(2017) (írta: Gary Whita, Christine Golden, Ken Liu, Griffin McElroy, Sabaa Tahir, Rae Carson, John Jackson Miller, Claudia Gray, Meg Cabot, Renée Ahdieh, Mur Lafferty, Chuck Wendig, Kelly Sue DeConnick, Matt Fraction, Paul Dini, Zoraida Córdova, Delilah S. Dawson Daniel José Older, Whil Wheaton, Beth Revis, Mallory Ortberg, Elizabeth Wein, Madeleine Roux, Pablo Hidalgo, Jeffrey Brown, Kieron Gillen, Glen Weldon, Ben Acker, Ben Blacker, Adam Christopher, Nnedi Okorafor, Cavan Scott, Gary D. Schmidt, Ian Doescher, Paul S. Kemp, Jason Fry, Pierce Brown, Greg Rucka, Alexander Freed, Charles Soule, E.K. Johnston, Ashley Eckstein, Tom Angleberger) (magyarul: Szukits, 2018) (0BBY/ABY)

megszámlálhatatlanul sokszor láttuk már a new hope-ot, könnyedén idézünk fel belőle jeleneteket és párbeszédeket, tökéletesen ismerjük minden apró zegzugát -legalábbis ezt gondoljuk magunkról, pedig biztos hogy van rengeteg apróság, aminek sosem tulajdonítottunk jelentőséget, és vannak apróbb szereplők, akik sosem kerültek az érdeklődésünk középpontjába. épp ezért volt jó ötlet egybeszerkeszteni ezt az évfordulós novellás-kötetet, hogy a címhez méltóan új szemszögből nézhessük meg az unásig ismert történetet... elég széles skálán helyezhetőek el a kiválasztott nézőpont-karaktereink, vannak olyanok, akiknek a filmben is volt némi szöveges szerepe (mondjuk nyitányként antilles kapitánnyal kötjük össze a rogue one és a new hope eseményeit), vannak, akik tényleg csak a háttérben lébecoltak a film idején (a mos eisley-i kocsma majdnem teljes törzsgárdája), vannak, akiknek látszólag semmi keresnivalójuk nincs ebben az idővonalban (yoda és lando), és akadnak merőben szokatlan választások is (a szeméttároló szörnye és az egér-robot)... ahogy várható volt, a birodalmiak is többek lettek üres (fehér) páncélnál és arctalan repülő fegyvereknél, kicsit ember-arcúbbá tették az ellenfelet így... már az előbb emlegettem a kissé kilógó karaktereket, de azért nem volt baj, hogy olyanok is felbukkantak, akik egy későbbi pontján kapcsolódtak csak be a saga-ba, mert egységesebbnek érezhető az ilyen húzások miatt a kánon -és egyébként is, érezhető volt, hogy ez a válogatás csak a jelenben készülhetett el, és ki is használták azt, hogy utalásokat tettek az azóta megvalósult filmekre, sorozatokra, regényekre (és ne felejtsük el azt sem, hogy így kicsit metává is válhattak bizonyos utalások, mint mondjuk a legendásan rossz rohamosztagos-célzás magyarázata, vagy ha azt a kacsintást nézzük, mikor arról van szó, hogy bárkinek lehet olyan szerencséje, hogy első érintésre tehetsége van a fénykard-forgatáshoz)... szerintem természetes, hogy ilyen mennyiségű novellánál hullámzó lesz a minőség, mert nem tetszhet a nyájas olvasónak minden ötlet és írói stílus, mint ahogy az is rendben van, hogy különböző hangulati elemek közt lavírozva lehet falni a lapokat (érdekes, hogy annak ellenére sikerült bizonyos pontokon izgulni, hogy pontosan tudtam, hogy mire fut ki a sztori. összetörni a szívemet viszont csak kétszer sikerült, és mindkét alkalommal az alderaan volt a ludas)... igazából nálam csak középtájon jött el egy kis elégedetlenségi hullám, amikor az istennek nem akartunk kiszabadulni a kocsma fülledt levegőjéből, de egyébként szívesen vettem ezt az új-látószögű nosztalgiát, ami belengte az egész kötetet. három év múlva lesz folytatás...? (##05.01.)

