(Uncanny X-Men vol.1 #500-503, X-Men Legacy #215-216) (2008, Marvel Comics) (írta: Ed Brubaker, Matt Fraction, Mike Carey; rajzolta: Greg Land, Terry Dodson, Scot Eaton, Marco Checchetto, Phil Briones)

oké, san francisco híres arról, hogy a lakói toleránsabbak egy átlag amerikai város szintjénél, de ezt leszámítva nem érzem indokoltnak, hogy az x-ek épp’ oda költözzenek. fáztak már new york-ban, kellett egy kis meleg kaliforniai napfény, mi...? lehet hogy nem jókor kapott el ez a (másfél) kötet, de nem igazán tudott hatni rám, erőltetettnek érezem magneto felbukkanását is, valami olyannak, amit el kellett sütni a jubileumi 500. füzetben, különben jött volna a népharag... plusz volt még valami, ami erősen kizökkentett: hallottam már épp’ elég rémtörténetet greg land rajzolóról, akinek az a mániája, hogy pornószínésznők arcáról vesz mintát a szuperhősnőihez -és valószínűleg ebből ered az én bajom is, mert baromira ki tudtak zökkenteni a mondandóhoz nem passzoló arcvonások, a túl gyakran mosolyra húzódó szájak (és bár az az íróktól is ered, hogy túlzásnak éreztem a szexualitást is a kötetben, greg land azért rátett a szexiskedésre egy lapáttal, főleg emma kapcsán)... ide csaptam a legacy két azon füzetét is, amire oda pecsételték a marketing osztályon a ’manifest destiny’ logót, pedig szinte semmi köze nem volt a költözéses főszálhoz, inkább mike carey ment még egy kört a professzor agyában, és egy kicsit vadóccal is a múltban merengett -végülis ilyenekkel is végig lehet alibizni egy sorozatot... (huh, túl epés lettem, asszem félre kell raknom a mutánsokat egy picit...) (×11.17.)

(Amazing Spider-Man vol.1 #595-599) (2009, Marvel Comics) (írta: Joe Kelly, rajzolta: Phil Jimenez, Paulo Siqueira, Marco Checchetto, Stephen Segovia) (magyarul: Kingpin)

a pókember-mitológia elképzelhetetlen az osborn-ok nélkül, még ha időnként háttérbe is vonulnak (vagy meghalnak egy kicsit), peter parker életének meghatározó formálói henry, az örök ’frenemy’, és norman, a legnagyobb nemezis. ez a kötet abban a korban játszódik, amikor az idősebb osborn a hatalma csúcsára tudott kapaszkodni, így nem véletlen, hogy joe kelly a családjukra szeretett volna koncentrálni, amikor megörökölte erre a rövid időre az írói státuszt. csakhogy örökölt egy méretes probléma-gócot is, amit nem tudott elegánsan kibogozni... norman ezúttal egy eszement papírmasé figura, aki röhögve konfrontálódik a saját fiával, felemelni akarja vagy elbuktatni, neki mindegy, csak ne ilyen legyen henry, mint most, és ehhez a maga manós buldózer-módszereit veti be -meg a legrosszabb szappanoperás hagyományokat, és nagyon remélem, hogy a pók-sztorikért ekkoriban felelős írói agytröszt-csapat röhögve dobta csak be a közösbe a titkos apaság kérdését, mert egy ilyen elhibázott fordulatot nem lehet komolyan felhasználni... peter szerencsétlenségére az össztűz közepébe került, állnia is kellett a kemény ütéseket, igaz, részben magának köszönheti a bajt, mert úgy gondolta, hogy (némi technikai trükközéssel) egymaga meg tudja oldani a világ norman-problémáját... nem tudom, hogy én olvastam-e túl felszínesen, de az biztos, hogy nem sokat mozgatott meg bennem ez a kötet, még akkor sem, ha voltak erényei (may néni és az öreg jjj kifejezetten szerethető páros)... (a változatos rajzoló-csapat legnagyobb erényének azt éreztem, hogy kifejezetten tetszetősre rajzolták a női karaktereket, és tudom, hogy ez szexista meg minden, de ennyi sovinizmust meg szoktam engedni magamnak, hogy legeltetem kicsit a szemem a rajzolt idomokon, a rövid short-okon, a feszülős felsőkön...) (×10.20.)

(Obi-Wan & Anakin #1-5) (2016) (írta: Charles Soule, rajzolta: Marco Checchetto)

benned is, bennem is, minden rajongóban ambivalens érzéseket keltenek a prequel-trilógia filmjei (főleg ha ugyanúgy középsikolásként/kezdő főiskolásként láttad őket, mint én, mert akkor még egy adag nosztalgia-réteget is le kell hámoznod róluk)... mert akkoriban az ember nehezen ismerte be, hogy ezek a filmek nem jók, manapság viszont azt nem könnyű belátni, hogy lucas bácsi sok rossz döntése (és pocsék rendezése) mellett igenis voltak jó és működő elemek is. vagy olyanok, amik sokkal jobbak is lehettek volna, ha olyan nyúl hozzá a szövegkönyvhöz, aki tényleg a karakterek mélyére akar leásni. mert igenis lehet jót kihozni ebből a kicsit lenézett korszakból is, kitűnő példának itt van ez a mini-sorozat, ami nem csak egy pofás akció-kaland anakin-nal és obi-wan-nal, de a sok robbanás és futkosás alatt ott dobog az érző szíve is. mert hiába obi-wan a galaxis egyik legjobb jedi-je, mégis tele van kételyekkel, főleg anakin tanításával kapcsolatban, és a padawan-jában is épp ennyi bizonytalanság van. és ezeket nagyon jól közvetíti a képregény, mint ahogy a mester/tanítvány viszony is átérezhető. és akkor ott van még a csúcspont is, amikor egy flashback-ben láthatjuk, hogy miként is kezdte meg palpatine a könnyen befolyásolható anakin befolyásolását... de érdemes a fő küldetés mögé is nézni, ahol is a háború értelmetlenségéről elmélkedhetünk egy sort... a kalandot és a mélyebb mondanivalót szemet gyönyörködtető képekbe csomagolták, csak hogy komplett legyen a csomag. ($$11.28.)

(2015) (írta: Greg Rucka, rajzolta: Marco Checchetto)

bár a régi expanded universe-ben jártas olvasóknak biztos nem újdonság, nekem még feltérképezetlen terület ez a ’jedi visszatér’ utáni időszak, mármint hogy szó szerint, percekkel, órákkal, napokkal később járunk a nagy fináléhoz képest. és nem hiszem, hogy bárki azt gondolta volna, hogy az ewokok megölelése után minden birodalmi letette a fegyvert a teljes galaxisban, azért nem könnyű szembesülni azzal, hogy igen komolyan kellett továbbra is használni a fegyvereket a makacs ellenállás miatt (főleg, hogy a császárnak volt tartalék-terve is). örülök, hogy nem a szokásos főszereplőink szemszögéből látjuk az eseményeket, hanem egy új arcot kapunk (aki ráadásul egy olyan karakter édesanyja, aki majd a hetedik részben lesz fontos szereplő), de itt vannak a hőseink is, szép sorban mindenki beköszön -ahogy ismerős helyszíneken és szituációkban is járunk. (az meg különösen vicces, hogy miközben egy űrcsata izgalmait olvassuk épp, az agyunk gyönyörűen ki tudja egészíteni az állóképeket, még a filmekben lévő hangeffekteket is halljuk magunkban...) azt gondoltam, hogy valami drámai véggel zárjuk a csupán négyfüzetes minit, így kicsit váratlanul ért a happyend. ($12.05.)