(New Avengers vol.1 #48-50, Mighty Avengers #20) (2009, Marvel Comics) (írta: Brian Michael Bendis; rajzolta: Billy Tan, Brian Hitch, David Aja, Michael Gaydos, David Lopez, Alex Maleev, Steve McNiven, Leinil Francis Yu, Steven Epting, Greg Horn, Lee Weeks, Jim Cheung, Carlo Pagulayan) (magyarul: Kingpin)

mivel a magyar kiadás a mighty avengers huszadik számával kezdődik, ami egyfajta epilógus a titkos invázióhoz, ezért én is itt írnék erről a füzetről is, és nem pedig eggyel feljebb a nagy eseménynél -ez egy csendes megemlékezős szám volt, mert az (írói szempontból) elkerülhetetlen, hogy ne kelljen beáldozni valakit egy ilyen világrengető esemény fináléjában, úgyhogy a hősök ismét összegyűltek new york legnagyobb templomában, hogy elgondolkozzanak az életük kihívásain (plusz hogy kicsit felelőssé tegyék tony stark-ot az elmúlt időszak negatív eseményeiért). a legmegrendítőbb szakasza viszont az volt a füzetnek, amikor carol végigsorolja a borzalmakat, amik sújtották az elmúlt években az angyalokat... de nem csak a nagy veszélyek azok, amik kikészíthetik a hősöket, most is azonnal van egy küldetés, ami kifordítja magukból a karaktereket, ugyanis egy gyerek élete a tét, és ilyenkor mindenki megengedi magának, hogy keményebben reagáljon a szokásosnál... de egyébként is egy sötétebb korszak felé kormányozza b.m.bendis a marvel hajóját, egy olyan világba, ahol norman osborn döntéshozó pozícióban ülhet, komoly hatalommal a kezében... ez a kötet volt a felvezetője ennek a korszaknak, megtörténtek az első konfrontációk -de persze a manó elég rafinált kurafi ahhoz, hogy ne személyesen ütközzön meg az angyalokkal, így a pofonokhoz beszervezi maga alá az alvilági csatlósokat... érdekes lesz ez az új status quo, még akkor is, ha az alap-koncepciót alaposan végigrágtuk már anno a thunderbolts megalakulásakor is... (oké, hogy az ötvenedik számot meg kell ünnepelni, de számomra kizökkentő tud lenni, ha minden oldalt más rajzol a bunyóból -még ha bendis ezúttal ügyesen aládolgozott a váltásoknak azzal, hogy cserélgette a narrátorokat is a rajzoló-váltások szerint.) (×04.28.)

(Secret Invasion #1-8, New Avengers vol.1 #39-47, Mighty Avengers vol.1 #12-19) (2008-2009, Marvel Comics) (írta: Brian Michael Bendis; rajzolta: Leinil Francis Yu, David Mack, Jim Cheung, Billy Tan, Michael Gaydos, Alex Maleev, Khoi Pham, John Romita Jr, Stefano Caselli) (magyarul: Kingpin)

(év végén / év elején eléggé túltöltöttem magam marvel kiadványokkal, így nem csoda, hogy megtorpantam kicsit az olvasási listámban -a bajok ott kezdődtek, hogy be akartam hozni a sokak által dicsért űr-részleget is a képbe, de már megint kifogott rajtam a scifi és a szuperhősködés ilyesféle keverése, aztán csak ültem-és-ültem a dolgon, inkább másfelé kacsintgattam. a héten viszont eljött a pillanat, amire már évek óta várt mindenki, akit kicsit is érdekel a popkultúra: bedübörgött a mozikba az avengers endgame, és egyből felszította bennem a tüzet, hogy valami hasonló epikus kalandot olvassak ezekkel a hősökkel, úgyhogy mindent félretettem, hogy dupla-oldalas paneleken élvezhessem, ahogy egy nagy csapatnyi bosszúra szomjas karakter leveri a recés állú gonoszokat... ezer éve agyalok azon, hogy mit olvassak el ebből a nagy eseményből, folyamatosan ejtettem ki a különböző mellék-szálakat, míg végül csak azok a füzetek maradtak, amiket brian michael bendis írt.)

