(2002-2003) (írta: Alan Moore, rajzolta: Kevin O'Neill)

nem csak az észvesztő kalandokat és az izgalmas rejtélyeket szerette a kor embere, de igényelte a borzongást is, a félelmet az ismeretlentől, a távoli világoktól, viszolygott a furcsa deformáltságtól. így természetes, hogy ezek is bekerültek az alan moore-féle nagy főhajtás turmixába. nekem először mégis kicsit kivetette magából a scifis keretet -bár értem, hogy miért akart tisztelegni edgar rice burroughs szelleme előtt is. aztán kellett még egy füzet, amíg hőseink belelendültek, de onnan már nem volt megállás. bár most csapat-összerakás helyett csapat-szétszedés volt, de aztán a külön-utaknak meg lett a haszna, amikor a szeretkezést és london égését összevegyítette. apropó, szex, ilyen szempontból erkölcstelenebb lett ez a kötet, főleg, ha azt nézzük, hogy mit művelt mr.hyde a múzeumban (abszolút csúcs-jelenet), főleg mert az ember fejében játszódik le a szörnyűség nagy része a láthatatlanság miatt. és apropó újra, mert kifejezetten jót tett a hangulatnak, hogy a nyámnyila jekyll alig lépett színre, csak a nagy dumákat és pofonokat eregető alteregója. ötletes anti-klisés fordulat, hogy a nagy győzelemben a melákon kívül nem sok szerepe volt a főhősöknek, de legalább csavartak egyet a wells-féle náthás sztorin... (btw, wells így talán a legtöbbet idecitált szerző lett, láthatatlan emberestül, tripodustúl, dr.moreaustól.) ($03.14.)

(1999-2000) (írta: Alan Moore, rajzolta: Kevin O'Neill)

egy úriember nem dühöng, de azért egy kis bosszankodást megengedhet magának, ha arra gondol, hogy mit művelt hollywood ezzel a nagyszerű alapanyaggal. főleg úgy, hogy olvasás közben érzi, hogy mennyire film-szerű az egész, adta volna magát, hogy valami olyat kapjunk, ami igazán nagyot szól a vásznon. oké, kijött belőlem mr.hyde az elején, inkább nézzük magát a forrás-művet. mindig is tetszett az alapötlet, hogy ismert irodalmi alakokból szuperhős-csapatot lehet faragni, de most így elnézve a képregény rusztikus lapjait, ennél még nagyobb a gesamkunst, a gonosz is ismert név, de még a háttérben is ott vannak a viktoriánus kor ismert kitalált arcai. a történetvezetése a klasszikus formulát követi, csapat-építés, első kalandok, a nagy csavar az ellenféllel, majd a látványos leszámolás -némi kiskapuval a folytatásra. de mindent áthat ez a klasszikusság, a panel-kezeléséről is gyerekkorom jutott eszembe, amikor digedag-ékat faltam hasonfekve az ágyamon. akkor is kalandokra vágytam, és most sem vetem meg, ha elvisznek egy ilyen fantasztikus kalandra egy alternatív múltba. ha verne ma élne, biztos, hogy ilyen képregényeket írna zsákszámra. ($03.13.)