Detective Comics -On the Outside (Detective Comics vol.1 #982-987) (2018, DC Comics) (írta: Michael Moreci, Brian Hill; rajzolta: Sebastian Fiumara, Miguel Mendonca, Philippe Briones) (eng)

nyitányként kaptunk egy borongós kvázi one-shot-ot, ahol batman összefeszült a természetfelettivel, közepesen izgalmasan. kétségbe is vontam, hogy megérte-e a sorozattal maradni azután, hogy tynion kapitány elhagyta a kissé viharvert hajót, de aztán jött brian hill egy nagyobb lélegzetvételű sztorival -mit jött, belerobbant a képünkbe egy sérült hőssel és egy halott gyerekkel, és én máris azt mondtam, hogy oké, ez érdekel, haladjunk csak tovább gyorsan... a történet alapgondolatait körbejártuk már egy párszor az elmúlt évtizedekben, de nálam most működött, hogy újra-rágtuk batman azon megszállottságát, hogy fiatal gyerekeket toboroz maga mellé, de azzal sem volt bajom, amikor kiderült, hogy a hős tetteinek következménye a gonosz létrejötte (azért batsy nem szarozik, simán ráereszti a madárijesztő-féle gázt az ellenfelére, majd otthagyja a sivatagban denevér-csemegének)... az orphan, barbara, signal trió mellől én kicsit hiányoltam a robinokat, viszont szimpatikus volt a csapatba beemelt black lightning, akit én csak hallomásból ismertem eddig -jól megtestesíti a kemény tanárok eszményét... a gondolatolvasó gonoszunk, karma egész jól tolta a gonoszkodást, lehetett érezni a tétet, volt feszültség, ezért szívesen is haladtam előre a kötetben is lapról-lapra. (×06.14.)

Batman -Cold Days (Batman vol.3 #51-57) (2018, DC Comics) (írta: Tom King; rajzolta: Lee Weeks, Matt Wagner, Tony S. Daniel, Mark Buckingham) (eng)

a szuperhősöket sokszor sérthetetlennek gondoljuk, pedig számtalanszor láttuk már őket a padlón. de az igazi hősök nem maradnak a padlón, hanem felkelnek és újra felveszik a harcot a gonoszok ellen. batman is híres arról, hogy egy szinte végzetes fizikai sérülésből is képes volt felépülni -most viszont a lelkét tépték darabokra, és egy ilyen sérülésből sokszor nehezebb a visszatérés... bruce wayne úgy vezeti le a kudarc érzetét, hogy megkérdőjelezi önmagát -illetve a benne lakó alteregóját. de nem egy sarokban üldögélve teszi mindezt, hanem esküdtként a bíróságon -és tom king egészen a filozofikus szintig viszi le a kérdést, ahogy boncolgatja bruce-t és a körülötte ülő egyre dühösebb tizenegy embert. komoly elmélkedés folyik azügyben, hogy vajon szabad-e egy tévedhetetlen istenségnek látni batman-t, hogy szabad-e kételkedni abban, aki nap-mint-nap megmenti a gotham-iek életét... működött a képregényben ez a komolyabb kérdés-felvetés, sőt, nekem akkor még jobban működött volna, ha nem vágunk ki a beszélgetésekről rendre a mr.freeze-zel való nagy verekedésre... egy összetört szív foltozgatásában nagy segítség lehet egy barát is, ezért ruccan át dick blüdhaven-ből, hogy kicsit vidámabbá tegye az öreg batman borongós napjait. szándékosan túl is túlja vele tom king a viccelődést -hogy aztán bumm, őt is elvegye a hősünk életéből... a lelki rágódásra megoldás lehet, ha fizikai síkra tereljük az érzéseinket, és batman bele is teszi az összes frusztrációját az utolsó füzetek intenzív pofonjaiba, már nincsenek szavak, csak állatias morgások, és fájdalom, és vér. (×06.17.)

Detective Comics -Deface the Face (Detective Comics vol.1 #988-993) (2018-2019, DC Comics) (írta: James Robinson; rajzolta: Stephen Segovia, Carmine Di Giandomenico) (eng)