amilyen elkötelezettnek tűnik brian michael bendis, elhiszem neki, ha azt mondja, hogy ezt a nagy cécóval beharangozott event-jét már évekkel korábban elkezdte tervezni -és erre most jól rá is játszott azzal, hogy az ő időszaka alatt lezajlott összes fontos történést felfűzte arra a csavarra, hogy a skrullok álltak mindegyik hátterében, hogy miattuk hullott szét az eredeti bosszúangyal csapat, hogy a nagy börtön-kitörés is a lelkükön szárad, és persze az áskálódásuk miatt tört össze a szuperhős-társadalom a polgárháború alatt... hogy erre a ’minden mögött ott egy skrull’ érzésre ráerősítsen, ezért a két avengers címben végig flashback-eket pakolt, bemutatva bizonyos események hátterét, megalapozza néhány karakterét, sőt, okos íróként a gonoszokkal is itt foglalkozott, hogy megértetesse velünk azt, hogy miért indultak el a kis zöld alakváltók a föld felé, valamint azt is, hogy milyen érzéseik vannak azoknak, akik azt a terhet veszik magukra közülük, hogy akár örökre az emberi formájukban ragadhatnak... bár nem minden flashback tudott behúzni úgy igazán (sentry továbbra is hidegen hagy, és pym dokit is folyton elidegenítik tőlem), de eleinte azt éreztem, hogy ezek a kitekintések jobban működnek, mint maga a főszál -ami, valljuk be, egy csapongó katyvasz volt kezdetben, ahogy ugrált a különböző csapatok és helyszínek között (és nem, még mindig nem a szívem csücske a vadföld)... de ezért volt jó párhuzamosan olvasni az összes bendis-címet egyszerre, mert amíg arra vártam, hogy úgy igazán berúgja a jelen eseményeit, addig elszórakozhattam mondjuk nick fury egyedi módszerein, amikkel oktatta az újdonsült protezsáltjait (daisy! yo-so! üdvözöl a tévés shield részleg mindenkit szeretettel!)... de aztán csak elértünk oda, hogy a sok körkapcsolás után az összes csapat (és alvilági figura) összeverődött egy helyre, és jöhettek a szélesvásznú dupla-panelek, a szemet gyönyörködtető zúzás (amik alá persze tökéletes aláfestést nyújtott a friss endgame filmzene-album)... így összességében élvezetes olvasmányként marad majd meg a fejemben ez a (szűk) csokornyi kötet, ami kellően kielégítette a marveles eseményre vágyó lelkemet... (sokféle stílusú rajzoló adta a kilincset egymásnak természetesen, annak örültem, hogy leinin yu ezúttal a jobbik formáját hozta a főszálon, de persze alex maleev volt az, aki igazán ki tudott tűnni a szememnek a tömegből.) (a levezetésben (new avengers #47) bendis bácsi megint megcsillantotta a legnagyobb erényét -hogy képes tökéletesen hitelesen és emberien ábrázolni egy szuperhős-pár magánéletét. szív-melengetően és szív-facsaróan...) (×04.27.)

(Avengers vol.1 #500-503, Avengers Finale) (2004-2005) (írta: Brian Michael Bendis; rajzolta: David Finch, Olivier Coipel, George Perez, Alex Maleev, Steve Epting, Lee Weeks, Michael Gaydos, Eric Powell, Darick Robertson, Mike Mayhew, David Mack, Gary Frank, Michael Avon Oeming, Jim Cheung, Steve McNiven) (magyarul: Hachette, 2018)

a sorozatoknál (és mostanság a filmes univerzumoknál) is hozzászoktunk az epikus befejezésekhez, a képregények végtelenségében az ilyen bombasztikus zárásokra sokkal ritkábban kerül sor -ez a kötet az egyik kivétel, brian michael bendis-nek átnyújtották a kiadó legfontosabb csapat-címét, és ő első mozdulattal le is fejezte őket. kegyetlenül... még akkor is kikerekedett szemekkel olvassa az ember a komolyabbnál-komolyabb csapásokat, ha tudja, hogy képregények világában semmi sem végleges (a mágia bevonásakor azt hittem, hogy itt is vissza lesz fordítva minden egy tollvonással) -de egyelőre marad ez a statusquo, és a fájdalmas tudat, hogy az angyalok is be tudják dobni a törölközőt, ha valaki annyira ismeri őket, hogy a legfájóbb pontjaikra méri az ütéseit. az indok elsőre elég képregényesnek tűnt (mármint az, hogy wanda gyermekeiről kiderült, hogy csak mephisto lélek-darabkái igazából), de a lélekgyötrő része jól átjött a vérrel átitatott lapokról. mint ahogy a végső gyász is tudott működni úgy, hogy az elmúlt ötszáz szám töredékét olvastam csak... ez egy tök jó ’becsábító’ képregény lehet azoknak, akik a pörgős és ’odabaszós’ filmek felől érkeznének a comic-olvasás csodálatos világába, mert a tempója és ’hűha-faktora’ magával fogja őket ragadni, és akkor már nem lesz menekvésük a panelek közül (ide képzeljetek egy mephisto-i kacajt)... (##10.21.)

