books in my belly


Siege

2020. október 08. 14:28 - RobFleming

siege.jpgsiege-na.jpg(Siege #1-4, New Avengers vol.1 #61-64) (2010, Marvel Comics) (írta: Brian Michael Bendis; rajzolta: Olivier Coipel, Stuart Immonen, Daniel Acuna, Mike McKone, Brian Hitch) (eng)

 

végignéztük a sötét kor idején norman osborn őrületének elhatalmasodását, és láthattuk azt is, hogy a csínytevések istene sugalmazásokat sugdos a fülébe, mégsem érzem megalapozottnak, hogy egy ilyen öngyilkos vállalkozásra (asgard megtámadására) adja a fejét egy ilyen intelligens fickó, mint ő... de oké, kellett ez az öntelt vakmerőség, hogy bendis egy nagy bumm-mal zárja le a korszakot, mégha meglehetősen mértéktartó maradt is azzal, hogy csak négy füzetbe osztotta szét a fő-szálat. én meg főleg mértéktartó voltam, mert a new avengers-en túl nem voltam hajlandó más kapcsolódó sztorit bevonni az olvasási listámba... a mini felépítése abszolút egyenes vonalú, kellett egy cassus beli norman-nek, majd jöttek az összefeszülések sorban, thor a személyes érintettsége okán mindig a sűrűjében forgatta a kalapácsát, volt néhány un. ’odabaszós’ pillanat (mint például a hellicarrier fegyverként való használata), közben kötelező módon (csúnya véres) halált halt néhány karakter, lezárást kapott az évek óta épülgető sentry sztori (mivelhogy ő volt az ultimate weapon a csatában, ki lehetett teljesíteni a végzetét), majd a végén felállítódott az új status quo... a new avengers-ben ezzel szemben kitekintettünk különböző aspektusokra, clint az elején kicsit arcoskodónak tűnt, de aztán megmutatta a kommandós képességeit az avengers toronyban (ez a küldetés azért is kellett, mert különben nem kaptuk volna meg az alig-ruhás női szereplős, nyálcsorgatós kép-kockánkat), majd volt idő a kapcsolatok építésére is, cage-ék nagyon szerethető kis családdá értek, de van spiritusz a bobbi/clint párosban is (oh, forgattam ám a szemem, amikor mockingbird a jövőről beszélt, majd három oldallal később már azt akarta elhitetni velünk bendis, hogy megölte őt egy halom törmelékkel). a végére viszont azt éreztem, hogy leeresztettünk kicsit, legalábbis engem hidegen hagyott a csuklya iránti hajsza... igazi nyárra való blockbuster event volt ez, szórakoztató módon tálalva, ahogy egy rakás karakter egymásnak esik, miközben egy egész birodalmat zúznak porrá -itt a földön... (×09.06.)

komment

Thor -Újjászületés (Thor -by J. Michael Straczynski, vol.1)

2019. január 07. 13:52 - RobFleming

thor_07.jpg(Thor vol.3 #1-8) (2007-2008, Marvel Comics) (írta: J.Michael Straczynski; rajzolta: Olivier Coipel, Marko Djurdjevic) (magyarul: Hatchette, 2018)

 

