(2016) (írta: Homonnay Gergely)

 (könyvkritika macskaszemmel)

...épp arra vártam a nappaliban, hogy megérkezzen a kétlábú élettársam, és felszolgálja nekem a szokásos esti nyulas jutalom-falatomat, amikor látom ám, hogy beesik az ajtón, és ahelyett, hogy azonnal kiszolgálná az úrnőjét, rohan a wc-re, hóna alatt egy könyvvel, aminek a borítójáról egy szúrós szemű kolléganő néz le rám (egyébként olyan fura szokás az illemhelyre olvasnivalót vinni, nem? én biztos nem szívesen lapozgatnám az alomtálca felett a ’közép-európa madarai’ című étel-határozót)... meglepő volt látni a kezében egy ilyen művet egyébként, amiben tudomásom szerint nem szerepel sem robot sem szuperhős -aztán hamar megtudtam, hogy egy nőnemű személytől kapta ajándékba, és most azért hurcolja magával a toalettre is, mert azt hiszi, hogy azzal imponálhat neki, ha minél hamarabb kiolvassa... aggasztott ez az egész (azon túl is, hogy mikor kapom már meg a jutalom-falatomat), mert veszélynek tűnt a gondolat, hogy esetleg egy harmadik személlyel is meg kell osztanunk az ágyunkat éjszakánként, ráadásul a könyv által egy másik macska is közel kerülhet a kedvenc szolgám szívéhez. úgyhogy az esti olvasásai során többször is meg kellett mutatnom neki, hogy kivel él együtt, ezért addig túrtam a fejem a kezéhez, míg félre nem rakta azt az átkozott könyvet, hogy egy kicsit megszeretgessen. persze közben én is bele-belepislantottam a macskakaparásba, mert érdekelt, hogy a tanult kolléga mennyire fecsegi ki a társadalmunk titkait -és felháborodottan láttam, hogy ott van minden azokon a lapokon, hogy mit szeretünk (tonhal), hogy mi az életünk célja (alvás és világuralom), hogy mennyire lenézzük az embereket -bár az én ízlésem szerint túlságosan elviccelve tálalja a dolgokat (én egy felső-budai úrnőtől több komolyságot várnék). és szerintem nem előnyös az nekünk, hogy minden kétlábú, aki hűséges szolgaként él velünk egy háztartásban, magára ismerhet az összes leírt szituációban. úgy láttam, hogy az én emberem is épp így tett, ilyenkor mindig mosoly bukkant fel a szája szegletében, mert emlékeket kergetett gondolatban, viszont azt is észrevettem, hogy az összes aktuálpolitikai- és bulvár-kiszólásnál rándul egyet a bal combja (fel is riasztott minden alkalommal a szendergésemből ezzel a piszok), biztos soknak érezte ezeket a kikacsintásokat. és azért az is feltűnő volt, hogy néhány fejezet után mindig vágyakozva tekintgetett a könyvespolca irányába, mert láthatóan hiányoztak már neki a robotok meg a szuperhősök... csók, pupilla. (#01.09.)