(Alias vol.1 #22-28) (2003-2004) (írta: Brian Michael Bendis; rajzolta: Michael Gaydos, Mark Bagley, Art Thibert) (eng)

egy eredet-sztorit nem lehet félvállról venni, vissza kell menni a kezdetek elé, fájóan felkapargatni a sebeket -és ha kicsit játszani akarunk, akkor lehet mondjuk a képi világgal is megidézni azt az aranykort, amikor hősök sokasága lepte el a popkultúra horizontját (azzal nem is tudom, hogy ki vagyok-e békülve, hogy jessica egy iskolába járt peter parker-rel, azon viszont jól szórakoztam, hogy b.m.bendis húzta előttünk a mézesmadzagot, mielőtt jessica megkapta volna a képességeit). lehet, hogy nem ez a legeredetibb eredet-történet (nem olyan menő, mint ka-zar-é a vadfölddel meg a kardfogú tigrissel), de megteszi, van benne dráma, van benne képesség-felfedezés, és a többi hőssel ellentétben nagyon hamar bekövetkezik benne a bukás is... bár a sorozatból ismerhettük killgrave-et (lehet hogy ott nem volt lila, viszont ezt kompenzálta david tennant vonzereje), de itt a rajzolt verziónál egy kicsit máshogy működött a megbabonázott hónapok drámaisága, máshogy tűnt szemétládának ez az alávaló gonosztevő (pl. más nőket dugott jessica szeme láttára, csakhogy az kívánja őt, wtf?)... a jelenkori összecsapás kellően meglepő lett, viszont a jópofának szánt meta-humor engem kizökkentett az olvasásból -mert oké, hogy az volt a cél, hogy jessica-val együtt mi is a bizonytalanság kétes színei közt vergődjünk, de amikor ilyen durván rugódik ránk a negyedik fal, az nem mindig éri el a megfelelő hatást... a sok lélek-zúzás után jólesett az őszies napsütésben a megnyugvás, a sok szarság után igenis járt nekünk (is) egy kis remény -a noir-nak indult történet egy szebb jövővel kecsegtet, kibújik az árnyékok közül a fényre, és istenemre, jól esik neki... (##02.01.)

(Alias vol.1 #10, 16-21) (2002-2003) (írta: Brian Michael Bendis, rajzolta: Michael Gaydos) (eng)

lehet hogy sokan szórakoztatónak találják a pökhendi stílusát, de azért valljuk be, hogy j.jonah jameson a marvel univerzum egyik legnagyobb seggfeje... képtelenség együtt-érezni vele, még akkor sem mozdítja meg a lelkem, amikor egy szerettéért aggódik -lehet hogy azért, mert nem sokkal előtte még jessica-t fenyegette véres szájjal... erősen köröztünk ebben a kötetben a pókember-körüli al-univerzumban, igaz, maga peter nem tette tiszteletét, csak a cicis verziói... mert brian michael bendis most merte lecsapni azt a labdát, hogy létezik már egy jessica nevű karakter, aki volt szuperhős és magánnyomozásból él -az első spider-woman, ms. jessica drew... és ha már egy póknő beemelődött a sztoriba, jöhetett egy másik is, szám-szerint a harmadik, akivel együtt viszont áru-kapcsolódott a fent emlegetett jjj is (meg azok az érzelmek, amik nem jöttek)... a bendis-verze is erősen ott dobog a hell’s kitchen mélyén, vagy csak a szerzőnk kattant rá a szuperhős-drogra, mert ahogy a daredevil-ben problémát jelent ez a fajta elszállás, itt is a dráma központi elemévé vált... viszont tágul is ez a bizonyos alias/daredevil-univerzum, mert most rakódott rá a sztorira a legtöbb szuperhősös elem, perzseltek az ujjakból szórt villámok, repkedtek a fényes fény(?)-gömbök, csattantak a keményen kiosztott pofonok (még jessica jones is bele tudott szédülni, amikor orr-vérzésig csapkodták a buciját, dehát eddig sem volt ő egy sérthetetlen hősnő). és szerencsésen jött ki az újragondolt mixből a sorozat, mert ez a kötet működött eddig a legjobban -talán nem is éreztem még egy képregény-folyamnál sem ilyet, hogy részről/részre egyre jobban tetszik. tehát vessem bele magam minél hamarabb a fináléba, mi...? (a hálószoba-jelenetek nem a szexiségükkel tüntetnek, hanem a természetes párbeszédeikkel, nem is szívesen lennénk egy ágyban jessica-val és scott-tal, miközben sértődötten és megbántottan veszekednek egymással...) (féltem a tízes számtól, amikor láttam, hogy a párbeszédek helyett forgatókönyv-szerűen vannak elhelyezve a kimondott mondatok, de meglepően jól működött ez a különleges forma is a festményekre hajazó képeivel.) (##01.31.)