az előző thor sorozatot kénytelen voltam galádul félbehagyni, mert nem tudtam tovább elviselni a sok ’lőn’-t meg ’valá’-t, a középszerű kalandokat, így csak hallomásból tudtam, hogy a viharisten sem élte túl a képregénye befejezését -az viszont új információ volt, hogy vele együtt asgard (és összes lakója) is az enyészeté lett. de hát ebben a színes képregény-világban nincsenek végleges befejezések, mindenki tudta, hogy az északi istenségek hamarosan újra midgar földjét fogják taposni... mivel thor és kiscsapata nem csak egyszerűen meghalt, ezért kellett egy kis elvontság, hogy arról az elméleti síkról vissza lehessen hozni mindenkit -de szerencsére jms jól bánik ezúttal az elvontsággal. vagy legalábbis jól csomagolja epic-ségbe azt, ezért élvezetes olvasni, ahogy thor beizzítja a viharokat miközben újraépíti asgard-ot és kiszabadítja a lelkek fogságából a barátait. no meg az ellenségeit, mert egy thor kötet nem lehet meg loki intrika nélkül (emlékszem, hogy mekkora paláver lett az interneten, amikor egy nő érdemelte ki a mjölnírt (nekem még évek kellenek, hogy ehhez a sztorihoz eljussak majd), arról visszont hogy-hogy nem olvastam vérben-forgó kommenteket, hogy a csínytevés istene nemet váltott?)... bár erőteljes a mitológia jelenléte ezúttal is, jól ki van használva az is, hogy a földön játszódik a cselekmény. bár oklahoma elsősorban csak humorforrásként szolgál, jms valamiért aktualizálni is akarja ezeket a kalandokat, ezért elküldi hősét a katrinától sújtott new orleans-ba, valamint egy afrikai etnikai tisztogatás közepére is... rengeteget bújom mostanság a marvel-es olvasási listákat, amikben ezernyi ellentmondás van, ugyanakkor az tisztán kiolvasható mindegyikből, hogy érdemes felbontani a sorozat következő kötetét, mert az ottani első két füzet ide passzol, a többi része viszont már inkább a (már megint) közelgő nagy esemény utánra. ezért sem lett volna szerencsés ott hagyni thor-t a kötet végén, vérző testtel a porban... úgyhogy még itt kell értekeznem az első sztori kvázi epilógusáról, ahol megnézhettük thor odin-álmát, ahol sok mindent megtudhattunk az istenek atyja származásáról (és az is meg lett indokolva, hogy ő miért nem tér vissza a földre), de valahogy nálam a füzetek emberi oldala jobban működött, ahol végigélhettük hősünk örök szerelemének, jane foster-nek a szívszaggató drámáját... összességében meglepően jól működött számomra ez a kötet, talán mert pont olyan, mint a címszereplője, nagy, epikus és nem beszél sokat... (és valószínűleg plusz pontot számoltam fel azért, mert itt végre láthattuk, ahogy valaki jól elkeni tony stark száját!) (×01.04.)

komment

Civil War

2018. december 19. 14:04 - RobFleming

egyszerre vártam és féltem is ettől a pillanattól, amikor eljön számomra is a polgárháború, mert nagy falatnak tűnt ezen a marvel-eseményen túlrágni magam... hosszas előkészületet is igényelt, míg végiggondoltam, hogy mit és hogyan olvassak ebből a riasztó mennyiségű füzetből -aztán maradt az a módszer, amit az igazi szakértők ajánlanak: ’csak azt vedd fel a listádra, amit egyébként is olvasnál’. így sikerült a 100 körüli füzetszámot 35 környékére letornázni. az már egyből az elején kiderült, hogy a marvel hivatalos oldalán lévő sorrend nem sokat ér, úgyhogy gyors újratervezéssel lendültem bele újra az olvasásba. mivel láttam, hogy a visszafogott csipegetésem ellenére is túl nagy a füzet-halom ahhoz, hogy egyben írjak az egész eseményről, ezért egységekre próbáltam szétbontani a véleményemet. négy nap alatt értem az előzményektől a következményekig, így intenzíven élhettem át ezt a grandiózus marvel-vállalást. (##12.14-17.)

 

cw-before.jpgelőzmények: (Amazing Spider-Man #529-531, New Avengers: Illuminati) (2006, Marvel Comics) (írta: J. Michael Straczynski, Brian Michael Bendis; rajzolta: Ron Garney, Tyler Kirkham, Alex Maleev) (eng)

