(Thor vol.3 #1-8) (2007-2008, Marvel Comics) (írta: J.Michael Straczynski; rajzolta: Olivier Coipel, Marko Djurdjevic) (magyarul: Hatchette, 2018)

az előző thor sorozatot kénytelen voltam galádul félbehagyni, mert nem tudtam tovább elviselni a sok ’lőn’-t meg ’valá’-t, a középszerű kalandokat, így csak hallomásból tudtam, hogy a viharisten sem élte túl a képregénye befejezését -az viszont új információ volt, hogy vele együtt asgard (és összes lakója) is az enyészeté lett. de hát ebben a színes képregény-világban nincsenek végleges befejezések, mindenki tudta, hogy az északi istenségek hamarosan újra midgar földjét fogják taposni... mivel thor és kiscsapata nem csak egyszerűen meghalt, ezért kellett egy kis elvontság, hogy arról az elméleti síkról vissza lehessen hozni mindenkit -de szerencsére jms jól bánik ezúttal az elvontsággal. vagy legalábbis jól csomagolja epic-ségbe azt, ezért élvezetes olvasni, ahogy thor beizzítja a viharokat miközben újraépíti asgard-ot és kiszabadítja a lelkek fogságából a barátait. no meg az ellenségeit, mert egy thor kötet nem lehet meg loki intrika nélkül (emlékszem, hogy mekkora paláver lett az interneten, amikor egy nő érdemelte ki a mjölnírt (nekem még évek kellenek, hogy ehhez a sztorihoz eljussak majd), arról visszont hogy-hogy nem olvastam vérben-forgó kommenteket, hogy a csínytevés istene nemet váltott?)... bár erőteljes a mitológia jelenléte ezúttal is, jól ki van használva az is, hogy a földön játszódik a cselekmény. bár oklahoma elsősorban csak humorforrásként szolgál, jms valamiért aktualizálni is akarja ezeket a kalandokat, ezért elküldi hősét a katrinától sújtott new orleans-ba, valamint egy afrikai etnikai tisztogatás közepére is... rengeteget bújom mostanság a marvel-es olvasási listákat, amikben ezernyi ellentmondás van, ugyanakkor az tisztán kiolvasható mindegyikből, hogy érdemes felbontani a sorozat következő kötetét, mert az ottani első két füzet ide passzol, a többi része viszont már inkább a (már megint) közelgő nagy esemény utánra. ezért sem lett volna szerencsés ott hagyni thor-t a kötet végén, vérző testtel a porban... úgyhogy még itt kell értekeznem az első sztori kvázi epilógusáról, ahol megnézhettük thor odin-álmát, ahol sok mindent megtudhattunk az istenek atyja származásáról (és az is meg lett indokolva, hogy ő miért nem tér vissza a földre), de valahogy nálam a füzetek emberi oldala jobban működött, ahol végigélhettük hősünk örök szerelemének, jane foster-nek a szívszaggató drámáját... összességében meglepően jól működött számomra ez a kötet, talán mert pont olyan, mint a címszereplője, nagy, epikus és nem beszél sokat... (és valószínűleg plusz pontot számoltam fel azért, mert itt végre láthattuk, ahogy valaki jól elkeni tony stark száját!) (×01.04.)

(Amazing Spider-Man vol.1 #543-545, Friendly Neighborhood Spider-Man vol.1 #24, Sensational Spider-Man vol.2 #41) (2007, Marvel Comics) (írta: J. Michael Straczynski, Joe Quesada; rajzolta: Ron Garney, Joe Quesada) (magyarul: A hihetetlen Pókember, Kingpin)

érdekes, hogy egy sztorit mennyire meg tud előzni a híre, és aki az elmúlt évtizedben szuperhősös képregényekkel foglalkozott, ahhoz már biztos hogy elért a rajongóknak az a nagy fokú gyűlölete, ami ezt a kötetet övezi... pedig ha lehántjuk ezt azt az érzelmi sokkot, amit a régi olvasók átéltek az alap-gondolat miatt, maga a képregény nem a sátán műve, nem egy olvashatatlan szemét, ugyanis az érzelmi vetülete igenis működik, ahogy peter küzd a lehetetlennel, hogy eldöntse, hogy az életének melyik kulcsát dobja el örökre. még akkor is hat az emberre ez a drámai nyomasztás, ha egy kicsit elsietettnek érződik a tempó, ha lehetett volna még hosszabban is felvillantani az alternatív lehetőségeket (mondjuk nagyobb rejtélyt szőni köréjük, mert így egy pillanat alatt le lehetett vágni, hogy mit akar mephisto megmutatni peter-nek)... de abszolút meg lehet érteni azokat, akiket vérig sértett az a gondolat, hogy kidobnak harminc évet az életéből, hogy egy szerkesztői döntést akarnak sztoriként lenyomni a torkán, hogy ahelyett, hogy előre fejlesztenék a legismertebb marvel-karaktert, inkább gyáván visszahúzzák a kezdeti stádiumába, mert a felső vezetés szerint ’ez kell a népnek!’. hogy már megint azt hiszik az írók, hogy házas szuperhősöket csak unalmas módon lehet írni, ezért fel kell bontani ezeket a kapcsolatokat... látszik, hogy joe quesada főszerkesztőnek annyira szívügye volt ez a sztori, hogy még a rajzolási feladatokat is magára vállalta -és hozta a nála már korábban is látott hullámzó színvonalat, amikor néhány oldalanként megküzd egy-egy arc ábrázolásával... kicsit sajnálom, hogy a straczynski-éra ilyen ellentmondásosan ért véget, még ha nem is mindig voltam megelégedve azzal az iránnyal, amerre elvitte spidey-t az évek során. (sokáig őröltem magamban az érveket, hogy folytassam-e a sorozatot a következő (ugyancsak ellentmondásos megítélésű) korszakkal, és jelenleg afelé hajlok, hogy nincs türelmem 100 füzetnyi ingadozó minőséghez, inkább most pihentetem pókfejet (ebben az univerzumban), és majd visszatérek egy olyan időszakban, aminek sokkal magasabb a reputációja.) (##12.28.)

