books in my belly


Titans -Titans Apart /// Teen Titans vol.6 #16-19.

2018. augusztus 14. 14:00 - RobFleming

dc-titans04.jpgTitans -Titans Apart (Titans vol.3 #19-22, Annual 2) (2018) (írta: Dan Abnett; rajzolta: Paul Pelletier, Tom Grummett, Tom Derenick) (eng)

 

a legutóbbi jövő-donna-s összecsapás komoly sebeket ejtett a titánokon, erre most jön a justice league, akik jól megdorgálják a srácokat, pedig rég kinőttek már a serdülőkorból -és ez jól meg is töri a csapat-egységet... nem egy vidám hangulatú kötet volt ez a sok veszekedéssel, a konfliktusokkal a felnőtt-lét határán, a barátságok és bizalmak megingásával, nem is esett most annyira jól ez a maréknyi füzet. ráadásul fárasztó volt, ahogy a nagy gonosz agy megállás nélkül csak pofázott-és-pofázott (viszont az jól működött, ahogy a gonoszok közti kapcsolat is megtört a szuper-elme fejlődése során)... örültem viszont annak, hogy roy harper-re vetülhetett egy kis rivaldafény, mert önállóan is érdekes karakter ő (a múltjával és a lelki bajai súlyával együtt)... a csapat széttörésének ott lett meg a haszna, amikor felülkerekedtek a srácok/lányok az akadályokon, és együttes erővel verekedték át magukat az elme kihívásain -megmutatva ezzel a nagyképű öregeknek, hogy igenis van potenciál a fiatalabb generációban is... (##07.20.)

 

dc-teentitans03.jpg(Teen Titans vol.6 #16-19) (2018) (írta: Benjamin Percy, Marv Wolfman; rajzolta: Scot Eaton, Tom Derenick) (eng)

 

meglepő lehet egy ilyen modernkedős sztori, amiben influencerekről és a vr-ról is bőven esik szó, de egyrészről a ’teen’-ség is predesztinálja a szerzőt arra, hogy úgy szóljon az ifjakhoz, hogy azt meg is értsék, másrészről a történet magja ősi toposzokat tartalmaz, a kívülállók, a gyengék panaszait, akik az erősebbek, a bully-k elnyomásától szenvednek (legyenek azok az osztályukban vagy a saját családjuk körében), és mindent megtesznek azért, hogy elmenekülhessenek a fájdalmas jelenből. erről szólt a pán péter is száz évvel ezelőtt, és erről szól a legtöbb számítógépes játék is... gar-ban maximum a zöld színe miatt alakulhat ki a kiközösítettség érzése, mert a nagyszájú személyiségével igenis közkedvelt személy (a neten is követik a rajongói), úgyhogy kicsit furcsa, hogy pont ő keveredik ebbe a körbe, de hát igazából egy nő miatt történik a dolog, aki csak egy kicsit megsimogatja az egóját, és máris szerelem csiholódik a kémhatásból... (jópofák voltak az inkognitós oldalak, amikor mindenki a jelmeze nélkül vegyült el a fiatalok között -igen, még damien is... és persze hogy raven jó csaj a csuklyája nélkül...) (ööö, igen, volt még egy starfire fókuszáló füzet is, de szegény olyan érdektelen volt, hogy még ezt az egy mondatot sem érdemli meg igazából...) (benjamin percy ettől a címtől is távozott -hogy be tudjanak csatlakozni a titánok egy újabb crossover-be...? sajnálom, mert tök jópofán írta végig a tiniket -és ami még fontosabb, könnyedén eladott nekem egy olyan generációt, amivel alapvetően szoktak gondjaim lenni...) (##07.23.)

komment

Green Arrow -Trial of Two Cities

2018. július 13. 09:56 - RobFleming

dc-arrow06.jpg(Green Arrow vol.6 #33-38) (2017-2018) (írta: Benjamin Percy; rajzolta: Jamal Campbell, Stephen Byrne, Juan Ferreyra) (eng)

 

oh, megkaptuk a tökéletes vizualizációját annak, amikor két nő azért harcol, hogy ki a rosszabb anya kettejük közül -de persze nehéz felvenni a versenyt moira queen-nel... mert tudjuk, hogy képregény-világban nincsenek tényleges halottak, úgyhogy oliver is megdöbbenhetett, amikor találkozott az anyjával -mi olvasók már kevésbé... egy kicsit sajnálom, hogy nem jutott több füzet a végjátékra, mert épp’ csak megszoktuk moira jelenlétét, amikor már el is árulta a saját gyermekét, és jött is a látványos hadd-el-hadd... de az egész köteten érezni lehetett a feszített tempót, románc, tovább, harc, tovább, dráma, tovább, happyend, vége... de még így futtában is tudtak működni az események, még szorosabbra zárhattuk a szívünkbe a dinah/oliver kapcsolatot, aggódhattunk emiko-ért (nem is bírtam megállni a füzet végén, azonnal olvasnom kellett tovább), és aztán a nagy fináléban mindenki összegyűlt, hogy tényleg finálé-érzete legyen az olvasónak. és lehetett volna giccses oliver nagy-beszéde, ami egy harcias kirohanás volt a kapitalizmus ellen, lehetett volna giccses, hogy a liga tagjai megjelennek segíteni a barátjuknak, lehetett volna giccses a nagy happyend (a slamasztikába került ninth circle-lel, a feléledő várossal, az egyben lévő arrow-team-mel), de a karakterek szeretete segítségével természetesnek érezhettük ezt a véget. szépen kitakarított maga után benjamin percy, és tiszta lapot adott át az utána következő alkotói csapatnak... szerettem ezt a run-t, így kicsit szomorkásan fogadtam a megújulás tényét, percy végig szórakoztatóan és kalandosan tudott mesélni a nagytőkések elleni harcról -büszkén vállalva a robin hood-i alapokat és a social justice warrior elkoptatott címkéjét... (##07.04.)

komment

(super family, vol.6)

2018. július 02. 10:11 - RobFleming

dc-supersons03.jpgSuper Sons of Tomorrow (Superman vol.4 #37-38, Super Sons vol.1 #11-12, Teen Titans vol.6 #13-15) (2018) (írta: Peter Tomasi, Patrick Gleason, Benjamin Percy; rajzolta: Jorge Jiménez, Sergio Davila, Ryan Benjamin, Tyler Kirkham, Khoi Pham, Ed Benes) (eng)