a new avengers-ben már bemutatkozott az illuminati, ami egy közös platform a szuperhős közösségeknek, ám brian michael bendis most vezetett minket vissza a kezdetekhez, a megalakuláshoz és a sok-sok problémához, amit a nézetbeli különbségek okoztak. namor eddig sem volt a kedvenc marvel karakterem (valakinek vajon az?), de most kifejezetten ellenszenvesnek volt ábrázolva a folytonos akadékoskodásával... azon kicsit meglepődtem, hogy a törvény-tervezet már korábban meg volt szövegezve, hogy a kormányzat csak egy drámai eseményre várt, hogy élesítse azt... egyébként ha belegondol az ember, akkor vannak jogos érvek a regisztráció bevezetését követelők mondandójában, amik megfontolásra érdemesek -de a fontos az lesz, hogy milyen áron akarják majd betartatni az új szabályokat... (bendis tényleg előkészítésnek szánja ezt a füzetet, még azt is megmagyarázza, hogy hulk miért hagyja ki a nagy eseményt)... eközben pókember teszteli az új menő ruháját, amit néhány rosszfiú bán csak igazán, miközben straczynski kényszeresen próbál kimagyarázni dolgokat (gondolom az olvasók rátámadtak amiatt, hogy mary jane-nek két füzet között meggyógyult a keze), vagy egy kicsit didaktikusan utalgat a nagy amerikai polgárháborúra... (és mi az isten volt az a szerkesztői veszekedés az egyik szám narrációjában?)

 

cw-main.jpga fő mini-széria: (Civil War #1-7) (2006-2007, Marvel Comics) (írta: Mark Millar, rajzolta: Steve McNiven) (eng)

érdekes, hogy amíg a film-verziónál teljesen egyértelmű volt számomra, hogy melyik oldal fele húz a szívem (#teamcaptain), addig itt a képregényben talán jobban volt artikulálva a másik oldal érv-rendszere is, így jobban be tudtam látni, hogy milyen igazságok vannak tony stark mondandójában. az már egy másik kérdés, hogy ebben a bonyolult helyzetben miért a fasisztálódás útját választotta, arról a morálisan tökéletesen elítélendő döntésről már nem is beszélve, hogy gyilkosokat és gonosztevőket is beszervezett a kormány oldalára... az is egy érdekes kérdés, hogy miért pont most telt be a pohár a döntéshozóknál, hiszen itt is sorolták azokat a közelmúlt-béli eseményeket, amikor emberéleteket követelt egy-egy komolyabb szuper-erejű összecsapás... de úgy tűnik, hogy mindig eljön egy pont, amikor a józan-ész és a lelki iránytű összefeszülnek, és az ilyen elvi viták végig is hullámoznak a közösségeken, és könnyen erőszakba torkollnak... a legtöbben itt is oldalt választanak, bár vannak, akik inkább neutrálisak maradnak (x-menek túlságosan ismerik a megaláztatást ahhoz, hogy hátrébb húzódjanak), és van olyan is, akinek nincs gyomra a barátai és szövetségesei ellen fordulni... a harmadik füzetig kell várni az első komoly fizikai összecsapásra, ami egy event-hez méltó halállal ér véget -meg némi fejvakarással a részemről (klón-thor, really? mondjuk a belépője hatásos volt, az kétségtelen)... aztán persze a fináléban újra össze kell feszülni, teljes kapacitással -csak az a baj, hogy elég nehéz egy ilyen sok-szereplős csatát szépen ábrázolni, hogy az olvasós jól átlássa, hogy éppen ki-hol-van és mit-csinál, itt sem sikerült tökéletesre a végeredmény. csúcspontot sem igazán kapunk, hiszen nincs igazi győzelem -bár teljesen érthető, hogy a kapitány felteszi végül a nagy kérdést: megéri ez a sok szenvedés...? de az antiklimatikus csata-vég után sem kaptunk igazi lezárást, inkább csak egy gyors kitekintést a jövőbe, hogy milyen következményekkel járt a háború, hogy milyen lesz ez a szigorított és regisztrált új világ... (érdekelne azoknak a véleménye, akik csak ezt a fő-minit olvasták el, hogy mennyire kaptak teljes élményt, mert többször is érezhetően összedolgozott millar és straczynski, több jelenet is átfolyik innen a pókember-füzetekbe majd vissza ide. akár fontos dolgokat is átpasszolt millar nagylelkűségében -mondjuk a 42-es börtön bemutatását. de azt is hozzátenném, hogy még a szorosabb együttműködés mellett is érez azért az ember döccenőket -például peter eléggé leharcolódik itt a főszálon, aztán a saját füzetében hirtelen sokkal jobban lesz...) (eléggé filmszerűen próbálja millar a kezében tartani a sok szálat, néha csak egy fél oldal erejéig vág bizonyos hősökre, hogy ők is hallathassák a hangjukat, aztán robogunk is tovább az újabb helyszínre.)