egyszerre vártam és féltem is ettől a pillanattól, amikor eljön számomra is a polgárháború, mert nagy falatnak tűnt ezen a marvel-eseményen túlrágni magam... hosszas előkészületet is igényelt, míg végiggondoltam, hogy mit és hogyan olvassak ebből a riasztó mennyiségű füzetből -aztán maradt az a módszer, amit az igazi szakértők ajánlanak: ’csak azt vedd fel a listádra, amit egyébként is olvasnál’. így sikerült a 100 körüli füzetszámot 35 környékére letornázni. az már egyből az elején kiderült, hogy a marvel hivatalos oldalán lévő sorrend nem sokat ér, úgyhogy gyors újratervezéssel lendültem bele újra az olvasásba. mivel láttam, hogy a visszafogott csipegetésem ellenére is túl nagy a füzet-halom ahhoz, hogy egyben írjak az egész eseményről, ezért egységekre próbáltam szétbontani a véleményemet. négy nap alatt értem az előzményektől a következményekig, így intenzíven élhettem át ezt a grandiózus marvel-vállalást. (##12.14-17.)

előzmények: (Amazing Spider-Man #529-531, New Avengers: Illuminati) (2006, Marvel Comics) (írta: J. Michael Straczynski, Brian Michael Bendis; rajzolta: Ron Garney, Tyler Kirkham, Alex Maleev) (eng)

a new avengers-ben már bemutatkozott az illuminati, ami egy közös platform a szuperhős közösségeknek, ám brian michael bendis most vezetett minket vissza a kezdetekhez, a megalakuláshoz és a sok-sok problémához, amit a nézetbeli különbségek okoztak. namor eddig sem volt a kedvenc marvel karakterem (valakinek vajon az?), de most kifejezetten ellenszenvesnek volt ábrázolva a folytonos akadékoskodásával... azon kicsit meglepődtem, hogy a törvény-tervezet már korábban meg volt szövegezve, hogy a kormányzat csak egy drámai eseményre várt, hogy élesítse azt... egyébként ha belegondol az ember, akkor vannak jogos érvek a regisztráció bevezetését követelők mondandójában, amik megfontolásra érdemesek -de a fontos az lesz, hogy milyen áron akarják majd betartatni az új szabályokat... (bendis tényleg előkészítésnek szánja ezt a füzetet, még azt is megmagyarázza, hogy hulk miért hagyja ki a nagy eseményt)... eközben pókember teszteli az új menő ruháját, amit néhány rosszfiú bán csak igazán, miközben straczynski kényszeresen próbál kimagyarázni dolgokat (gondolom az olvasók rátámadtak amiatt, hogy mary jane-nek két füzet között meggyógyult a keze), vagy egy kicsit didaktikusan utalgat a nagy amerikai polgárháborúra... (és mi az isten volt az a szerkesztői veszekedés az egyik szám narrációjában?)

a fő mini-széria: (Civil War #1-7) (2006-2007, Marvel Comics) (írta: Mark Millar, rajzolta: Steve McNiven) (eng)

érdekes, hogy amíg a film-verziónál teljesen egyértelmű volt számomra, hogy melyik oldal fele húz a szívem (#teamcaptain), addig itt a képregényben talán jobban volt artikulálva a másik oldal érv-rendszere is, így jobban be tudtam látni, hogy milyen igazságok vannak tony stark mondandójában. az már egy másik kérdés, hogy ebben a bonyolult helyzetben miért a fasisztálódás útját választotta, arról a morálisan tökéletesen elítélendő döntésről már nem is beszélve, hogy gyilkosokat és gonosztevőket is beszervezett a kormány oldalára... az is egy érdekes kérdés, hogy miért pont most telt be a pohár a döntéshozóknál, hiszen itt is sorolták azokat a közelmúlt-béli eseményeket, amikor emberéleteket követelt egy-egy komolyabb szuper-erejű összecsapás... de úgy tűnik, hogy mindig eljön egy pont, amikor a józan-ész és a lelki iránytű összefeszülnek, és az ilyen elvi viták végig is hullámoznak a közösségeken, és könnyen erőszakba torkollnak... a legtöbben itt is oldalt választanak, bár vannak, akik inkább neutrálisak maradnak (x-menek túlságosan ismerik a megaláztatást ahhoz, hogy hátrébb húzódjanak), és van olyan is, akinek nincs gyomra a barátai és szövetségesei ellen fordulni... a harmadik füzetig kell várni az első komoly fizikai összecsapásra, ami egy event-hez méltó halállal ér véget -meg némi fejvakarással a részemről (klón-thor, really? mondjuk a belépője hatásos volt, az kétségtelen)... aztán persze a fináléban újra össze kell feszülni, teljes kapacitással -csak az a baj, hogy elég nehéz egy ilyen sok-szereplős csatát szépen ábrázolni, hogy az olvasós jól átlássa, hogy éppen ki-hol-van és mit-csinál, itt sem sikerült tökéletesre a végeredmény. csúcspontot sem igazán kapunk, hiszen nincs igazi győzelem -bár teljesen érthető, hogy a kapitány felteszi végül a nagy kérdést: megéri ez a sok szenvedés...? de az antiklimatikus csata-vég után sem kaptunk igazi lezárást, inkább csak egy gyors kitekintést a jövőbe, hogy milyen következményekkel járt a háború, hogy milyen lesz ez a szigorított és regisztrált új világ... (érdekelne azoknak a véleménye, akik csak ezt a fő-minit olvasták el, hogy mennyire kaptak teljes élményt, mert többször is érezhetően összedolgozott millar és straczynski, több jelenet is átfolyik innen a pókember-füzetekbe majd vissza ide. akár fontos dolgokat is átpasszolt millar nagylelkűségében -mondjuk a 42-es börtön bemutatását. de azt is hozzátenném, hogy még a szorosabb együttműködés mellett is érez azért az ember döccenőket -például peter eléggé leharcolódik itt a főszálon, aztán a saját füzetében hirtelen sokkal jobban lesz...) (eléggé filmszerűen próbálja millar a kezében tartani a sok szálat, néha csak egy fél oldal erejéig vág bizonyos hősökre, hogy ők is hallathassák a hangjukat, aztán robogunk is tovább az újabb helyszínre.)

