(Incredible Hulk, vol.2 #92-105) (2006-2007, Marvel Comics) (írta: Greg Pak; rajzolta: Carlo Pagulayan, Michael Avon Oeming, Alex Nino, Marshall Rogers, Aaron Lopresti, Gary Frank) (magyarul: Hatchette, 2018)

az egyik legősibb mondás a történelemben, hogy tanulni kell a történelemből -és persze a művészek is ismerik ezt a bölcsességet, csak sajnos néha azt lehet érezni náluk, hogy túl vastagon dolgoznak az indigóval. mondjuk zöldre színezik spartacus históriáját, és elégedetten dőlnek hátra a munkájuk végeztével... tudjátok jól, hogy vannak ellenérzéseim a nagy melákkal kapcsolatban, mert nem nagyon találkoztam még olyannal, hogy számomra izgalmassá tudták volna tenni a karaktert, igaz, nem is igazán volt szándékom kísérletezni a főszereplésével írott füzetekkel. ezzel a monstre sztorival is csak azért tettem kivételt, mert ezt tényleg nagyon sokan tartják esszenciális olvasmánynak -meg persze jó laikushoz híven a harmadik thor film is csigázta az érdeklődésemet... de sajnos az elvárásaimhoz ez a történet sem ért fel, bár találtam benne érdekes elemeket, még haladni is viszonylag jól tudtam az olvasásával tempója miatt, egész a végéig nem sok mindent mozgatott meg bennem... mert leginkább tényleg csak egy ókori római parafrázisnak lehetett érezni a sztorit, ahogy a gonosz elnyomó uralkodó ellen fellázadnak a rabszolgaként kezelt gladiátorok, és ezzel lavinát indítanak el a birodalomban... maga a főhős csak azért nem egy spartacus-i karakter, mert nem igazán akar vezetővé válni, csak azért követik őt, mert ő tudja ütni a legnagyobbakat -de nagyon sokáig nem mutat érzelmeket... lehet hogy az sem segített, hogy a tizennégy füzetes terjedelem ellenére többször is azt éreztem, hogy vázlatosan rohanunk csak az események után, hogy hiányzik az igazi mélysége. annyival van csak ez esetleg kompenzálva, hogy a gladiátor-társak mind megkapják a maguk háttér-történetét, ahogy az egész bolygó múltja is ott sötétlik a mondatok között... a sztori vége már eltér az ókori mintától, mert szuperhősös módon meglett a győzelem, és a törékeny béke is karnyújtásnyira került -csakhogy az írói gonoszságot még az univerzum legerősebb lényei sem tudják legyőzni... nem tudom, hogy eleve az volt-e greg pak terve, hogy három rövid napot ad csak az uralkodásra hulk királynak, és aztán addig bombázza drámával, amíg meg nem törik, vagy szerkesztői utasításra kellett ilyen hamar visszahozni őt a földre, de csak részben tudok örülni annak, hogy a magasnyomású drámával belőlem is sikerült a végére érzelmeket kicsiholni, ugyanakkor nagyon tudom sajnálni azt, hogy nem élvezhette a melák tovább azt, amit kemény küzdelmek árán létrehozott... persze ez a dráma sarkallhatna arra, hogy akarjam tudni, hogy miként vezeti le a nagy zöld dühét a karakter, miután hazaérkezett a földre, de azt hiszem, hogy be kell látnom, hogy egy időre megint elég volt a nagy zöld szóló kalandjaiból (még ha a world war hulk nem is lenne technikailag szóló-sztori, hanem egy marvel esemény(ecs)ke)... (érdekes, hogy más írók kedvenc hulk-fogása, hogy banner és a benne élő szörny kapcsolatát elemezgetik, addig pak-nál egyetlen jelenetben láthattuk csak bruce-t.) (##12.22.)