(Incredible Hulk, vol.2 #92-105) (2006-2007, Marvel Comics) (írta: Greg Pak; rajzolta: Carlo Pagulayan, Michael Avon Oeming, Alex Nino, Marshall Rogers, Aaron Lopresti, Gary Frank) (magyarul: Hatchette, 2018)

az egyik legősibb mondás a történelemben, hogy tanulni kell a történelemből -és persze a művészek is ismerik ezt a bölcsességet, csak sajnos néha azt lehet érezni náluk, hogy túl vastagon dolgoznak az indigóval. mondjuk zöldre színezik spartacus históriáját, és elégedetten dőlnek hátra a munkájuk végeztével... tudjátok jól, hogy vannak ellenérzéseim a nagy melákkal kapcsolatban, mert nem nagyon találkoztam még olyannal, hogy számomra izgalmassá tudták volna tenni a karaktert, igaz, nem is igazán volt szándékom kísérletezni a főszereplésével írott füzetekkel. ezzel a monstre sztorival is csak azért tettem kivételt, mert ezt tényleg nagyon sokan tartják esszenciális olvasmánynak -meg persze jó laikushoz híven a harmadik thor film is csigázta az érdeklődésemet... de sajnos az elvárásaimhoz ez a történet sem ért fel, bár találtam benne érdekes elemeket, még haladni is viszonylag jól tudtam az olvasásával tempója miatt, egész a végéig nem sok mindent mozgatott meg bennem... mert leginkább tényleg csak egy ókori római parafrázisnak lehetett érezni a sztorit, ahogy a gonosz elnyomó uralkodó ellen fellázadnak a rabszolgaként kezelt gladiátorok, és ezzel lavinát indítanak el a birodalomban... maga a főhős csak azért nem egy spartacus-i karakter, mert nem igazán akar vezetővé válni, csak azért követik őt, mert ő tudja ütni a legnagyobbakat -de nagyon sokáig nem mutat érzelmeket... lehet hogy az sem segített, hogy a tizennégy füzetes terjedelem ellenére többször is azt éreztem, hogy vázlatosan rohanunk csak az események után, hogy hiányzik az igazi mélysége. annyival van csak ez esetleg kompenzálva, hogy a gladiátor-társak mind megkapják a maguk háttér-történetét, ahogy az egész bolygó múltja is ott sötétlik a mondatok között... a sztori vége már eltér az ókori mintától, mert szuperhősös módon meglett a győzelem, és a törékeny béke is karnyújtásnyira került -csakhogy az írói gonoszságot még az univerzum legerősebb lényei sem tudják legyőzni... nem tudom, hogy eleve az volt-e greg pak terve, hogy három rövid napot ad csak az uralkodásra hulk királynak, és aztán addig bombázza drámával, amíg meg nem törik, vagy szerkesztői utasításra kellett ilyen hamar visszahozni őt a földre, de csak részben tudok örülni annak, hogy a magasnyomású drámával belőlem is sikerült a végére érzelmeket kicsiholni, ugyanakkor nagyon tudom sajnálni azt, hogy nem élvezhette a melák tovább azt, amit kemény küzdelmek árán létrehozott... persze ez a dráma sarkallhatna arra, hogy akarjam tudni, hogy miként vezeti le a nagy zöld dühét a karakter, miután hazaérkezett a földre, de azt hiszem, hogy be kell látnom, hogy egy időre megint elég volt a nagy zöld szóló kalandjaiból (még ha a world war hulk nem is lenne technikailag szóló-sztori, hanem egy marvel esemény(ecs)ke)... (érdekes, hogy más írók kedvenc hulk-fogása, hogy banner és a benne élő szörny kapcsolatát elemezgetik, addig pak-nál egyetlen jelenetben láthattuk csak bruce-t.) (##12.22.)

(Avengers vol.1 #500-503, Avengers Finale) (2004-2005) (írta: Brian Michael Bendis; rajzolta: David Finch, Olivier Coipel, George Perez, Alex Maleev, Steve Epting, Lee Weeks, Michael Gaydos, Eric Powell, Darick Robertson, Mike Mayhew, David Mack, Gary Frank, Michael Avon Oeming, Jim Cheung, Steve McNiven) (magyarul: Hachette, 2018)

a sorozatoknál (és mostanság a filmes univerzumoknál) is hozzászoktunk az epikus befejezésekhez, a képregények végtelenségében az ilyen bombasztikus zárásokra sokkal ritkábban kerül sor -ez a kötet az egyik kivétel, brian michael bendis-nek átnyújtották a kiadó legfontosabb csapat-címét, és ő első mozdulattal le is fejezte őket. kegyetlenül... még akkor is kikerekedett szemekkel olvassa az ember a komolyabbnál-komolyabb csapásokat, ha tudja, hogy képregények világában semmi sem végleges (a mágia bevonásakor azt hittem, hogy itt is vissza lesz fordítva minden egy tollvonással) -de egyelőre marad ez a statusquo, és a fájdalmas tudat, hogy az angyalok is be tudják dobni a törölközőt, ha valaki annyira ismeri őket, hogy a legfájóbb pontjaikra méri az ütéseit. az indok elsőre elég képregényesnek tűnt (mármint az, hogy wanda gyermekeiről kiderült, hogy csak mephisto lélek-darabkái igazából), de a lélekgyötrő része jól átjött a vérrel átitatott lapokról. mint ahogy a végső gyász is tudott működni úgy, hogy az elmúlt ötszáz szám töredékét olvastam csak... ez egy tök jó ’becsábító’ képregény lehet azoknak, akik a pörgős és ’odabaszós’ filmek felől érkeznének a comic-olvasás csodálatos világába, mert a tempója és ’hűha-faktora’ magával fogja őket ragadni, és akkor már nem lesz menekvésük a panelek közül (ide képzeljetek egy mephisto-i kacajt)... (##10.21.)