 

volt azért egy kis felháborodásom, hogy máris visszahúzták a jövő-beli tim drake-et egy újabb fenyegetésre, pedig a tomasi/gleason csapat adott már néhány működő sztorit, úgyhogy bízhatnék bennük jobban is. de ennek a kötetnek az eleje csak egy nagy ütéspárbajnak tűnt, ahogy a jövőből jött batman mindenkivel felveszi a kesztyűt, hogy fanatizmustól hajtva üldözze a küldetése célját, azaz megöljön valakit (már megint), hogy megmentse a jövőt (már megint). és továbbra sem sikerült szimpatikussá tenni a srácot ezzel a makacs öntudatával -de aztán féltávnál elkezdtek megváltozni a dolgok... mert addig csak baromi élvezetes volt falni a gyorsan pörgő lapokat, de aztán megérkeztek azok a rétegek is, amik mélyítették a nagy képet -mert eddig csak próbálgatni láttuk jon-t a képességeit, most viszont realizálhattuk, hogy veszélyes is lehet az erő, amit a kriptoni vonalról örökölt; láthattuk, hogy a titánokat könnyű megosztani, és nem csak damian tud makacskodni közülük; és a végére csak pozitív, önfeláldozó hőst faragtak jövő-tim-ből... jó érzés belegondolni abba, hogy milyen csipkelődős volt a viszony a szuper-srácok között, és most ez milyen erős barátsággá szelídült ezt... szóval összességében szerethető átívelés volt ez, bár remélem most már megnyugszik kicsit a jövő, és nem kell újra visszatérnie valakinek onnan egy darabig (bár azért ment a homályosítás a jövő titánjai körül)... (szerencsétlen tini-titánokat most épp’ ide csaptam a kapcsolódó füzet miatt, és ez a két, crossover-en túli két füzetük is tök szórakoztató volt a magas rohamú tempójával, a kapcsolat-építésével, és epikus pózolásaival. ja, és én tök szívesen látnám emiko-t a csapatban, főleg ha olyan könnyen osztogatja az arcra-puszit, mint most damien-nek...) (##06.20.)

 

dc-superman06.jpgSuperman -Imperius Lex (Superman vol.4 #33-36, 39-41) (2017-2018) (írta: Peter Tomasi, Patrick Gleason, James Robinson; rajzolta: Doug Mahnke, Ed Benes, Jack Herbert, Travis Moore, Stephen Segovia, Art Thibert, Barry Kitson) (eng)

 

nekem azzal sem lenne bajom, ha hosszú füzeteken át kaptuk volna azt a luthor/superman team-up-ot, amivel ezt a kötetet is kezdtünk, ilyen igazi body-cop filmes stílusban, egymást csipkedve, de jól összhangban dolgozva -de inkább elmentünk egy másik bolygóra, ahol lex jól besértődhetett valamin, szertefoszlatva az álmaimat... persze ez az űr-sztori sem volt olyan vészes, főleg ahogy bemutatták az apokolipsz-i vad viszonyokat és a vérszomjas lakókat, és valahol logikus is, hogy darkseid eltűnése miatt egy új vezetőre van szükség -na de miért pont superman-re...? az akciókon volt a hangsúly elsősorban, még lois is keményen tolta a női harcosokkal egy csokorban, de aztán fel kellett tűnnie a képregény egén a reménynek, mint minden super-történet kötelező elemének... de hogy egy képregény tényleg képes lehet reményt és szívmelengetést nyújtani, azt a következő füzet bizonyította, amiben clark a vállára vett egy csapat rákos gyereket, hogy egy nagy boldogság-bombával ajándékozza meg őket, miközben mindenféle álmukat teljesíti, hogy kicsit megfelejtkezzenek a halál közelségéről. a kötet utolsó történetéhez peter tomasi megint kiadta a kezéből a gyeplőt, és én ettől mindig tartok kicsit, de most szerencsére nem éreztem akkora kontrasztot az írási színvonalak között, mint korábban, leginkább azért, mert jon okulására szolgált ez a szomorkás történet, ahol a vallási fanatizmus okozta egy egész nép pusztulását. egyfelől meglepő, hogy superman ezúttal nem tudott mindenkit megmenteni, másfelől viszont érdekesnek találom, ha az isteni hatalommal bíró szuperhősökkel a vallás témáját kezdik piszkálgatni... (##06.20.)

 

dc-action06.jpgAction Comics -Booster Shot (Action Comics vol.1 #993-999) (2018) (írta: Dan Jurgens; rajzolta: Dan Jurgens, Brett Booth, Will Conrad) (eng)

 

annyiszor rángatták már elő az írók a kriptoni múltat, hogy csodálom, hogy még nem zöldültek bele... de tulajdonképpen dan jurgens organikusan jutott el az origo bolygóra, ha már az előző kötetben meglépte azt a kétes fordulatot jor-el-lel kapcsolatban -és még neki is csak egy alter-sztorira futotta elsőre... bevallom, nem igazán fogott meg ez a kötet, eléggé elszállt mellettem, fél szívvel és fél aggyal röpültem rajta végig, így a drámai elemei sem működhettek úgy, mint kellett volna. ennek ellenére az szíven tudott ütni, amikor kal-el végül tényleg végignézte a szülőbolygója (és a szülője) haláltusáját. viszont mivel clarke most is boldogan él a családja körében, így a ’mi lett volna ha a kripton fennmarad, és az el-család boldogan él tovább’ rész nem funkcionálhatott megfelelően... booster gold mindig csak egy arcoskodó ficsúrnak tűnt, de azért itt ügyesen közelebb lett hozva az olvasóhoz (megtámogatva némi háttér-sztorival is)... olvasás közben kicsit azt éreztem, hogy nem volt elég vastag a superman-sztori, és ezért kellett egy erős b-szálként lois-t is küldetésre küldeni, de aztán kiderült, hogy a családos tematika miatt kellettek ezek az oldalak (az is szemet szúró volt, hogy mindenkinek apa-problémái vannak a kötetben, clarke a kételyei miatt indul útnak, lois-nak rengeteg dolgot kell tisztáznia lane tábornokkal és booster is megszenvedte a rossz szülői hozzáállást)... aztán kaptunk még egy utolsó játszadozást zod-ékkal mr.jurgens-től, hogy utána a kerek jubileumi számtól átadja a stafétát -és valahol nem bánnom, hogy a kilencvenes évekből eredő, akciódúsabb szemléletét felváltja valami más (vagy legalábbis nálam végig jobban működött a tomasi-féle karakter-központúság)... (##06.25.)

komment

Dark Nights: Metal

2018. június 13. 11:47 - RobFleming

dc-metal_i.jpgI. Road to Metal  (Dark Days: The Forge, Dark Days: The Casting, Dark Nights: Metal #1-2) (2017) (írta: Scott Snyder, James Tynion IV; rajzolta: Jim Lee, Andy Kubert, John Romita Jr., Greg Capullo) (eng)

 

a kezdetek elé: tisztában voltam azzal, hogy ez az esemény masszívan épít korábbi történetekre (elsősorban scott snyder batman-run-jára), de mégiscsak a rebirth-korszak első nagy csimmbumm-járól van szó, nem ugorhattam át csak azért, hogy ’hátha egyszer majd kitisztul a kép’ -plusz el kellett fogadnom azt is, hogy nélkülöznöm kell az érzelmi töltetekre való építkezést... persze kapkodtam is a fejem az elején, főleg, hogy komoly mitológiai mélységekbe mentünk bele (miközben persze a cool-ság faktort sem hagytuk a bat-barlangon kívül, gondolok itt a joker-rel való küzdelemre mondjuk), de aztán az info-heavy-ség elkezdett kitisztulni, így felsejlett az írói szándék is -epikus köntösbe akarja öltöztetni a nagy trükkjét, hogy új színben láttassa batman-t... szeretem azt, amikor átjön a ’valami komoly dolog fog történni’ érzete a panelekből, és remélem, hogy be is váltja majd azokat az ígéreteit ez az univerzum-rengető esemény, amiket most kaptunk tőle... (jim lee és romita jr. közös füzeten dolgozik? leonardo-t és picasso-t mikor kérik fel egy közös team-up-ra...?) (értem én, hogy egységes univerzumban gondolkoznak a dc-nél, ahol nyitott az átjáró a különböző birodalmaik között, de akkor is szokatlan a szuperhősök földjén mondjuk dream-et látni a sandman-ből...) (##06.01.)