 

spiderman_17_cw.jpgpókember: (Amazing Spider-Man vol.1 #532-538) (2006-2007, Marvel Comics) (írta: J. Michael Straczynski; rajzolta: Ron Garney) (eng)

pókember identitásának része, hogy védi az identitását, így az ő szerepe volt a legérdekesebb ebben a polgárháborúban. és jól is érzékelteti straczynski a döntés súlyát, kellően végiggondolja peter, hogy melyik utat válassza, hogy meneküljön-e vagy maradjon hű a mentorához. és aztán, amikor lehúzza a maszkját, és felveszi a vállára az igazi terhet, akkor is végig kételkedik a döntése helyességében, főleg amikor rádöbben, hogy az általa választott oldalon árulóvá kéne válnia, és a barátait kéne feláldoznia a csatában... jól végigmentünk a színvallás összes következményén, a közkedveltség elvesztésétől kezdve a sajtó zaklatásán át az ellenfelek megvilágosodásáig. és persze a legsokkolóbb pillanatot j. jonah jameson élhette át, aki az első ájulás után máris jogi útra terelte a fortyogó dühét... ahogy az előzményben lincoln elnökre jutott egy kis rivalda, mint az igazi polgárháború jelképére, most a mccarthy-érához lett hasonlítva a törvény, amikor az újkori történelem legnagyobb ’boszorkányüldözése’ zajlott, amikor valódi ítéletek nélkül tették tönkre rengeteg ember életét (mert ugye itt is elég csak az, hogy valaki tudja rólad, hogy különleges képességed van, így a lelkes shield-es fiúk már zárhatnak is a börtönbe, kérdezés nélkül)... teljesen érthető peter pálfordulása, hogy fizikailag is összefeszül vasemberrel -de persze szép dolog belátni, hogy melyek azok az eszmék, amikhez minden körülmények között ragaszkodni kell, csakhogy az elkövetett megingások nem mindig hozhatóak helyre teljesen. és eléggé kegyetlen írói döntésnek érzem, hogy peter-t egy olyan következménnyel sújtja, amitől egész életében rettegett... (feltűnően sok közelit kaptunk vasember szem-nyílásáról. mondjuk nehéz is érzelmeket ábrázolni egy merev maszkon...)

 

newavengers_05_cw.jpgaz új bosszú angyalai: (New Avengers vol.1 #21-25) (2006, Marvel Comics) (írta: Brian Michael Bendis; rajzolta: Howard Chaykin, Leinil Yu, Olivier Coipel, Pasqual Ferry, Paul Smith, Jim Cheung)

egy kis műhely-titok: sokszor előre össze szoktam írni az olvasandó füzetek paramétereit (hányas számok tartoznak a kötetbe, évszám, író-rajzoló-csapat) -és most az új angyaloknál bosszankodtam egy sort, hogy minden számot más rajzolt, aztán mikor elértem a nagy olvasási sorrendemben az első füzethez, már megértettem a koncepciót. mivel az angyalok kettészakadtak a frakciók mentén, ezért bendis nem tudott csapat-képregényt írni erre az időszakra, ezért inkább minden számban másra helyezte a fókuszpontot (és ugye különböző rajzolóknak adta a feladatot, így aztán változatosan lehetett gyönyörködni a formásra kanyaríntott női hátsókban, máskor viszont erőteljes hunyorgatással lehetett csak kisilabizálni, hogy mire is gondolhatott a művész)... az adott hőstől függött, hogy mennyire mélyedtem bele szívesen az aktuálisan vele foglalkozó 22 oldalba -mert például az őrszemmel még mindig nehéz engem felcsigázni, főleg hogy ő most megkapta maga mellé a sótlan inhumánokat is... viszont jessica drew továbbra is kifejezetten érdekes a hármas-ügynök szerepében, főleg mert én még nem ástam bele magam a múltjába, úgyhogy a hidrás eredet-története is relevációval ért fel (azért meg nem igazán tudnék morogni, hogy bugyiban/melltartóban bunyózta végig az egész füzetet, talán ennyi szexizmus belefér az értékrendembe)... luke cage-nek nem meglepő módon a rabszolgaság és az afroamerikaiakkal való bánásmód jutott eszébe a regisztrációs törvényről -bár nekem inkább az tetszett, ahogy harlem szeretett hősnének ábrázolta bendis (és végre kaptunk egy lopott pillanatot a jessica jones-szal való kapcsolatából is)... a kapitány merengésre használta leginkább a számát, plusz a csapatgyűjtésére fókuszáltunk... az ironman-es részt viszont kicsit időhúzásnak éreztem, egy melléksztorinak tony stark egy balul elsült napjáról -viszont legalább láthattuk azt, hogy maria hill a tökösségével érdemelhette ki a pozícióját a shield-ben...

