois-sal, akit a kriptoni génjei komoly képességekkel ruháznak fel. az sem ártott, hogy elhagytuk metropolis-t, és vidéken zajlik a sokkal kisebb-szabású élet, ahol a farmerkedés mellett nyugodtan lehet terelgetni a cseperedő jon hőlátását is... a képesség-tanulásokban sok potenciál rejlik, főleg hogy elég intimen és drámaian mutatják be a gyakorlást. de egyébként is jó látni ezt az isteni hőst egy kicsit gyerek-perspektívából... de persze nem maradhattunk a farmon, kellett egy ellenség is az akciókhoz, de őt is úgy választották ki az alkotók, hogy a személyes aspektusa tudjon dominálni -azzal is, hogy a kriptoni múltat hordozza magában, de azzal meg főleg, hogy sup jr. az elsődleges célpontja, akiből ki akarja purgálni az emberi oldalt. és superman minden ütésében benne vannak így a gyereke iránti érzései, amik hatalmas erőt adnak a képregénynek is... bár néha kapkodja kicsit az ember a fejét (mondjuk a kriptoni szellemeken), és néha furcsán kellett ugrálnia a szemnek a panel-kezelés miatt, de a mélyben gyöngyként jelen lévő érzelmek nagyon könnyen sodortak magukkal (meg az időről/időre betoppanó meglepő ötletek is, mint kripto váratlan önfeláldozása, vagy lois szerepe a végső harcban -btw, üdítő olvasni egy olyan lois lane-t, aki kedves, okos és anyatigrisként harcol a gyermekéért). (#06.04.)

(Captain America vol.3 #37-44) (2001) (írta: Dan Jurgens; rajzolta: Dan Jurgens,David Ross) (eng)

számomra az egyik legvonzóbb tulajdonsága cap-nek az egyszerűsége -az, hogy ő egy régi letűnt kor gyermeke, aki bár megtanulta már használni a cédéjátszót, de azért még rá tud csodálkozni arra, hogy a nők felelősségteljes állásokat töltenek be... de legalább a morális iránytűje mindig a megfelelő irányba áll, csak az igazság elfogadható számára... és üdítő olvasni az egyszerű vonalvezetésű történeteit is, ahol nem kell túl sok dologra koncentrálni, van egy adott ellenfél, akit lehet püfölni, a háttérből mozgatja a szálakat egy klasszikus (értsd: világuralomra törő) bond-gonosz, és a pajzs-dobálás közben olyan örökzöld témák kerülnek elő, mint például a magánélet és a szuperhős-lét közt feszülő ellentét (vagy mondjuk néhány háborúellenes szózat). és fura módon én tudok örülni annak, ha sokat foglalkozunk steve-vel, a hős-szerelmessel, akinek ritkán jön össze egy rendes randi, mert mindig beüt valami világmegmentő küldetés. és elégedetten olvastam azt is, ahogy dan jurgens rájátszott az identitás kiderülésére, mert egy igen komoly kérdést vetett fel: lehet-e hosszútávú kapcsolatot kialakítani egy ilyen nemzeti kinccsel, akinél a világ megmentése mindig is prioritást fog élvezni a kapcsolatai előtt... úgyhogy nálam most mr.jurgens jó pontokat szerzett, és nem csak az írásával, de a rajzaival is maximálisan elégedett voltam (bár az elnagyolt hátterek nem mindig a barátaim...). (a poszt-szovjet kitalált állam kavarásai (és traktorjai) hitelesek voltak, crimson dynamo-nál meg az jutott eszembe, hogy annyira vissza akarja állítani a szovjetunió dicsőségét, hogy biztos, hogy ő putyin kedvenc karaktere...) (#04.06.)

(kedves olvasóim! fontos jubileumhoz érkeztünk, ez az ötvenedik bejegyzésem a marvel 616-os univerzumában. ráadásul a nyakunkon van egy nagy világrengető esemény, ezért úgy gondoltam, hogy a nagy átívelős történet környékén megjelent, kötetbe nem rendezett füzeteket és a crossoverhez szorosan kapcsolódó sztorikat egy nagy monstre post-ban fogom prezentálni. induljon hát a nagy kaland!)