 

dc-metal_ii.jpgII. Gotham Resistance (Teen Titans vol.6 #12, Nightwing vol.4 #29, Suicide Squad vol.5 #26, Green Arrow vol.6 #32) (2017) (írta: Benjamin Percy, Tim Seeley, Rob Williams, Joshua Williamson; rajzolta: Mirka Andolfo, Paul Pelletier, Stjepan Šejić, Juan Ferreyra) (eng)

 

dimenziókon átívelő, elképzelhetetlen méretű, ősidőkbe visszanyúló fenyegetés -kicsit magasan szált a crossover nyitánya, így ezek után jól esett, hogy ebben a kapcsolódó sztoriban leszálltunk a földre annyira, amennyire egy ilyen típusú történet engedi... az első gondolatom az volt, hogy csak azokat a füzeteket olvasom el, amik egyébként is az étlapon lennének, de aztán rávettem magam a többi sorozatból kapcsolódó lapokra is, és nem bántam meg, mert ez a négyes egy szép egységet alkotott, és szerencsére az írók sem erőltették azokat a szálakat, amikhez ismerni kellett volna a nightwings vagy a suicidal squad aktuális történéseit... viszont meglepő csapatot sikerült összeépíteni viszonylag hamar, akik között azért ment a verbális adok/kapok is (főleg a koravén tini damien és az örökké gyereklelkű harley között). a sztori a maga egyszerűségében működött, fogott egy maréknyi batman-gonoszt, felerősítette őket, és körökre osztotta a képregényben töltött idejüket -így a tempó megfelelő volt, bár néha nem értettem, hogy az alapvetően a bunyóra építő sztorit minek megterhelni ennyi narrációval... egy ilyen átívelő szerkezetnél óhatatlan, hogy hullámozni fog a rajzok minősége, de stjepan šejić sajnos olyan magasra rakta a lécet a squad-ban, hogy onnan csak lefele vezethetett az út, ráadásul a green arrow-ban a szokásosnál furcsább volt a vizualitás, főleg a panel-elrendezés bántotta a szemem, mert meglehetősen véletlenszerűnek tűnt, ahogy rá vannak hányva a lapokra... (##06.04.)

 

dc-metal_iii.jpgIII. Dark Knights Rising (Batman: The Red Death, Batman: The Murder Machine, Batman: The Dawnbreaker, Batman: The Drowned, Batman: The Mercilles, Dark Nights: Metal #3, Batman: The Devastator, The Batman Who Laughs) (2017-2018) (írta: Joshua Williamson, Frank Tieri, James Tynion IV, Sam Humphries, Dan Abnett, Peter Tomasi, Scott Snyder; rajzolta: Carmine Di Giandomenico, Riccardo Frederici, Ethan Van Sciver, Philip Tan, Tyler Kirkham, Francis Manapul, Greg Capullo, Tony S. Daniel, Riley Rossmo) (eng)

 

az alternatív-univerzumos sztorik mindig jó játszóteret jelentenek az íróknak, mert következmények nélkül kipróbálhatják a vad ötleteiket -mondjuk azt a frusztrációjukat, hogy batman-t nem terelhetik a gyilkolás sötét útjára... hét bat-változat bukkant fel a fő esemény első csúcspontján, és most mindegyikük megkapta a maga eredettörténetét -egy kicsit talán repetitív is volt, hogy az összes one-shot hasonlóan felépített dramaturgiával dolgozott, de meglepő módon nekem minden alkalommal működött az aktuális bruce wayne elbukás-története. lehet hogy azért, mert különböző dc hősökkel párosították mindenhol -és sok esetben érthetjük szó szerint is a ’párododás’-t, mert úgy jöttek létre a sötét batman-ek, hogy egyesült bennünk valaki más képessége bruce megtört személyiségével, megromlott formájában eltorzítva a hatalmas erőket, tönkretéve a környezetet, az univerzumot. azért is működhettek ezek a sztorik, mert mind bruce wayne félelmeire épültek, és mindben a már emlegetett határ-átlépések voltak a kulcsok. és ezek után tényleg csodálkozhatunk azon, hogy a mi világunk bruce wayne-e nem őrült meg a szülei halálától, hogy nem hajlandó továbbra sem az ellenségei vérébe mártani a kezét... a különböző írók hozták a saját stílusukat az adott keretek között, igazodtak is kicsit a batman-nel összeolvadó hősökhöz, mondjuk a gyorsan futó red death füzet flash-hangulatot árasztott, a joker/batman szimbiózis meg pont olyan felkavaró lett, mint amilyennek ez az ötlet elsőre hangzik (és voltak érdekes csavarok is a háttérben, például amikor nem egy hőssel történt az összeolvadás, hanem annak egy ellenségével, és azt is megérhettük, hogy bruce wayne nemet váltott)... kronológiailag ide tartozott a fő metal-mini harmadik száma is, amiben brutálisan nyomasztó volt érezni a vereség súlyát, hogy még a maroknyi talpon lévő hős sem tudja, hogy miként lehetne lerázni a sötét multiverzum béklyóját, hogy miként menthetnék meg a szeretteiket, az emberiséget... (##06.07.)

 

dc-metal_iv.jpgIV. Bats Out of Hell (The Flash vol.5 #33, Justice League vol.3 #32-33, Hal Jordan and the Green Lantern Corps #32) (2017-2018) (írta: Joshua Williamson, Robert Venditti; rajzolta: Howard Porter, Liam Sharp, Ethan Van Sciver, Tyler Kirkham, Mikel Janín) (eng)

 

egy újabb szelete a crossover-nek, amibe előzetesen vonakodtam belefogni, mert alapjáraton csak a flash-t követem az itt lévő füzetekből -de szerencsére egy újabb pozitív csalódás ért, mert ez a sztori is szépen követhető volt zöldfülüként is... az sem jelentett problémát, hogy egy általam kevésbé ismert karakter, cyborg vette fel a narráció fonalát, sőt, nekem működött a focis analógiája, ami végigkísérte a mondandóját a négy füzeten át -és persze az is hatásos volt, ahogy átvette a főhős szerepet a végén (lángok között, hogy máshogy)... egyébként az alapkoncepció itt is meghatározó volt, a sötét batmen-ek játszadoztak a liga elérhető tagjaival, szétválasztva őket, hogy mindenki megküzdhessen egy hozzá kapcsolódó sötét-sötét lovaggal. és valószínűleg azért működött olyan jól, amikor a végén sikerült összeállni csapatként, mert ki voltunk már éheztetve arra, hogy együtt lássuk küzdeni a hőseinket... így már jöhet a végkifejlet, az eddig elfogyasztott füzetek felkészítettek a nagy csihipuhira! (##06.08.)