pókember: (Amazing Spider-Man vol.1 #532-538) (2006-2007, Marvel Comics) (írta: J. Michael Straczynski; rajzolta: Ron Garney) (eng)

pókember identitásának része, hogy védi az identitását, így az ő szerepe volt a legérdekesebb ebben a polgárháborúban. és jól is érzékelteti straczynski a döntés súlyát, kellően végiggondolja peter, hogy melyik utat válassza, hogy meneküljön-e vagy maradjon hű a mentorához. és aztán, amikor lehúzza a maszkját, és felveszi a vállára az igazi terhet, akkor is végig kételkedik a döntése helyességében, főleg amikor rádöbben, hogy az általa választott oldalon árulóvá kéne válnia, és a barátait kéne feláldoznia a csatában... jól végigmentünk a színvallás összes következményén, a közkedveltség elvesztésétől kezdve a sajtó zaklatásán át az ellenfelek megvilágosodásáig. és persze a legsokkolóbb pillanatot j. jonah jameson élhette át, aki az első ájulás után máris jogi útra terelte a fortyogó dühét... ahogy az előzményben lincoln elnökre jutott egy kis rivalda, mint az igazi polgárháború jelképére, most a mccarthy-érához lett hasonlítva a törvény, amikor az újkori történelem legnagyobb ’boszorkányüldözése’ zajlott, amikor valódi ítéletek nélkül tették tönkre rengeteg ember életét (mert ugye itt is elég csak az, hogy valaki tudja rólad, hogy különleges képességed van, így a lelkes shield-es fiúk már zárhatnak is a börtönbe, kérdezés nélkül)... teljesen érthető peter pálfordulása, hogy fizikailag is összefeszül vasemberrel -de persze szép dolog belátni, hogy melyek azok az eszmék, amikhez minden körülmények között ragaszkodni kell, csakhogy az elkövetett megingások nem mindig hozhatóak helyre teljesen. és eléggé kegyetlen írói döntésnek érzem, hogy peter-t egy olyan következménnyel sújtja, amitől egész életében rettegett... (feltűnően sok közelit kaptunk vasember szem-nyílásáról. mondjuk nehéz is érzelmeket ábrázolni egy merev maszkon...)

az új bosszú angyalai: (New Avengers vol.1 #21-25) (2006, Marvel Comics) (írta: Brian Michael Bendis; rajzolta: Howard Chaykin, Leinil Yu, Olivier Coipel, Pasqual Ferry, Paul Smith, Jim Cheung)

egy kis műhely-titok: sokszor előre össze szoktam írni az olvasandó füzetek paramétereit (hányas számok tartoznak a kötetbe, évszám, író-rajzoló-csapat) -és most az új angyaloknál bosszankodtam egy sort, hogy minden számot más rajzolt, aztán mikor elértem a nagy olvasási sorrendemben az első füzethez, már megértettem a koncepciót. mivel az angyalok kettészakadtak a frakciók mentén, ezért bendis nem tudott csapat-képregényt írni erre az időszakra, ezért inkább minden számban másra helyezte a fókuszpontot (és ugye különböző rajzolóknak adta a feladatot, így aztán változatosan lehetett gyönyörködni a formásra kanyaríntott női hátsókban, máskor viszont erőteljes hunyorgatással lehetett csak kisilabizálni, hogy mire is gondolhatott a művész)... az adott hőstől függött, hogy mennyire mélyedtem bele szívesen az aktuálisan vele foglalkozó 22 oldalba -mert például az őrszemmel még mindig nehéz engem felcsigázni, főleg hogy ő most megkapta maga mellé a sótlan inhumánokat is... viszont jessica drew továbbra is kifejezetten érdekes a hármas-ügynök szerepében, főleg mert én még nem ástam bele magam a múltjába, úgyhogy a hidrás eredet-története is relevációval ért fel (azért meg nem igazán tudnék morogni, hogy bugyiban/melltartóban bunyózta végig az egész füzetet, talán ennyi szexizmus belefér az értékrendembe)... luke cage-nek nem meglepő módon a rabszolgaság és az afroamerikaiakkal való bánásmód jutott eszébe a regisztrációs törvényről -bár nekem inkább az tetszett, ahogy harlem szeretett hősnének ábrázolta bendis (és végre kaptunk egy lopott pillanatot a jessica jones-szal való kapcsolatából is)... a kapitány merengésre használta leginkább a számát, plusz a csapatgyűjtésére fókuszáltunk... az ironman-es részt viszont kicsit időhúzásnak éreztem, egy melléksztorinak tony stark egy balul elsült napjáról -viszont legalább láthattuk azt, hogy maria hill a tökösségével érdemelhette ki a pozícióját a shield-ben...

amerika kapitány és bucky: (Captain America vol.5 #22-24, The Winter Soldier -Winter Kills) (2006-2007, Marvel Comics) (írta: Ed Brubaker; rajzolta: Mike Perkins, Lee Weeks, Stefano Gaudiano, Rick Hoberg)

mivel a főszálon eléggé lefoglalta mark millar a kapitányt, ezért ed brubaker azt főzte ki, hogy a társaira fókuszál inkább itt a szóló-címben -de szerintem nem kell azon bánkódnunk, hogy esik egy kis reflektor-fény sharon carter-re és bucky barnes-ra is (meg a háttérből egyre aktívabban tevékenykedő nick fury-ra). de persze azért a kedves szerző nem bírta megállni, hogy a kapitányt ne dobja be végül egy hidra-akció közepébe. mert legyen bármilyen konfliktus körülötte, steve rodgers-nek muszáj dolgoznia is egy kicsit... ezek mellett a gonoszok is beköszönnek a füzetek végén, csak hogy kellően idegesek legyünk, hogy mikor lép akcióba ez a förtelmes szövetség... (brubaker írt még egy bucky-s szóló-füzetet is, ami szintén megkapta a civil war címkét, és bár a többi ilyen típusú kiadványt lehagytam a listámról, ennél kivételt tettem, és nem is bántam meg, főleg mert így az ünnepek közeledtével nem ártott egy kis emlékeztető arra, hogy a karácsony nem csak a szeretetről szól, de ez lehet az az időszak is, amikor csendesen visszaemlékezünk, felidézve magunkban az életünk szép és szomorú pillanatait. ezen túl végre bemutatkozott számomra kate bishop is, már sokat hallottam rólad kislány, üdvözöllek az ismeretségi köreimben!)

