(Amazing Spider-Man vol.1 #595-599) (2009, Marvel Comics) (írta: Joe Kelly, rajzolta: Phil Jimenez, Paulo Siqueira, Marco Checchetto, Stephen Segovia) (magyarul: Kingpin)

a pókember-mitológia elképzelhetetlen az osborn-ok nélkül, még ha időnként háttérbe is vonulnak (vagy meghalnak egy kicsit), peter parker életének meghatározó formálói henry, az örök ’frenemy’, és norman, a legnagyobb nemezis. ez a kötet abban a korban játszódik, amikor az idősebb osborn a hatalma csúcsára tudott kapaszkodni, így nem véletlen, hogy joe kelly a családjukra szeretett volna koncentrálni, amikor megörökölte erre a rövid időre az írói státuszt. csakhogy örökölt egy méretes probléma-gócot is, amit nem tudott elegánsan kibogozni... norman ezúttal egy eszement papírmasé figura, aki röhögve konfrontálódik a saját fiával, felemelni akarja vagy elbuktatni, neki mindegy, csak ne ilyen legyen henry, mint most, és ehhez a maga manós buldózer-módszereit veti be -meg a legrosszabb szappanoperás hagyományokat, és nagyon remélem, hogy a pók-sztorikért ekkoriban felelős írói agytröszt-csapat röhögve dobta csak be a közösbe a titkos apaság kérdését, mert egy ilyen elhibázott fordulatot nem lehet komolyan felhasználni... peter szerencsétlenségére az össztűz közepébe került, állnia is kellett a kemény ütéseket, igaz, részben magának köszönheti a bajt, mert úgy gondolta, hogy (némi technikai trükközéssel) egymaga meg tudja oldani a világ norman-problémáját... nem tudom, hogy én olvastam-e túl felszínesen, de az biztos, hogy nem sokat mozgatott meg bennem ez a kötet, még akkor sem, ha voltak erényei (may néni és az öreg jjj kifejezetten szerethető páros)... (a változatos rajzoló-csapat legnagyobb erényének azt éreztem, hogy kifejezetten tetszetősre rajzolták a női karaktereket, és tudom, hogy ez szexista meg minden, de ennyi sovinizmust meg szoktam engedni magamnak, hogy legeltetem kicsit a szemem a rajzolt idomokon, a rövid short-okon, a feszülős felsőkön...) (×10.20.)

(Deadpool vol.1 #26-33) (1999) (írta: Joe Kelly, James Felder; rajzolta: Pete Wood, Walter McDaniel, David Brewer) (eng)

mindig a legvidámabb történetek alatt rejlik a legnagyobb mélység, avagy a legidiótább karakterek hordozzák magukkal a legtöbb drámát...? és én furcsa módon pont azt szeretem deadpool-ban, amikor komolykodik, és nem azt, amikor fullba nyomja a kreténséget... pedig a kötet kezdéséből úgy tűnt, hogy könnyedebb úton járunk majd, igaz, hogy gyanús volt, hogy mindenki sárga hátterű buborékokban beszél... de igazság szerint a komor események hatása alól senki sem húzhatja ki magát, még a legkeményebb gyilkoló-gép sem, igaz, hogy nem is mindenki hallucinál a lelki problémáitól úgy, mint deadpool... tök jó érezni a következményeknek ezeket a mázsás súlyait, mert egy nagy egésznek tűnik az ilyenektől a sztori. de az is jó, hogy vannak olyanok, akik a kezdetektől vissza-visszatérnek a füzetek lapjaira, mint például culloden, vagy kellemetlenebb esetben egy nagy darab albínó seb-tapasszal az orrán... és megint nem nehéz lehántani a hülyeség felszíni rétegét (pedig vannak benne csirke- és baba-fejek, meg star trek poénok, sőt, még a klónokat tartalmazó sztorik is megkapják a magukét...), és a mélyben ott találni wade wilson nem túl szép lelkét, ami még mindig nem tudja eldönteni, hogy szabad-e hősnek lennie... de áshatunk még mélyebbre is, és ehhez mindig jó segítség néhány keresetlen flashback -de ha már muszáj mindenképp a múltban vájkálni, akkor csavarjuk már csavarok közé a visszaemlékezéseket, és aztán ha ez megvan, akkor a csavart csavarokat csavarjuk be még egyszer, hogy az egyszeri néző csak kapkodja a fejét, és kételkedjen a sztori valóságtartalmában, még akkor is, ha teljesen hihetőnek tűnik a mese (háh, deadpool, ezt a mondatot rakd bele egy szövegbuborékba, ha mered!)... az utolsó lapon sokkolt a tudat, hogy ez volt joe kelly búcsúja a túl sokat pofázó zsoldostól -így félve nézek a jövőbe, mert nem tudom, hogy bárki is érti-e ennyire a karakter esszenciáját, mint ő, hogy más is hajlandó lesz-e a feszülős latex-gatya alá ennyi elgondolkodtató témát gyömöszölni... ($$09.22.)