 

cap_11_cw.jpgamerika kapitány és bucky: (Captain America vol.5 #22-24, The Winter Soldier -Winter Kills) (2006-2007, Marvel Comics) (írta: Ed Brubaker; rajzolta: Mike Perkins, Lee Weeks, Stefano Gaudiano, Rick Hoberg)

mivel a főszálon eléggé lefoglalta mark millar a kapitányt, ezért ed brubaker azt főzte ki, hogy a társaira fókuszál inkább itt a szóló-címben -de szerintem nem kell azon bánkódnunk, hogy esik egy kis reflektor-fény sharon carter-re és bucky barnes-ra is (meg a háttérből egyre aktívabban tevékenykedő nick fury-ra). de persze azért a kedves szerző nem bírta megállni, hogy a kapitányt ne dobja be végül egy hidra-akció közepébe. mert legyen bármilyen konfliktus körülötte, steve rodgers-nek muszáj dolgoznia is egy kicsit... ezek mellett a gonoszok is beköszönnek a füzetek végén, csak hogy kellően idegesek legyünk, hogy mikor lép akcióba ez a förtelmes szövetség... (brubaker írt még egy bucky-s szóló-füzetet is, ami szintén megkapta a civil war címkét, és bár a többi ilyen típusú kiadványt lehagytam a listámról, ennél kivételt tettem, és nem is bántam meg, főleg mert így az ünnepek közeledtével nem ártott egy kis emlékeztető arra, hogy a karácsony nem csak a szeretetről szól, de ez lehet az az időszak is, amikor csendesen visszaemlékezünk, felidézve magunkban az életünk szép és szomorú pillanatait. ezen túl végre bemutatkozott számomra kate bishop is, már sokat hallottam rólad kislány, üdvözöllek az ismeretségi köreimben!)

 

spiderman_18.jpgpókember -újra feketében: (Amazing Spider-Man vol.1 #539-542) (2007, Marvel Comics) (írta: J. Michael Straczynski; rajzolta: Ron Garney) (magyarul: A hihetetlen Pókember, Kingpin)

tökéletesen megérti az ember peter dühét és fájdalmát amiatt, ami a nagynénjével történt, de közben meg azt is érzi, hogy straczynski inkább batman-t szeretett volna írni, és nem pókembert... de tényleg, gondolj csak bele: egy fekete éjszakán egy fekete ruhás hős fortyogó dühvel a lelkében, kíméletlenül vadássza le azokat, akik elvezethetik a következő nyomhoz, a felbujtóhoz, akit aztán némán, pusztán fizikai erővel győz le... ez nem egy pókember történet, mégis el akarja olvasni az ember, mert át akarja élni peter fájdalmát, akarja az összes csonttörő pofont, amit a tettes jutalmul kap... (tudom, hogy technikailag még egy szám tartozna a kötetbe az amazing-ből, de mindenhol azt láttam, hogy az inkább már felvezetése a drámai finálénak, úgyhogy oda tartogatom inkább. meg talán ez egy jó kiszálló-pont volt azzal a kilátástalan reményteleséggel, amit árasztott magából az utolsó oldal...)

