(2017) (írta: Chuck Wendig) (magyarul: Szukits, 2017) (5ABY)

emlékszem mekkorát hőköltem hátra, amikor a force awakens trailer-ének nyitóképében megláttam a homokbuckák között nyugvó csillagromboló roncsot -és bár tudom, hogy az ’elveszett csillagok’-ban már kaptunk egy kis ízelítőt a jakku felett zajlott csatából, azért nagyon vártam, hogy ebben a könyvben részletesen is olvashassak a drámai eseményekről... éééés kicsit bánom, hogy mozgóképen nem láthattam ezt, bár a fantáziám erősen dolgozott, miközben faltam a csata-leírás oldalait, hatásosra sikerült -főként a nagy zuhanás leírásába tudtam magam beleélni, ahol az önfeláldozás és a taktikai érzék keveredett a felszínen harcolók élményeivel, akik teljes súlyukkal kapták a nyakukba az áldást... de persze ez csak a könyv utolsó harmada volt, el kellett jutni odáig, hogy a gondosan felállított sakktábla figuráit alaposan lesöpörjük a játéktérről... a három kötet közül most volt a leghangsúlyosabb a politika, erősen jelen volt a demokrácia hátulütője, a hataloméhes, megalkuvó és megvesztegethető politikus néhány díszpéldánya... mon mothma személyisége is színesedhetett a küzdelmeivel és leleményességével... a jakku is többé vált, mint egy nem túl eredeti tatooine-klón, ezt azzal érte el a szerző, hogy palpatine tervében fontos szerepet adott a bolygónak, plusz az ott töltött időben a helyiekkel is foglalkoztunk, mondjuk a kétes tevékenységeket folytató niima-val (btw, a nyálkás csigára emlékeztető huttok miért mindig sivatagos bolygókon laknak?)... de egyébként is jól érzékelhető volt, hogy a zavaros idők előhozták a zavarosban halászókat, ott ólálkodtak a szindikátusok és bűnkartellek a lapok szélein... bár jó volt kicsit a jakku-val ismerkedni, azért a sztori a könyv közepén kicsit beleragadt a homokba, és csak a fináléra másztunk ki belőle igazán... a főbb karakterekről már nem igen tudtunk meg többet, a karakter-jegyeikben történtek inkább kisebb változások (norra a makacs bosszúja közben elég idegesítő volt, sloane viszont végképp belépett a szimpatikusabb birodalmiak szűk elit körébe)... mivel a közjátékokban voltak korábbról visszatérők, ezért azt gondolom, hogy lehetett valami mester-terv ezekkel a közbeszúrt részekkel, de ha volt is ilyen, akkor inkább kevesebb, mint több sikert értek el (viszont úgy tűnik, hogy chuck wendig rehabilitálni akarta az univerzum összes ciki karakterét, legalábbis jar jar kapott egy megrendítő pár oldalt és a hírhedt holiday special-ből is át lett emelve csubi kisfia)... a birodalom elbukott, de persze a nagy történet nem zárult le, és így a jövő nagy ellenségét ügyesen ráalapoztuk palpatine császárra -mert a fénnyel szemben mindig ott kell lennie a sötétségnek is... (ez a trilógia valószínűleg sosem lesz a kedvenc starwars könyveim között, de mivel a második és harmadik kötet könnyen olvastatták magukat, így nem is fogok rossz emlékkel visszagondolni a sztori egészére.) (##06.30.)

(2016) (írta: Chuck Wendig) (magyarul: Szukits, 2016) (5ABY)

