(Birds of Prey vol.1 #62-68) (2004) (írta: Gail Simone; rajzolta: Ed Benes, Michael Golden) (magyarul: Batman #01-06 (Kingpin))

szerintem elég enyhe perverziónak számít, úgyhogy nyugodtan bevallhatom, hogy gerjedek a rajzolt nagymellű csajokra... de most komolyan, van olyan, akinek nem dobban meg a (khmm) szíve, ha lapozgatja például a birds of prey ezen füzeteit, és meglátja a karom nevű hölgyet a nem túl sokat takaró hálóingében...? biztos arra gondol majd, hogy ’jaj, szegény, csak meg ne fázzon!’... most kijöhetett volna problémaként, hogy ez a történet korábban játszódik, mint a már elolvasott war games, de nem tartózkodtak sokat a csajok az óratoronyban (ami, spoiler, kicsit tönkrement annak a sztorinak a végén), meg egyébként is, úgy kell felfogni, mintha egy egész estés flashback-et olvasnék. úgyis fontos volt a történetben is a múlt, a kanári kétszeresen is annak démonjaival küzdött (az egész az öreg sensei-ével kezdődik, és ott van az anyja egy megoldatlan ügye is, amire egy teljes füzetet szántunk). de persze a jelenben ugyanúgy ott vannak azok a mocskok, akiknek szét kell rúgni a seggét. nem volt zavaró, hogy külön utakon jártak hősnőink, mert ügyes vágásokkal jól futottak párhuzamosan a történetek. amik aztán egy erős fináléra futottak ki, ahol az eddigi legnagyobb girl-power összpontosulhatott. (nem tudom, hogy a magyar kiadásba bekerül-e, de ha igen, akkor sem tudtam kivárni, hogy megjelenjen a következő füzet, ami átmeneti jellegű, csajos lelkizés két küldetés között, így elolvastam angolul -nagy örömömre csak néhány szónál kellett a szótárhoz nyúlnom, ez mindenképp megerősített a távlati terveimben.) ($05.03.)

(Birds of Prey vol.1 #56-61) (2003-2004) (írta: Gail Simone, rajzolta: Ed Benes) (magyarul: Kingpin)

szerintem már az is hím-soviniszta, ha felhozzuk, hogy egy nő írta a képregényt... amiből egyébként a kötet első felében nem sok érződik, főleg, ha a pörgős akciókat, a benyögött egysorosokat és a hosszú combokat nézzük. az utolsó két füzetben már inkább felerősödött a csajos lelkizés, eluralkodott a szakítás utáni rossz hangulat, de belefért simán. üdítő a szemnek és a szívnek egyaránt, hogy nem macsó pasik ugrálnak a sztreccs-ruciban, a nők nem kizárólag a megmentendő áldozatok, hanem mindkét oldalon ők állnak. na jó, a gonoszok maradtak férfiak, de ott meg savant elmebaja és gyerekkori traumái miatt kicsit elnézőek vagyunk, a korrupt madárgyilkos szenátort viszont szívből lehet utálni (meleg verőembert viszont tényleg csak egy nő alkothatott meg...). igazából semmi extra nincs ebben a kötetben, a könnyedén átnyújtott üzenete mellett (lásd még: ’milyen eszközökkel élhet valaki, ha a bűnt írtja’) csupán szórakoztatni akar egy pörgős kalanddal, és ennek maximálisan eleget is tesz. és tartsatok bármennyire is egyszerű pasinak, én imádom, amikor dögös, alig-ruhás nagymellű csajokat rajzolnak a képregényekbe... (++10.12.)