(Archie, vol.2 #28-32) (2018, Archie Comics) (írta: Mark Waid, Ian Flynn; rajzolta: Audrey Mok) (eng)

eddig talán nem írtam itt a blossom családi drámáról -leginkább azért, mert hidegen hagyott, hogy ki az ikrek apja... de tényleg kicsit csalódás, ahogy mark waid cheryl-ékkel bánt, nagy svunggal érkeztek anno, azóta meg parkoló-pályán vannak. így azzal sem sikerült felspanolni, hogy kijött a börtönből az arcoskodó apjuk, és nagy balhét rendezett a tavaszi bálon -az már sokkal érdekesebb volt, hogy miként reagálták le az emberek, hogy a börtön-szökevény egy fegyvert lóbál az arcuk előtt. mert lehet hogy folyton megbotlik a saját lábában, de archie-ban egy igazi hős tigris lakik, aki bármi áron megvédi a szeretteit (az viszont kicsit hirtelen jött, hogy a semmiből felbukkant mr.weatherbee is a színpad előtt -mert hol bujkált addig?)... erre a részlegesen működő drámára húzta fel mr.waid a búcsú-kötetét, egyébként nem nyújtott semmi igazán megrázót mondjuk a magánéleti vonalon, archie próbált továbblépni, de valahogy mindig az aktuális randi-partnere lábára lépett, betty és veronica szoros barátnői szövetséget kötöttek, jughead meg csak szokás szerint beleszart az egészbe... pont akartam emlegetni, hogy hiányoltam a sorozatból a josie and the pussycats nevű kult-formációt, de aztán mégiscsak felbukkantak, hogy húzzák a talpalávalót a bálon... (a végére egész jól megszoktam a ’how??’ poént, azaz archie túlpörgetett bénázásait, most már tudok mosolyogni az ilyen paneleken is.) no, vége egy korszaknak, mark waid megmutatta, hogy érdemes rászánni az időt a rivardale-i tinikre, mert szerethetőre formálta a karaktereket, és jó tempóban mesélt a magánéleti csetléseikről/botlásaikról. most jön egy kis szusszanás (egy nyári szünet), várok egy kicsit, hogy az új író, nick spencer elég tartalmat kreáljon, hogy legyen értelme belevágni az ő korszakába is. (×07.25.)

(Archie, vol.2 #23-27) (2017-2018, Archie Comics) (írta: Mark Waid, rajzolta: Audrey Mok) (eng)

az egy dolog, hogy nincs elkenés, végigmegyünk betty-vel a gyógyulás útján, de mark waid nagyon következetesen a környezete reagálását is végig közvetítette. betty egy erős és független nő, nem is igazán törik meg, maga akar minden problémát megoldani, amik felmerülnek a sérülése miatt. pedig minden körülötte lévő ember óvná, amennyire csak lehetséges. van aki túlságosan is, mert az apja kifejezetten seggfej módon viselkedik -legfőképp archie-val... a riverdale-i rómeó is maga alatt van (kicsit komolyra fordítva a kötet hangulatát is -igaz, bármikor életveszélybe lehet keverni a srácot, és az (állítólag) vicces) -és a felkavarodott lelke érzelmileg is másképp reagál, mint az utóbbi időben szokott... valahol várható volt, hogy a mark waid kavar egyet a felálláson, mielőtt felállna az írói székből, de nem érződik erőltetettnek, hogy betty és archie újra közelebb sodródnak egymáshoz. még szerencse, hogy nem az lett a kötet vége, hogy mire arch elhatározná magát, addigra a szöszi már mást választ, mert akkor forgattam volna a szemeim erősen (még akkor is, ha ez a ’más’ miatt úgy érezhettem volna, hogy nekünk geek-eknek is van esélyünk az iskola egyik legszebb lányánál)... (jót tesz a vizualitásnak, hogy végre sikerült találni egy állandó alkotót audrey mok személyében, aki ráadásul konzisztensen teszi bele minden panelbe a tehetségét.) (×07.24.)