(Iron Man vol.3 #31-34, Annual 2000) (2000) (írta: Joe Quesada; rajzolta: Alitha Martinez, Paul Ryan, Dan Panoisan) (eng)

retcon. így hívják azt, amikor egy karakternél belepiszkálnak a múltjába, mert az íróknak épp egy olyan ötlete támadt, ami miatt azt kell mondaniuk, hogy ’áh, az nem is úgy volt!’... azért most nem olyan drámai a helyzet, tony még mindig vietnámban esett fogságba, és hozta létre egy tudósemberrel a vasember páncélt -csak a fogolytársak esetében érkeztek új elemek a sztoriba. és az egy dolog, hogy sokáig még azt is elhitették velünk, hogy az öreg tudós mégsem halt meg annak idején, de ami igazán őrült ötletnek bizonyult ebben a revizionálásban, az az iron man szekta ötlete... mert alapvetően a vallás és a technika csak csikorogva férnek el egymás mellett, meg egyébként is furcsa, hogy tony-nak a playboy szerep mellé magára kell vennie a prófétaság terhét is, de mindenképp érdekes koncepció volt ez a lebegő várossal meg a buddhistának tűnő szerzetesekkel egyetemben. sajnos a főgonoszban már közel sem volt ennyi innováció, csak egy tipikus badguy-t kaptunk, akinek be nem áll a szája, és kívánatos nők csókolgatják az eltorzult testét... a múlttal való szembenézés után jött egy kis levezetés, szuperhős-drog és súlytalan bunyó, a drámai füzetek után lebegősen, cinikusan elviccelve mindent -nem volt rossz, de azért spidey-nak jobban áll ez a stílus... (a tököm tele van már az annual-okkal, amikor egy sorszámozott füzetnél néhány oldal után esik le, hogy nagy lyuk tátong a sztoriban, és mehetek megkeresni a hiányzó láncszemet a neten...) (#01.31.)

(Amazing Spider-Man vol.2 #20-23 / Peter Parker: Spider-Man #20-23, Spider-Man Annual 2000) (2000) (írta: Howard Mackie, Paul Jenkins, Chris Claremont, Bill Rosemann; rajzolta: Erik Larsen, John Romita Jr., Mark Buckingham, Joe Bennett) (eng)

amióta felosztották az írói feladatokat a két sorozatban, azóta markánsabban el is tér a füzetek hangvétele. howard mackie az amazing-ban sztori-orientáltabban ír, míg paul jenkins a pp-ben inkább szeret lelkizni, és úgy mellesleg egy-két bunyóval felpörgetni a hangulatot (a lelkizésen nem nagyon lepődtem meg, eddig bármit olvastam tőle, ott mindig a tépelődésen volt a hangsúly, nem a szuperhősködésen)... ez így rendben is lenne, ha mackie-nek sikerülne jól egyensúlyoznia a sok szállal, amit vezetni szeretne, de nagyon döcögősen áll össze az egész a politikus-vonallal, a stacy-családdal és venom-mal, hiába veti be a flashback-eket is extra magyarázatként... jenkins viszont rutinosan hozza peter gyászát, a ben bácsis elmélkedéseket, plusz idétlen humorral szórja meg a füzeteket (peter meztelenül queen-t énekel; nem tudja, hogy a jobb kézre húzott jegygyűrű manapság a melegség jele, ilyesmi). de az mindkettejükre igaz, hogy túlbeszéltetik a gonoszaikat (vagy legalábbis minden alkalommal baaaaromira hosszúnak tűnnek a monológok, amiket lenyomnak), és persze a gonoszok tipikus gonosz-húzásokkal operálnak (pl. választani kell, hogy kit mentsen meg spidey, a szeretteit vagy az ismerőseit)... és akkor ott van még a különszámot jegyző chris claremont is... én elhiszem, hogy ő egy legenda a ’70-es/’80-as évek-béli x-men-je okán, de itt az ezredfordulón én eddig csak hajmeresztő dolgokat olvastam tőle... például egy percig sem veszem be, hogy peter felcsapna csaposnak, valahogy idegen tőle ez a fajta éjszakai élet. és akkor a west side romeo&juliet háttér-sztoriról még nem is beszéltem... no, ténylegesen elkezdtünk készülődni a maximum security című nagy eseményre, amitől azért fázok egy kicsit, ha ennyire űrlényes-scifis irányba viszik el, mint ami itt peter körül ólálkodott az előkészületek során... (ennyi füzetnél óhatatlan a hullámzó rajz-színvonal, de az asm #20-as száma különösen rondára sikeredett...) (#02.12.)