 

cw-end.jpgepilógus: (Captain America vol.5 #25, Civil War -The Confession, Civil War -The Initiaticve) (2007, Marvel Comics) (írta: Ed Brubaker, Brian Michael Bendis, Warren Ellis; rajzolta: Steve Epting, Alex Maleev, Marc Silvestri)

(ez most kicsit vegyes-felvágott lesz, mert ide gyűjtöttem mindent, ami a csata befejezése után játszódik) tizenkét év eltelt ezen füzetek megjelenése óta, úgyhogy nem lehetett titok számomra, hogy mi lesz a gonosz csattanója a háború befejezésének -de ha annak idején olvastam volna a hírhedt 25.számot, akkor is már az elejétől kezdve éreztem volna, hogy valami fontos dolog fog benne történni, mert ed brubaker úgy építette fel az egész füzetet, hogy már a kezdetektől ott legyen benne ez az érzet. már a flashback-ek is gyanúsak lehetnek (bár brubaker előszeretettel élt velük korábban is, ez altathatná a figyelmünket), de aztán a kapitány megjelenik a bíróság lépcsőjén, és te tudod, hogy itt a pillanat, mégis remegve olvasod, mert hat, működik a dráma, a lövések, a kiabálások, a zuhanás. de ed brubaker a krimik kegyetlen világából érkezett, neki ennyi nem volt elég, hogy meggyötörje az olvasóit. neki kellett még egy csavar, hogy biztos hogy a lelkünk utolsó darabkái is a sötét mélybe hulljanak, mire becsukjuk a füzetet... ezután jött a vallomás, ahol elsőre nem láthatjuk, hogy tony kihez intézi a címben szereplő szózatot, de a körülményekből azért könnyen ki lehet találni. de az is kiderül, hogy bendis ezt a különszámot is kettéosztotta, ahogy a polgárháború kettéosztotta a hősöket, így tony az első részben az intellektusát fitogtatja, ahogy arthur királyról és a pürrosz-i győzelemről szónokol, míg az utolsó lapokon steve-et láthatjuk, ahogy a rácsok mögött is ember marad... tudom, hogy technikailag a new avengers 26-os száma akár odacsapható lenne a következő kötethez is, de a magyar kiadásból kimaradt, úgyhogy úgy döntöttem, hogy elfér itt is a háború lecsengetésében, bár igazából nem tudni pontosan, hogy mikor is játszódik ez a kis szösszenet, amikor is a halálból visszatért sólyomszem kutatja a lelki békéjét -hogy aztán meglepő helyen találjon magának testi vonzódást (alex maleev most is, mint mindig, ihletett formában alkotott)... az initiative című füzet nem is levezetés, inkább felvezetés a következő korszakhoz, belelesünk néhány frissen alakuló csapathoz, hiszen azt már a fő miniből is tudjuk, hogy tony-nak az a célja, hogy mindenhol legyenek szuperhősök észak-amerikában, és ehhez az ötletéhez még ahhoz is van gyomra, hogy a legalávalóbb gonosztevőket átforgassa a saját keze alá...

 

cw-fallen.jpgamerika kapitány halála (Fallen Son -The Death of Captain America) (Fallen Son #1-5) (2007, Marvel Comics) (írta: Jeph Loeb, rajzolta: Leinil Yu, Ed McGuiness, John Romita Jr., David Finch, John Cassaday) (magyarul: Marvel+, Kingpin)

a kapitány halála olyan jelentős esemény a hősök életében, hogy megérdemelt egy ilyen kaleidoszkóp-szerűen összerakott mini-sorozatot, amiben végignézhetjük a barátok és szövetségesek reakcióit. jó ötlet volt jeph loeb részéről, hogy a gyász lépései szerint tematizálta a füzeteit, így végig tudtunk lépdelni mi is az összes érzelmen, a tagadáson, a dühön, a letargián és az elfogadáson. ezek között volt, ami akcióval kecsegtetett, más inkább a lelkünket mardosta. kicsit előre is nézhettünk a kettészakadt angyalok mindennapjaira is -aztán pedig jöhetett a szívszaggató finálé, az emlékezésekkel átitatott temetés. bár tudjuk azt, hogy a képregények világában a halálok sosem véglegesek, csak átmeneti állapotok, ennek ellenére megható volt megélni egy ilyen jelentős hős búcsúját. (a koncepcióhoz mérten szándékosan sokszínű lett a művészi gárda is -bár mondjuk john cassaday-jel és david finch-csel nem lehet nagyon mellélőni, mindig lélegzetelállító rajzokat fognak a papírra vetni, igazán senkivel nem volt bajom ebből a pedigrés csapatból. igaz, azt nem értettem, hogy romita jr miért rajzol olyan széles vállakat vasembernek...)

