(Deadpool: Merc with a Mouth #1-13) (2009-2010, Marvel Comics) (írta: Victor Gischler; rajzolta: Bong Dazo, Kyle Baker, Rob Liefeld, Das Patronas, Matteo Scalera) (magyarul: Fumax)

mindig is nevetségesnek tartottam az ötletet, hogy van egy sarka a marvel univerzumnak, ahol dinoszauruszok rohangálnak tarzan-nak öltözött szuperhősök között, és ezt próbálják komolyan eladni nekünk. de legalább a tizennégy évesek nedves álmát, a zombivá változtatott hősöket átdobták egy alter-univerzumba, nem rontják a levegőt a főszálon -legjobb lenne, ha ott rohadnának csendesen örökre... szóval olyan összetevőktől ragad ez a kötet, amik miatt végtelenül utálnom kéne, de van egy titkos összetevő, ami megédesítette a számat -ez pedig mr.pool maga, mert a karakter parodisztikus attitűdjéből adódóan pont annyira röhögte ki a vadföldet és a zombikat is, ahogy én olvasóként is szoktam... az a jó deadpool író, aki képes a hülyeség-faktort feltekerni a maximumra, aki nem éri be egy darab éhes dinoszaurusszal, hajlandó elmenni a zombi t-rex cool-ságának szintjéig is... victor gischler nem szórakozik, illetve pont de, szórakoztatva szórakozik a karakterekkel, non-stop akcióban dobálva őket, különböző helyszíneken húzza végig őket az életveszélyes szituációkban, miközben szélesre tárja a deadpool-féle humorzsákot. és mindenen röhög, leginkább a képregényes sztereotípiákon, mint egy kanos tizenéves, bugyiban és csipkés melltartóban ábrázolja a tudós nőket, és semmilyen őrült ötlettől nem riad meg, ha azzal lehet egy nagy pofont adni a multiverzumnak (alternatív pool-ok!) vagy az időutazásnak (ki akarja valaki bogozni azt a katyvaszt a mocsári finálénál?)... általában a komolykodós képregények pártján állok, de időről/időre szükségem van nekem is némi lazaságra, amikor egy kötet pont azt nyújtja, mint amit zsáner utálói képzelnek bele: agyatlan szórakozást... (alapvetően elégedett voltam a tiri-tarka látványvilággal, passzolt is mondjuk a vadföld-höz, és az alter-verzumoknál mindig kicsit változott is a stílus, ez is a poén része volt, egyedül az nem tetszett, amikor a végefelé egy a többitől nagyon eltérő, sprőd vonalazásba fordultunk át.) (deadpool mintha kevesebbet beszélt volna ki hozzánk, nem? ti nem így láttátok...?) (×09.14.)

(Deadpool vol.1 #46-56) (2000-2001) (írta: Jimmy Palmiotti, Buddy Scalera; rajzolta: Paul Chadwick, Michael Lopez, Darick Robertson, Anthony Williams, Georges Jeanty, Karl Kerschl) (eng)

a deadpool képregények lényege, hogy hősünk rengeteg hülyeséget beszél, szürreális kalandokat él át, miközben meta módon kikacsint ránk, nem? hát van olyan író, aki kicsit másképp látja ezt, és nem akar (vagy nem tud) feltétlenül olyan harsány lenni, mint az elődei, és inkább hagyományosabb történetekbe ágyazza a nagyszájú zsoldost -sőt, még azt a nagy száját is visszafogja egy kicsit (ez még oké is lenne, de vannak pillanatok, amikor ’pool az ártatlanokért aggódik vagy a világ sorsán kesereg -szóval lehet módosítgatni egy karakteren, de ez már azért élesebb kanyar...). leginkább olyan érzése van az olvasónak, hogy jimmy palmioti inkább megtorlót szeretett volna írni, de csak deadpool maradt neki -mert az elején a gengszter-közeg kiiktatása tipikusan frank castle meló, és aztán a végén fel is bukkan a koponyás pólós egy kis haddelhaddra (hogy szó szerint folytassa a saját sorozatában megkezdett szálat)... a kettő között meg olyan körítést kap a sztori, mintha dp porno-landbe került volna (uh, ezt meg kell most gyorsan tisztáznom kell: dp, mint deadpool, és nem double penetration!) -azaz folyamatosan kívánatos nőkbe botlik hősünk, akik mind őt akarják, szexuálisan. persze később kiderül a csavar ezzel kapcsolatban, de akkor is azt érzi az ember, hogy erősen nő-központú volt ez a kötet -még a gyilkosok is szöszi tinilányok voltak... bár másabb volt ez most, mint korábban, azért mindig szórakoztató wade wilson társaságában tölteni az időt -és azt sem bántam, hogy most nem kellett ötször annyi időt rászánni egy-egy füzetére a mérhetetlen mennyiségű duma miatt... (#04.14.)