 

dc-metal_v.jpgV. Metal! (Batman: Lost, Dark Nights: Metal #4-6, Dark Knights Rising: The Wild Hunt, Hawkman: Found) (2018) (írta: Scott Snyder, James Tynion IV, Joshua Williamson, Jeff Lemire, Grant Morrison; rajzolta: Greg Capullo, Brian Hitch, Howard Porter, Doug Mahnke, Yaninck Paquette, Jorge Jiménez) (eng)

 

ettől féltem, hogy az epikus konklúzió végét elméleti meta-ötletekbe borítják, amikben úgy elveszek, hogy kiszalad belőlem az összes lelkesítő érdeklődés (jártunk a világok kohójában, mindent uraltak a különleges fémek, és az egész föld fizikailag csúszott bele a sötétségbe)... nem tudom, lehet hogy tényleg ilyen begyöpösödött földhözragadt férfiember vagyok, akinek az fekszik, ha egyenes vonalban vezetik a kezét és a szemét -bár fél szemmel rápillantva a netes értékelésekre azt látom, hogy van egy hangos elégedetlenkedő réteg, aki hasonlóan elveszett a nagy világmegmentés közepette, mint én... némiképp kompenzálva lettem a cool pillanatokkal és a felfokozott hangulattal, de jobb szeretem, ha azért piszkál az előrehaladás késztetése, mert érdekel, hogy hova fog kifutni a történet, mi lesz a karakterek sorsa, és nem azért, mert túl akarok lenni az egészen, és már az sem dob föl, ha a nagy kavarodásban a hősök legyőzik a nagyon gonoszokat (btw, cool pillanatok: a tizedik fémmel (nem is kérdezd) felruházott justice league odacsap, az 53. univerzum csapatainak megérkeznek a csatatérre -és a joker-sárkány!)... az a furcsa helyzet állt elő, hogy az összes kiegészítő/hozzáragasztott mellék-sztorit és kapcsolódó füzetet jobban élveztem, mint a fő attrakciót, ezért felemás szívvel fogok visszaemlékezni a rebirth korszak első igazi szélesvásznú monstre eseményére... (##06.12.)

komment

Green Arrow -Hard Travelling Hero

2018. május 18. 16:24 - RobFleming

dc-arrow05.jpg(Green Arrow #26-31) (2017-2018) (írta: Benjamin Percy; rajzolta: Stephen Byrne, Jamal Campbell, Juan Ferreyra, Otto Schmidt) (eng)

 

amikor arról volt szó, hogy olliver queen otthagyja szeretett városát, seattle-t, hogy a gonosz bankárok nyomába szegődjön, nem gondoltam, hogy egy bestof dc-t fogunk kapni sztoriként álcázva, ahol hősünk végigturnézza az univerzum legfontosabb helyszíneit, és persze belefut az aktuálisan ott tevékenykedő hősökbe is... szerencsére nem csak elméleti szinten működött a koncepció, és ez leginkább ollie személyiségének köszönhető, mert lehet hogy megváltozott, és már nem egy világklasszis seggfej, de azért maradt benne annyi cinizmus, hogy élvezet legyen olvasni a verbális csörtéit a liga tagjaival... a dramaturgiának köszönhetően minden füzet kicsit más jelleget öltött, flash-sel speester állatok is érkeztek az erdőbe, d.c.-ben egy politikus is érintett volt wonder woman mellett, metropolis-ban az égből hulló öngyilkos-jelölteket kellett elkapnia superman-nek (egy brutálisan hatásos jelenetben), gotham meg a szokásos hangulatával sötétlett ki a többi város közül -és mindezek után felemelkedünk a magasba, hogy az univerzum két legzöldebb karakterét egész az űrbe kövessük... szóval változatos és ezáltal szórakoztató lett ez az út, ahogy rohantunk a nagy összeesküvés-elmélet után... (ügyesen sikerült összeválogatni a rajzoló-csapatot is, minden városnak úgy tudtak egyedi ízt adni, közben a színezéssel egyben tartották a kötet vizualitását.) (nem nagyon titkolja benjamin percy, hogy nem szívleli trump elnök-urat, de mit várhatnánk egy olyan írótól, aki ilyen hitelesen ábrázol egy gazdagok ellen harcoló robinhood-i karaktert?) (##05.18.)

komment

(super family, vol.5)

2018. május 12. 10:55 - RobFleming

dc-superman05.jpgSuperman -Hopes and Fears (Superman vol.4 #27-32) (2017) (írta: Peter Tomasi, Patrick Gleason, Keith Champagne, James Bonny; rajzolta: Scott Godlewski, Doug Mahnke, Ed Benes, Tyler Kirkham, Philip Tan) (eng)

 

átmeneti kötet -annak minden hátrányával... és nem az akciót meg a nagyívűséget hiányoltam, mert pont hogy az első két füzet tetszett igazán ebből a csokorból, pedig az alig tartalmazta a címszereplőt, ugyanis kent-ék jól megérdemelt pihenésüket töltötték itt. és tök jó volt látni supi-t lazítani kicsit, ahogy lakóautóval, kék pólóban, piros rövidnadrágban járja az országot, és ugyanakkor kicsit emelkedett is volt a hangulat attól, ahogy végigsuhantunk amerikai történelmén is, ahogy szeltük a mérföldeket. lehetett volna ez egy szájbarágós, száraz töri-lecke, de én úgy éreztem, hogy pont megálltunk a mérték határán... ezután viszont sajnos peter tomasi ment el vakációzni, és a követői nem értek fel az ő szintjére -bár gyaníthatóan a témaválasztásuk sem segített... mert az eltűnő gyerekek ügyében nyomozó superman még rendben lett volna, csak hogy aztán belebonyolódtunk egy lámpás történetbe, nekem viszont annyira hiányosak az ismereteim a dc ezen szegletében, hogy teljesen elidegenítettek, és azt sem éreztem indokoltnak, hogy miért egy superman-füzetbe kellett ezt a sztorit belefűzni... sajnos a priest-run deathstroke-tól is elidegenített, így a kissé értelmetlennek tűnő macska/egér-játékát sem tudtam élvezni, pedig az mindig jó, ha lois újságírói munkájára és clark-kal való kapcsolatára kicsit nagyobb hangsúlyt helyezünk... (##04.21.)

 

dc-action05.jpgAction Comics -The Oz Effect (Action Comics vol.1 #985-992) (2017-2018) (írta: Rob Williams, Dan Jurgens; rajzolta: Guillem March, Viktor Bogdanovic, Ryan Sook, Dan Jurgens) (eng)

 

erősen viszkethetett már az írók ujja, hogy félrerakják végre a jótevő és hősies luthor-t, és gonoszkodhassanak vele egy kicsit -és most végre el is érték ezt, némi elmetrükk segítségével... na jó, ezzel le is tudtuk a felvezető két füzetet (amiben leginkább az fogott meg, hogy superman figyel a világ dolgaira, és nem csak az amerikaiakat menti meg folyton/folyvást, a mangásan kiabáló arcok viszont erősen bántották a szemem), úgyhogy engedjük be azt a közmondásos elefántot a szobába: komolyan gondolta dan jurgens és a szerkesztő-csapat ezt a pofátlan retcon-t mr.oz valódi kilétének felfedésénél...? mert sosem szerencsés egy olyan halál-esetet megváltoztatni, ami egy bizonyos karakter esszenciájának szerves részét képezi, mert egy olcsó csavar kedvéért kihúzhatod a talajt a lába alól... és oké, hogy egy bizonyos szintig érti az olvasó a háttér-gondolatot, hogy el kell bizonytalanítani kal-el-t abban, hogy érdemes-e az emberiség a megmentésre, és ehhez kerestek az alkotók egy releváns személyt, ami elveheti a remény jelképétől a reményt, de akkor is, ehh... eléggé utáltam ezt a fordulatot... igazából azért olvastam csak tovább nagy tempóval, hogy kiderül-e valami mögöttes turpisság... azt is mindig kicsit bizalmatlanul fogadom, amikor próbálnak összekötni minden szálat, azaz egy gonoszról kiderül, hogy ő volt mindvégig a függöny mögött, és sakkozott az eddig látott gonoszokkal, mert visszafele is elsülhet az ilyen egésszé formálás (ugyanakkor megfelelő kezekben meg pont annak örül az ember, hogy ívet kap az a sok füzet, amit eddig olvasott) -viszont itt még ez is csorbul egy kicsit, hisz’ a háttérben álló gonosz mögött is áll egy még-gonoszabb-gonosz a háta mögött... mr.oz tettei viszont egész hatásosan lettek összesűrítve ezekben a füzetekben, ahogy a világra ráömlött a sok baj, ahogy a kent család is komoly veszélyben forgott, ahogy az aktuális témák is belekeveredtek az emberiség bűnei közé (pl. terrorizmus, vegyi fegyverek, illegális gyógyszer-kereskedelem) -csak a konstans fejcsóválásom miatt nem tudtak ezek igazán maguk alá gyűrni... (##04.25.)

