(2012) (írta: John Jackson Miller) (magyarul: Szukits, 2015) (5000-2975 BBY)

már amikor kora tizenévesen először kacérkodtam a gondolattal, hogy egyszer majd egy könyvborítón látom viszont a nevemet, már akkor is egy olyan novellás-kötetben gondolkoztam elsősorban, ahol a külön is megálló történetek a viszony-rendszernek és az utaláshálónak köszönhetően egy egységnek érződnek -john jackson miller is valami hasonlóra törekedett itt, csak nagyobb távban gondolkozott, mintegy kétezer éves távlatban... elsőre furcsának hangzott ez a többszöri időugrás, de olvasás közben nem volt zavaró, hogy időről-időre lecserélődött a színen lévők névsora, mert egybetartotta az ívet az egyetlen (bolygónyi) helyszín és a sith-ek sosem változó természete. és sosem felejtettük el a kezdeteket, az első hősökből legendák majd mítoszok lettek az évezredek folyamán, és a sötét árnyékuk rávetült az összes utódjukra... a gyakori fókusz-váltás azért sem volt zavaró, mert az egy időszakon belül játszódó történeteknél is sokszor váltottunk nézőpontot, ami a feszültség növekedését is eredményezte, mert az olvasó gyorsabban akart előre-haladni, hogy megtudja, hogy miként fog az aktuális sztori bekapcsolódni a nagy egészbe. és jól is épített john jackson miller erre a feszültségre, sokszor csettintettem elégedetten a fordulatain. a hangulat-festéshez is kiváló érzéke van, hatásos volt már a nyitó zuhanás ábrázolása is, és plasztikusan volt bemutatva minden helyszín... úgy érzem, hogy bántóan keveset tudok a sith-ekről, és igaz, hogy most is csak a felszín alatt találhattam sok igazságot róluk (mivel az itteniek csak egy leszakadt frakció, ugye), de azért a ’sith-életérzés’ sütött a lapokról, az egójukból fakadó árulások és kicsinyes hatalmi harcaik át-és-átszövik az évezredeket, akár önmagukat is felemésztve önzőségükben... a nagy elszigeteltség miatt a külvilág csak kicsit törte át a történetek burkát, azt nem tudta megállni jjm, hogy saját magára legalább ne reflektáljon az adott korban (így jól jött a párhuzamos olvasás a knight of the old republic-kal), a többi kacsintás inkább csak name-dropping-nak tűnt (hallomásból tudom, hogy más regényekhez is kapcsolódik ez a kilenc sztori, de nem hiányzott olvasás közben ezek ismerete)... szívesen olvastam ezt a kötetet, hangulatos volt ez az utazás a galaxis egy ismeretlen területére, üdítő volt átélni a kétkedést, amiért szimpatizálhattam egy kicsit a sötét oldallal... (olyan szépen körbeértünk a különböző kultúrák ütköztetésével a kötet végére, ezért bizonytalan vagyok abban, hogy az utólag hozzáragasztott képregény-folytatást el akarom-e olvasni...) (×04.22.)

(Knights of the Old Republic #47-50) (2009-2010, Dark Horse Comics) (írta: John Jackson Miller, rajzolta: Brian Ching) (eng) (3963 BBY)