pókember -újra feketében: (Amazing Spider-Man vol.1 #539-542) (2007, Marvel Comics) (írta: J. Michael Straczynski; rajzolta: Ron Garney) (magyarul: A hihetetlen Pókember, Kingpin)

tökéletesen megérti az ember peter dühét és fájdalmát amiatt, ami a nagynénjével történt, de közben meg azt is érzi, hogy straczynski inkább batman-t szeretett volna írni, és nem pókembert... de tényleg, gondolj csak bele: egy fekete éjszakán egy fekete ruhás hős fortyogó dühvel a lelkében, kíméletlenül vadássza le azokat, akik elvezethetik a következő nyomhoz, a felbujtóhoz, akit aztán némán, pusztán fizikai erővel győz le... ez nem egy pókember történet, mégis el akarja olvasni az ember, mert át akarja élni peter fájdalmát, akarja az összes csonttörő pofont, amit a tettes jutalmul kap... (tudom, hogy technikailag még egy szám tartozna a kötetbe az amazing-ből, de mindenhol azt láttam, hogy az inkább már felvezetése a drámai finálénak, úgyhogy oda tartogatom inkább. meg talán ez egy jó kiszálló-pont volt azzal a kilátástalan reményteleséggel, amit árasztott magából az utolsó oldal...)

epilógus: (Captain America vol.5 #25, Civil War -The Confession, Civil War -The Initiaticve) (2007, Marvel Comics) (írta: Ed Brubaker, Brian Michael Bendis, Warren Ellis; rajzolta: Steve Epting, Alex Maleev, Marc Silvestri)

(ez most kicsit vegyes-felvágott lesz, mert ide gyűjtöttem mindent, ami a csata befejezése után játszódik) tizenkét év eltelt ezen füzetek megjelenése óta, úgyhogy nem lehetett titok számomra, hogy mi lesz a gonosz csattanója a háború befejezésének -de ha annak idején olvastam volna a hírhedt 25.számot, akkor is már az elejétől kezdve éreztem volna, hogy valami fontos dolog fog benne történni, mert ed brubaker úgy építette fel az egész füzetet, hogy már a kezdetektől ott legyen benne ez az érzet. már a flashback-ek is gyanúsak lehetnek (bár brubaker előszeretettel élt velük korábban is, ez altathatná a figyelmünket), de aztán a kapitány megjelenik a bíróság lépcsőjén, és te tudod, hogy itt a pillanat, mégis remegve olvasod, mert hat, működik a dráma, a lövések, a kiabálások, a zuhanás. de ed brubaker a krimik kegyetlen világából érkezett, neki ennyi nem volt elég, hogy meggyötörje az olvasóit. neki kellett még egy csavar, hogy biztos hogy a lelkünk utolsó darabkái is a sötét mélybe hulljanak, mire becsukjuk a füzetet... ezután jött a vallomás, ahol elsőre nem láthatjuk, hogy tony kihez intézi a címben szereplő szózatot, de a körülményekből azért könnyen ki lehet találni. de az is kiderül, hogy bendis ezt a különszámot is kettéosztotta, ahogy a polgárháború kettéosztotta a hősöket, így tony az első részben az intellektusát fitogtatja, ahogy arthur királyról és a pürrosz-i győzelemről szónokol, míg az utolsó lapokon steve-et láthatjuk, ahogy a rácsok mögött is ember marad... tudom, hogy technikailag a new avengers 26-os száma akár odacsapható lenne a következő kötethez is, de a magyar kiadásból kimaradt, úgyhogy úgy döntöttem, hogy elfér itt is a háború lecsengetésében, bár igazából nem tudni pontosan, hogy mikor is játszódik ez a kis szösszenet, amikor is a halálból visszatért sólyomszem kutatja a lelki békéjét -hogy aztán meglepő helyen találjon magának testi vonzódást (alex maleev most is, mint mindig, ihletett formában alkotott)... az initiative című füzet nem is levezetés, inkább felvezetés a következő korszakhoz, belelesünk néhány frissen alakuló csapathoz, hiszen azt már a fő miniből is tudjuk, hogy tony-nak az a célja, hogy mindenhol legyenek szuperhősök észak-amerikában, és ehhez az ötletéhez még ahhoz is van gyomra, hogy a legalávalóbb gonosztevőket átforgassa a saját keze alá...

amerika kapitány halála (Fallen Son -The Death of Captain America) (Fallen Son #1-5) (2007, Marvel Comics) (írta: Jeph Loeb, rajzolta: Leinil Yu, Ed McGuiness, John Romita Jr., David Finch, John Cassaday) (magyarul: Marvel+, Kingpin)

a kapitány halála olyan jelentős esemény a hősök életében, hogy megérdemelt egy ilyen kaleidoszkóp-szerűen összerakott mini-sorozatot, amiben végignézhetjük a barátok és szövetségesek reakcióit. jó ötlet volt jeph loeb részéről, hogy a gyász lépései szerint tematizálta a füzeteit, így végig tudtunk lépdelni mi is az összes érzelmen, a tagadáson, a dühön, a letargián és az elfogadáson. ezek között volt, ami akcióval kecsegtetett, más inkább a lelkünket mardosta. kicsit előre is nézhettünk a kettészakadt angyalok mindennapjaira is -aztán pedig jöhetett a szívszaggató finálé, az emlékezésekkel átitatott temetés. bár tudjuk azt, hogy a képregények világában a halálok sosem véglegesek, csak átmeneti állapotok, ennek ellenére megható volt megélni egy ilyen jelentős hős búcsúját. (a koncepcióhoz mérten szándékosan sokszínű lett a művészi gárda is -bár mondjuk john cassaday-jel és david finch-csel nem lehet nagyon mellélőni, mindig lélegzetelállító rajzokat fognak a papírra vetni, igazán senkivel nem volt bajom ebből a pedigrés csapatból. igaz, azt nem értettem, hogy romita jr miért rajzol olyan széles vállakat vasembernek...)

