(Wonder Woman vol.5 #13,15-25) (2017) (írta: Greg Rucka; rajzolta: Renato Guedes, Liam Sharp, Bilquis Everly, Mirka Andolfo) (eng)

bár az előző két kötetet szétbontottam, és úgy írtam róluk, most azt éreztem, hogy annyira összefügg a két szál, hogy muszáj lesz a mondandómat is egyben tartani -arról már nem is beszélve, hogy a végére összeért a két idősík, így a páratlan számokban futó sztori következménye a páros számok fináléjába csúcsosodott ki, úgyhogy külön megvásárolva a két könyvet elég furcsa lehet ez az ugrás... azért is jó ez az összevonás, mert így jobban el tudom palástolni, hogy az olvasás elején a csalódottság lett úrrá rajtam, és nem csak azért, mert a jelen-szál meglehetősen nehezen akart beindulni, hanem mert semmi csodás nem volt a csodanőben amnéziásan és zavarodottan. mert az ember agya nehezen akarja befogadni, ha az erős nők példaképe összetörik és segítségre szorul... de amíg diana a kórházban lábadozott, addig egyébként is alig szerepelt a róla elnevezett füzetekben, sokkal inkább azzal foglalkoztunk, hogy felépítsük a másik oldalt -mert gonosznak nem mondanám veronica cale-t, csak egy anyjának, aki hajlandó átlépni minden határt a gyermekéért (elég hatásosan volt ábrázolva a lélek-lopás, és greg rucka még azt is ügyesen kikerülte, hogy bele tudjak kötni abba, hogy egy száj és orr nélkül létező entitás hogyan marad életben éveken át)... persze voltak igazi gonoszok is a történetben, a görög mitológiai weasly-ikrei, akikről azért kiderült, hogy nem csak csínytevésből cselekszenek, hanem komoly szándékaik is vannak. mert elsőre úgy tűnik, hogy mindenkinek themyscira-ra fáj a foga, de aztán kiderül, hogy nem a rejtett sziget a fontos, hanem ami hozzá kötődik: az igazi gonosz. elég csúnyán retcon-szagú volt, hogy ráfogták ares minden legutóbb elkövetett cselekedetét a gyermekeire, de mivel én nem ástam magam eddig mélyebbre a mitológiában, így el tudok fogadni egy ilyen írói húzást... valahol azt is megértem, hogy greg rucka visszacsinált minden változást, amit ebben a huszonöt füzetes run-jában elkövetett, azaz barbara ann-nek újra vérszomjassá kellett válnia és diana sem maradt a lasszója nélkül, pedig érdekelt volna, hogy mit kezd az írói utód egy ilyen helyzettel... bár a kezdetet döcögősnek éreztem, de miután diana kijutott a tudatának labirintusából (egy minotaurusz segítségével, hogy máshogy), már elkezdtek helyükre kattanni a dolgok, és sokkal élvezetesebb lett az olvasás. jöttek a filmszerű nagyívűségek, a megalapozott drámák mélyebbre süllyedtek, és aztán nagyon szépen hagytuk lecsillapodni a hullámokat, hogy elégedetten léphessünk tovább az új korszakba... (úgy tűnik, hogy a vizualitásban vesszőparipám lesz az arc-ábrázolás, mert itt is csak néhány félrement vagy hanyagul rajzolt arcnál szisszentem fel -és olyat nem engedhet meg magának egy rajzoló, hogy egy totál képnél nem rajzol arcot, miközben a sztoriban van egy arc-nélküli karakter is...) (érdekes volt látni, miként ütközik össze a füzetekben a mitológiai háttér és a modern technika, hogy a görög istenek mellett egy mesterséges intelligenciával is fel kell vennie a harcot diana-nak.) (#09.23.)