oké, tudtam, hogy ez az utolsó kötet a sorozatból, de nem gondoltam, hogy john jackson miller ennyire össze akarja húzni a korábban történteket egy igazi fináléba... mert másról sem szólt ez a kötet, minthogy felfedésre kerültek a múlt titkai (akár olyan eddig el nem mesélt mellék-szálak is, mint hogy gryph-ék miként menekültek meg a lebombázott bolygóról és lettek a köztársaság hősei), valamint egy nagy csavarral azt is elérte, hogy sok mindent átértékeljünk a korábbi füzetekből. és közben mindenki benézett, aki fontos volt korábban, még egy elcsent sith ereklyének is lett szerepe a végjátékban, és összekötöttük az összes félbehagyott szálat jarael életével kapcsolatban is... a rég látott demagol-ra vetült a legérdekesebben a fókusz itt a fináléban, ahogy megértettük a korábbi motivációit a jedik boncolására, ahogy jelentőssé vált a szerepe a végjátékban... kifejezetten élveztem ezt a masnit, amit a szerző kötött ide a végére, ahogy egy mozgalmas finálé után nyugodtan utunkra engedett minket olvasókat is (bár azért kicsit ráncoltam a homlokom, hogy középtájon narrációval tette nehézzé a kötetet -azt értem, hogy sok infót kellett átadni, hogy mindenki megértse az összefüggéseket, de lehetett volna ezt elegánsabban, képregényesebben is megoldani talán)... (zayne carrick-re még egy kaland vár, egy képregény-minisorozat, azonban engem most nagyon elbizonytalanítottak a netes kritikák, mert a legtöbben azt mondják, hogy az a sztori fényévekre van attól a színvonaltól, amit ebben a fő szériában megszokhattunk, így nyugodtan ki is hagyható az olvasási listából -úgyhogy ne lepődjetek meg, ha a délutáni szunyókálásom után tényleg úgy ébredek, hogy inkább továbblépek a régi köztársaságba tett utazásomban, minthogy arra pazaroljak másfél-két órát, amit nagy valószínűséggel nem fogok élvezni...) (ismeritek a bechdel-tesztet? az a lényege, hogy egy adott műnél azt vizsgálja, hogy van-e két női szereplő benne, azok beszélnek-e egymással, és a párbeszédben esik-e szó a férfiakon kívül másról is. azért villant most ez be, mert jarael és chantique verbális összefeszülésénél csak és kizárólag egy férfiról, zayne-ről tudtak beszélni...) (×04.19.)

(Knights of the Old Republic #42-46) (2009, Dark Horse Comics) (írta: John Jackson Miller; rajzolta: Ron Chan, Bong Dazo, Brian Ching) (3963 BBY)

gamer-szűzként hajlamos vagyok elfelejteni, hogy itt bizony komoly összefésülések is előfordulhatnak az azonos című játékokkal -bár nem igazán zavar, hogy ezekből az utalásokból én csak töredékeket értek meg, elég nekem egy kis name-dropping (revan, malak), hogy elegánsak továbblépjek... mellékesen foglalkoztunk most is csak a háborúval, annyit érzékelünk, hogy a jedik is már jobban beleálltak a harcokba, mint eddig, és bizony mind a két fél azt érzi, hogy van miért revansot vennie... a kötet középpontjában azonban nem a jedik vagy a mandik álltak, hanem jarael, és az ő sötét múltja, ahol komolyabban lehet pedzegetni a galaxisban megtűrt rabszolgaság kérdését, valamint némi értelmetlen erőszakot is (amit, mondjuk azt rejtélyesen, hogy elfogadható módon sikerült a sith-ekhez kötni)... a sztoriban eddig felbukkant összes férfi karakter vonzódik a fehér hajú lányhoz, és így teszünk mi olvasók is, azonban az író gonosz módon most el akart kicsit idegeníteni tőle, ahogy árnyékot próbált vetni rá egy régi ismerőse által (akit nem mellesleg szintén vonzó nőként ábrázoltak a rajzolók -lehet hogy azt gondolták, hogy jobban fogunk neki hinni, ha elfelhősödött szemmel nézünk rá?)... (×04.18.)