 

dc-teentitans02.jpgTeen Titans -Blood of the Manta (Teen Titans vol.6 #9-11) (2017) (írta: Benjamin Percy; rajzolta: Phil Hester, Khoi Pham, Pop Mhan) (eng)

 

tudom, hogy technikailag ez a sorozat nem tartozik a ’super’-ek közé, de szerencsétlen tinik crossover-től crossover-ig bukdácsolnak (a 12. és 15. számuk is az lesz), így valahova be kell suvasztanom a máshová nem kapcsolódó füzeteiket -és mivel láttam, hogy a super sons következő borítóján ott virítanak a srácok/lányok, ezért arra gondoltam, hogy akár beleférhetnek ebbe a kupacba is... szóval a fárasztó deathstroke-os kitérőt leszámítva ott tartottunk, hogy megismerhettük aqualad legújabb inkarnációját (előbb gyorsan rágugliztam, úgyhogy már tudom, hogy rajzfilmben debütált ez a verziója, ide a rebirth-höz viszont komolyan átfazonírozták a személyiségét -lásd mondjuk a szexuális orientációját), és most próbál beintegrálódni a meglehetősen töredezett csapatba, ahonnan kidflash épp’ frissiben távozott, damian épp’ elveszíti a vezetői szerepét, és úgy kábé mindenki fúj mindenkire... nincs is igazi szuperhős komoly szülő-problémák nélkül (damian is kábé azt közli jackson-nal, hogy ’daddy-issue? húzz sorszámot...’), úgyhogy aqua-srác is mélyre merülhetett abba a drámába, hogy az apja nem csak hogy hanyagolta őt a születése óta, de még egy számító gonoszként is mutatkozott be számára, akit a kincs és a hatalom jobban érdekel, mint a saját vérvonala... (##04.26.)

 

dc-supersons02.jpgSuper Sons -Planet of the Capes (Super Sons vol.1 #6-10) (2017-2018) (írta: Peter Tomasi; rajzolta: Jorge Jiménez, Carmine Di Giandomenico, Jose Luis) (eng)

 

soha nem láthattuk batman-t és superman-t gyerekként egymásnak feszülni -de jól leképezhető a hős-spektrum két véglete egy generációval később is. és ne mondja nekem senki, hogy nem baromi élvezetes a két srác verbális adok/kapok-ja... a szemünk előtt lesz az ifjú jon-ból igazi szuperhős, akit először a szülei csak este tízig engednek el (fán rekedt macskákat menteni), később viszont már külön búvóhelyet is kapnak damien-nel, hogy maguk intézhessék a hős-bizniszüket (btw, nagyon cukik kent-ék, ahogy lelkesednek a fiúk miatt, igaz, a példa ragadós, mert jon-ban is az az egyik legvonzóbb tulajdonság, hogy gyermeki naivitással tud még örülni mindennek)... bár a kaland-hangulat most is fogós volt, azért a történetet nem éreztem lehengerlőnek, bár voltak elemei, amik jól működtek számomra is, mert vagy látványosak voltak (mint a bolygót bekebelező gonosz parazita érkezése) vagy jól passzoltak az ifjúsági hangvételhez (a gyarló ’varázsló’ megtalálja a lelke mélyén megbúvó hőst)... az apró ügyektől nagyot léptünk előre egy interdimenzionális világmegmentésre, alig várom, hogy láthassam, hogy mi lesz a következő lépcsőfok. (##05.02.)

komment

Green Arrow -The Rise of Star City

2017. november 10. 15:34 - RobFleming

dc-arrow04.jpg(Green Arrow vol.6 #18-25) (2017) (írta: Benjamin Percy; rajzolta: Eleonora Carlini, Mirka Andolfo, Juan Ferreyra, Otto Schmidt) (eng)

 

ifjúkoromban megtanultam, hogy a két nagy szuperhősös kiadó, a marvel és a dc között az az egyik jelentős különbség, hogy az előbbi valós városokat (elsősorban new york-ot) használ díszletül, addig a konkurenciánál inkább a kitalált helységeket preferálják. persze amióta többet olvastam az univerzumaikból, azóta már tudom, hogy nem lehet ennyire kettéválasztani a két világot földrajzi szempontból. mert például a tini titánok egy valós városhoz, san francisco-hoz kötődnek leginkább. és amióta olvasom az újjászületett green arrow-t, azóta már megszoktam, hogy ő meg seattle utcáit tisztítja meg a bűntől -és nem star(ling) city-t, mint mondjuk a tévés változata. hát most megérkezett star city az aktuális képregénybe is -a lehető legkegyetlenebb módon... mert benjamin percy úgy gondolta, hogy ha már bátorságot vesz arra, hogy egy létező város tegyen tönkre a nagyon titkos társasága segítségével, akkor azt teljes erőbedobással teszi -és hatásos is, ahogy lángba borulnak az utcák, jelképek dőlnek a porba, megrázó átérezni a tűzbe és káoszba boruló város szenvedéseit. és ehhez jönnek még az ellenfelek, az apokalipszis négy lovasa, akiket oliver-éknek le kell győzniük... és az a jó, hogy nem csak üres rombolás-pornó zajlik, de a háttér-események is hihetőek -mármint hogy egy szervezet úgy akar hatalomhoz jutni, hogy a rombolás után kezébe veszi a várost, majd az új innovációkat más településeken is bevezeti. és persze ehhez nem csak egy romboló-brigádra van szükségük, hanem egy politikai vezetőre is, akit gondosan a megfelelő helyre ültettek az akció megkezdése előtt... egyébként ügyesen játszik percy a hitelességgel, mert aktuális témákat emel be a sorozat szövetébe úgy, hogy azok nem lógnak egy pillanatig sem, legyen szó az indián rezervátumon áthaladó olaj-vezetékről, a fiatalság drog-problémáiról, vagy a város szegényebb rétegeinek életviteléről (oliver social justice warrior-sága le lett húzva az alapszintig, már green arrow-ként ijesztgeti gazdag embereket, hogy azok pénzt adjanak a hajléktalanoknak)... igazából a sok dráma és sötétség ritkán van egy kicsit világosítva, talán csak a mentor/tanítvány száj-karaténál érez könyebbséget az olvasó, mert az magas szinten űzi oliver és roy harper... vizuálisan is nagyon szépen összeállt a kötet, a színek sötétítésével hamar elérték, hogy a hangulat is borongósabb legyen az eddigieknél. én általában nem szeretem, ha egy füzetet túlzsúfolnak dupla oldalakkal, de itt működtek ezek a nagyobb szabású képek is a párhuzamos sztori-szerkesztés aláhúzása miatt. az olyan vizuális ötleteket meg mindig nagyon tudom értékelni, mint mikor metszetként ábrázolják a környezetet -ügyelve arra, hogy egy temetőnél ebben a perspektívában a földben lévő koporsókba is belelássunk... (#11.10.)