továbbra is az interregnum állapotában van a sorozat, egy újabb sztori-kitöltés ez a kötet, amíg meg nem érkezik az új rezidens író. és kicsit ehhez méltónak is érződik a történet -nem jelentősnek... míg tom king csoportterápiára küldte bruce wayne-t, hogy feldolgozza a szíve összetörését (lásd feljebb), addig james robinson egy másik módszert választott -látszólag egy nyomozásba temette hősét, mondván, hogy amíg az agyát használja, addig sem kell szedegetnie a lelke darabkáit a sötét sikátorból... azért írtam, hogy ’látszólag’, mert a nyitány hullája csak egy ürügy, messzire csapongunk tőle a végére, van bunyó a firefly-okkal, gonosz terveket szövöget egy kobra nevű szervezet, kiemelten foglalkozunk a harvey dent/két-arc dinamikával (egy kicsit a jó oldalára billentve az érméjét), és a végén még az is kiderül, hogy valami nagy összeesküvés volt a háttérben... robinson írásai talán még sosem találtak el engem megfelelően, majdnem ki is hagytam ezt a kötetet emiatt az olvasási sorból, de aztán a rendszer-mániám győzött, és tulajdonképpen nagy sérelem nem ért azzal, hogy elolvastam. igaz, attól is messze volt, hogy a szívembe zárjam... (carmine di giandomenico szálkásított rajzait megszoktam a flash környékén, de ide sehogysem passzolt az elnagyolt vonalvezetése.) (×06.20.)

Batman -The Tyrant Wing (Batman vol.3 #58-60, Annual #3, Secret Files and Origins #1) (2018- 2019, DC Comics) (írta: Tom King, Tom Taylor, Ram V, Cheryl Lynn Eaton, Jordie Bellaire; rajzolta: Mikel Janín, Jorge Fornés, Otto Schmidt, Elena Casagrande, Jill Thompson, Brad Walker) (eng)

ezt ebben a formában mi értelme volt kiadni, kedves dc...? kaptunk egy csonka sztorit tom king-től, ami építkezik a közelmúlt eseményeire, mert burce meggyőződésévé válik, hogy az átélt drámái összefüggnek, és határozottan a jövő felé is mutat az utolsó képével, bár nem tudom, hogy mennyire vagyok boldog a múltból előrángatott karakter okán... ha jelent nézzük, akkor be kell valljuk, hogy nem szívesen töltjük az időnket batman mellett, mert tom king veszélyes vizekre sodorta őt, már ami a mentális állapotát illeti, most már minden kérdését egy ököl-csapás kíséri, nem kíméli még a szövetségeseit sem -közel lehet már az összeomlási pont... a szolid három füzetes főszálhoz hozzá volt csapva egy one-shot antológia, ami jellegénél fogva nem tudott igazán sokat adni a pár oldalas szösszeneteivel (esetleg a tom king-féle elmélkedés arról, hogy mi lenne, ha batman-nek szuper-ereje lenne). viszont a szintén a kötetbe illesztett annual kifejezetten élvezetes volt -és ezt azzal az egyszerű trükkel érte le, hogy a fókuszát áthelyezte bruce wayne-ről a hűséges komornyikjára, a kvázi nevelő-apjára, alfred-re, és ezzel egy hatalmas érzelmi löketett kapott a felszín alatt lévő átlagos sztori. (×06.21.)

Catwoman -Copycats (Catwoman vol.5 #1-6) (2018-2019, DC Comics) (írta: Joëlle Jones; rajzolta: Joëlle Jones, Fernando Blanco) (eng)

a nyitó füzetet már olvastam ebből a kötetből, amikor megnyugvást kerestem a szív-fájdítós nem-esküvő után, de csak a zavarom növekedett, amikor azt láttam, hogy némi álmatlanságon túl selina nem bajlódik azzal, hogy elhagyta gotham-et (és a vőlegényét), illetve azt éreztem, hogy joëlle jones-nak inkább ürügy volt ez az alap, hogy a saját ízlése szerint új útra vigye a macskanőt. és először kicsit zavarosnak tűnt a sok macska-kosztümös utánzat meg a bizarrul festő gonosz-néni, de aztán most néhány füzet után kitisztult az, hogy miként is függnek össze a szálak, és egészen élvezetes volt az út, vitt-és-vitt előre a sztori, hamar elértem az utolsó oldalig... jó indokot sikerült találni arra, hogy selina miért ezt a várost választotta, bár a lyukacsos emlékezetemnek kellett pár oldal, hogy leessen, hogy miért is fontos személy selina húga a nagy egészben -de aztán egy flashback-et is kaptunk azokra az elborzasztó eseményekre, amik nekem a képregény-olvasásom hajnalán az első igazi sokkot okozták... de persze nem csak a sztori miatt érdemes selina-val tölteni az időnket, hanem azért is, mert joëlle jones csodálatosan rajzolja is a képregényt, szemet gyönyörködtető minden panel, és úgy érezheted igazán szexisnek selina-t, hogy közben nőiesen visszafogott is. és pont ezért kéne még (sokkal) több női művész a beengedni képregény-iparba... (×06.24.)