(Archie, vol.2 #18-22) (2017, Archie Comics) (írta: Mark Waid, rajzolta: Pete Woods) (eng)

a képregényekben megengedőbb vagyok a spoilerekkel, mint mondjuk a mozgóképes rajongásaim tárgyainál, lehet hogy azért, mert a comicokkal mindig komoly lemaradásban vagyok, így esélytelenül próbálnám kikerülni azt, hogy melyik szuperhős patkol el épp ideiglenesen -de valahogy az egész képregény-kultúra úgy van berendezkedve, hogy nem igazán spoiler-fób, mert rendszeresen a borítóra teszik a füzetben/kötetben lévő nagy fordulatokra tett utalásokat. és engem most valamiért zavart egy kicsit, hogy ki lehetett találni (spoiler! spoiler! spoiler!) a felelőtlen autóversenyzés következményeit. mark waid mentségére legyen mondva, hogy azért megtett mindent, hogy ebből a tipikus amerikai-filmes fordulatból kihozza a maximális feszültséget -mondjuk azzal, hogy direkt mellébeszélt, nem mutatta egyből az ütközés utáni perceket, inkább kör-kapcsolt más szereplőkre, és ugyanezt megtette még egyszer, amikor a kórházban aggódtunk magunkat halálra... azt gyanítottam, hogy nem ölheti meg egyik főbb szereplőt sem, de bátor dolognak érzem, hogy egy komoly sérülést bevállalt szerzőként -úgy érzem, ezek után nőhet fel igazán a sorozat... de most a párkapcsolati alapokat is elég jól piszkáltuk, azon elmélkedhettünk, hogy mennyire kell egyeznie egy párnál a gondolkozás-módnak, az érdeklődési körnek -és ha azt nézzük, hogy némi gomolyfelhős rossz nap után kiderült az ég a veronica/archie kapcsolat fölött, akkor azt mondhatjuk, hogy mark waid szerint túlértékelik ezt a közös nevezős elméletet... (×07.23.)

(Archie, vol.2 #13-17) (2016-2017, Archie Comics) (írta: Mark Waid, rajzolta: Joe Eisma) (eng)

eddig csak egy szőke és egy fekete keringett archie körül, most megérkezett a vörös ciklon is... cheryl leginkább veronica gonosz alteregójának tűnik, aki nem csak elkényeztetett, de rossz ember is. ezért tökéletes ötlet volt egy svájci bentlakásos suliban bemutatni, mert mi átlag-emberek azt gondoljuk, hogy az ilyen elit helyeken csupa ilyen rosszindulatú némber él -és persze azért is jó volt, mert így láthattuk, hogy bár ronnie-nak vannak neveltetési gondjai, sokkal rosszabb is lehetne a helyzet. simán tudunk szurkolni a szép feketének még akkor is, ha az ő módszerei sem mindig tisztességesek a csatamezőn... de nem csak veronica szenvedi meg, hogy elszakították riverdale-től, az otthoniak is megsínylik az új helyzetet. archie apátiája szórakoztató módon van tálalva -rövid időre jughead-é változik... a fura sapkás barát egyébként végre behúzódott a rivalda-fénybe, így végre átérezhettük a beleszarós stílusát: azért ilyen felszínes a srác, mert fél attól, ha mélyebbre menne az érzelmekben, akkor a végén nagy fájdalmak közepette találná magát... úgy tűnik, hogy kvóta van arra, hogy mennyi panelt szánhatunk a csajokra, ugyanis cheryl érkezésével szegény betty eléggé háttérbe szorult ebben a kötetben... (azért van amikor egész modern dolgokhoz is nyúlunk -az értékelős applikáció félrecsúszását bemutató füzet egy blackmirror epizód is lehetett volna. vagy kínai ellen-propaganda...) (×07.11.)

(Archie, vol.2 #7-12) (2016, Atchie Comics) (írta: Mark Waid; rajzolta: Veronica Fish, Ryan Jampole, Thomas Pitilli) (eng)