komment

(titans vs deathstroke)

2017. október 13. 10:11 - RobFleming

dc-teentitans01.jpgTeen Titans -Damian Knows Best (Teen Titans Rebirth, Teen Titans vol.6 #1-7) (2016-17) (írta: Benjamin Percy; rajzolta: Jonboy Meyers, Diogenes Neves, Khoi Pham) (eng)

tudjátok rólam, hogy aktívan szoktam szót emelni a kiskorú szuperhősök foglalkoztatása ellen -hogy akkor mégis mit keresnek a tini titánok az olvasási listámban? erre több indokkal is tudok szolgálni: 1. benjamin percy mind a green arrow-val, mind a james bond-dal meggyőzött arról, hogy tehetséges író, így joggal reménykedhettem abban, hogy a titánoknál sem hagy cserben (spoiler: nem hagyott); 2. a komplettség iránt érzett megszállottságom nem hagyott volna nyugodni, ha a hamarosan érkező crossover-nél csak a nyolcadik epizódba kapok bele a szériába; 3. a félelem erős fegyver tud lenni, és jó érzés úrrá lenni rajta, és én komolyan féltem attól, hogy damian wayne arrogáns pöcsfejsége elüldöz a képregénytől... de szerencsére szívesen maradtam, pedig robin tényleg nem egy kedves ember, de igazság szerint pont ettől működik a karaktere, és egyébként is, adnak kellő alapot a morcosságához a családi hátterével, meg egyébként is fel-feltörik néha a mosolytalanság álarcát, ha épp’ egy önfeláldozással léptetik előre a jellemét, vagy csak a böszme denevér-haverját ölelgeti... meglepő módon nem is damian váltotta ki belőlem a legtöbb ciccegést, hanem a beast boy-féle erőltetett vagány-humor... egyébként a csapat jó, ügyesen van kihasználva, hogy mindenkinek van sötét folt a családjában, és tényleg azt érzi az ember, hogy ezeken a lapokon kovácsolódnak igazi csapattá itt a szemünk előtt... mondhatjuk, hogy végre egy rebirth sorozat, amit tényleg oda lehet adni a kezdők kezébe, mert az alapoktól kezd, fokozatosan mutat be mindenkit és hozza be a klasszikus elemeket a képbe (san francisco-i torony!). és eközben pörgős és trendi és fiatalos és tök szerethető... mivel a deathstroke-os crossover (is) kettévágja a következő kötetet, ezért idevettem a hatodik/hetedik részeket is, amik egy újabb ifjú hőst dobnak be a közösbe, egy szándékosan halmozottan hátrányos srácot, aki nem csak színesbőrű és meleg, de meglehetősen magának-való is, egy partra-vetett hal az új-mexikói sivatagban -érezhetően jól be fog illeszkedni az új diszfunkcionális családjába... (hehe, csak nem bírta ki benjamin percy, hogy az alcatraz-t ne hozza be egy kacsintást erejéig, ha már titánok hagyományosan frisco-ban tevékenykednek...) (#10.05.)

dc-titans02.jpgTitans -Made in Manhattan (Titans vol.3 #7-10, Annual 1) (2017) (írta: Dan Abnett; rajzolta: Lee Weeks, Brett Booth, Minkyu Jung) (eng)

 

ha már a kölykök megkapták a maguk klasszikus ’t’ alakú tornyát san fransisco-ban, akkor a fiatal felnőtteknek is járt egy a túlparton, nem...? kicsit olyan, mintha poénnak indult volna, hogy a ’manhattan’ szó miatt a srácok átköltöznek a nagy almába, de aztán szépen végig lett vezetve az ötlet, hogy mivel is járna az, ha egy szuperhős csapat egy világváros szívében rendezné be a rezidenciáját -ahol még a láthatatlan repülőt is el kell rejteni... kicsit sajnáltam, hogy már nem wally-n volt a fő hangsúly, mert így veszített a sorozat az érzelmi többletéből, bár azért nem felejtkeztünk el a srác érzelmeiről. de nézhetjük onnan is, hogy így például donna-ra sokkal nagyobb figyelem irányulhatott -egész odáig is elmerészkednék, hogy az annual csak azért íródott, hogy felfedjék a múltjának nagy rejtélyét (de a későbbiekben is volt noszalgia-rohama a csajnak) (ja, és egész véletlenül arzenal drogos múltjára is terelődött némi szó -szóval jócskán kotorásztunk a régi dolgok között)... bevallom, hogy egy kicsit bántam, hogy aztán a fő hangsúly a házaspárral terelődött, mert egy kicsit érdektelenek voltak számomra -még akkor is, ha bőven lehet kipréselni a sztorijukból spirituszt, mondjuk a családi élet vs szuperhősködés ellentétével. a végén viszont jót mosolyogtam, hogy egy klasszikus bond-gonoszi fordulatra futtatta ki dan abnett a sztorijukat (mert ki másnak jutna eszébe, hogy lecsapoljon szuperhősöket, hogy aztán értékesítse a piacon a megszerzett képességeket)... (#10.05.)

 

dc-deathstroke03.jpgDeathstroke -Twilight (Deathstroke vol.4 #12-18) (2017) (írta: Christopher Priest; rajzolta: Larry Hama, Joe Bennett, Carlo Pagulayan, Roberto J. Viacava) (eng)

 

oh, mr.priest, azt hiszem, már sohasem leszek az ön híve... igaz, már nekem ciki felhozni minden egyes vonatkozó írásomnál, hogy milyen nehezen tudom összekattintani a darabkákat -pedig őszintén mondom, hogy nem szoktam igényelni, hogy a számba rágják a dolgokat, de úgy látszik az már meghaladja a képességeimet, ha ennyiféle utalást és sugalmazást könnyed folyammá állítsak össze a fejemben... ráadásul látszik a szándék arra, hogy az egész sorozatot egyetlen nagy egységként kezelje, de a rengeteg visszautalás a casual olvasókat csak fejcsóválásra kényszeríti, mert képtelenség ennyi kis apróságra emlékezni -főleg ha az ember számtalan más sztorit is olvas és néz emellett... és persze, szoktam mondani, hogy ’majd összeáll a végére’, na de milyen áron... mert mire a végére ér az ember a kötetnek, már belátja az írói szándékok egy részét -de én ennek ellenére vallom, hogy jobban működne az egész, ha nem nézegetnék ki folyton a wilson család többi tagjára, vagy legalábbis nem ilyen hangsúllyal (és szerencsére lett értelme annak is, hogy deathstroke levarrta a fia menyasszonyát, nem csak egy ’leszarom, én rosszfiú vagyok, bármilyen kemény dolgot megtehetek’ gesztus lett belőle)... de a következményekkel kicsit azért hadilábon is áll a szerző, mert a például vakságot semmilyen szinten nem használja ki, hisz’ deathstroke nincs akadályozva általa, ugyanúgy szétrúgja mindenkinek a seggét, és nincs drámaiság sem a látás elvesztéséből... a néger kiscsaj feldobta egy kicsit a sötétebb hangulatot, nála meg az okozott csalódást, mikor kiderült, hogy nem egy friss karakter, hanem egy tini titán lett ideimportálva (az már egy más kérdés, hogy egy realistább sztoriba mennyire passzol egy óriás méretűvé változni képes lány)... szerintem ti is érzitek, hogy közel a kenyértörés ideje, és be is vallom, hogy csak azért maradtam a sorozattal, hogy eljussak a közelgő crossover-ig, ami után könnyed búcsút veszünk egymástól... (#10.07.)