(Alias vol.1 #11-15) (2002-2003) (írta: Brian Michael Bendis; rajzolta: Michael Gaydos, David Mack, Mark Bagley) (eng)

hozzá vagyunk szokva, hogy a szuperhősös történetek liberális nagyvárosokban játszódnak, ahol a lakók csak az esetleges (anyagi) károkért morognak, de ritkán viselkednek ellenségesen a különleges képességűekkel szemben (oké, tudom, hogy ehhez az idealizált képhez ki kell vennünk az egyenlegből a folyton utált mutánsokat, de azért járjátok velem végig ezt a gondolat-menetet, légyszi...) -úgyhogy most ezért volt mellbevágó jessica-val elindulni a bigott és kispolgári vidéki amerika mélyére, ahol tisztán élnek még a sztereotípiák, az emberek kotnyeleskednek, a focicsapat irányítója minden csajt meg akar dugni, és a környék legnagyobb kirekesztő rohadékja a helyi prédikátor... és egészséges felháborodással tudtuk követni jessica-t ebben a merően kisszabású ügyben, ebben a maradi fertőben, ahol nagy hangon lehet utálni azokat, akik mások, zsidók, leszbikusok vagy mutánsok -a felháborodás az életszerűségből eredt leginkább, mert sajnos tudjuk, hogy a képregény megjelenése óta eltelt tizenöt évben semmit sem javult a helyzet (és nem csak a vidéki amerikára igaz ez, de kishazánkban is tort ül a kirekesztő gondolkozásmód)... az érzelmi feltöltődés után brian michael bendis nem engedte el a gyeplőt, hanem még két lapáttal rátolt a lelkizésre és a romantikára (összeeresztve jessica-t luke cage-el és scott lang-gel) -szintén egy marvel-kiadványtól szokatlanul realista hangnemben, tökéletesen imitálva egy szex utáni veszekedést és egy tökéletlen első randit. (tetszik, hogy bendis a saját univerzumát építi azzal, hogy matt murdock ügyét ebbe a sorozatba is átmenti -és így nem lóg jessica megjelenése sem odaát...) (##01.28.)

(Alias vol.1 #1-9) (2001-2002) (írta: Brian Michael Bendis; rajzolta: Michael Gaydos, Bill Sienkiewicz) (eng)

oké, tudták a marvel-nél, hogy milyen irányból érkezett brian michael bendis (a powers-re gondolok itt elsősorban), de azért megnéztem volna a szerkesztők arcát, amikor előállt nekik ezzel az ötlettel: egy problémás, kiégett, dohányzó, italozó, káromkodó hősnőt akar bedobni az ismert marvel karakterek közé, akik szintén nem fogják vissza magukat. hát nem csodálom, hogy egy külön (felnőttekre pozicionált) al-kiadót hoztak létre a kedvéért -ezt bendis egy ’fuck’ szóval köszönte meg, egyből az első oldal, első panelén... persze jessica jones nem volt ismeretlen számomra a tévésorozata miatt, de ez a tudás most egy kicsit hátrányba is fordult, mert a mozgóképes ’hölgy’ egy fokkal még cinikusabb és megkeseredettebb, mint a rajzolt eredetije, így az első két füzetnél volt némi hiányérzetem (abban nem, hogy itt is levarrja luke cage-et keményen), de aztán egyre érdekesebbek lettek a sztorik, úgyhogy fokozatosan vett meg magának. sztorik, mert ebben az első kötetben többfelé is kanyarodtunk, igaz, mindig a horizonton tartottuk a bosszú angyalai kúriáját... az alap noir felállás mindig adott, jessica sűrű cigifüstben hallgatja a kuncsaftokat (vagy rejtett melegekre vadászik a neten), aztán az ügyek vagy belecsavarodnak valami magasabb szintű összeesküvésbe, vagy piszlicsárék és értelmetlenek maradnak -kiszámíthatatlanul, ahogy az élet is hozná... magában a hősnőben már most az tetszik a legjobban, hogy meg lehet vele vizsgálni azokat, akik nagy erőt kapnak a sorstól, de nem tudnak élni vele, mert lelkileg nem alkalmasak arra, hogy elbírják a súlyát -és azért jó, hogy ezt itt már az elején birizgáljuk, mert erre még lehet építkezni a későbbiekben is... michael gaydos rajzaival is fokozatosan békülök, értem a minimál koncepciót, érzem azt is, hogy illik a miliőhöz a stílus, de sajnos nem tud magával vonzani -bár az ötletes panel-kezeléseit tudom értékelni... (##01.25.)