(Amazing Spider-Man vol.1 #515-528, Friendly Neighborhood Spider-Man vol.1 #1-4, Marvel Knights: Spider-Man vol.1 #19-22) (2005-2006, Marvel Comics) (írta: Peter David, Reginald Hudin, J. Michael Straczynski; rajzolta: Mike Deodato Jr, Mike Wieringo, Pat Lee) (magyarul: Kingpin, 2009/2010)

hmm, elég nehezen tudom megfogni ezt a kötetet (illetve mondjuk azt, hogy pókemberes eseményt, mert négy hónapon át zajlott le eredetileg, végigfutva az akkor aktuális pók-címeken), mert vannak benne olyan elemek, amik pont olyan hatást váltottak ki belőlem, amilyet az alkotók szerettek volna, máskor viszont túlment azon a határon, ami az én ízlésem szerint a comic-weird-ségnél meghúzható... persze ahogy arra számítani lehetett, folytattuk az előző kötetben megjelent betegség szálat, ami eléggé kiforgatta peter-t, olyan tettekre is sarkallva őt, amiket nem tesz meg, ha nincs tele a feje a halál gondolatával. ezt tetézték az írók egy bénácska új gonosszal, aki azért kellően fenyegetőnek tűnt a megfelelő pillanatokban (pl. uzsonnázás may nénivel) -de mindez csak terelés volt, időhúzás, míg jön a nagy attrakció... az első feltűnésekor nem zártam a szívembe morlun-t, mint ahogy az egész totem dolog sem talált be nálam, de most elérték az írók, hogy más szemmel nézzek rá -mostantól ő lesz az, aki agyonverte a közkedvelt pókembert... és tudtuk jól, hogy lesz visszaút peter-nek ebből a rémisztő állapotból, de mégis hatásos volt a fél szemmel, vértócsában fekvő hős képe... értem én, hogy egy hősnek illik fejlődnie, evolválódnia az évek során, de straczynski ehhez megint a legőrültebb ötletet kellett előhúznia a zsákból -igaz, jól beleilleszkedik ez a koncepció abba a képbe, amit eddig is épített, mert nála ugye nem csak egy random radioktív pók volt az, ami peter-t megcsípte, sokkal inkább egy bonyolultabb szimbiózisban gondolkozik... így el tudom fogadni az egész bebábozódos, újjászületős ötletet, de az én pók-kánonomból ezek a horrorba hajló elemek már túlságosan kilógnak a fantasztikum területére... (és ahogy hallom, a későbbi írók sem akartak semmit kezdeni ezzel az extrém ötlettel, ami így csak lóg egy pókhálón, nem szövődik bele a nagy szövetben...) (tizenkét füzetbe sok minden belefér, így kiemelnék még pár dolgot, ami feltapadt a jegyzet-füzetemre olvasás közben: may néni flashback-je az anyjára szép kiegészítés volt; a latvériai külön-kalandot nem tudom hova tenni, először azt hittem, hogy álom-jelenet, mert ilyen marhaságot nem gondolhat komolyan egy író, hogy peter-ék betörnek a doom-kastélyba úgy, hogy a két állandó női partnere régi vasember ruhákban feszít; mondjuk a bakancs-listás ötletet értékeltem, voltak szép pillanatai is; szerencsére mary jane tud kifejezetten tökös is lenni...) (a kiadás jellegéből adódóan a rajz minősége nagyon hullámzó lett, bár talán lehetett volna egységesebbre is fogni a külcsínt, nem ilyen szélsőségesen más alkotóknak adni a rajz-feladatokat...) (##12.08.)

(Amazing Spider-Man vol.1 #519-524) (2005, Marvel Comics) (írta: J. Michael Straczynski, rajzolta: Mike Deodato Jr) (magyarul: Kingpin, 2009)

brian michael bendis jót tett azzal, hogy spidey-t is beválogatta az újjáalakult angyalok közé, mert ezzel egy nagy löketett adott a fáradtság jeleit mutató j. michael straczynski-nek is, aki így képes volt magasabb szintre kapcsolni, felpörgetve a sztorija kalandos aspektusát (plusz a humor-bombái is magasabb hatékonysággal csapódtak be). ha ennek az volt az ára, hogy egy pókember sztori helyett egy new avengers 1.5-et kapjunk, hát én kiegyezek egy ilyen alkuval... mert bizony kapi-ék majdnem egyenrangú felek ebben a kötetben. de kell is az erősítés, mert egy régi ellenfél tért vissza most, erősen feltápolva. és nem csak mindenféle szuper technikákat sajátított el a hydra az elmúlt időszakban, nem voltak rest alaposan kivesézni az összes klasszikus james bond filmet sem... ezt nem panaszkodásból írom ám, gyerekkorom óta vonzódok az ilyen típusú gonoszokhoz, akik titkos bázist hoznak létre a föld alatt, és folyton arra készülnek, hogy egy rakétát kilőve pokollá tegyék az emberiség mindennapjait -mondjuk azzal, hogy megmérgezik az ivóvíz-készletet... és jó tempóban is zajlanak az események, különösen a rakétás jelenet telik meg feszültséggel (plusz pont azért, mert a kapitánynak bevillan, hogy bucky pont így csimpaszkodott a halála előtt egy hasonló szerkezeten)... a pókember-füzetekben kötelező magánélettel is viszonylag elégedett voltam, parker-ék jól érzik magukat az új helyen (van elég hely a házas-életre és may néni is rátalál a boldogságra), a fényképpel való kavarást meg betudom a paparazzik és a celeb-lét kritikájának, semmit erőtlen írói próbálkozásnak arra nézve, hogy drámát csiholjon a sztoriba... kíváncsian várom, hogy ez szint marad-e a sztenderd a későbbiekben is, főleg mert most jön egy össz-spidey sztori (ahova bekapcsolódnak a különböző címek), majd máris robogunk tovább a polgárháborúba. és már itt is vannak a baljós előjelek peter skizofréniás tüneteivel... (tényleg szórakoztató volt a humor most, de hogy is tudnám faarccal olvasni a may néni vs wolverine csörtét...) (##12.02.)