(már mélyen a deadpool mélyén jártam (jaj, nem úgy!), amikor rájöttem, hogy muszáj lesz előrehoznom a listámban a párduc ekkori kalandjait is, ha egyben szeretném egyben tartani az összefüggő füzeteiket. úgyhogy nekiláttam annak is, amikor is az a gyanúm támadt, hogy az avengers-el is lesz kapcsolódás -kedvesem anyáztam egyet, és beláttam, hogy képtelenség úgy haladni, ahogy az írók elvárnák tőlem. el kell engedni az ilyen késztetéseket kedveskéim... viszont most már így marad a bejegyzés, egyet-fizet-kettőt-kap-alapon, christopher priest személye úgyis egyben tartja ezt a kulimázt...)

Deadpool Classic, vol.6

(Deadpool vol.1 #34-45) (1999-2000) (írta: Christopher Priest, Glenn Herdling; rajzolta: Paco Diaz, Jim Calafiore) (eng)

egy nagy kérdésem volt csak a kötet elején: méltó lehet-e bárki joe kelly örült ötleteinek folytatására, képes lesz-e az új rezsim is úgy belevinni a mélységet a karakterbe, hogy nem sérül annak a humoros felszíne -aztán megjött christopher priest és látványosan leengedte a folyón az elődje maradék ötleteit, és belekezdett a saját hülyeségeibe. és hamar kiderült, hogy jól el lehet lenni ezekkel a füzetekkel, de azért a komolykodás fájóan hiányzik belőlük... de ez van, amikor rengeteg ötletet dobálnak be egy zsákba, valami működni fog, és valami nem, először jött a fura flash-szerkezet, amitől dupla-fenekűek lettek a füzetek (nem úgy, te kis perverz!), a jelenben értetlenkedtünk, a múltban meg egész a gyerekkorig visszanéztünk (btw, kell-e az nekünk, hogy ilyen típusú karakter gyerekkori nehézségeit megismerjük?). aztán jött loki, hogy kicsit megkavarja a dolgokat, és elküldje lelkizős túrára a megújított arcú deadpool-t (hehe, tom cruise nem perelt?). aztán megint léptünk tovább, egy nagy lépéssel, egész az űrig (lucas nem perelt?), ahol aztán pár füzet után már az alkotók is érezhetően unták ezt a súlytalan kalandot, úgyhogy gyorsan visszarángatták hősünk a földre, egész az afrikai dzsungelig... aztán hirtelen szedelődzködni kezdett ez a kreatív team is, elvarrták maguk után a szálakat (miközben naivan azt feltételezték rólam, hogy emlékezni fogok olyan dolgokra is, amiket egy évvel ezelőtt olvastam...), és szépen kitakarítottak maguk után, hogy a következő csapat tiszta lappal kezdhessen... szóval nem csaltak a megérzéseim, joe kelly nélkül felületesebb lett az írás, ugyanakkor a szórakoztató faktora megmaradt, minden csapongása ellenére is. ($$11.21.)

Black Panther vol.3 #13-24.

