(2019) (írta: Claudia Gray) (magyarul: Szukits) (39 BBY)

george lucas szeretett körökben gondolkozni, amikor még ő vezette a starwars hajóját, vagy ahogy ő mondta az interjúkban, szereti, amikor a történetek rímelnek egymásra -és qui-gon jinn a baljós árnyak-ban egy ilyen egyszerű rím volt az új remény-es obi-wan kenobi-ra. azaz egy mentor-figura, aki mögött ott a gazdag múltja, ám ebből a múltból nem sokat kapunk, mert a mentor-szereplők sorsa az, hogy idővel elhagyják a tanítványukat, akinek emiatt erősebbé kell válnia, hogy bevégezhessék a sorsukat. úgyhogy ideje volt, hogy qui-gon múltját jobban megismerhessük -és ehhez szerencsére megtalálták a jelenlegi legjobb starwars-regény írót, claudia grey-t, aki most sem okozott csalódást... eleve szeretem, ahogy ír, film-szerűen pörgeti az eseményeket, hiába a baljós árnyak-ra hajazó intrikus politikai háttér, a regény nem lassít egy pillanatra sem, eleve egy akció közepébe dob be minket, majd három szálat is elindít, amiket viszonylag hamar egymás felé kanyarít. de azért az események sűrűjében sem felejtkezik el a karaktereiről, és a céljának megfelelően jobban megismerjük a hagyományos jedi elvektől egyre távolodó qui-gonn mestert, és a vele sokszor súrlódó ifjú obi-wan-t. mert a címhez méltóan igazán belemegyünk a mester-padawan kapcsolatokba, korábban nem is gondoltuk talán, hogy egy ilyen szimbiózis mennyi súrlódással is együtt járhat, hogy milyen sok időnek kellett eltelnie a két hősünknél is, hogy az a szövetség létrejöjjön kettejük között, amit már a filmben is láthattunk. és jobban megérthetjük azt is, hogy qui-gonn miért reagált olyan érzékenyen anakin felbukkanására -mert már ismerhetjük a megszállottságát a próféciák és látomások iránt (plusz érdekesség volt, hogy még visszaemlékezéseket is kaptunk az ő padawan-idejére, a kapcsolatukra dooku-val)... tetszett az is, hogy a könyv ennyire harcias kiállás a rabszolgaság intézménye ellen. a nyomozós aspektusa is működött, amikor kiderült, hogy a belső körökben van áruló, akkor elkezdtem minden elejtett mondatra figyelni, hogy kitaláljam a nagy csavart -jelentem, nem sikerült... húsz év telt el a baljós árnyak óta, nagyjából sikerült szerintem megbékélnünk az egyenetlenségeivel, így nagy pozitívum, hogy a lucasfilm-nél is kezdik befogadni ezt a korszakot, és körülbástyázzák ilyen magas minőségű történetekkel. (×12.28.)

(2017) (írta: Claudia Gray) (magyarul: Szukits, 2018) (3BBY)

leia hercegnőt készen kaptuk az első pillanattól, amikor határozott ifjú nőként leoltotta az idősebb férfi karaktereket, és egy pillanatig sem tűnt egy gyámolatlan királyi fenségnek, akit meg kell menteni. elfogadtuk őt a lázadók vezetőjeként, nem kérdőjeleztük meg a célzási képességeit sem... lucas apánk hagyott helyet arra, hogy eljusson a karakter erre a pontra, mégis évtizedeket kellett várni, hogy valaki betöltse ezt az űrt. és hála a tervezőnek, hogy az új kánon legtehetségesebb írója kapta ezt a feladatot... izgalmas volt látni a hercegnőt egy újfajta lelkiállapotban, ahol bizonytalan és esendő, ugyanakkor már rendelkezik sok későbbi tulajdonságával, leleményes és törődő is. a bizonytalanságai vezetik végig a történeten, a vélt sértettsége a szüleivel szemben, a kitartása, a tenni akarása, a morális iránytűje. meg persze egy kicsit a szerelem is, mert mégiscsak egy tini-(lány)regényt tartunk a kezünkben... kicsit fájdalmas, de nagyon érdekes látni a pusztulás előtti alderaan-t, jobban megismerni organa-ék jellemét, és jó elfilozofálni azon, hogy mekkora szerepünk lehetett abba, hogy a bolygójuk volt a halálcsillag első célpontja... nagyon szeretem a jelenlegi kánonban, hogy mindent-összefűznek-mindennel, de claudia gray különösen mesteri módon művelte ezt, ahogy közel hozta hozzánk holdo karakterét, ahogy ott sötétlettek a rogue one baljós helyszínei a háttérben, és az összefüggéseivel segített megérteni, hogy milyen öngyilkos vállalkozás is volt a felkelés kirobbantása. és most már jobban megértjük azt is, hogy a hercegnő miért köpködte azokat a gyűlölködő szavakat vader és tarkin nagymoff irányába... annak ellenére, hogy ez nem egy akció-regény, kellően dinamikusnak éreztem a tempóját, az elmélkedősebb/lelkizősebb részek közé beillesztett kaland-kirándulások húzták fel a ritmusát. érzelmileg is kellően hullámzott, a boldog pillanatokat rendre beárnyékolták a foreshadow-ing árnyai... (gratulálni szeretnék kristian harloff-nak, hogy örökre beíródott a neve a csillagok közé, amiket annyira szeret!) (×08.27.)