tudom, hogy sokan nem szerették a trilógia nyitányát (én sem), és úgy tűnik, hogy chuck wendig azt a következtetést vonta le az elégedetlenkedő hangokból, hogy túlságosan az új karakterekre fókuszált -vagy a magasabb szinten lévő döntéshozóknál fogyott el a bizalom, és ezért kellett már ebben a kötetben szerepelnie a solo-házaspárnak is... szerencsére azért sikerült megtalálni az arányokat, mert nem csak említés szintjén vannak jelen a szent trilógia szereplői, viszont nem is nyomják el az utóhatás-ban megismert csapatot... az akivá-n egykor összekovácsolódott társaság jól összeérett a két könyv között, egészséges karakter-dinamika alakult ki köztük (jas és sinjir már könnyen az ember szívéhez tudnak nőni), igaz, a kezdő, bond-filmeket idéző akció után különböző felállásokban röpülnek szét a galaxis különböző pontjaira, hogy aztán a dramaturgia időnként újra összekapcsolja őket... a birodalmi oldal is kellően alaposan képviseli magát továbbra is (szeretem, amikor mindkét pólusra odafigyel egy író), és náluk továbbra is hatalmi harc a legérdekesebb -valamint ez elv-béli különbségek, amik mentén tovább szakadhat a foszladozó erejük. mert sloane admirális a katonás rend híve, akinek meggyőződése, hogy a birodalom a keménykezű tekintély-elvűségével csak jót adott a galaxis lakóinak, és továbbra is csak tisztességes harccal küzdene az új-köztársasági erőkkel, addig a most feltűnt rejtélyes rax bármilyen alattomos módszert megengedhetőnek tart, hogy a fejére rakhassa a császári koronát... elég kíméletlen a könyv, arat a halál, komoly sérülésekből lábadozhatnak sokan az utolsó fejezetekre, és bele-belekap a rabszolgaság kérdésébe, a poszttraumás stressz drámájába, és (a továbbra is kissé kilógó) kitekintéseknek köszönhetően átérezhetjük, hogy a háború szabdalta galaxis milyen veszélyes hely a civileknek is... de nem csak erőszakkal van tele a könyv, a romantikát sem spórolja el, én még ennyi csók-jelenetet egyetlen starwars-könyvben sem olvastam (és szerencsére természetesen kezeli a homoszexualitás témáját is)... féltem kicsit ettől a kötettől az előzmény keserű szájíze miatt, de komoly előrelépést éreztem végül, felpörgött a tempó és a karakterek is érdekesebbek lettek -azt viszont nem tudtam eldönteni, hogy a magyar fordítás miatt olyan bénácskák időnként a párbeszédek vagy csak az eredeti hibáit örökölte a mi helyi változatunk... (##06.25.)

(2015) (írta: Chuck Wendig) (magyarul: Szukits, 2015) (4ABY)

a második halálcsillag felrobbant, az ewokok partiznak, hurrá-optimizmus a levegőben -de hogyan tovább...? a starwars-saga egyik legizgalmasabb időszaka ez, ahol rengeteg érdekes témát lehet találni, és chuck wendig meg is talál ezek közül többet is -hogy aztán ne nagyon foglalkozzon velük... mert a nagyon furán veszik ki magát, hogy a kis színesként bedobált kitekintők a galaxis lelkiállapotára sokkal érdekesebbek, mint a borzasztóan csikorogva összeálló főszál. én sokkal szívesebben olvastam volna még többet arról, hogy mi zajlik le az emberekben most, hogy a szemük láttára formálódik át a világuk, hogy milyen sérüléseket okozott bennük a birodalom elnyomása, a megélt háború borzalmai. és ezeknek a csírái ott vannak, és az ember könyörögne, hogy kapjon még többet belőlük, de mindhiába, mert folyton vissza kell térni egy jelentéktelen bolygó kis-szabású eseményeihez (a legjobban talán a világnézeti különbségekbe beleroppanó család tetszett, de például a coruscant-i gyerek-katonákról is többet akarnék tudni). de lehet, hogy nem panaszkodnék emiatt, ha a könyv hősei érdekesek lennének, de sajnos bántóan egydimenziósak, és eltelik a regény fele mire egyáltalán találkoznak (jól mutatja a bevonzódási szintemet, hogy mindig bajban voltam a nevekkel, ha kimaradt pár nap két fejezet között). talán még a birodalmi oldal járt jobban, itt azért érződik némi ’most-hogyan-tovább’ érzet, aminek az egész kötetet át kéne járnia. azt viszont elismerem, hogy amikor végre nagy nehezen összeáll a csapat, ott van pár pofás akció-jelenet -azért viszont mérges voltam, hogy a belengetett halált gyáva módon lett visszacsinálta, elvéve azt a kis működő drámai élt is, kétszer is... a legjobban talán egy novellás-kötetben működne ennek a korszaknak a bemutatása, ahol minden aspektust körbe lehetne járni. hé! nem állunk össze fan-fiction-ként megírni...? (nem nagyon értem, hogy mind a régi, mind mostani új kiterjesztett univerzum írói miért vonzódnak ennyire wedge-hez, mert nekem csak egy nevesített pilóta, semmi több...) ($$05.31.)