(Knights of the Old Republic #36-41) (2008-2009, Dark Horse Comics) (írta: John Jackson Miller; rajzolta: Bong Dazo, Dean Zachary, Brian Ching) (3963 BBY)

megkaptuk a nagy finálét, kérdés volt, hogy innen a galaxis mely szegletébe megyünk tovább -de úgy tűnik, hogy egy kicsit megtorpantunk, illetve csak betoppanunk pár közepesen izgalmasan rizikós helyre, hogy aztán tovább is álljunk... mondjuk azt, hogy ez egy átmeneti kötet volt, ahol bedugtuk a lábujjunkat az alvilági svindlik közé, rávilágítottunk néhány furcsaságra az univerzumban (volt itt bolygó-kereskedelmi tőzsde, meg holo-hálózaton közvetített életveszélyes sport-esemény (a pankráció és a forma1 szerelem-gyereke), amit persze kétes alakok irányítanak a háttérből)... john jackson miller sem veti meg a fénykard-párbajokat, ezért hozott nekünk egy bizarr róka-pofa sith-et, akivel össze lehet csapni pár panel erejéig... a vele eladott középső füzet rajz-technikailag is elütött az alvilággal kacérkodó többi számtól (sötétebb és szálkásabb vonásokkal volt kihúzva), a többi füzetnél viszont túlzsúfoltságot éreztem a panelekben, ami néha már a követhetőség rovására is ment... szerencsére úgy tűnik, hogy a sorozat egyik legérdekesebb szálával fordulunk rá a végjátékra -jöhet végre a csodaszép útitárs(nő) rejtélyének a felgöngyölítése, remélhetőleg ez majd segít hátrahagyni az itteni középszerűséget... (×04.17.)

(Knights of the Old Republic #29-35) (2008, Dark Horse Comics) (írta: John Jackson Miller; rajzolta: Bong Dazo, Alan Robinson, Brian Ching) (3963 BBY)

john jackson miller jól érezte, hogy le kell zárnia a története első szakaszát, felrúgni a statusquo-t -és mesterien építette fel a kötetben azt, ahogy a jedik szövetsége elbukik, és zayne végre tisztázhatja a nevét és továbbléphet... és nem csak azért volt hatásos ez a finálé, mert a hőseink életéért aggódhattunk, hanem a jedi-lét egyik legdrámaibb pillanatát is átélhettük -amikor valaki elbukik, és átsodródik a sötét oldalra... kaptunk egy hosszabb flashback-et a negatív karakter útjához, egy működő motivációt, nagy adag féltékenységgel megtöltve a keserű poharat, hogy miként is választhatja valaki a sith-ek elkárhozott útját... bár a kezdetektől megjósolták nekünk ezt a bukás-történetet, a jövő változott annyit, hogy ne lehessen kiszámítani a végjátékot... annyira hatásos volt az írás ebben a magával ragadó nagy összecsapásban, hogy az sem zavart, hogy a rajzstílus kicsit megint az elnagyolt irányba sodródott el... (látva a sok sith csecsebecsét, még inkább meg akarom ismerni ezt az elátkozott népet.) (×04.14.)

(Knights of the Old Republic #25-28) (2008, Dark Horse Comics) (írta: John Jackson Miller, rajzolta: Scott Hepburn) (3963 BBY)

emlékszem annak idején menőnek találtam, amikor hallottam erről a crossover-ről, hogy a kiadónál futó összes akkori starwars terméken végigfuttatták ezt a sztorit -most viszont aggódva tekintettem rá, mert nem tudtam, hogy mennyire lesz érthető, ha csak az első egy-negyedét olvasom el most. de szerencsére john jackson miller elvégezte a maga dolgát, és egy kiskaput hagyott hátra az utódainak, így nincs hiányérzetem... maga a sztori azért ismert panelekből építkezik a zombi-vírussal, viszont érezhető a tétje is, mert az egész galaxist veszélyezteti a szörnnyé változtató kór, átnyúlik a frontvonalakon is, plusz azért lesz egy egészséges starwars-os színezete azzal, hogy egy sith csecsebecse indítja el az egészet (és logika is van abban, hogy az uralomra vágyó sith-ek létrehoznak egy eszközt, amivel (majdnem) mindenkit engedelmességre tudnak bírni)... érdekesnek tűnik az az ötlet, hogy a mandalore-iak nem egységes népcsoport, hanem toboroznak is mindenféle fajokból, csak ezek az alsóbbrendű harcosok más (kék) színű páncélt kapnak... zayne megint mindent kockára tett másokért, a jó szíve fogja az egyszer a sírba vinni... ha nem lenne ilyen élvezetes a sztori, lehet hogy most üvöltve dobtam volna félre ezt a kötetet, annyira rusnya volt a rajzolása -ilyen kóklereknek miért kell kiadni bérmunkában az ilyen minőséginek számító képregényeket...? (×04.12.)