(2016) (írta: Claudia Grey) (magyarul: Szukits, 2016) (28ABY)

a force awakens-ben egy kész helyzetet kaptunk, egy újra forróvá váló háborút a messzi-messzi galaxisban, így akadt egy jelentős hézag arra vonatkozóan, hogy miként juthatott el a világ röpke harminc év alatt újra odáig, hogy tie-vadászok és x-szárnyúak lövik egymást az égben, fehér maszkos katonák masíroznak a bolygókon... miután george lucas nem túl ügyesen hozta be a nagy-politikai vetületet a starwars világába, claudia grey egy piszok nehéz feladatra vállalkozott azzal, hogy a szétszakadó, megosztott és sok esetben a béna kacsa állapotában kiszenvedő szenátust tette meg a regénye egyik sarokpontjának... mert a starwars-rajongók nagy többsége idegenkedik mindattól, amiben nincs faltól-falig akció (extra adag fénykard-párbajjal), pedig igenis kifizetődő tud lenni egy ilyen alacsony tűzön forralt leves is, ami a jól felépített karakter-drámájával akar hatni, nem pedig a csillogó felszínével... érthető persze, hogy a filmekben nincs idő ilyen mélységben lemenni a politikai háttérhez, pedig tényleg úgy érezheti az ember a könyv elolvasása után, hogy sokkal jobban megérti a nagyobb összefüggéseket -hogy miként erősödhetett meg az első rend, hogy leia miért kényszerült arra, hogy titkos ellenállásba tömörítse a harcolni kész lényeket... a kétpólusú szenátusnak érezhetően az amerikai politikai berendezés volt a mintája, de az a jó, hogy úgy van beállítva mind a két párt, hogy egyszerre találunk náluk megérthető álláspontokat és elítélendő hozzáállásokat is. nagyon érdekes a galaxis lakóinak a hozzáállása a birodalomhoz is, hogy egy részük visszavágyik a keményebben fogott, totalitárius rendszerbe, akár nosztalgiával is tekintenek rá, mint egy dicső korszakra. előzmény révén azért nem volt nagy meglepetés, hogy az első rend árnyéka vetül a negatív karakterek összes tervére... bár leia organa a könyv igazi főszereplője, akivel teljes mértékig együtt tudunk érezni, nála sokkal izgalmasabb lett casterfo szenátor karaktere, aki gyönyörű utat jár be az utálattól a megkedvelésen át odáig, hogy végleg összetörik a szívünk miatta -és persze benne keveredik a legérdekesebben a birodalomhoz való ellentmondásos viszony is... érdekes volt, ahogy a regény felénél lett egyértelmű, hogy miért van ott a borítón vader sziluettje is, hogy a vérségi kötelékek mennyire gúzsba kötik a galaxist -én pedig nem tudok elképzelni annál nagyobb aljasságot, amikor valakit a szülei tettei miatt ítélnek el... a jellegéből adódóan valószínűleg soha nem ez a regény fog a legközelebb állni a szívemhez, de egy baromi jól megírt, érzelmileg hatásos és fontos star wars műnek tartom. (biztos vagyok benne, hogy sokaknak az utolsó oldaltól lett volna igazán érdekes a könyv, de a saga azon fejezetét majd később fogjuk igazán megismerni.) (kicsit azt éreztem, hogy olyan ez a kötet a többi starwars regény között, mint ahogy a detective comics szokott viszonyulni a batman képregényhez képest -oké, főleg a nyomozós aspektus miatt is érezhettem ezt...) (##07.10.)

