(2018) (írta: Somogyi György; rajzolta: Dobó István, Tebeli Szabolcs) (Oneway Media, 2018)

mindenki tudja, hogy a folytatásoknak kötelező nagyobb szabásúnak lennie az elődöknél, és ezt az alapigazságot a kittenberger alkotói úgy értelmezték, hogy szerteágazóbb, szövevényesebb kalandokat kell írniuk a korábban megismert hősökkel, valamint fel kell dúsítaniuk a korabeli utalásokat, fel kell fokozni a tempót és még erősebben tele kell csöpögtetni ezt a sűrű főzetet humor-esszenciával. és akár riadtan gondolhatnátok arra most, hogy ez az ingatag építmény anarchiába torkollott a végén, de nagyon tudatos, biztos kézzel lett végigvezetve minden ötlet és szál, így a zavar helyett azt érzi az egyszeri olvasó, hogy felhőtlen örömmel suhan át ezen a röpke ötven oldalon. még azt is könnyen viseli, hogy a címszereplő és a két ferencvárosi utcakölyök ezúttal egyszer sem keresztezi egymás útját... nagyon sok olyan (őrült) ötlet van itt, amiért leborulok a teremtők előtt, visongva kacagtam a steam-punk motorcsónak verseny alatt, respektáltam, hogy a tunguzai meteor ilyen kulcs-szerepet kapott, de még az is simán belefért a miliőbe, hogy a természetfelettivel kacérkodjunk picinyt. az egyetlen dolog, ami egy idő után fárasztóvá vált számomra, az ácsferi csillapíthatatlan pajzánsága volt, mert egy kicsit kreténnek tűnt a nők iránti nyáladzástól a srác. igaz, hogy segített kirobbantani az angol proletár-forradalmat, úgyhogy lehet hogy megbocsátóbbnak kéne lennem vele... (a szövegkönyvhöz továbbra is tökéletesen illenek a képek, és az olvasás élményét tudja nyújtani kicsit, hogy baromi könnyű elveszni egy-egy részlet-gazdag panel hátterének tanulmányozásában.) (##12.30.)