Thor -Across All Worlds, part1 (Thor vol.2 #26-29) (2000) (írta: Dan Jurgens; rajzolta: Erik Larsen, Andy Kubert) (eng)

kicsit fura érzés egy fél kötetről írni, de mivel a nyakunkon lévő nagy esemény épp kettévágja a sztorit, így kénytelen vagyok én is darabolni a mondanivalómat (hátha vannak követőim, akik hasonló ütemben olvassák a füzeteket, mint én -szegények össze lennének zavarodva, ha a crossover után egyben írnék erről a kötetről...). az is baj, hogy ez a négy árva füzet nem ad lehetőséget a szóvirágaim részletes kibontására, mert sok esetben csak előkészítik a későbbi világokat rengető eseményeket, felhalmozzák a gonoszokat és a konfliktusokat. vagy csak tesznek egy kitérőt, hogy a szivacsember (lánykori nevén absorbing man) szomorú családi históriájáról meséljenek. vagy csak egy kicsit könnyítenek az égzengető komolyságon, és azzal alkotnak filler-jeleneteket, hogy viccesnek mutatják az asgardiak találkozását a modern technikával, a time square-rel vagy egy nagy bödön jégkrémmel... (mint egy kisgyerek, úgy meg tudok örülni annak, ha olyan érkezik a sorozatba, amit/akit ismerek már a filmekből, és most bőven volt okom örömködni az odin álomnál, malekith-nél és hella-nál, aki csak idén fog érkezni a gyöngyvászonra.) (#02.15.)

Maximum Security (Maximum Security: Dangerous Planet / Maximum Security #1-3 / Thor vol.2 #30 / Amazing Spider-Man vol.2 #24 / Black Panther vol.3 #25 / Iron Man vol.3 #35 / Captain America vol.3 #36 / Incredible Hulk vol.2 #21 / Thunderbolts vol.1 #45 / Avengers vol.3 #35) (2000-2001) (írta: Kurt Busiek, Jerry Ordway, Dan Jurgens, Howard Mackie, Christopher Priest, Joe Quesada, Paul Jenkins, Fabian Nicieza; rajzolta: Jerry Ordway, Andy Kubert, John Romita Jr., Sal Velluto, Alitha Martinez, Dan Jurgens, Kyle Hotz, Patrick Zircher) (eng/hun)

no, hát itt van végre a világrengető, mindent behálózó nagy átívelés -ami azért, ahogy lenni szokott, kisebbet pukkan a vártnál... mert oké, hogy van a fő-mini, ami a történet gerincét adja, de a karakterek füzeteibe átszivárgó kapcsolódó kalandok nagyon vegyes képet mutatnak azzal kapcsolatban, hogy mennyire is kapcsolódnak. mert van ahol épp’ csak be kell érnünk egy űrlény-bunyóval (és ezzel arra késztetik az olvasót, hogy a marketingeseket okolja az egész crossover-ért), máshol viszont tényleg lényeges elemek adódnak hozzá a nagy egészhez. és mivel az elején eldöntöttem, hogy csak azokat a kapcsolódó füzeteket fogom felvenni az olvasási listára, amiket egyébként is elolvasnék, így gyanítottam, hogy hiába rágom át magam rengeteg panelen, lesz hiányérzetem -és persze a fináléban jöttek elő olyan utalások, amik az általam teljesen ignorált x-men-vonalban történtek meg (de egyébként is rémálom-szerű ez az egész marvel-kontinuitás egy kompletistának, például a thor füzet közben derült ki, hogy ’ja, hogy ehhez kellett volna még egy minit is olvasni!’)... szerkesztői szempontból is érdekes lehet egy ilyen crossover levezénylése, mert rá kell venni az írókat, hogy rakják félre az addig vezetett történeteiket, és erőltessenek bele a sztoriba valami mást -ez esetben űrlényeket... és ezért is lett ilyen sokféle ez a füzet-halmaz, mert volt olyan, aki vonakodva engedelmeskedett csak (lásd a két pókember epizódot), vagy mondjuk elviccelte a dolgot egy kicsit a végére (paul jenkins mosolygós csavart kanyarintott hulk-nak). és volt olyan, aki nem volt hajlandó lemondani az addig felépített drámai cliffhanger-jéről, így ha mondjuk valaki random bekapcsolódott a black panther-be, akkor csak azért érthetett valamit is az érzelmi sokkból, mert christopher priest ügyesen használja a narrációt mindig a füzetek elején. (szegény vasember meg csak mellékszereplő lehetett a saját sorozatában, mert be kellett gyömöszölni a fantasztikus négyest is a nagy egészbe...) a fő-szálban egyébként annak ellenére találtam izgalmas dolgokat, hogy továbbra sem vagyok a barátja az űr-kalandok és a szuperhősök keverésének, de jó ötletnek tartom az univerzum-szintű nagytanácsot (george lucas csókoltat mindenkit), a földön létesített űrbörtönt, vagy a felgyorsított evolúciót. és azt is el kell ismerni, hogy a végére pont olyan nagyívű és epikus lett az összecsapás, ahogy egy ilyen típusú sztorihoz illik -még egy önfeláldozással is próbálta kurt busiek emelni az érzelmi görbét, igaz azon meglepődtem, hogy senki sem halt bele a nagyszabású küzdelembe... valahol jó, hogy egy ismert arcot kaptunk mastermind-nak, aki az egész hatalom-ittas terv mögött állt, ugyanakkor hervasztó már megint hosszú gonosz-monológot olvasni egy magát felsőbbrendűnek gondoló karaktertől... (az sem volt rossz ötlet, hogy a sok karakter közül egy kevésbé ismertet emeljen ki a mini-sorozat, de szegény u.s.agent akkora seggfej, hogy képtelenség vele szimpatizálni...) (jegyzeteltem még egy csomót mindent füzet-szinten, de most nem kezdenék elmélkedni arról, hogy mondjuk mennyire más volt malekith itt, mint a rossz-emlékű thor filmben, mert úgyis mindjárt folytatom a viharisten kalandjait, majd ott előjön még a karakter. na látjátok, ezért nem ideális az ilyen crossover-rendszerű olvasás, mert egy csomó sorozat sztoriját kényszerűségből kettévágja...) (#03.10.)