 

dc-titans02b-pre.jpgThe Lazarus Contract (Titans vol.3 #11, Teen Titans vol.6 #8, Lazarus Contract Special, Deathstroke vol.4 #19-20) (2017) (írta: Christopher Priest, Benjamin Percy, Dan Abnett; rajzolta: Brett Booth, Phil Hester, Khoi Pham, Larry Hama, Carlo Pagulayan, Roberto J. Viacava, Paul Pelletier) (eng)

 

egy kicsit fentebb láthatjátok, hogy arról elmélkedek nem túl vidám hangulatban, hogy mennyire csak egy gimmick volt deathstroke megvakulása, hogy nem volt igazán semmilyen következménye a karakterre meg az eseményekre -erre most a crossover azzal kezdődik, hogy ’ja, slade szeme már jobban van’... bár gyanítom, hogy a kórházi lét is csak azért kellett, hogy beindíthassák az eseményeket egy kómában (?) töltött látomással... egy picit sajnálom, hogy a nagy crossover ennyire deathstroke-központúvá vált, hogy a kétféle titán-csapat csak asszisztált slade-nek -egy nem túl felvillanyozó múlt-megváltoztatós sztoriban... mert érzelmileg eddig sem tudott megérinteni a wilson-családi dráma, és ez most sem változott érdemben... az volt az érzésem, hogy ezt a crossover-t christopher priest erőltette, a többiek meg lemondóan belementek a közös sztoriba, és ugye láthatjátok, hogy mennyire a kriptonitom mostanság ez az alak, úgyhogy sajnos igazán még esélyt sem adta arra, hogy szórakoztasson, csak túl akartam lenni rajta minél gyorsabban (és az a durva, hogy a máskor szórakoztatóan arrogáns damian wayne az ő kezében egy elviselhetetlen ütnivaló köcsög lett)... (tudom, hogy priest-nek mániája ez az ’elmosódott a határ a hősök és a rosszfiúk között’, de ki akarna egy jó útra tért deathstroke-ról olvasni...?) (viszont, áááhhh, egy dark titans sztori érdekelne, de erősnek kell lennem, és most megállni az olvasással, minthogy megint itt hosszú sorokon át kelljen húzni a számat...) (#10.07.)

komment

Green Arrow -Emerald Outlaw

2017. szeptember 27. 16:17 - RobFleming

dc-arrow03.jpg(Green Arrow vol.6 #12-17) (2017) (írta: Benjamin Percy; rajzolta: Otto Schmidt, Eleonora Carlini, Carlos Rodriguez, Gus Vazquez, Juan Ferreyra) (eng)

 

azt szokták mondani, hogy a képregény-sorozatok és a tévé-sorozatok nagyon hasonló felépítésű médiumok (nem véletlen a nagy számú írói átjárás köztük) -és a rebirth-érából itt a green arrow-nál érzem azt, hogy legkönnyebb bizonyítani ezt a tételt. mert nézd csak meg a gonosz cliffhanger-eket, amivel minden füzet végén állva hagynak minket. vagy az akció-dús mozgóképes beállításokat. vagy hogy konkrét tévés jeleneteket is beemelnek a híradó-részletekkel, ahol tisztán hallod a bemondó hanghordozását, mint ahogy az a nappalidban ülve beléd-ivódott (btw, ügyesen voltak összeszedve az interjúalanyok a sztorikezdő füzetben, megvolt minden típus a konteo- és fegyver-hívőtől az okoskodó nerd-ig). de bátran meri használni azokat a toposzokat is, amiket már a kisképernyőn is koptatnak egy ideje: mondjuk azt, hogy rá akarják kenni a piszkos dolgokat a hősre, akinek ezért tisztáznia kell a nevét. még szerencse, hogy jól használják itt ezeket a kliséket, nem rozsdás nyíllal böködik csak őket... persze lehet hogy közrejátszik ebbe a sorozatos érzetbe az is, hogy én oliver-t a tévéből ismertem meg, és az ottani karaktereket keresem a panelek között is. ezért tud örömteli lenni az is, hogy egy olyan gonosz érkezett meg nagy durral most, aki eleget szerepelt az arrow-ban is, üdvözlünk malcolm merlyn-t a rajzolt világban is... egyébként bírom ezt az alternatív seattle-t, amiben a sorozat játszódik, ahol a seahawks a queen industries field-en focizik egy russel wilson / colin kaepernick mixelésű irányító vezetésével. igaz szegény srác nem sokáig húzza a képregényben, mert ez az a sztori, ahol nagyon könnyen hullanak oliver közelében az emberek... és nem csak nyílvesszők által, de egy önbíráskodó rendőri egység is könnyen osztogatja az általuk jogosnak vélt halált. és ezzel el is emelkedünk kicsit a rohanással és robbanással teli akció-rétegtől, mert az önbíráskodás egy meg nem unható téma a maszkban igazságot osztó szuperhősök között. de a green arrow íróinak (legyenek azok a képregény- vagy a tévés-bizniszben) mindig érzékenyek kell lenniük az ilyen témákra -az sem véletlen, hogy mind-a-két platformon szerepet kapott a politika, jelen esetben egy gyűlölettel kampányoló polgármester-jelölt képében, amivel jócskán a valóság talajára húztuk a rajzolt lapokat... (#09.26.)

komment

James Bond -Black Box

2017. szeptember 06. 11:56 - RobFleming

bond_03.jpg(James Bond vol.2 #1-6) (2017) (írta: Benjamin Percy, rajzolta: Rapha Lobosco) (eng)