(Amazing Spider-Man vol.1 #515-518) (2005, Marvel Comics) (írta: J. Michael Straczynski; rajzolta: Mike Deodato Jr, Mike Brooks) (eng)

majdnem kihagytam ezt a kötetet, mert a magyar kiadásból is kimaradt, ugyanis a kingpin-nél úgy gondolták, hogy egy béna kis kihagyható sztori csak ez az egész -aztán a kompletista énem közbeszólt... és tényleg nem nagy durranás ez a szösszenet, ezerszer láttuk már azt, hogy az ifjúkorában sok negatív behatást elszenvedő ember rossz útra tér, és még azt sem mondanám, hogy ne tudtuk volna eddig is, hogy peter középiskolájában miként tobzódtak a bully-k. szóval igazából az utolsó füzet miatt nem sajnálom azt a bő egy órát, amit kidobtam az ablakon ezzel a képregénnyel, mert annak biztos hogy lesz következménye, hogy a gonoszkodás nyomán füstölgő romok maradtak csak parker-ék hajlékaiból... (##11.30.)

(Amazing Spider-Man vol.1 #509- 514) (2004-2005) (írta: J. Michael Straczynski, rajzolta: Mike Deodato Jr) (eng)

úgy érezni, hogy j.michael straczynski ellentmondásosan viszonyul a korai pókember történetekhez -mert tiszteli az elődeit, ez abból látszik, hogy mennyiszer nyúl vissza a régi időkhöz, ugyanakkor szeretné a saját szája ízére is formálni a sztorikat, legyenek azok az eredet-történet köré szőtt misztikus elemek, vagy akár a dél-amerikai szappanoperákból kölcsönkért fordulatok... és értem én, hogy a nagy rajongók kiakadtak annó, hogy egy banális fordulat kedvéért meggyalázta szent gwen-t az író, pedig ha megkapargatjuk a felszínt, egész működő drámát találunk alatta -még akkor is, ha meg kellett erőszakolni hozzá az egész ötletet az idővonal miatt (manó-szérummal meg gyorsan növekedő gyerekekkel)... mert az ikrek jó nagyokat csapnak peter arcára és lelkére egyaránt, és mindig nehéz feltépni a gwen okozta sebeket (néha szó szerint, ha a sír feltörését nézzük), és mary jane is jól be volt vonva a múltbéli történetbe, hogy peter-nek még inkább fájjon a visszaemlékezés... (szemérmesen megszakadt a gondolat-menet ott, hogy vajon gwen első (és egyetlen?) szexuális élménye egy őrülttel esett-e meg...) a gonosz-motivációban sem volt sok innováció, ’bosszút akarok állni, mert gyerekkorom óta etetnek hazugságokkal’, de szerencsére ezen lehet még javítani... izé... amnézia? hát ennyire azért ne menjünk már el a szappan irányába... (romita jr szálkás rajzai után hirtelen jött a váltás deodato realistább stílusára, kicsit felüdülés volt, kicsit szokni kellett -főleg azt, amikor robert de niro nézett ki rám az egyik lapról...) (##02.22.)

(Amazing Spider-Man vol.1 #503-508) (2004) (írta: J. Michael Straczynski, rajzolta: John Romita Jr) (eng)

most mondjátok, hogy nektek nem volt ezekiel a kezdetektől gyanús egy kicsit...? viszont azt nem mondhatjuk, hogy jms nem zárta kerekre az ő történetét (amihez hozzákapcsolta az eddigi természetfeletti elemeket is, ezzel mintegy igazolva önmagát) -én tényleg vártam valami hasonló fordulatot, de örülök, hogy egyből megkapta a megváltását is a karakter, és nem úgy végezte, mint sok meglepetés(nek szánt) gonosz, mert jól meg voltak indokolva a tettei, nem csak a pókhálón lógtak magukban... a természetfeletti miatti magyarázkodás azért is indokolt volt, mert a kötetet is egy ilyen sztorival kezdtük, ahol meglepetésre egész jól működött a spidey/loki szövetség, még ha a cselszövés istenébe elég kevés humorérzék is szorult -és az is tetszett, hogy a korábbi strange-es nagy eseményhez kötötték az új ellenség felbukkanását, mert jobban lehetett így érezni a folytonosságot... de ezt a siman tovagördülést segíti a magánélet is, mert szerencsére most is jutott hely egy olyan (két bunyó közti) átvezető füzetnek, ahol mj-re is kellő fény vetülhetett, kicsit átérezhettük azt, hogy csupán a szépség nem elég az álmaink eléréséhez, még a szórakoztatóiparban sem... (utólag belegondolva azért az elvont óriáspókos finálé fura volt egy kicsit, de olvasás közben ez nem igazán tűnt fel, mert húzott magával a tempója meg a feszültsége.) (##02.21.)