Thor -Across All Worlds, part2 (Thor vol.2 #31-35) (2001) (írta: Dan Jurgens; rajzolta: Andy Kubert, Stuart Immonen) (eng)

szóval thor visszatért a mélyűrből, hogy bunyóból-bunyóba, cseberből-vederbe keveredjen -és nem túlzok, ennyi volt a füzetek nagyrészében, jött egy új ellenfél, akit meg kellett kicsit ruházni, kalap, kabát. még asgard-ra is rá mertek támadni ezek a kutyák -kétszer is... (ez épp olyan skandalum, mint amikor a pokol befagy -ja, várj, ez is megtörtént az egyik füzetben...) oké, értem, hogy az istenek most gyengének tűnnek odin alvása miatt, és thor is összeszedett már pár ellenséget a múltban (illetve a jövőben, de erről majd mindjárt beszélünk még), de azért tényleg lehetne más is a sztoriban, mint epikus ököl (és mjölnir) harcok... ha már sohasem szabadulunk jake-től, hát foglalkozzunk vele (és az egyre gyarapodó háremével) jobban -bár gyaníthatóan ez most fog megtörténni, mert (dramaturgiailag megfelelő ponton) a legfőbb isten megébredt, és egyből kiosztott egy sallert a fiának, amiért az ennyi időt tölt a földön... úgy érezni, hogy ebből a repetitív megrekedt állapotból lassan ki fogunk kecmeregni, legalábbis nagyon remélem, hogy a sötét jövőképet nem csak olcsó fogásként dobta be dan jurgens, hanem szépen építkezni akar erre a pontra mostantól -egy kicsit remélhetőleg változatosabban... (#03.23.)

Spider-Man -Revenge of the Green Goblin (Revenge of the Green Goblin #1-3 / Amazing Spider-Man vol.2 #25 / Peter Parker: Spider-Man #25) (2001) (írta: Rodger Stern, Howard Mackie, Paul Jenkins; rajzolta: Ron Frenz, John Romita Jr., Mark Buckingham) (eng)

hello darkness, my old friend... amikor sikerül egy hős mellé megalkotni a tökéletes anti-tézist, az igazi gonoszt, akkor használni is kell őt, újabb-és-újabb összecsapásokba kell hajszolni a karaktereket. ilyenkor az írók megpróbálják feldobni ezeket a nagy ellenállásokat, így gyakran megölik a negatív szereplőt, majd visszahozzák őket az élők sorába, vagy mondjuk átállítják őket a jók oldalára, hogy aztán egy árulás közepette hulljanak egyből a mélybe -mindegy, hogy milyen őrült ötlettel állnak elő, csak ne mindig ugyanazok a sematikus harcok legyenek... szerintem norman osborn-nal is megtettek mindent az írók, amit csak el lehet képzelni egy ikonikus gonosz kapcsán -most épp’ azt a korszakát éli, amikor egy tubus fogpasztával mérgezi az ős-ellenségét... a gonosz-központú nézet sokszor tud érdekes lenni, és itt most nem csak arról volt szó, hogy kicsit belestünk norman őrült elméjébe, de a múltjába is bőven vájkáltunk, és persze nem maradhatott ki az örök gonosz-gyengepont sem: a szerelem... de az álmok és tévképzetek egy egészen érdekes útra vezettek minket -mert norman osborn ezúttal nem megölni akarta peter-t, hanem át akarta neki adni a manó-álarcot, örökösévé tenni, ha már a fiával ezt nem teheti már meg... persze őrült egy terv ez, ami nem nélkülözi azt sem, hogy jól meggyötri peter-t (és a hozzá közelállókat) -ugyanakkor van igazsága abban, hogy a kettős személyiséget élő sztreccs-ruhás emberekben akkor is nagyon sok közös vonás van, ha az érme különböző oldalain állnak is... szépen építkezett fel a történet a hatásos fináléjáig, és tudom értékelni az olyan apróságokat is, hogy a rossz álmok nem légből-kapottan érkeztek a sztoriba, hanem volt rájuk bőven utalás a korábbi füzetekben is. (#03.25.)