(Powers vol.1 #31-37) (2003-2004) (írta: Brian Michael Bendis, rajzolta: Michael Avon Oeming)

kellett egy pár füzet, mire felfogtam, hogyan is akarja kerekre zárni bendis bácsi az első szezont. mert elsőre azt gondoltam, hogy újjászületés lesz a dologban, hogy csak arról van szó, hogy minden korban akadtak különlegesek, akik kitűntek a többiek közül. a következő gondolatom az volt, hogy stílus-gyakorlatokkal szerette volna zárni a show-t, egy kis conan-utánérzéssel, némi wuxia repkedéssel (tényleg! most már értek minden bambusz-nádon verekedést...). aztán szépen összeállt a kép, ahogy haladtunk tovább a szuperhősök hajnalán át (ismerős volt a felemelt autó...?) a szélesvásznú csapatban-harcolásig: az egyik legősibb toposzt élvezhettük itt füzeteken és évezredeken át: a jó és a rossz örök harcát. a célegyenesre fordulva aztán magyarázatott kaptunk sok kérdésre, ami már az elejétől ott volt az árnyékban, és jöhetett a végső küzdelem. aztán a csönd... (egy pár szót írnék itt a vol.1 végén magáról a sorozatról is: három okból kezdtem bele -1. mert most indul a tévé-változat, és szerettem volna, ha végre van egy képregény-feldolgozás, amit a megnézés előtt olvasok; 2. mert akartam hagyni egy kis időt a honosítóknak, mielőtt belekezdenék a következő nagy dc-s rohamomba; 3. mert kurva jókat hallottam róla. és ez volt másfél hete és 37 füzettel ezelőtt... baromira etette magát, annak ellenére, hogy sokszor átlógtak a hagyományos füzet-méreten a számok, plusz a rengeteg duma is lassította a tempót. de muszáj volt sok mindent félretennem, és erre koncentrálnom, mert baromira élveztem az egészet. végre egy történet, ami okos, ötletes, csavaros, felnőttes, és néha oda-odacsap az állkapcsodra. egy dolog nem fog csak hiányozni az elmúlt napokból: hogy mindig forgatni kellett a tabletet a kurva dupla-oldalak miatt...) ($03.12.)

(Powers vol.1 #25-30) (2002-2003) (írta: Brian Michael Bendis; rajzolta: Michael Avon Oeming)

imádom, amikor rétegelt valami. ez most arról jutott eszembe, hogy jókat mosolyogtam a rengeteg utaláson, amivel teliszórta mr.bendis ezt a hat füzetet (a nyilvánvaló justice league, superman, batman (és robin) alteregók mellett olyan enyhébb tisztelgések is megbújtak, mint a dr.manara, a szexuál-pszichológus...). nem ez az első történet, amiben egy szuperhős megkattanását láthatjuk (a leghamarabb a watchmen ugorhat be, bár az a kiöregedő és széthullott csapat miatt is beugrott már referenciaként), de hogy ez volt az egyik leghatásosabb interpretálása, az is kurvaisten. és nem csak arról van szó, hogy tényleg le tud forrázni, amikor nagyobb szintre emelik az alkotók a tömeg-gyilkolásokkal a sztorit, hanem ahogy a kis morzsákból összeáll az egész -és közben úgy véresen komoly, hogy azért nem felejt el kikacsintani (az a retró képregény-betét, hehe). és még azért sem kárhoztatom, hogy a végére most először jobban elemel a valóságtól, mert egy ilyen ésszerűségen túli (anti)hőshöz illett egy ilyen befejezés. ($03.11.)

(Powers vol.1 #21-24) (2002) (írta: Brian Michael Bendis, rajzolta: Michael Avon Oeming)

ha az természetes, hogy az emberek rajonganak az égen röpködő sztreccs-ruhásokért, akkor az is természetes, hogy vannak olyanok, akik ki nem állhatják őket. illetve ez nem is egy sima szeret/nemszeret probléma, mert az ilyenek hajlamosak leginkább arra, hogy megideologizálják a gyűlöletüket, hogy morálisan próbáljanak kapaszkodót találni a fejükben élő őrülethez. ismerős a valóságból is ez, nem? csak nálunk a repülő húzza a kondenz-csíkot, és nem egy szuperhős... és az a legrosszabb, amikor az ilyen elmélet-farigcsálók radikalizálódnak, majd a média hathatós segítségével a figyelem középpontjába kerülnek. bendis-ék most is bedobták a gyeplőt a lovak közé, élve elégés, robbanások, szétfröccsenő testrészek, körítve az eddigieknél is sűrűbb káromkodásokkal. (azt hittem, hogy az egész mini-sztori alatt hiányolnunk kell majd walker nyomozót, de ügyesen visszahozták két rész után.)($03.11.)