(Amazing Spider-Man vol.2 #57-58, Amazing Spider-Man vol.1 #500-502) (2003-2004) (írta: J. Michael Straczynski; rajzolta: John Romita Jr, John Romita Sr) (eng)

ha valaki alter-dimenziós strange dokis sztorit akar írni, akkor miért nem azt teszi, és miért erőlteti szegény spidey-ra ezeket...? persze értem, hogy ez a dormammu-s sztori csak egy keret volt arra, hogy vissza tudjunk nézni peter eddigi életútjára, ha már ünnepi számról és egy nagy mérföldkő eléréséről van szó -és egy régi motorosnak biztos nagyokat dobbant a szíve a visszautalásoktól, én koca-olvasóként inkább az erőfeszítést értékeltem, ahogy peter-nek újra végig kellett küzdenie magát a számtalan ellenségén és lelki megpróbáltatásán... miután túl voltunk ezen a monstre utazáson, egy kicsit megpihentünk, és csendesebb közjátékokban váltottunk szemszöget, eltöltöttünk egy kis időt may néni gondolatai között (hogy ő miként is látja peter-t és a hősködést), valamint egy másik alulnézeti képben kaptunk egy aushwitz-i menekültet, aki ruha-és-kosztüm-készítésből él, és szépen meg tudja indokolni a kávét szürcsölgető pókembernek, hogy egy tisztességesen dolgozó embernek miért nem számít, ha tisztességtelen kezekbe kerül a munkája... (továbbra is elégedett vagyok parker-ék magánéletének ábrázolásával, és ki kell mondjuk, hogy mj még romita jr rajzain is szexi!) (boldog szülinapot -nekem!) (##02.18.)

(Amazing Spider-Man vol.2 #51-56) (2003) (írta: J. Michael Straczynski, Fiona Avery; rajzolta: John Romita Jr) (eng)

halott maffiózók tömeg-sírjából kikecmergő hulk-frankenstein-szörnyeteg -straczynski túlpörgeti az őrült képregényes ötleteket... az alapok nem voltak rosszak, mert sosem vetünk el egy las vegas-i leszámolást, aminek a végén egy újabb gödör keletkezik a sivatagban, de aztán erre jöttek a rétegek, a kemikáliák meg a gamma-sugárzás, hogy ne lehessen annyira komolyan venni. ráadásul az én ízlésem szerint egy ilyen szörny-üldözés nem ér meg négy füzetet... viszont voltak itt olyan aspektusok, amiket érdemes komolyabban is megvizsgálni -például hogy peter pénzt fogadott el a szolgálataiért, ráadásul egy maffiózó munkavállalója lett, és ezek akkor is morálisan megkérdőjelezhető tettek, ha a végén helyrebillentette mindenki igazságérzetét... még fontosabb az, hogy a magánélet mennyire felnőttesen van kezelve, hogy nincs a lepedő alá rejtve, hogy parker-ék igenis élnek házaséletet, miért ne tennék? mert peter egy közkedvelt ifjúsági hős? comeon... a kötet utolsó harmadába egy másik sztori szorult, mert peter tanárként rendre talál olyan gyerekeket, akiket felkarolhat. ami viszont ebben a történetben elgondolkodtató volt, az a családok érzései, akik megszenvedik azt, ha egy rokonuk rossz útra lép, és a pókember igazságot szolgáltat náluk -bár talán egy kicsit fura, hogy peter-nek bűntudata van emiatt... (##02.15.)

(Amazing Spider-Man vol.2 #46-50) (2002-2003) (írta: J. Michael Straczynski, Sara Barnes; rajzolta: John Romita Jr) (eng)

ha eddig nem lett volna nyilvánvaló, jms most maximálisan beleállt a misztikus szintre vitt spidey-eredet-elméletébe -de tényleg, még ki is szól hozzánk olvasókhoz a párbeszédekben, hogy ’nézzetek már körül a marvel univerzumban, viharisten, gamma sugárzás, és EZT nem tudjátok elfogadni?’... még anansi-t, az afrikai pókistent is idecitálja, hogy igazán mélységet adjon mítosznak. és igazából el lehet fogadni, hogy szélesedik a kezdőlépés a hagyományos radioaktív pók (kvázi tudományos) megközelítéstől -az egy más kérdés, hogy szükségünk van-e erre a kiterjesztésre... érdekes adalék peter pók-ságának hangsúlyozásában, hogy sokkal több nyolclábú veszi körül hősünket, mint eddig, segítik őt a feladataiban, betakarják, amikor el kell bújnia, felvállalják a halálos csapást (amit peter, mint pozitív hős nem vihet be), de van, amikor csak együtt lógnak a sráccal a sarokban (pun intended)... a másik hozadéka a misztikumnak, hogy megérkezett a második csapás, egy újabb erős ellenfél, aki a póksága miatt támadja a pókfejet, és először megörültem a hölggyel kapcsolatban, amikor lelki csapást mért hősünkre, mert a sok verekedés között üdítő volt látni egy ilyen újfajta megközelítést -de aztán hamar visszatértünk az ökölharca... ehh, még mindig úgy érzem, hogy az írók gyávák érettnek nézni az olvasóikat, akiket szerintük elriasztanának a csöndes intim panelek, és ezért van az, hogy itt sem kaphatunk egy lecsupaszított pillanatot mj-vel, mert muszáj az érzelmes mondatokat megszakítani egy fátum doki körül zajló csetepatéval (mondjuk én már annak örültem, hogy nagy nehézségek árán sikerült egy reptérre terelni a házaspárt, mert sokáig húzta jms azzal az agyunkat, hogy hagyta, hogy az ország két felén merengjenek szegények)... szóval nem mondom, hogy nem érdekes az irány, amerre peter-rel elindultunk, de azért maximálisan nem sikerült még most sem behálóznia... (##02.13.)