(Thunderbolts vol.1 #46-50) (2001) (írta: Fabian Nicieza; rajzolta: Mark Bagley, Patrick Zircher)

fabian nicieza a nyolcvanas évek derekán került a marvel-hez, aztán a kilencvenes évek elején teljesedhetett ki a szerzői vénája rob liefeld mellett -és azért hozakodtam elő ezzel a történelmi leckével, mert a mennydörgőket épp’ úgy írja, mintha még nem léptük volna át az ezredforduló küszöbét, hanem még mindig a kilencvenes évek árnya vetülne ránk, túlbonyolítottnak tűnő fordulatok várnak minden sarokban, a szereplők egymáson élcelődnek cool-nak szánt mondatokkal, sőt, van olyan, aki káromkodik is. a tizenéves énem könnyekbe szökött épp’ az elébb... azért persze ki lehet hámozni a lényeget a sokkolónak szánt fordulatok alól: a hős-létet akarja piszkálgatni egy kicsit, ami azért van rendben, mert a sorozat már a kezdetektől erről szól, azaz hogy a korábbi rossz tettek alól van-e feloldozás. persze mind tudjuk, hogy ha létezik is ilyesmi, annak mindig ára van... bár egy kicsit élcelődünk a nagyszámú karakter-visszahozáson (’alig várom, hogy én mikor halok meg és térek vissza’), de tényleg elértéktelenedik az összes drámai pillanat, ha tudjuk előre, hogy füzetekkel később úgyis visszacsinálják majd... valahogy elég kényes gyomrú lettem, mert nem lakok jól, ha valami túl egyszerűen van tálalva, de az sincs ínyemre, ha valamit annyi alapanyagból kotyvasztanak össze, mint ahány szál felbukkant ezekben a füzetekben, bekeverve a szuperhős megváltás-sztori mellé egy jó adag scifit meg kormányzati összeesküvés-elméletet náci hajlamú gonosztevővel... (#03.26.)

(Captain America vol.3 #25-35, Annual 2000) (2000) (írta: Dan Jurgens; rajzolta: Andy Kubert, Bret Anderson, Jerry Ordway, Dan Jurgens)