(1999-2000) (írta: Christopher Priest; rajzolta: Sal Velluto, Kyle Holtz, Mark Bright) (eng)

az ember egy idő után már nem anyázza a megbízhatatlan narrátort, hanem próbál pozitívan hozzáállni: ha már van narráció, legalább legyen benne valami plusz is, nem...? meg talán bízik már annyira christopher priest-ben, hogy tudja, hogy egy idő ki fogunk keveredni a sok szálból és az idősíkok összekuszálódásából -addig meg elszórakozunk az akciókkal... mert van dögivel esemény, a füzet-kupac első felében minden számban meg akarja valaki ölni valaki a párducot, de persze az igazi gonosz csak a háttérben ólálkodik... (szomorú belegondolni, hogy ma már mennyire más színezete van egy repülőgép-eltérítéses sztorinak, mint 9/11 előtt...) de a jó oldalra is bedobálnak egy csomó hőst kiegészítésként, hulk-kal mindig lehet vendég-zúzni, harlem-ben meg összeáll a black stars all star csapat... a sok verekedés mellé lassan megérkeznek a mélyebb gondolatok is a háttérbe, makroökonómia és szociológia járja táncát az (elképzelt) afrikai országban, aztán egész a spiritualitásig jutunk (az alapvetően is misztikus párduc mitológiába pont belefér egy lélek-utazás)... christopher priest a kicsavart megoldásai miatt valószínűleg sosem lesz a kedvenc íróm, de tisztelem azért, mert úgy lép bele a klisékbe, hogy aztán ügyesen ki is úszik belőlük -vagy mondjuk azért, mert hagyja, hogy a hőse ésszel győzzön a gonosz felett. de az is jó, hogy mellékesnek tűnő dolgok vállnak jelentőségteljessé a végére -mondjuk az, hogy nem véletlenül van végig az előtérben a dora milaje... érdekes lett a kialakult új status quo, és tulajdonképpen elégedetten csuktam be a tablet-et a végén, mert az utolsó számban ügyesen épült fel az összes szál egy őrjítő cliffhanger-ig... (jé, ma fedeztem fel, hogy martin freeman everett k. ross-t játszotta a civil war-ban...) ($$11.21.)

(Deadpool vol.1 #26-33) (1999) (írta: Joe Kelly, James Felder; rajzolta: Pete Wood, Walter McDaniel, David Brewer) (eng)

mindig a legvidámabb történetek alatt rejlik a legnagyobb mélység, avagy a legidiótább karakterek hordozzák magukkal a legtöbb drámát...? és én furcsa módon pont azt szeretem deadpool-ban, amikor komolykodik, és nem azt, amikor fullba nyomja a kreténséget... pedig a kötet kezdéséből úgy tűnt, hogy könnyedebb úton járunk majd, igaz, hogy gyanús volt, hogy mindenki sárga hátterű buborékokban beszél... de igazság szerint a komor események hatása alól senki sem húzhatja ki magát, még a legkeményebb gyilkoló-gép sem, igaz, hogy nem is mindenki hallucinál a lelki problémáitól úgy, mint deadpool... tök jó érezni a következményeknek ezeket a mázsás súlyait, mert egy nagy egésznek tűnik az ilyenektől a sztori. de az is jó, hogy vannak olyanok, akik a kezdetektől vissza-visszatérnek a füzetek lapjaira, mint például culloden, vagy kellemetlenebb esetben egy nagy darab albínó seb-tapasszal az orrán... és megint nem nehéz lehántani a hülyeség felszíni rétegét (pedig vannak benne csirke- és baba-fejek, meg star trek poénok, sőt, még a klónokat tartalmazó sztorik is megkapják a magukét...), és a mélyben ott találni wade wilson nem túl szép lelkét, ami még mindig nem tudja eldönteni, hogy szabad-e hősnek lennie... de áshatunk még mélyebbre is, és ehhez mindig jó segítség néhány keresetlen flashback -de ha már muszáj mindenképp a múltban vájkálni, akkor csavarjuk már csavarok közé a visszaemlékezéseket, és aztán ha ez megvan, akkor a csavart csavarokat csavarjuk be még egyszer, hogy az egyszeri néző csak kapkodja a fejét, és kételkedjen a sztori valóságtartalmában, még akkor is, ha teljesen hihetőnek tűnik a mese (háh, deadpool, ezt a mondatot rakd bele egy szövegbuborékba, ha mered!)... az utolsó lapon sokkolt a tudat, hogy ez volt joe kelly búcsúja a túl sokat pofázó zsoldostól -így félve nézek a jövőbe, mert nem tudom, hogy bárki is érti-e ennyire a karakter esszenciáját, mint ő, hogy más is hajlandó lesz-e a feszülős latex-gatya alá ennyi elgondolkodtató témát gyömöszölni... ($$09.22.)