(Deadpool vol.1 #17-25, #0, Deadpool and Death Annual) (1998-1999) (írta: Joe Kelly; rajzolta: Walter McDaniel, Pete Woods, Anthony Williams, Steve Harris, Yancey Labat) (eng)

kétpólusú a világ, vannak a jók meg a rosszak -meg van deadpool... mivel mondhatjuk, hogy ez egy nagy összegzése volt az eddig történteknek, az első fejezet epikus fináléja, így természetes, hogy még hangsúlyosabbá vált a legfontosabb kérdés ezzel a lüke karakterrel kapcsolatban -hogy el tudja-e fogadni, hogy ő egy hős... maga a kötet is két-pólusú volt, mert míg az elején a múlttal foglalkoztunk erőteljesen, (némi átvezetés után) a végén a jelen súlyos nagy kalandja hozta el a kötet ballasztját. és nem véletlen a szóhasználat, mert okkal súlyosabb és komolyabb minden, ahogy tét is nagyobbra nőt. persze, sokszor így is el lett viccelve sok minden, de azért érezhető volt, hogy nem mindig vidám ez a történet, főleg, ha az univerzum megmentésének a súlya is ránehezedik... érdekes volt olvasni a kezdetekről a film-változat megtekintése után, azért ezeken a lapokon súlyosabbnak érződött az átalakulás és az ajax-szal francis-szel való harc is (az meg főleg, ahogy játszottak a halál szimbolikájával, mert ugye wade szó szerint néz szembe a múltjával a halál előtt, sőt, meg is csókolja őt a halál...). aztán rátértünk arra a főszálra, aminek a fináléját már az első szám óta várjuk, hogy deadpool beteljesítse a végzetét, és akármennyire is nem akarja, de a megmentőnkké váljon. sok minden tapadt erre a szálra is, például monty drámája (feloldva egy kis monte carlo-i kalanddal), dixon nagyfőnök őrült elvtelensége, al ragaszkodása wade-hez, vagy az itt vendégeskedő captain america elbukása. és persze a legfőbb kérdés, amit nem lehet elégszer hangsúlyozni: predesztinálva van-e deadpool a gyilkos életmódra...? (nem mondom, hogy könnyű átrágni magamat ezeken a sűrű füzeteken, de szerencsére mindig azt érzem a végén, hogy megéri, mert szórakoztat és elgondolkodtat.) ($$07.03.)

(Deadpool vol.1 #9-17) (1997-1998) (írta: Joe Kelly, rajzolta: Ed McGuiness) (eng)

azt hiszem, joe kelly végre rájött, hogy a marvel nem fogja néhány szám után kaszálni a sorozatát, így nyugodtan elveszíthette a maradék eszét is. bemelegítésnek volt itt némi őrült álom-jelenet, aztán a világ legbénább szuperhőseit vendégszerepeltette, majd egy eszement időutazás következett a hatvanas évekbe, ami még úgy is baromi vicces volt, hogy az utalások egy része biztos, hogy elszáguldott mellettem (de a korabeli stílus mímeléséért mindenképp jár a kis piros pókember matrica). és ez még csak az első három füzet a kötetből... és az a legjobb, hogy az egész őrület az érzelmekből indul ki, azok tartják a realitás talaján. mert deadpool annyira meg van zuhanva a szerelemtől, hogy belecsöppen minden kalamajkába (ráadásul még a szokásosnál is érthetetlenebbül beszél). és még gonoszul is bánik vele kelly, mert egy pillanatra odaadja neki a megváltó boldogságot, aztán röhögve elveszi. mint ahogy majdnem az életét is. de majd most, amikor magasztos célt kapott... ehh, hehe... ti sem gondolhatjátok komolyan... az is tetszik, hogy nem csak wade az, aki formálódik szép lassan, hanem a társai is, egy ilyen hippi-happy képregényhez képest meglehetősen komoly al szála, és az ő érzelmei a wade-del való kapcsolatában. ($11.09.)