talán túl határozott kép él a fejemben az én amerika kapitányom-ról, és azért van az, hogy rendre panaszkodom, ha az írók olyan környezetbe és szituációkba helyezik őt, amik nem illenek bele ebbe az általam kialakított képbe... mert én csak egy olyan pasasként tudok cap-re tekinteni, aki a múltjából és a személyiségéből fakadó értékeiből építi fel önmagát, aki a negyvenes évekből eredő naiv moralitással van felvértezve, és ledobja magáról a modern és furcsa dolgokat. persze lehet szándékos írói koncepció az, hogy pont ilyen modern és fura dolgok közé kell bedobni őt, de szerintem lehetne ennél működőbb koncepciót is találni... pedig az első füzeteknél még reménykedtem, mert a kicsit megfáradt mark waid korszak után szélvész-tempóban vetettük bele magunkat az új érába, és a filmszerű pörgés közben azért volt is tartalom (a mindig riasztóan aktuális) neo-nácikkal, mert közöttük a kapitány, mint a szabadság szimbóluma nagyon biztos lábakon állt (és az milyen szimbolikus már, amikor az egyik szimbólumot egy másik szimbólummal gyaláznak meg, azaz amikor az ikonikus pajzsra horogkeresztet fújnak). de aztán elszabadult az írói fantázia, és én már kevésbé éreztem otthonosan magam... eddig sem volt a szívem-csücske a vadföld, a marvel univerzum prehisztorikus sarka, mert nekem ez a világ nem működik a szuperhősökkel összevegyítve, és most sem lettem meggyőzve, hogy sok kalandot kéne írni ide -igazából szerintem csak a dínó-mániás rajzolók szerethetik igazán ezt a helyet... de hamar túllendültünk ezen is (ha nem is monster-of-the-week, de three-months-of-the-week szerkezetet kaptunk a kötetben), úgyhogy cap felvehette a harcot... izé... az internettel... kicsit elmélkedtünk az adataink megszerezhetőségéről, meg virtuális térben is mehetett a bunyó, de ez megint egy félrement sztori, amit leginkább iron man-nek tudnék elképzelni... viszont. a múltra utalások mindig működnek (az ardennek-i flashback is hangulatos volt, szép történet a bátorságról és a becsületről, és megint kiderülhetett, hogy nem volt mindegy az, hogy ki kapta a szuper-szérumot annak idején) -mondom, hogy a kapitány ilyen retro guy, az ő piros-fehér-kék gúnyájához ezek passzolnak a legjobban... minden nyűgöm ellenére könnyen olvastam ki a kötetet, mert olvastatja magát, a tempója és a rajzok egészen filmszerűvé teszik a hatást. (tudom, hogy a #35. szám és az annual már a következő kötetben lennének technikailag, de logisztikailag inkább átmozgattam őket ide, mert így kevésbé zavar be a közeledő nagy marvel esemény az olvasási sorrendbe...) ($$11.25.)

(Thor vol.2 #18-25, Annual 2000) (1999-2000) (írta: Dan Jurgens; rajzolta: John Romita Jr, Michael Ryan, Jerry Ordway) (eng)

azon gondolkoztam, hogy a hős karakter vajon mennyire predesztinálja a gonoszokat, akikkel összecsap? azaz vajon az asgard-i istennek muszáj mindig hatalmas erejű túlvilági mitikus lényekkel összecsapnia? mert ebben a kötetben is legyűrtük a komoly kihívást jelentő ellenfeleket, és máris a sarkon várakozott a következő, még erősebb kontingens... és persze, az összecsapások mértékéből adódóan működik az epikusság érzete, de ha folyamatosan ilyen kalandokba keverik a hőst, akkor az olvasó egy idő után már csak megvonja a vállát -illetve jelen esetben az elején vonja meg a vállát... mert most a múltkorról ide átcsúszott talizmánosoknál éreztem azt, hogy egy helyben topogunk, cseppet sem tudtam ráhangolódni a füzetekre. a második fele már jobban működött, talán azért, mert nem egy no-name nagydarab gonoszt hoztak box-zsáknak, hanem magát a nagy thanos-t vetették be -az már egy másik kérdés, hogy továbbra sem értem (sem a képregényekben, sem a filmekben), hogy egy negatív karakternek miért életcélja az, hogy kiirtson mindenkit az univerzumban, neki ebből mi haszna lesz... talán azért is élveztem ezt a részt jobban, mert a kötet közepén többet foglalkoztunk jake-kel, az emberi alteregóval is, így kicsit ki tudtunk szakadni a földön túli verekedésekből (sőt, némiképp le is zártuk ezt a szálat -az működött ahogy lelepleződött loki ármánykodása, azon viszont meg tudtam lepődni, hogy be merték vetni a gonosz-iker fordulatot, és a jake körüli karakterek még be is vették ezt...). hát azt nem mondanám, hogy teljes szívvel oda tudtam tenni magam a füzetek mellé, sőt, ott bujkált az olvasási tempó mögött a ’legyünk túl rajta’ érzete... ($$11.24.)

(Amazing Spider-Man vol.2 #7-12; Peter Parker: Spider-Man vol.2 #7-12, '99; Thor vol.2 #14-17; Iron Man vol.3 #21-22; Juggernaut vol.2 #1) (1999) (írta: Howard Mackie, JM DeMatteis, Dan Jurgens, Kurt Busiek, Roger Stern, Joe Casey; rajzolta: John Byrne, John Romita Jr, Liam Sharp, Al Rio, Mike McKone, Lee Weeks, Mark Bagley, Sean Chen, Terry Shoemaker) (eng/hun)