(2017) (írta: Gary Whita, Christine Golden, Ken Liu, Griffin McElroy, Sabaa Tahir, Rae Carson, John Jackson Miller, Claudia Gray, Meg Cabot, Renée Ahdieh, Mur Lafferty, Chuck Wendig, Kelly Sue DeConnick, Matt Fraction, Paul Dini, Zoraida Córdova, Delilah S. Dawson Daniel José Older, Whil Wheaton, Beth Revis, Mallory Ortberg, Elizabeth Wein, Madeleine Roux, Pablo Hidalgo, Jeffrey Brown, Kieron Gillen, Glen Weldon, Ben Acker, Ben Blacker, Adam Christopher, Nnedi Okorafor, Cavan Scott, Gary D. Schmidt, Ian Doescher, Paul S. Kemp, Jason Fry, Pierce Brown, Greg Rucka, Alexander Freed, Charles Soule, E.K. Johnston, Ashley Eckstein, Tom Angleberger) (magyarul: Szukits, 2018) (0BBY/ABY)

megszámlálhatatlanul sokszor láttuk már a new hope-ot, könnyedén idézünk fel belőle jeleneteket és párbeszédeket, tökéletesen ismerjük minden apró zegzugát -legalábbis ezt gondoljuk magunkról, pedig biztos hogy van rengeteg apróság, aminek sosem tulajdonítottunk jelentőséget, és vannak apróbb szereplők, akik sosem kerültek az érdeklődésünk középpontjába. épp ezért volt jó ötlet egybeszerkeszteni ezt az évfordulós novellás-kötetet, hogy a címhez méltóan új szemszögből nézhessük meg az unásig ismert történetet... elég széles skálán helyezhetőek el a kiválasztott nézőpont-karaktereink, vannak olyanok, akiknek a filmben is volt némi szöveges szerepe (mondjuk nyitányként antilles kapitánnyal kötjük össze a rogue one és a new hope eseményeit), vannak, akik tényleg csak a háttérben lébecoltak a film idején (a mos eisley-i kocsma majdnem teljes törzsgárdája), vannak, akiknek látszólag semmi keresnivalójuk nincs ebben az idővonalban (yoda és lando), és akadnak merőben szokatlan választások is (a szeméttároló szörnye és az egér-robot)... ahogy várható volt, a birodalmiak is többek lettek üres (fehér) páncélnál és arctalan repülő fegyvereknél, kicsit ember-arcúbbá tették az ellenfelet így... már az előbb emlegettem a kissé kilógó karaktereket, de azért nem volt baj, hogy olyanok is felbukkantak, akik egy későbbi pontján kapcsolódtak csak be a saga-ba, mert egységesebbnek érezhető az ilyen húzások miatt a kánon -és egyébként is, érezhető volt, hogy ez a válogatás csak a jelenben készülhetett el, és ki is használták azt, hogy utalásokat tettek az azóta megvalósult filmekre, sorozatokra, regényekre (és ne felejtsük el azt sem, hogy így kicsit metává is válhattak bizonyos utalások, mint mondjuk a legendásan rossz rohamosztagos-célzás magyarázata, vagy ha azt a kacsintást nézzük, mikor arról van szó, hogy bárkinek lehet olyan szerencséje, hogy első érintésre tehetsége van a fénykard-forgatáshoz)... szerintem természetes, hogy ilyen mennyiségű novellánál hullámzó lesz a minőség, mert nem tetszhet a nyájas olvasónak minden ötlet és írói stílus, mint ahogy az is rendben van, hogy különböző hangulati elemek közt lavírozva lehet falni a lapokat (érdekes, hogy annak ellenére sikerült bizonyos pontokon izgulni, hogy pontosan tudtam, hogy mire fut ki a sztori. összetörni a szívemet viszont csak kétszer sikerült, és mindkét alkalommal az alderaan volt a ludas)... igazából nálam csak középtájon jött el egy kis elégedetlenségi hullám, amikor az istennek nem akartunk kiszabadulni a kocsma fülledt levegőjéből, de egyébként szívesen vettem ezt az új-látószögű nosztalgiát, ami belengte az egész kötetet. három év múlva lesz folytatás...? (##05.01.)