(Deadpool vol.1 #17-25, #0, Deadpool and Death Annual) (1998-1999) (írta: Joe Kelly; rajzolta: Walter McDaniel, Pete Woods, Anthony Williams, Steve Harris, Yancey Labat) (eng)

kétpólusú a világ, vannak a jók meg a rosszak -meg van deadpool... mivel mondhatjuk, hogy ez egy nagy összegzése volt az eddig történteknek, az első fejezet epikus fináléja, így természetes, hogy még hangsúlyosabbá vált a legfontosabb kérdés ezzel a lüke karakterrel kapcsolatban -hogy el tudja-e fogadni, hogy ő egy hős... maga a kötet is két-pólusú volt, mert míg az elején a múlttal foglalkoztunk erőteljesen, (némi átvezetés után) a végén a jelen súlyos nagy kalandja hozta el a kötet ballasztját. és nem véletlen a szóhasználat, mert okkal súlyosabb és komolyabb minden, ahogy tét is nagyobbra nőt. persze, sokszor így is el lett viccelve sok minden, de azért érezhető volt, hogy nem mindig vidám ez a történet, főleg, ha az univerzum megmentésének a súlya is ránehezedik... érdekes volt olvasni a kezdetekről a film-változat megtekintése után, azért ezeken a lapokon súlyosabbnak érződött az átalakulás és az ajax-szal francis-szel való harc is (az meg főleg, ahogy játszottak a halál szimbolikájával, mert ugye wade szó szerint néz szembe a múltjával a halál előtt, sőt, meg is csókolja őt a halál...). aztán rátértünk arra a főszálra, aminek a fináléját már az első szám óta várjuk, hogy deadpool beteljesítse a végzetét, és akármennyire is nem akarja, de a megmentőnkké váljon. sok minden tapadt erre a szálra is, például monty drámája (feloldva egy kis monte carlo-i kalanddal), dixon nagyfőnök őrült elvtelensége, al ragaszkodása wade-hez, vagy az itt vendégeskedő captain america elbukása. és persze a legfőbb kérdés, amit nem lehet elégszer hangsúlyozni: predesztinálva van-e deadpool a gyilkos életmódra...? (nem mondom, hogy könnyű átrágni magamat ezeken a sűrű füzeteken, de szerencsére mindig azt érzem a végén, hogy megéri, mert szórakoztat és elgondolkodtat.) ($$07.03.)

(Deadpool vol.1 #9-17) (1997-1998) (írta: Joe Kelly, rajzolta: Ed McGuiness) (eng)

azt hiszem, joe kelly végre rájött, hogy a marvel nem fogja néhány szám után kaszálni a sorozatát, így nyugodtan elveszíthette a maradék eszét is. bemelegítésnek volt itt némi őrült álom-jelenet, aztán a világ legbénább szuperhőseit vendégszerepeltette, majd egy eszement időutazás következett a hatvanas évekbe, ami még úgy is baromi vicces volt, hogy az utalások egy része biztos, hogy elszáguldott mellettem (de a korabeli stílus mímeléséért mindenképp jár a kis piros pókember matrica). és ez még csak az első három füzet a kötetből... és az a legjobb, hogy az egész őrület az érzelmekből indul ki, azok tartják a realitás talaján. mert deadpool annyira meg van zuhanva a szerelemtől, hogy belecsöppen minden kalamajkába (ráadásul még a szokásosnál is érthetetlenebbül beszél). és még gonoszul is bánik vele kelly, mert egy pillanatra odaadja neki a megváltó boldogságot, aztán röhögve elveszi. mint ahogy majdnem az életét is. de majd most, amikor magasztos célt kapott... ehh, hehe... ti sem gondolhatjátok komolyan... az is tetszik, hogy nem csak wade az, aki formálódik szép lassan, hanem a társai is, egy ilyen hippi-happy képregényhez képest meglehetősen komoly al szála, és az ő érzelmei a wade-del való kapcsolatában. ($11.09.)