(Knights of the Old Republic #19-24) (2007, Dark Horse Comics) (írta: John Jackson Miller; rajzolta: Bong Dazo, Dustin Weaver) (3963 BBY)

hamar jött a reunion az előző szétszakadás óta, egy füzet, és máris minden ismerősünk ugyanazon a hajón (vagy annak közvetlen közelében) találta magát... a nagy licitálós gyűlésről olvasva bizonyosodtam meg arról igazán, hogy john jackson miller nem akarja, hogy oldalt válasszunk, ugyanis egyik felet sem ábrázolja színpatikusnak, mindent beborít az ego, a kivagyiság, a hatalom iránti vágy... úgyhogy tényleg csak a hőseink a lámpások ebben a morális szürke-zónában, ahol zayne megint számtalanszor bizonyíthatta az önzetlenségét... talán a mandalórokat még egy fokkal sötétebbre festi a szerző, mint a köztársaságiakat, főleg amikor azt látjuk, hogy milyen elnyomást alkalmaznak azon a bolygón, ahonnan anno elindultunk... itt kaptunk egy kis politikai kommentárt is egy korrupt szenátorral és egy iparmágnással, aki könnyedén eldobja a korábbi szövetségeseit is, ha az érdeke úgy kívánja... érdekes felvetések vannak a jedikkel kapcsolatban is, ugyanis a látomások fanatikus követése furcsa útra tereli őket, és nem értem, hogy miért nem mondjuk ki nyíltan, hogy letértek a fény ösvényéről azok, akik ártatlanokat gyilkolnak (és vádolnak) -csak mert egy szerintük egy nagyobb-jó érdekében teszik ezt...? a kötet első felében elnagyoltnak éreztem a rajzokat, sokszor csak sziluettekként jelentek meg a háttérben lévő karakterek, a második sztorinál meg a szög-kiválasztások okoztak bennem némi zavart, nem volt minden tökéletesen követhető a panelekben... (×04.11.)

(Knights of the Old Republic #13-18) (2007, Dark Horse Comics) (írta: John Jackson Miller; rajzolta: Dustin Weaver, Brian Ching, Harvey Tolibao) (3963 BBY)

először nem értettem, hogy miért kell szétszedni az összeszokóban lévő csapatot, de aztán beláttam, hogy működik külön is a sztorijuk, ami majd csak összeér újra egy idő után... de sok mindent át kellett értékelnem félúton ebben a kötetben -ami elsőre azzal a könnyedséggel indult, ahol az elődje lerakta a fonalat, az ifjú jedi és rágcsáló-szerű társa új bizniszbe kezdtek a háború árnyékában, és szórakoztató volt látni őket az éttermi forgatagban, ám az erő más irányt jelölt ki nekik, és egy látomás mindent megváltoztatott... érdekes, hogy milyen nehéz eldönteni, hogy kinek is kéne szurkolni ebben az összefeszülésben, mert a madaloriaknak láthatóan nem okoz gondot a népirtás, ugyanakkor a köztársaságiak sem szimpatikusabbak náluk az arrogáns hozzáállásukkal... zayne viszont pozitívabb hős lett, mint eddig, félre tudta rakni a saját problémáit, hogy önzetlen módon ártatlan lényeket mentsen meg... a csodaszép jarael is a saját szabadságát kockáztatja azért a honfitársáért, aki egyszer megmentette az ő életét is -és kifejezetten élvezettel olvastam az arkadiai nép hátteréről. és hát ők sem lettek szimpatikusabb népek -vajon voltak egyáltalán ilyenek ebben a régi világban...? (ez is egy igazán szórakoztató hullámvasút volt, néhány gyomrossal pöttyözve a játékosságát...) (×04.09.)