(Deadpool vol.1 #2-8, #-1, Annual '97) (1997) (írta: Joe Kelly, rajzolta: Ed McGuiness) (eng)

hogy kicsoda deadpool? egy effektíve sérthetetlen zsoldos, aki megállás nélkül nyomja a laza dumát. de tényleg csak ennyi? hát joe kelly szerint szerencsére nem. mert egyből itt a sorozata elején úgy gondolta, hogy mélyíteni is lehetne ezt a karaktert, kifordítani kicsit (nem úgy, ti beteg gondolkozásúak!) -minden szinten emberivé tenni. mert tök jó ez a gyógyulós képesség, de mi van akkor, ha megfosztjuk tőle? és tök jó ez a cinikus álarc, de lehet, hogy nem csak a csúnya arca van mögötte, hanem esetleg érzelmek is? miért úgy írom ezt az értékelőt, mintha két hetes pszichológus-képzésre jártam volna, ahol csak a kérdés-feltevésig jutottunk...? szóval tök tetszett, hogy lehullott kicsit az álca, hogy a szerelemtől és egyéb hormonoktól kicsit formásabbá tették a srácot. aztán jött a kötet második fele, ami elsőre megint egy agyatlan verekedésnek tűnt, de ismét csak több lett belőle, mert feltette azt a nagy kérdést, ami minden képregény-szakértőt foglalkoztat már az elejétől kezdve: kicsoda deadpool? hős vagy antihős? és szerencsére nem adta meg a helyes választ, inkább csak tologat minket is és ’pool-t is az egyik oldalra. ami viszont a másik oldalt erősíteni (a.k.a. deadpool nem ’jófiú’), az az a kontraszt, amit a közös füzetükben daredevil képvisel -merthogy a jófiúk, az igazi nagybetűs hősök nem szoktak ölni, míg a nagypofájú zsoldosnál ez a mindennapi rutin része. ($10.31.)

(New Mutants, vol.1 #98, Deadpool: The Circle Chase, Deadpool: Sins of the Past, Deadpool vol.1 #1) (1991, 1993, 1994, 1997) (írta: Rob Liefeld, Fabian Nicieza, Mark Waid, Joe Kelly; rajzolta: Rob Liefeld, Joe Madureira, Ian Churchill, Ed McGuiness) (eng)

no srácok, arra gondoltam, hogy ha már angolul is akarok olvasni marvel képregényeket, akkor az lesz a legjobb, ha egyből a legnehezebbel kezdem. és nem is csalódtam, mert nem elég, hogy a főhős vezetésével mindenki rengeteget pofázik, de még szét is van roncsolva a nyelvezete, hogy imitálják az akcentusokat és szlengeket, és ettől csúnyábbak lettek a szövegbuborékok, mint a közelről shotgun-nal szétlőtt kézfejek. de akkor is megküzdöttem a rohadékkal... pedig csak az utolsó pillanatban találtam ki, hogy deadpool-t is be kell vennem a portfólióba, nem is tudom, hogy felejtkezhettem el őkelméről korábban, de sebaj, itt van, és örülök, hogy itt van, mert kell egy ilyen szórakoztató idióta is a karótnyelt komolykodók közé, kicsit lazítani, kicsit kikacsintani. és tudom, hogy ezek a sztorik egy kicsit korábban vannak az általam kijelölt olvasási határtól, de milyen hülyén nézett volna már ki, ha a vol.2-vel kezdem az olvasást... így is volt benne kihívás, mert hiába virít rajta a ’vol.1’, meg az ’ez deadpool első mini-sorozata!’, azért egy csomó utalás felett kellett szemet hunynom. igazából ezért nem jó beugrási pont, de egyébként jól hozzák az írók a karakter esszenciáját, bár a történetekbe lehetett volna több spiritusz is: mind a két mini kimerül a ’mindenki ki akarja nyírni deadpool-t’ zsánernél (igen, ez egy külön zsáner!), de mivel szórakoztatóan hozzák a kötelező minimumot, így nincs gond. fura módon az első ongoing első füzete is ebbe a kötetbe volt csapva, mintegy megelőlegezve, hogy milyen mókák várnak még ránk. ($10.28.)