(2015) (írta: Claudia Gray) (magyarul: Szukits, 2015) (11BBY-5ABY)*

réges-régen, egy messzi-messzi galaxisban még az ifjúsági regények is jobbak, mint nálunk a nagy átlag... de tényleg, ne ijedjen meg senki, hogy rásütötték a kötetre a manapság divatos ’young adult’ címként, mert azon kívül hogy két fiatal a főszereplője, nem sok köze van az ide tartozó alkotásokhoz. szerelem azért van benne persze, de nem pöffeszkedik minden elé ez az érzés, nagyon szépen, organikusan illik bele a nagy egészbe, a két főszereplő sorsába (és köszönöm, hogy nyoma sincs az ilyen (férc)művekben kötelező szerelmi három/négy/satöbbi szögeknek, amivel csak erőltetetten akarnak mindig drámát csiholni...). mint ahogy ez a két főszereplő is nagyon szép organikusan illeszkedik bele a régi trilógia emlékezetes jeleneteibe, új perspektívát adva az ismert történetnek -kicsit alulnézetből, kicsit a túloldalról. nagyon okosan vegyít a sztoriba olyan elemeket, amiknél sorra döbben rá az ember, hogy még sosem gondolkozott el rajtuk. mert például belétek hasított már az a fájdalmas felismerés, hogy luke skywalker tulajdonképpen tömeggyilkos, aki mintegy kétmillió ember haláláért felelős közvetlenül...? mert bizony a filmekben a birodalmiak csak velejéig gonosz vezetőkből és arctalan tömegekből álltak, pedig bizton állíthatjuk, hogy nem mindenki volt gonosz, aki a császárt szolgálta. mert az egyszerű katonák legtöbbször csak tették a kötelességüket. sőt. bennük is ébredhetett kétely, érezhették azt, hogy romlott ez a berendezkedés, de mégsem tehették meg, hogy ellene forduljanak (és szerintem ritkán jelentek meg eddig az univerzumban azok a helyek is, amiket teljesen kizsákmányolt a birodalom hadi-gépezete). és ez a kötelesség-tudat és kétely-érzet nagyon szépen végigvonult az egész regényen, esszenciálisan megjelenülve a két főszereplőben. de ennél sokkal több szerencsére ciena és thane, kellően szerethetőek, és akiknek akkor is érdekelt volna a sorsa valószínűleg, ha nem bukkannak fel a legfőbb filmes helyszíneken. de egyébként nem volt zavaró, hogy mindig ott voltak minden csatában, csak néha érezte úgy az ember, hogy kicsit erősebb az erő jelenléte (a.k.a. az írónő keze) a két karakter megfelelő helyzetbe hozásánál... azzal kezdtem, hogy nem tipikus ifjúsági regény, és ez az érzet az utolsó lapokra még inkább megerősödött bennem, mert a legtöbb helyen biztos, hogy egy könnyes összeborulós befejezés lett volna, itt viszont nagyon higgadtan megmaradtunk a realitás talaján -ami egy lendületes űroperánál igen nagy szó... (nem is tudom miért álltam meg tavaly év végén az olvasással, mert már akkor is nagyon tetszett a hangulata és a felépítése, viszont nem véletlen így az sem, hogy pontosan emlékeztem, hogy hol hagytam abba, és élénken meg is maradt a fejemben minden fontos mozzanat, amit addig olvastam. és persze az újrakezdés után nagyon hamar végeztem -ezt hívják szerelemnek...) ($$04.20.)

(* a starwars univerzumában az első halálcsillag felrobbanása a 0 pont, minden esemény időpontját ehhez viszonyítják: BBY ->a yavini csata előtt; ABY -> a yavin-i csata után)