(Deadpool vol.1 #2-8, #-1, Annual '97) (1997) (írta: Joe Kelly, rajzolta: Ed McGuiness) (eng)

hogy kicsoda deadpool? egy effektíve sérthetetlen zsoldos, aki megállás nélkül nyomja a laza dumát. de tényleg csak ennyi? hát joe kelly szerint szerencsére nem. mert egyből itt a sorozata elején úgy gondolta, hogy mélyíteni is lehetne ezt a karaktert, kifordítani kicsit (nem úgy, ti beteg gondolkozásúak!) -minden szinten emberivé tenni. mert tök jó ez a gyógyulós képesség, de mi van akkor, ha megfosztjuk tőle? és tök jó ez a cinikus álarc, de lehet, hogy nem csak a csúnya arca van mögötte, hanem esetleg érzelmek is? miért úgy írom ezt az értékelőt, mintha két hetes pszichológus-képzésre jártam volna, ahol csak a kérdés-feltevésig jutottunk...? szóval tök tetszett, hogy lehullott kicsit az álca, hogy a szerelemtől és egyéb hormonoktól kicsit formásabbá tették a srácot. aztán jött a kötet második fele, ami elsőre megint egy agyatlan verekedésnek tűnt, de ismét csak több lett belőle, mert feltette azt a nagy kérdést, ami minden képregény-szakértőt foglalkoztat már az elejétől kezdve: kicsoda deadpool? hős vagy antihős? és szerencsére nem adta meg a helyes választ, inkább csak tologat minket is és ’pool-t is az egyik oldalra. ami viszont a másik oldalt erősíteni (a.k.a. deadpool nem ’jófiú’), az az a kontraszt, amit a közös füzetükben daredevil képvisel -merthogy a jófiúk, az igazi nagybetűs hősök nem szoktak ölni, míg a nagypofájú zsoldosnál ez a mindennapi rutin része. ($10.31.)

(New Mutants, vol.1 #98, Deadpool: The Circle Chase, Deadpool: Sins of the Past, Deadpool vol.1 #1) (1991, 1993, 1994, 1997) (írta: Rob Liefeld, Fabian Nicieza, Mark Waid, Joe Kelly; rajzolta: Rob Liefeld, Joe Madureira, Ian Churchill, Ed McGuiness) (eng)

no srácok, arra gondoltam, hogy ha már angolul is akarok olvasni marvel képregényeket, akkor az lesz a legjobb, ha egyből a legnehezebbel kezdem. és nem is csalódtam, mert nem elég, hogy a főhős vezetésével mindenki rengeteget pofázik, de még szét is van roncsolva a nyelvezete, hogy imitálják az akcentusokat és szlengeket, és ettől csúnyábbak lettek a szövegbuborékok, mint a közelről shotgun-nal szétlőtt kézfejek. de akkor is megküzdöttem a rohadékkal... pedig csak az utolsó pillanatban találtam ki, hogy deadpool-t is be kell vennem a portfólióba, nem is tudom, hogy felejtkezhettem el őkelméről korábban, de sebaj, itt van, és örülök, hogy itt van, mert kell egy ilyen szórakoztató idióta is a karótnyelt komolykodók közé, kicsit lazítani, kicsit kikacsintani. és tudom, hogy ezek a sztorik egy kicsit korábban vannak az általam kijelölt olvasási határtól, de milyen hülyén nézett volna már ki, ha a vol.2-vel kezdem az olvasást... így is volt benne kihívás, mert hiába virít rajta a ’vol.1’, meg az ’ez deadpool első mini-sorozata!’, azért egy csomó utalás felett kellett szemet hunynom. igazából ezért nem jó beugrási pont, de egyébként jól hozzák az írók a karakter esszenciáját, bár a történetekbe lehetett volna több spiritusz is: mind a két mini kimerül a ’mindenki ki akarja nyírni deadpool-t’ zsánernél (igen, ez egy külön zsáner!), de mivel szórakoztatóan hozzák a kötelező minimumot, így nincs gond. fura módon az első ongoing első füzete is ebbe a kötetbe volt csapva, mintegy megelőlegezve, hogy milyen mókák várnak még ránk. ($10.28.)