(The Flash vol.5 #39-45) (2018) (írta: Joshua Williamson; rajzolta: Carmine Di Giandomenico, Carlos D'Anda, Dan Panosian, Christian Duce) (eng)

ha egy író veszi a bátorságot, és előszed egy hírhedten erős ellenfelet a bestiáriumból, akkor az olvasók elvárják, hogy üssön a belépő, és azt hiszem joshua williamson jól eltalálta a ’wow!’-pontunkat a gorilla grodd által kiosztott gyomrosokkal... de persze az nem lehetett, hogy a gondos tervezése és mérhetetlen ereje segítségével eléri a célját, és magáévá teszi a speedforce-ot (és nem mellékesen lerombolja central city-t) -ezért kellett egy speedster-csapat, akikkel látványos összecsapásokat lehetett vívni a cikázó villámok fényében... azért is kellett egy csapat, mert barry elveszítette a képességét egy rövid időre, ami még rendben is lenne, szeretnek ilyen piszkos trükkökkel játszani az írók, csakhogy átlagember barry sokkal nagyobb seggfej, mint gyorsan-futkosós barry -és önző is egy kicsit, hiszen nem tudja másképp elképzelni a világmegmentést, csak ha ő maga áll a vihar szemének közepén... de azért szerencsére hamar észhez tért, és máris full önfeláldozó módba kapcsolt -és ekkor jönnek a társak az oldalára, hogy egy baromi hatásos jelenetben véget vessenek az eljövendő majom-uralomnak... még mindig furcsa fejben rendbe-rakni a különbségeket a sorozathoz képest, viszont nagyon érdekes átérezni, ahogy barry küzd a nagy titkával és az iris-hoz fűződő kapcsolatával -főleg (a nem mellesleg csodaszépen rajzolt) utolsó füzetben volt hangsúlyos ez, ami egy szív-olvasztós érzelmi levezetés volt a többi rész zúzásához. (##07.19.)

(The Flash vol.5 #23-27) (2017) (írta: Joshua Williamson; rajzolta: Carmine di Giandomenico, Pop Mhan, Neil Googe, Ryan Sook, Howard Porter, Paul Pelletier) (eng)

mit is írtam legutóbb -hogy hiába értéktelenedett el a halál a képregényekben, azért egy-egy elmúlás jelentős tud lenni? és akkor egyből a következő füzetben el is múlik az elmúlás, mert csak úgy jobban lesz a karakter? oh, fuck you guys... és ha már reverse-flash nem nyughat békében, hát végig-gonoszkodja ezt a kötetet -sokszor átvéve a központi szerepet is barry-től. mert joshua williamson mindenképp le akart ásni thawne karakterének a mélyére -és nem is rossz (bár nem túl eredeti), amit odalenn talált, egy túl lelkes kölyköt, aki megszállottja lesz egy szuperhősnek, és ez a megszállottsága sodorja őt félre, mert miközben olyanná akar válni, mint akire felnéz, egy rakás borzalmas dolgot követ el... mivel annyira mélyen még nem vagyok benne az univerzumban, így nem (mindig) zavar, ha flashback-ekkel és narrációval ismételjük az ilyen karakter-íveket, amit viszont nehezebben viselek, az a klisék használata -vagy ha egy szereplő miatt kell újra-és-újra felesleges köröket futni. mert miért is kell akkora ügyet csinálni abból, hogy barry és a flash azonosak -illetve miért kell pont az élete szerelme elől titkolni ezt? csak hogy (ezerszer lerágott) drámát csiholjunk a nagy lebukásból...? jó lenne, ha megértenék az írók, hogy a titkolózások gyakran visszaütnek... (#11.07.)

(The Flash vol.5 #14-20) (2017) (írta: Joshua Williamson; rajzolta: Carmine Di Giandomenico, Davide Gianfelice, Neil Googe, Jesús Merino) (eng)