(Knights of the Old Republic #7-12) (2006-2007, Dark Horse Comics) (írta: John Jackson Miller; rajzolta: Dustin Weaver, Michael Heisler) (3964-3963 BBY)

john jackson miller még három füzeten át hajszolt minket előre abban a tempóban, mint amivel a nyitányban bekezdett, csak azután hagyott nekünk időt szusszanni egyet... érdekes lesz, ha hősünknek a mandalore-i háborút is a nyakába kell vennie, mert úgy tűnik, hogy a komolyabb támadási hullám is közvetlen folyománya a hozzá kapcsolható eseményeknek... már most elkezdte a szerző differenciálni a sisakos tömegeket, van köztük olyan, aki nem elégszik meg a parancsra végrehajtott öldökléssel, akit veteránként már sokkal jobban érdekelnek az okok is; és van köztük egy mengele típusú őrült doktor is, aki szét akarja szedni a jediket, hogy megértse a csodás működésük mibenlétét... ha az alapoknál járunk, akkor nem árt tényleg alapozni is, úgyhogy egy füzetet rászántunk a jedikre is, hogy jobban megértsük a motivációikat, vagy azt, hogy miként került össze ennyi jövő-látó egy csapatba... hősünk múltjáról sem tudunk még sokat, úgyhogy nem ártott onnan sem előhozni a fényre egy karaktert -persze egy újabb küldetéssel álcázva a karakter-építést... az utolsó két füzetbe már egy jó adag goofy-ság is került (a két buta ithori segítségével), kíváncsi leszek, hogy marad-e ez a könnyedebb irány, vagy visszatérünk a kissé komorabb, de fék nélküli tempóhoz inkább... (×04.04.)

(Knights of the Old Republic #0-6) (2006, Dark Horse Comics) (írta: John Jackson Miller; rajzolta: Brian Ching, Travel Foreman) (3964 BBY)

elsőre furcsa ötletnek tűnik több-ezer évet ugrani az ismert környezetből, ugyanakkor nagyon is üdítő új szereplőkről olvasni, megnézni a galaxist egy másik szögből... na nem mintha john jackson miller hagyna nekünk időt arra, hogy körülnézzünk ezen az egyszerre ismerős mégis ismeretlen tájon, mert végtelenül gyors tempóban dobál minket végig a nyitányon (nekem elég volt egy ebéd és egy vacsora, hogy végigrágjam magam a köteten)... kicsit mindig aggódva kezdek bele még a starwars esetében is az új dolgokba, mert nem nehezen viselem azt, ha az írók a szokatlan ötleteikkel elidegenítenek az imádatom tárgyától, de miller-nek elég volt néhány oldal, hogy bizalmasává avasson, az első füzet végére meg már jóbarátomként akartam vele kezet rázni (itt van ugye az a nagy sokk, ami után nem csak a történet irányát értékeled át, de azt is, amit a régi idők jedijeiről eddig gondoltál) (persze most mondhatjátok, hogy hé, már olvastál a szerzőtől starwars könyvet -ez igaz is, de képregény-íróként még nem bizonyított számomra)... és bizony úgy tűnik, hogy ebben a korban nem lesz minden annyira fekete/fehér, mint ahogy az sokszor megesett már ebben a saga-ban, a jedi-rend összetettebb érzelmeket válthat majd ki belőlünk, ahogy a kezdetben csetlő/botló főhősnél is rengeteg tér van, hogy új irányokba induljon el... mivel régóta szemezek már a régi köztársaságban játszódó történetekkel a polcomon, ezért elég nagy nyomás volt ezen a köteten, ugyanis ennek élvezeti értékétől tettem függővé, hogy maradok-e hosszabb távon a korszakkal, és hatalmas szerencsémre egy jedi kecsességével ugrotta át a magasra állított lécet. az erő legyen sokáig john jackson miller-rel! (×04.03.)