(Amazing Spider-Man vol.2 #40-45) (2002) (írta: J. Michael Straczynski, rajzolta: John Romita Jr) (eng)

bár kétségtelenül szeretjük, ha új ízekkel ütik fel a megfáradó képregényes formulákat, azért vannak olyan új ötletek, amik az idegenségük miatt ledobják magukat az ismert hősökről -nem kertelek tovább, furcsa volt spider-man-t a testén kívül lebegve az asztrál-síkon látni. főleg azért, mert igazából ez csak egy ürügy volt, hogy peter megint lekésse a találkozóját mj-vel -és bevallom, hogy nagyon utáltam már a filmekben is ezt a visszatérő elemet (előfordulhat, hogy ennek személyes okai vannak -mert bár nekem nem szokásom elkésni sehonnan sem, mégis rendszeresen visszatérő rémálmom, hogy nem érek oda valahova időben)... a második sztori is hozott egy meglepő helyszínt (a pálmafás, kövér filmproduceres los angeles-t), de az azért kevésbé zavaró, hogyha amerika túlfelére lépünk ki queens-ből, mint egy másik dimenzióba... persze a szerelem hajtja peter-t a másik óceán partjára (may nénit meg a vágy, hogy láthassa személyesen pierce brosnan-t), de ha már arra jár, akkor össze is csap oki doki-val meg a szintén csápos trónkövetelőjével... mert lehet új impulzusokat behozni egy ilyen régóta futó szériába, de azért illik vissza-visszatérni a gyökerekhez is. hősünk is egész úgy viselkedik, ahogy elvárjuk a nagyszájú hálószövőtől, popkult utalásokkal terhelt poénokkal dobál minket szüntelenül (szép meta-utalásokkal volt teli a szuperhősös film forgatása -egy radioaktív rák által megcsípett hőssel a főszerepben...). (##02.07.)

(Amazing Spider-Man vol.2 #36-39) (2001-2002) (írta: J. Michael Straczynski, rajzolta: John Romita Jr) (eng)

vannak olyan helyzetek, amikor a szuperhősök is tehetetlenek... nagy tisztelet j. michael straczynski-nek, hogy közvetlenül 9/11 után ki akarta magából írni a való világot sokkoló értelmetlen terror-támadást, és nem vádaskodott egy egész füzeten át, hanem a békés összefogás erejére hívta fel a figyelmet, hogy ne kollektíven ítéljünk el népcsoportokat (nekem még az ehhez az üzenethez csatolt könnyes szemű doktor doom is belefért). de egész (rövid) kötet meglehetősen érett témákat dolgozott fel úgy, hogy alig tartalmazta magát a címadó (jelmezbe bújt) hőst, hanem peter parker-rel, a hétköznapi emberrel foglalkozott, és jól is állt neki ez a csendesebb, elmélkedősebb hangvétel. a rossz helyzetben lévő gyerekek bánata után elérkezett az idő, hogy egy negyven éve létező probléma-csomót oldjanak fel, és kifejezetten erősen sikerült may néni és peter egész párbeszéde, amiben ott volt az önmarcangolás sötétsége és a családi szeretet erőssége egyaránt (szoktam bántani romita jr szögletes arcait, de most ezek az arcok annyi érzelmet fejeztek ki, hogy megbocsátó vagyok a szokásos stílusa miatt). jól sült el az is, hogy erre az időszakra esett a ’nuff said kihívás is, mert így még egy csendesebb (egész pontosan néma) füzet koronázta meg a kötetet, ahol szintén nem peter volt a főszereplő, hanem az élete két legfontosabb női karaktere, mj és may néni, és olyan érzékletesen sikerült ábrázolni néhány panelen át a magányt, hogy abba teljesen belesajdult a szívem... (a marvel-purgálásom egyik áldozata a ’peter parker: spider-man’ lett, mert nem éreztem erőt magamban, hogy ide/oda ugráljak a sztorik között, rájöttem, hogy beérem csak a fő cím (amazing) követésével is.) (##02.05.)

(Amazing Spider-Man vol.2 #26-35, Annual 2001 / Peter Parker: Spider-Man vol.2 #26-34) (2001) (írta: Howard Mackie, J.Michael Straczynski, Paul Jenkins; rajzolta: John Romita Jr, Joe Bennett, Lee Weeks, Mark Buckingham, Charlie Adlard) (eng)

ott, ahol az egyik kötetet ’coming home’-nak hívják, az olvasó előre szimatol némi nosztalgiát -és aztán elégedetten tapasztalja, hogy ez a monstre húsz füzetes pókember monolit számos helyen tényleg visszatekint a múltba -csak nem abban a részben, amit ’coming home’ címen adtak ki... de tényleg azt éreztem, hogy a mára kultikussá nemesedett straczynski éra előtt az írók legszívesebben hátrafele tekintgettek -richard és ben parker-re is került némi fókusz, de itt kapott helyet az a tökéletes filler-epizód is, amikor rendőri szemszögből néztük vissza pár spidey-eseményre... howard mackie nem búcsúzhatott úgy pókembertől, hogy ne rakta volna helyre egy fontos lépését, és ne hozta volna vissza mj-t -amire persze mindenki számított, így nagy releváció nem lehetett belőle, viszont érzelmileg nagyon rendben volt a reunion... aztán viszont megint ki kellett tenni a képből a szép vörös feleséget, mert valamiért irtóznak az írók attól a gondolattól, hogy boldog párkapcsolatokat írjanak a szuperhősöknek (de legalább mj ptsd-je hihető magyarázatként szolgált)... már tíz füzeten túl voltam, mire elkezdtek komolyodni a helyzetek mind-a-két címben, a ppsm-ben jól meggyötörték spidey-t, lelkileg is megtörték azzal, hogy emberek haláláért lett felelős (plusz ugye ott volt a való életből vett gonosz-motiváció is, azaz a hős utánzásába belehalt kisgyerek szomorú története) -mármint ha mindez tényleg megtörtént... erre kellett rálicitálnia j.michael straczynski-nek az amazing-ben, úgyhogy kezdő sztoriként bedobott egy iskolai lövöldözést, majd testileg és lelkileg ő is meggyötörte peter-t -szép kezdet... (annak örülök, hogy azzal indította a pók-karrierjét, hogy kitalált egy új gonoszt, és nem valamelyik régit hasznosította újra, viszont nem biztos, hogy örülök annak, ha extrém ötleteket is a papírra enged (pl. spidey folyósított sugárzó anyagot fecskendez be a szervezetébe -de egyébként is lehet, hogy valami ősibb erő van benne, mint a radioaktív pók nyála...) (#05.19.)