disclaimer: ez a két kötet ugyanabba a crossover-sztoriba fut össze, úgyhogy azt gondoltam, hogy az a legtisztább, ha elolvasom mind a kettőt, és aztán közös kibeszélőt kapnak a végén (felkészülve így egy kicsit a nagy event-ekre)... de nem is baj, hogy pont a hálószövő meg a viharisten került egymás mellé, mert szép kontrasztot alkotva egészítik ki egymást. mert amíg egy thor történetben mindig ott fog munkálni a misztikum, addig spidey-nál a fantasztikumot nagyszerűen tudják ellensúlyozni a magánélettel, visszahúzni a realizmus talajára. persze a szuperhős képregényekben örök klasszikus téma a magánélet és a hősködés egymással szembe állítása, de még pók-srácnál még ennyi év után is működik a formula. főleg ha tényleg be-bekacsintgatunk a drámai mélység felé -mert például nagyon éretten kezelik a házassági válság bemutatását egy sokak által csak ’gyerek-képregény’-nek titulált alkotásban... de nem csak a mögöttes gondolatokat tekintve nyúltak ezek a spidey-füzetek a klasszikusok felé, hanem a karakterekkel is, mert felsorakoztatták az összes ikonikus ellenfelet, venom-ot, vérrontót és a megújult sinister six-et is. és én újoncként örömmel veszem ezeket a felbukkanásokat, mert kicsit többet megtudhatok róluk, nem csak a jobb/rosszabb filmváltozatokból kell felcsipegetnem a tudást -de hé, pont ezért kezdtem a képregények olvasásába, nem...? viszont vannak olyan ikonikus karakterek, akiknek a feltűnéséről tudja az ember, hogy nem a valóságot látja, mert ahol élve felbukkan ben bácsi és gwen stacy, az csak valami alter-univerzum vagy álom lehet... viszont a valóság néha nagyon furán tör át a rajzolt lapokon -például egy ’99-es füzetben látni, hogy robbanás történik a word trade center-ben az elég szürreális élmény... azért a fantasztikum is be-beköszön póki életébe, nem csak gengszterekkel veszi fel a harcot, hanem vámpírokkal is, valamint egy nagyon fura filozofikus elme-utazásra is indul, de ez nem igazán passzol az ő stílusához, talán inkább strange dokinak kellett volna adni ezt a sztorit -vagy thor-nak... mert a kalapács-vetőnél beleférnek az ilyen misztikus rejtélyes túlzások, bár most épp elég sokat foglalkoztunk az emberi alteregójával is. ennyi rész után feloldottuk a furán viselkedő mjölnir rejtélytét is, majd az addig vezetett szálakat gyorsan eldobtuk, hogy a már beharangozott füzeteken és karaktereken átívelő történetbe foghassunk. és ugyanígy járt az itt vendégeskedő iron man is, ahol konkrétan ketté szedték a felvezető füzetet, volt egy külön kaland carol danvers-szel (aki nagy örömömre egyenrangú partnere volt tony-nak. és továbbra sem felejtettük el az alkoholizmusát), hogy aztán minden beborítson a kalandfilmes hangulat és a működő misztikum a föld eldugott helyein fellelt templomokkal és ősi entitásokkal. azt tetszett, hogy mindegyik füzetben kicsit az adott karakter szemszögéből néztük az eseményeket (spidey-nál természetesen a cinikus kommentárok sem maradhattak el). (csodálkozom azon, hogy a juggernaut füzet nem fejlődött önálló sorozattá később, mert először arra gondoltam, hogy biztos azért abban záródik a sztori, mert ezzel akartak adni egy nagy marketing-löketet a címnek...) ($$10.21.)

(Thor vol.2 #9-13) (1999) (írta: Dan Jurgens; rajzolta: John Buscema, John Romita Jr.) (eng)

a sok midgard-i jelenet miatt hajlamos vagyok elfelejtkezni arról, hogy ez a történet igazából egy fantasy, amiben gyakran egy másik világ helyszínén isteni erejű lények dicső tetteit láthatjuk. de a korlátlan hatalmú isteni lények összecsapásának bemutatásával óvatosan kell bánni, mert olvasóként nehéz izgalmat felfedezni abban, ha halhatatlan lények püfölik egymást tét nélkül. az már sokkal érdekesebb, ha egy istentől elveszed a legfőbb fegyverét, megfosztod minden erejétől, míg meg nem szűnik az isteni mivolta. ezt láttuk már korábban odin-nál is, és most így csupaszították le magát a vihar istenét is... viszont ha már isteni lények csapnak össze, akkor azt várja az ember, hogy epikussá fog fokozódni a csata, és ezt többnyire meg is kaphattuk itt a fináléra, bár nálam lehet hogy az is segített ebben, hogy úgy jött ki a lépés, hogy explosions in the sky-t hallgattam az olvasása közben (jó hangosan, hogy elnyomjam a plázában szóló borzalmat), és pont a megfelelő időben fokozódott fel a zene is a fináléval együtt... egészséges arányban volt elosztva a kötet öt füzete, egy rész a feledékeny olvasóknak, három jutott a sötét istenekkel való tényleges konfrontációra, majd egy füzet a győzelem utáni diadal-menetre (egy kis csavarral). nem volt elsöprő, nem volt rossz, pont ilyen a minőségi középszer... (ejj, tényleg muszáj ez a sok ’thou’ meg ’mayhaps’...? nekem semmit sem ad hozzá ez az ál-historizáló beszéd, ellenben kurvára idegesít...) ($$10.02.)