(Bitch Planet #6-10) (2016-2017) (írta: Kelly Sue DeConnick; rajzolta: Valentine De Landro, Taki Soma) (eng)

elsőre feleslegesnek tűnhet egy halott karakternek visszaemlékezést írni, de kelly sue deconnick okkal nyitotta meiko flashback-jével a kötetet, mert így ismerhettük meg az édesapját, akinek a későbbiekben fontos szerepe lett a címadó bolygón (és nem csak arról van szó, hogy a karaktere bemutatkozott nekünk, hanem az értékrendjére is hamar fény derült, azaz hogy ő egy olyan ember, aki látszólag együtt sodródik a hatalommal, valójában egy nagy lázadó, aki nem akarja, hogy a lányai ilyen elnyomó világban nőjenek fel)... szóval mr.maki-nak fontos szerepe van a klasszikus börtön-filmeket idéző lázadásban, de azért a bent-lakókat sem kell félteni, már egyébként is mozgásba lendültek a terveik, mikor váratlan segítséghez jutottak -többhöz is, ha a félreállított elnök-asszonyt is nézem, akinek az élettörténete valószínűleg épp’ olyan izgalmas és színes lesz, mint a jelene -mert arról még igencsak keveset tudunk, hogy miként szűnt meg a szabad világ, és miként hódoltak be nők milliói a férfiak elnyomásának)... annak ellenére, hogy kifejezetten érdekel a transzszexualitás témája, bántóan lassan esett le, hogy mi ez a kavarás a hősnők testvérével, hogy miért kéri ki, hogy ’báty’-ként hivatkozzanak rá... és azt is kicsit fájlalom, hogy a különféle szálak és a gyakran erőteljesre pumpált sebesség nem engedik, hogy igazán közel engedjük magunkhoz a karaktereket, de azért a testvérek találkozását jó volt látni, mert kellően erős volt az emocionális töltete -mint ahogy az is elégedettséggel tölt fel, hogy a nők a kezükbe vették a sorsukat a kötet végére, és jöhet az igazi harc a patriarchátus ellen (bár sajnos jelenleg nem látom jelét (mondjuk az image kiadó honlapján), hogy hamarosan érkezne a folytatás)... (##04.13.)

(Bitch Planet #1-5) (2014-2015) (írta: Kelly Sue DeConnick; rajzolta: Valentine De Landro, Robert Wilson IV) (eng)

az exploitation, mint filmes gyűjtőfogalom a hetvenes években élte fénykorát -ekkor készültek azok a futószalagon gyártott szórakoztató fércművek, amik szándékoltan nem akartak mélyre merülni a művészi ambíciókba, inkább csak a gyors és könnyű haszonszerzés reményében forogtak le. azért hívjuk őket exploitation-nek, mert az angol kizsákmányolás szó körülírja a hozzáállásukat a szituációkhoz és a női nemhez. igazi bűnös / férfias szórakozások voltak ezek, akciókkal és pucér nőkkel. persze el lehetett rejteni az izzadság- és sperma-szag alá némi mondanivalót is (nem véletlen, hogy az afro-amerikaiakat a középpontba állító, blaxploitation-nak hívott al-műfaj volt az egyik legvirágzóbb típus), de azért igencsak meglepő, hogy egy mai női szerző az innen származó női börtönös toposzba csomagolja a harcias feminista tételeit -bár szerencsére pont ez a műfaj és mondanivaló közti ellentét feszíti szét annyira a képregény, hogy igazán érdekes legyen... mert egyszerre adja meg azt, amit az olcsófilmek is kínálni tudtak (kemény csajokat, sokszor indokolatlanul pucéran, illetve az indokolt, hogy egy zuhanyzóban ne legyen ruha éva lányain, az már egy másik kérdés, hogy miért pont oda vezet a cselekmény), ugyanakkor fejbe tudja vágni az olvasót a férfiak uralta társadalom túlpörgetése, ahol ’apák’-nak hívják a vezetőket, akik bölcsen megmondják, hogy hol is van a helyüknek a nőknek a társadalomban (és a földön, vagy a földön túl). mert aki nem illik bele a sémába, nem akar az alárendelt szerepbe betagozódni, az kitaszítottá válik... kicsit nehezen akart beindulni a képregény, túlságosan görcsösen akarta bemutatni ezt a riasztó jövőképet és a számtalan karakterét, de aztán azt vettem észre magamon, amikor beindul a tényleges plot (sport-csapat alakul a börtönben), addigra már maga mellé állított. (kicsit furcsa volt, hogy egyből a harmadik füzetben kiemelésre került egy karakter a flashback-jei által, mert kicsit korainak éreztem ezt főszáltól való kitérőt.) (nem a szívem csücske ez a kissé elnagyolt, kissé stilizált képi világ, de tulajdonképpen passzolt az összképhez és az eredeti exploitation alkotások megjelenéséhez.) (##04.11.)