(Powers vol.1 #15-20) (2002) (írta: Brian Michael Bendis, rajzolta: Michael Avon Oeming)

ha vannak szuperemberek, akik népszerűek a hétköznapi embereknél, akkor ezekből a szuperemberekből szuper-sok pénzt is lehet csinálni -ilyen egyszerű a képlet... de nem csak arról van szó, hogy megcsinálták ezt a csapatot (akiknek a főhadiszállása gondolom nem véletlenül hajazott az f4 tornyára), hanem maga a mindenható kormány (vagy annak valamelyik végrehajtója) döntött úgy, hogy kell egy magukhoz idomított, és nagy hasznot hajtó csapat a portfóliójukba. és persze az állam a legkegyetlenebb, ha meg kell védenie a tulajdonát -és a titkait... ha valaki hiányolta eddig az akciót, az most kaphatott egy nagy adagot, persze azért most is megtartottuk a földhöz-ragadt nézőpontot (kicsit engem a tavalyi godzilla filmre emlékeztetett ez a megoldás, hogy a nagy szuperhős csatát csak autó-szélvédőn meg kamera-felvételeken át látjuk). és hát a nagy csaták után szokott jönni a nagy dráma. tetszett az a megoldás, hogy az eddig sokat szidott médiát használta fel hősünk, hogy tegyen valami elkeseredett lépést az igazságért. de az is bátor húzás volt, hogy ezzel most borítottuk a statusquo-t. de nem is lehet minden részt arra építeni, hogy hulla van meg nyomozás, ez nem egy generikus network-tv-s sorozat... (sőt, a korhatárba is egyre nehezebben férne be, nem elég, hogy káromkodnak, mint egy kocsis, felbukkan némi erotika is, de most már a véres/beles gusztustalanság is ott a képeken.) ($03.10.)

(Powers vol.1 #7-14) (2000-2001) (írta: Brian Michael Bendis, rajzolta: Michael Avon Oeming)

olyan kevésnek tűnt az a négy füzet (meg nem szeretem, amikor kevernek a kötetekbe rendezéskor), így egybe olvastam a következő két történetet -de tudok is találni egy közös témát, amire felfűzöm a mondandóm. mert hiába van a gyilkosság meg nyomozás a kirakatban, egyre jobban kristályosodik ki, hogy miről is akar bendis mesélni nekünk -az egyszerű emberek viszonyáról a szuperhősökkel. mert a sima halandók mindig csodálni fogják azokat az isteni lényeket, akik ott repkednek a fejük felett, akik emberfeletti erejükkel példaképek, ikonok lehetnek. így biztos lesz egy csoport, akik utánozni akarják őket a maguk módján, beöltözve bohóckodva a háztetőkön. és biztos, hogy lesznek olyanok, akik egyesülni akarnak velük -szexuálisan. ez természetes dolog, arról nem ők tehetnek, ha beüt közben a szar... eddig csak a tévé-híradókkal szivárgott be a média a sorozatba, most viszont teljes erejével lecsapott egy rémisztően élethű pletyka-lap imitáció képében. (a warren ellis-es oneshot aranyos tisztelgés volt, de ezen kívül nem sokat adott.) ($03.06.)

(Powers vol.1 #1-6) (2000) (írta: Brian Michael Bendis, rajzolta: Michael Avon Oeming)

a szuperhősös sztorikat íróknál szerintem van egy pont, amikor besokallnak, és ’elég volt!’ felkiáltással elkezdik kiforgatni a zsánert egy szerzői képregényben. és persze legtöbbször ilyenkor tud kijönni az írói nagyság, amikor máshogy tudnak nyúlni a toposzokhoz, amikor nyugodtan áttehetik a perspektívát, lerázhatják a láncokat. nem meglepő, ha azt mondom, ezek mind igaznak látszanak a powers első sztorija alapján. mivel egy nagyszabású hős-eposz után vettem a kezembe, még nagyobb volt a kontraszt, mint amire számítottam. és nem is stilizált rajzok miatt, hanem hogy mennyivel tovább tart egy füzet, hogy milyen rohadt sokat beszélnek a szereplők... erőssége ez a képregénynek, mert jók a dumák, meg a nyomozóktól el is várom, hogy ne (csak) rohanjanak és lőjenek, hanem legyen interakció a tanúkkal és gyanúsítottakkal. de felőlem lelkizhetnek is, ami szintén nem lesz elhanyagolható. maga az ügy nem volt nagy etvasz, de még csak az út elején járunk, bevezetésnek épp’ megfelelt. ($03.05.)