 

gyanítom, hogy benjamin percy hozzám hasonlóan ifjúkorában kapta el a bond-lázat, így az elmúlt évtizedek alatt magába szívta a sorozat összes kötelező kellékét, aztán azokat egy pedáns kis listába rendezte, így most jól fel tudja használni őket a képregényéhez... ez abból is érezhető, hogy már a síelős coldopen-nél elkapja az embert a megfelelő hangulat, és onnan nem is ereszti a végéig. és szerintem addig nincs is baj azzal, hogy megidézi a nagy elődök ikonikus pillanatait, amíg ilyen szeretettel teljes a hommage... mert itt van a már emlegetett havas kezdés, ami a moore-éra csúcspontjainak állít emléket, aztán jön a halhatatlan henchman, aki magában hordozza odd-job és a vasfogú örökségét. plusz futja néhány gadget-re is a q-ügynökségtől -igaz, csak módjával, mert a költségvetési keret nem engedi a merészebb ötleteket... de az sem véletlen, hogy a 007-es egy titkos kaszinóban mondja el a híres bemutatkozását... viszont mindig furcsa látni, amikor a megkövült dinoszaurusz bond modern dolgok közé keveredik, és most röpködtek a feje felett az ellopott adatok között email-ek meg facebook-üzenetek... és az sem mindig megszokott, hogy egy kompetens nő feszít az oldalán, akit nem hogy nem kell megmenteni, de ő maga menti meg többször is hősünk életét... úgy látszik, hogy japán most menő helyszín az íróknál (lásd még egyel lejjebb felix leiter-nél is), de végülis ki tudok egyezni ezzel a háttérrel -főleg ha van kellő mennyiségű yakuza meg sumós... könnyen olvastatta magát ez a kötet, sodort magával a tempója -sőt, igazából annyira etette magát, hogy majd’ együltő helyemben fogyasztottam, mert ’óh, már csak két és fél füzet, már csak kettő, most már mindegy hány óra van, eljutok a végére’... (#09.01.)

komment

Green Arrow -Island of Scars

2017. augusztus 22. 13:29 - RobFleming

dc-arrow02.jpgGreen Arrow vol.6 #6-11) (2016-2017) (írta: Benjamin Percy; rajzolta: Stephen Byrne, Otto Schmidt, Juan Ferreyra) (eng)

 

azt veszem észre magamon, hogy amikor egy kötet nem egy nagy egységet sztorit foglal magába, hanem kisebb részekre bomlik fel, akkor nehezen találom meg a kezdő-hangot az íráshoz, mert hiányzik az a vezérfonal, amin elindulhatnék -és most már kijelenthetjük, hogy ez az antológia-szerű második kötet trenddé vált a rebirth sorozatoknál, mint ahogy az is, hogy el-elkalandozunk a fókusszal a hősünkről egy másik fontos szereplőre... jelen esetben emiko, oliver féltestvére emelkedik kulcs-szereplővé az első két füzetben, maga a címszereplő csak flashback-ekben tűnik fel (valószínűleg azért, hogy egyáltalán benne legyen a sztoriban, bár vannak analógiák is az órakirály múltbéli legyőzése és a jelen eseményei között). és ez azért nem baj, mert érdekes háttértörténettel rendelkezik a lány (yakuzákkal súlyosbított családi múlttal), plusz mindig élvezet nézni, ahogy egy törékenynek tűnő kislány seggeket rúg szét vagy az észbéli fölényét is fitogtatja... a japán szál is tetszetős volt, bár azzal mindig vannak bajaim, amikor egy hihető sztoriba egyszercsak bedobnak egy méretes sárkányt... aztán jött a kötet címadó sztorija, amit ha vázolok, akkor azt mondjátok, hogy ezt adjam oda inkább a seagal-filmek írójának, mert a robot-medvéket leszámítva simán passzolna egy (khmmm) szolidabb költségvetéssel készülő akciófilmhez a titkos szigeten gyártott szuper-heroin, amit egy tenger-alatti vasúttal juttatnak el amerikába összeégett arcú rosszfiúk. és az a jó, hogy minden túlzása ellenére működik a sztori -részben az akció-vezéreltsége miatt, részben pedig azért, mert a szívére is kellő mértékig koncentrál: azaz a dinah/oliver kapcsolatra... és annyira üdítő volt a szemnek és léleknek a sok képregényes borongás után csodás pasztell-színeket látni a panelekben, egy kicsit megmártózni nem csak a tengerben, de a romantikában is... a harmadik sztori szervesen kapcsolódott ide a vonat segítségével, csak még feljebb tekerte benjamin percy az akciót. és egy vonat mindig jó helyszín a csetepatéra, mert szűk a tér, és az sem hátrányos, ha közben körülvesz az óceán mérhetetlen súlya... egy picit azért megengedi azt is, hogy a háborúról elmélkedjünk, mert oliver-ék nem csak az életükért robognak előre a tengerfenéken, de a világbéke is az ő kezükben van (valamiért a háború mindig érdekében áll valamilyen hatalmi csoportnak)... (#08.19.)

komment

Green Arrow -The Death and Life of Oliver Queen

2017. június 18. 22:42 - RobFleming

dc-arrow01.jpg(Green Arrow Rebirth, Green Arrow vol.6 #1-5) (2016) (írta: Benjamin Percy; rajzolta: Otto Schmidt, Juan Ferreyra) (eng)

 

milyen eszközei vannak egy tehetős embernek, ha a lelkiismeretére hallgatva segíteni akarja a rászorulókat? létrehozhat alapítványokat, támogathat segítő szervezeteket -vagy kezébe vehet egy íjat, és a fejére zöld csuklyát húzva játszat robin hood-osat is... érthető, hogy a hősködéshez nem árt, ha valaki biztos anyagi háttérrel rendelkezik, de a szuperhős-irodalomban azért talán kicsit felülreprezentáltak a milliomosok, nem...? de persze örömteli, hogy az írók próbálják oliver queen-t egy kicsit megkülönböztetni a többiektől -mondjuk azzal, hogy szociálisan érzékennyé teszik, hogy balos gondolatokkal töltik meg a gondolat-buborékait. vagy jelen esetben azzal is, hogy elveszik mindenét, megfosztják a vagyonától, a külsőségekre erősítő playboy életétől, hogy egyszerű emberként tehesse a dolgát... tele van már a padlás világuralomra törő szervezetekkel, de oliver ellenfelei most annyiban mások, hogy ők pénzelik a többi hatalom-éhes szervezetet is, ezzel egy picit elvi síkra is emelve az ellenük folyó harcot -mert mondhatjuk, hogy green arrow a bankárok, a pénzvilág, az anyagi javak ellen folytatja a szélmalom-harcát. bár ezek a bankárok nem elsősorban öltönyben ülnek a sokadik emeleten lévő irodáikban, hanem inkább egy olyan szektára hasonlítanak, ami most szökött meg a végzet templomából... de lehet hogy kellett ennyi képregényes elemelés a valóságtól, ha már a többi részre ráfoghatjuk, hogy realista (gondolom az sem véletlen, hogy oliver star city-ből felköltözött északra seattle-be) -és szerencsére a kapcsolati rendszer adja a hitelesség alapjait... fura belegondolni az elmúlt két heti olvasmányaim után, hogy a dc előző (new52) érájában mennyi mindent barmoltak szét a kapcsolatok terén, amiket most nagy erőkkel igyekeznek helyrehozni -nem is értem, hogyan gondolhatták azt, hogy oliver és a kanári csak futólag ismerik egymást... ők összetartoznak, és ez szerencsére most is tisztán érezhető volt, pl. tök jól működtek az évelődő párbeszédeik. de hősünk kapcsolata a féltestvérével is rendben van... izé, volt... na, inkább van... szóval ha van valamiért okom panaszkodni, az a kiszámítható ki-kit-ver-át fordulatok lehetnek csak talán, mert nulla százalék meglepetés-faktort tartalmaztak... na jó, még egy bajom volt az amúgy nagyon is szórakoztató olvasás közben -meg kellett próbálnom elvonatkoztatni az öt éve nyúzott tévés verziótól, megszokni azt, hogy az ismerős elemek (diggle!) ellenére itt mást kapok. egy igazi social justice warriort -szőke körszakállban... (#06.17.)

komment
süti beállítások módosítása