(Amazing Spider-Man vol.2 #1-6 + Annual '99, Peter Parker: Spider-Man vol.2 #1-6, Thor vol.2 #8) (1999) (írta: Howard Mackie, Dan Jurgens; rajzolta: John Byrne, John Romita Jr., Bart Sears) (eng)

valahol a marketing maximális pofátlanságának tartom, hogy elölről kezdenek számozni egy címet, aztán az első oldalon így kezdik: previosly... de egyébként értem, hogy miért új korszak ez peter parker életében -mert épp nem hajlandó felvenni a kosztümöt, nem akar a város első védvonala lenni. de vajon lemondhat-e egy hős arról, hogy hős legyen? vajon meddig tarthat ez a spidey-mentes állapot? hát nem sokáig... sajnos ez sokkal érdekesebben is lehetett volna boncolgatni, és nem csak abban kimeríteni a hálós ruci újbóli felhúzását, hogy lelkizés van abból, hogy mary jane elől el kell titkolni a világ-mentéses bizniszbe való visszatérést... de ez is beleillik valahol a nagy képbe, ami kicsit régies, avittas, mert m.j. szép és aggódik, may néni még mindig a gyermeket látja peter-ben, akit jól meg kell etetni, és hát a gonoszok is egy-két füzetenként cserélik egymást (és persze mindig van egy még gonoszabb a háttérben, ha más nem, hát egy csúnya politikus), nem sok minden változik, maximum a fel-felbukkanó vendég-szereplők névsora, de ezzel megint a marketing talajára tévedtünk... és bár általában szeretem, ha van valami innováció a képregényekben, igazából jól ellötyögtem ezekkel a füzetekkel, nem bántottak, igaz feltüzelni sem sikerült nekik... (viszont fura volt, hogy a realista magánélet mellé bekúszott a természet-feletti is, mert nem mindig tudtak szépen összesimulni...) (ja, és a ppsm negyedik füzete mennyire csúnyán volt már rajzolva, fúj...) ($$08.07.)

(Thor vol.2 #1-7) (1998-1999) (írta: Dan Jurgens, rajzolta: John Romita, Jr.) (eng)

mindig izgalmas behozni egy új karaktert az olvasási palettára, főleg, ha már ismered őt egy másik médiumból (filmekből, tévéből), mert így már kialakult benned egy kép, hogy milyen lehet az a történet, ami esszenciálisan bemutatja a hőst, és aztán érdekes látni, hogy beváltják-e az első füzetek ezeket a prekoncepciókat. például elvárja az ember, hogy az asgard-i viharisten történetét újraindító történet csordulásig teljen természetfeletti elemekkel, nagyhatalmú lényekkel -és nem is kell csalódnunk most ebben... bár a viking istenségek még nem mind kerültek elő a lost gods óta (örülék vala, hogy nem felejtettük el ezt a szálat!), de azért így is van elég isteni hatalommal rendelkező lény, akivel össze lehet csapni. és a főgonoszok még csak épphogy megmutatkoztak, a háttérből szövik a maguk szálaikat. ugyanakkor az alkotók próbálták az emberi oldalt is erősíteni -először azt hittem, hogy azért emelődik ki egy halandó az első számban, hogy kontrasztot nyújtson, de aztán egy érdekes fordulattal thor alteregójává vált. bár kicsit tartok tőle, hogy azért erőltetik ezt a vonalat, hogy a magánéletet gubancolják vele (nem véletlen, hogy jane foster is beköszönt már)... szóval egész nagyot suhintottak a mjölnir-rel elsőre, még az avengers-t is bevetették, hogy hassanak ránk, romita jr. retrós képei is kellemesek. csak egyetlen dolog van, aminél komoly kihívás elé állítottak: hogy megértsem thor historizáló beszédét... ($$07.09.)