az alapok már megvannak, mark waid dolga leginkább az, hogy stílusosan üsse le a labdáit, és ő ezt sikerrel meg is teszi. leginkább a gazdag-lány-a-szegényebbek között sztori-szállal foglalkoztunk, de azért ott volt a háttérben végig az archie és betty közötti bonyolult érzelmi viszony is, az, hogy nehéz elszakadni a megszokott érzésektől és a régi bizalomtól... a szülők is kicsit jobban előtérbe kerültek, így jobban lehetett érezni azt, hogy ez az elképzelhetetlen gazdagság hogyan hajlik karikatúrába, de ez talán azért nem baj, mert így van helye leszállni veronica-nak az igencsak magas lóról, fokozatosan lehet majd emberivé tenni -mármint amint mark waid szeretné majd őt visszahozni riverdale-be, mert most csúnyán kiszakította onnan... továbbra is mesterinek érzem, hogy egy szakítási szakasszal kezdtük a sorozatot, mert így az embernek archie-val együtt kétfelé húzhat a szíve... szerencsére nagy bajom nincs azzal, hogy minden a maximumra van tekerve, nem csak a gazdagok egész-falas tévéje meg az inasaik sora túlzás, de archie-nál is ott ez a faktor, ha hülyeséget csinál, akkor úszik az egész iskolai labor, sőt, betty sem csak egy kis-dobot szed elő, ha le akarja vezetni a frusztrációját, hanem egy igazi taiko dobot kezd izomból püfölni... (azért ha belegondolunk, volt komolyság is a kötetben -például egy egzisztencia is tönkrement egy telefonnal felvett videó miatt -hmm, mennyire mai tud lenni egy majd’ nyolcvan éves múltra visszatekintő képregény, mi...?) (×07.10.)

(Archie, vol.2 #1-6) (2015-2016, Archie Comics) (írta: Mark Waid; rajzolta: Fiona Staples, Annie Wu, Veronica Fish) (eng)

hiába ágyazódott be a kultúrába majd’ nyolcvan éve a riverdale-i banda, hozzánk nem igen akart begyűrűzni ez az ismertség -azt hiszem, hogy én például kevin smith-nél hallottam először róluk, amikor a képtelen képregény-ben (lánykori nevén chasing amy) arról vitatkoztak a srácok, hogy archie vajon meleg-e (a fordító is megküzdött a jelenet utalás-cunamijával, mert emlékszem, hogy jughead-et sikerült lütyő-nek magyarítani)... már egy ideje kíváncsi voltam, hogy újoncként mennyire fogna meg ez a régi hagyományokra visszanyúló sorozat, ha a neveken és a középsulis környezeten túl nem ismerek igazán semmit belőle előzetesen. ehhez tökéletes belépő pont volt a 2015-ös nagy megújulás, amikor a kiadónál mark waid-et bízták meg a ráncba-szedéssel, mert a szerző gondosan ügyelt arra, hogy mi freshmen-ek is tökéletesen eligazodjunk a riverdale-i gimiben (és mivel mindenhol csak ódákat látok az interneten a régi olvasóktól is, ezért ki merem jelenteni, hogy úgy újított, hogy közben a régi esszenciát is tökéletesen megtartotta)... jó módszernek bizonyult, hogy archie kibeszél hozzánk olvasókhoz, gondosan bemutat minden karaktert, kis háttér-információkat csepegtet -de nincs nehéz dolgunk, amikor a tablóra felkerülő arcokat kell az eszünkbe vésni, mert jól megfeleltethetőek a középiskolás típus-karaktereknek. ugyanakkor azért bőven van bennük annyi eredetiség is, hogy valódi személyiségekké váljanak. és szerintem tök szórakoztató lett a sok kis apró/cseprő mindennapi zűr és lelki vívódás, ami a lapokra került, semmi nagyszabás, nem szúr mélyre, csupán szórakoztat... oké, ha kicsit megkapargatjuk a mutatós rúzsát, azért ki lehet szedegetni a tanulságokat mondjuk a nagy szakításból, vagy az elkényeztetett fruska családi hátteréből... bár egy kicsit talán túl sokat szenvedtünk a titkos akción, ami megakadályozná archie-t, hogy egy rossz kapcsolatba kezdjen bele, élveztem a viszony-rendszer feltérképezését, jó döntésnek tartom azt az érzelmi pontot, ahol beléptünk a sztoriba (egy hosszú kapcsolat befejezése után vagyunk, a következő hajnalán). amivel nehezebben békülök, az archie túltolt bénázása, mert kicsit karikatúrába viszi el a karaktert... mivel idén nincs saga (szipp), ezért ezzel a pár füzettel kell beérnem fiona staples-ből, ami hatalmas tragédia, mert nagyon szeretem a stílusát, és végtelenül lehangolt vagyok, hogy nem volt ideje legalább az első kötetet végigvinni -főleg mert olyanok vették át tőle a stafétát, akik a stilizáltabb ábrázolás hívei... mostanában valamiért nagyon élem a középiskolás életérzést, és az archie ennek a kikönnyített verziója, és pont ezért tök jól esik. (×07.09.)