komment

Mutánsvilág -Magnus-ház/Angyalok és Mutánsok (House of M)

2018. december 06. 14:46 - RobFleming

houseofm.jpg(House of M #1-8) (2005, Marvel Comics) (írta: Brian Michael Bendis, rajzolta: Olivier Coipel) (magyarul: Kingpin, 2008/2009)

 

de most komolyan, mi baja van brian michael bendis-nek wanda maximov-val...? oké, értem én, hogy ez a történet egyenes-ági folytatása a disassembled káoszának, csak furcsa, hogy mindig szerencsétlen boszira húzza rá a vizes lepedőt (de ha a nagyobb képet nézzük, akkor sem távolodunk el a magnus családtól)... bár lehet hogy csak egy jó alter-univerzumos sztorit szeretett volna írni, és ahhoz jól jött wanda valóság-torzító képessége... láttunk és olvastunk már sok ilyen ’mi-lenne-ha’ történetet, de ezek nagy többsége disztópikus irányba torzította a valóságot, így üdítő volt látni, hogy magnus-ék álomvilága egy pozitív hely a hősök és gonosztevők jelentős részének (mondjuk azt nem tudom, hogy luke cage mennyit álmodozott arról, hogy a hell’s kitchen-i ellenállás vezetője lesz, tarkóig rasztában). és persze, ahogy az ilyen típusú történeteknél lenni szokott, jó móka felfedezni a változtatásokat, vannak itt menő ötletek, de fontosak az olyan csavarok is, amik magukban hordozzák a drámaiságot (mindig szegény peter parker szív)... ha egy író nem tartós módon tervez az univerzum kifordításával, akkor csak a kitaposott utat követheti -kell valaki, aki meglátja a mirázs hazugságát, és útra kel, hogy minél több embernek nyissa fel a szemét a valóságra, aztán amikor már szépen felduzzadt a csapat, jöhet a csetepaté, és a drámai visszatérés a valóságba... és végig is mentünk ezen az úton, mégsem unta az ember, hogy ismerős panelekből építkezik a dramaturgia, mert ügyesen vannak egymásra pakolva a kockák, és közben még érdekes adalékok is kiegészítik is ismerős ízeket -mert például azért is jó, hogy egy pozitív univerzum alakult ki a varázslat által, mert így meg lehet kérdőjelezni azt, hogy érdemes-e visszatérni a valóságba, ha ebben az álomvilágban ilyen jó élni... jól fokozódik fel a hangulat egész a végjátszmáig, maximum az utolsó csatában csordul kicsit a beleélési faktor azzal, hogy a tökéletlen panelezésnek köszönhetően nem mindig lehet egyértelműen követni az eseményeket. viszont az utolsó szavak kalapácsa így is nagyot tud ütni a szívünkre... és akkor még ott van a levezető füzet is, benne a karakterek sokkjával, és azzal a tudattal, hogy egy jó élet-változatot kellett eldobniuk (és megint peter-ért szakad meg a szív)... (bár kénytelen voltam úgy dönteni, hogy az ágas-bogas x-men részleget kénytelen vagyok (szinte teljesen) kihagyni a listámból, mert végtelenségig nyújtaná az időt, amit a marvel-re szeretnék szánni, de azért most igencsak kíváncsivá tettek azzal kapcsolatban, hogy mihez kezdtek anno az írók ezzel a brutális tizedeléssel kapcsolatban. de hé, erre való a wikipédia, nem...? azzal is tisztában vagyok, hogy számtalan mellékágról csipegethettem volna, hogy jobban megismerjem a mutánsvilágot, de nem hallottam egyikről sem, hogy olyan meggyőzően kihagyhatatlan lenne, szóval nekem ennyi volt a kirándulás ebben a más-világban. illetve, az öreg kapitánnyal még találkozhatunk mindjárt...) (##12.03.)

komment
süti beállítások módosítása