minden hőshöz tartozik egy csokornyi gonosztevő, akik rendre visszatérnek újabb pofonokért... ezért is lehet kihívás az íróknak szuperhősös történetbe fogniuk, mert pengeélen kell táncolni a több évtizedes történelemmel -úgy kell foglalkoztatni a klasszikus gonoszokat, hogy ne érezze az olvasó elcsépeltnek az összecsapásokat. ugyanaz az olvasó, aki viszont el is várja, hogy ismerős arcok legyenek a pofonok rosszabbik végén... és szerintem most joshua williamson egész jó munkát végzet a zsiványok felolvasztásával, mert relevánsnak tűntek azzal, hogy most igazán sikerült visszavágniuk barry-nek (ésszel és nem erővel), valamint csendesen megbújtatta a drámai háttér-sztorijukat is az akciók alatt. illetve az utolsó nagy akciójuk alatt, mert ahogy a rablásból élő alakoknál szokás, ennél a csapatnál is eljött az utolsó balhé ideje, ahol egy tökéletes tervvel a zsebükben akarnak kiszállni a buliból -de ez persze sohasem ilyen egyszerű, főleg ha central city villámgyors védelmezője a nyomukban lohol... működött az is, hogy nem csak egy csapat képességekkel vagy pofás fegyverekkel rendelkező marcona egyének csoportja ők, hanem egy összetartó banda, hovatovább egy nagy bűnöző család... mivel az egyik tag igazoltan volt távol a gang-ből, ezért külön foglalkoztunk vele -ugyanis captain boomerang a filmes line-up mintájára felhúzott suicide squad-ban nyomja az ipart, de ügyes árukapcsolásként sztori-szinten is közelítették a flash-hez a hírhedt csapatképregényt -vagy csak joshua williamson volt kénytelen reagálni arra, hogy egy kollégája megölt egy olyan karaktert, aki a flash-univerzumban is fontos szerepet játszik...? mivel a lehangoló vélemények miatt nem kezdtem bele az öngyilkos srácok kalandjaiba, ezért erre valószínűleg magamtól sosem fogok fényt deríteni, az mindenesetre biztos, hogy nem baj az, ha egy máshol lezajlott esemény hatással van egy karakterre, jelen esetben wally ii-nek kell átértékelnie bizonyos dolgokat... az utolsó füzetben egy kicsit felmelegítettük a kezdeti szálakat is a nagyon titkos szervezettel meg a speedforce-befolyásolási szándékkal, csak hogy ne felejtsük el ezt az átívelést se’, de többre most nem volt idő, mert (végre) eljött a batman-nel közös nyomozás ideje! (btw, tök hangulatos volt, amikor barry a kötet elején nyomozott a rogue-ok után, több ilyen típusú sztori jöhetne még a látványos futkosások mellé.) (#09.14.)

(The Flash Rebirth, The Flash vol.5 #1-8) (2016) (írta: Joshua Williamson; rajzolta: Carmine Di Giandomenico, Neil Googe, Felipe Watanabe) (eng)

lehet hogy csak a ’hosszútávfutó magányossága’ cím tehet róla, de lehet tényleg van alapja annak, hogy a futásra ritkán gondolunk csapatmunkaként... pedig a flash sem mindig rohant a bűnözők után egyedül, előfordultak már sidekick-ek az oldalán jópáran az évek folyamán. de úgy tűnik, hogy a new52 során ez is megváltozott, így barry mellé elkélt egy társ -vagy akár több is... az ember mindig tanul új dolgokat a speedforce-ról, most például azt, hogy egy nagy egységként kell kezelni, amin osztozik az összes speedster -és ebből következően el is lehet venni a másiktól a sebességét... kicsit aggódva figyeltem, amikor a villám többször is lecsapott, mert nem voltam biztos benne, hogy jó ötlet team flash-t építeni, de aztán jól jöttek ki belőle, főleg azzal, hogy érezhető volt, hogy barry mennyire élvezte a tudása továbbadását (vagy a helyzet romantikussá fokozódó vetületét...). de persze ez nem lett volna elég, ha nem érkezik egy nagyon gyors nagyon gonosz, akivel fel kell venni a harcot... (mellékesen ott volt még egy társaság is, akik (minő meglepetés) fegyverként akarják használni a speedforce-ot...) bár godspeed felfedése egy picit kapkodósnak érződött, de azért örültem, hogy van logika abban, hogy ki és miért lépett erre a gyilkos útra -mert ezzel egy igazi szuperhősös konfliktust boncolgattunk: hogy egy hős meddig mehet el az alávaló gonoszokkal, hogy a legyőzésük után ítéletet is hirdethet, vagy a törvény kezére bízza őket, kockáztatva ezzel azt, hogy onnan kiszabadulva újabb rémtetteket hajtanak végre. súlyos gondolatok ezek, és akkor addig még el sem merészkedtem, hogy egy ilyen ítélet általában halállal végződik... valamiért kicsit nehezen vettem fel a sztori sebességét, és az is fura volt, hogy barry-t kispadra ültettük egy időre, hogy wally ii-vel foglalkozzunk, vagy hogy csak kóstolót nyújtottak az univerzum nagy főszálából, aztán mással foglalkoztunk, de összességében pozitív benyomásaim alakultak ki a végére (a rajzminőség hullámzását viszont nehezen dolgozom fel, elég nagy ár ez azért, hogy havi két füzet megjelenhessen a sorozatból...). (#07.01.)