(Amazing Spider-Man vol.1 #546-551, 555-557, 565-567) (2008, Marvel Comics) (írta: Dan Slott, Marc Guggenheim, Zeb Wells; rajzolta: Steve McNiven, Salvador Larocca, Chris Bachalo, Phil Jimenez) (magyarul: Kingpin)

jó hangosan szoktak kiabálni a képregény-rajongók, ha valamit nagyon utálnak, úgyhogy geek-ként egy kő alatt kéne élnem, hogy ne halljam évek óta a negatív hangokat a brand new day korszakkal kapcsolatban. pedig a sok köpködés valószínűleg nem is a megújított spidey-érának szól, hanem az előzménye utóhatásainak, azaz hogy joe quesada szerkesztő kitépte a szívünkből peter és mary jane házasságát... de egyébként furcsa szerkesztői döntések állnak az új korszak felépítése mögött is, mondjuk az, hogy megszüntettek minden pók-címet az ’amazing’ mellől, azt viszont besűrítették, és egyszerre négy írót állítottak rá a szövegkönyvekre, mert fizikai képtelenség lenne, hogy egyvalaki írjon meg havi három füzetet... sokáig gondolkoztam én is, hogy belevágjak-e az olvasásba, vagy ugorva egy nagyot inkább kapcsolódjak vissza a spidey-sagá-ba a kritikailag körülrajongott ’big time’ idején, aztán addig-addig nézegettem a képregényes dobozomat, amiben ott sorakoznak a magyar kiadás példányai (gondosan lefóliázva és kartonnal megerősítve), hogy visszaraktam ezt a korszakot az olvasási listámba. de. hagyatkozok a kingpin szerkesztőinek az ízlésére, és csak azokat a füzeteket fogyasztom el, amik nálunk is megjelentek. ez azt is jelenti, hogy lesznek olyan bejegyzéseim, amik egy (amerikában megjelent) teljes kötetet fognak össze, és lesznek az ehhez hasonló ’selected’ bejegyzések is, amikbe több kötetből lesz szemezgetve... na, a fájdalmasan hosszú felvezető után már nagyon kíváncsiak vagytok az olvasmány-élményemre is, ugye...? a hatalmas köz-felháborodás természetesen túlzó, mert nem borzasztóak ezek a sztorik itt az új hajnal nyitányában, csak kicsit jellegtelenek. sikerült meghasonlaniuk az íróknak azzal, hogy úgy kellett valami újat alkotniuk, hogy közben ki volt adva az ukáz, hogy vissza kell térniük az alapokhoz, mert az olvasók azt szeretik... ezért nem használták a klasszikus ellenfeleket, inkább alkottak újakat, akik nagyon hasonlítanak a korábbiakra (mr.negatív ugyanúgy a maffia vezetésére pályázik, mint kingpin, a métely egy a sok manó-epigon közül, az új kraven meg egyenesen az előző kislánya)... de mindenben ezt a kettősséget érzi az ember, van újság meg fotózás, de nem daily buggle hanem ’the db’, kicsit may néninél lakik peter, de aztán albérletbe költözik, satöbbi, satöbbi... az alaptónust viszont egész jól eltalálták az írók, peter cinikus, ki- és beszólogat, és jól átérezhető az is, amikor a fagyott havas várost hálóhintázza keresztül... lehet hogy végül meg fogom bánni, hogy nem szelektáltam határozottabban, és ugrottam át peter-nek ezt a kevésbé működőképes korszakát, de most (még?) nem fáj annyira, hogy üvöltve alakítsam át (már megint) az olvasási listámat... (×10.02.)

Invincible Iron Man vol.2 #20-24) (2010, Marvel Comics) (írta: Matt Fraction, rajzolta: Salvador Larroca) (eng)

anthony stark, vasember, jelenlegi állapota: vegetatív... gyaníthattuk, hogy ezt a kötetet arra fogja szánni matt fraction, hogy visszahozza tony-t abba a stádiumba, ahol szuperhősként tud funkcionálni -de azért nem adta meg olyan könnyen a hősének a kiutat, ezért öt füzeten át egy rémálomba taszította az elméjét, ahol szimbolikusan támadt rá a teljes eddigi élete, a szülei halála, a technikai újdonságai, mindazok, akiket elveszített az eddig megtett úton. és egész hatásos volt ennek az agyi tevékenységnek a leképezése, ott volt a panelekben az álmok zavara és repetitívsége, a félelmek kivetülése... a valóság is egész izgalmasra sikerült, ahogy a bajtársak végrehajtották a gondosan meghatározott instrukciókat, és persze érkezett egy gonosz karakter is, hogy növelje az izgalom-faktort... az érzelmek is jól landoltak ezúttal, és nagyon tetszett, hogy pepper-rel nem csak együtt aggódhattunk, de azt is megengedte neki az író, hogy pipa legyen -amikor hill ügynökkel összerakták a képet tony hűtlenségéről... akár lehetett volna hosszabb ideig is tony-t az oldalvonal mellett tartani, de rutinos olvasóként is érzékelhető volt a nagy nyomás a kiadó részéről, hogy az újoncok számára is befogadható stark-ot kell prezentálni minél hamarabb, ezért mozgott kényszerpályán a szerző (lásd pl. a rajzos ’previously’ összefoglalót is az első füzetben is)... (×05.15.)

(Invincible Iron Man vol.2 #14-19) (2009, Marvel Comics) (írta: Matt Fraction, rajzolta: Salvador Larroca) (eng)

tony stark-ot nem a kütyüi határozzák meg -azok csak eszközök a céljai elérésében. nem, tony stark igazi szuperképessége az intelligenciájában van. volt. csak volt, múlt idő... már az előző kötetben nyilvánvalóvá vált, hogy el fogunk jutni erre a pontra, hogy tony nem csak azokat az emlékeit veszíti el, amiket meg akar attól óvni, hogy illetéktelen kezekbe kerüljenek, de az életfunkciói is veszélybe kerülnek. és egészen megrendítő végignézni a leépülés stációit, ahogy összeakadnak a szavai, ahogy elfogadja, hogy a zseni szintről lezuhant a normál emberek felfogási szintjére, hogy a végén még azt is elfelejti, hogy miként kell lélegezni... és ez az utazás nem lenne teljes, ha matt fraction okosan nem vinné vissza az origóhoz a karaktert, ha nem állna megint ott az afganisztáni barlangban, ahol megszületett a vasember (egyébként hangulatos végig az út, keresztül-utazzuk oroszországot, afganisztánt, hogy aztán a dubai sivatagban végezzük be a küldetést)... odahaza new york-ban először homlok-ráncolva fogadtam a döcögősen működő női szövetséget, mert furcsa volt az özvegy menekülős bizalmatlansága, mint ahogy hill ügynök zavaros beszéde is -aztán amikor a szerző emlékeztetett rá, hogy mennyire összekavarodott maria tudata legutóbb, már megértőbb lettem, főleg amikor a csajok tényleg bevetették magukat a hammer bázisára. aztán még pepper is csatlakozott hozzájuk, és jöhetett a csajos haddelhadd, ami miatt megbocsátottam, hogy nem húzott be elsőre ez a szál... jó látni, hogy az átöltöztetett shield-ügynökök közül nem mindenki hódolt be az osborn-i terrornak, hogy vannak olyan technikusok és fegyveres ügynökök, akiknek még meg tud szólalni a lelkiismeretük a kritikus pillanatokban... norman egyre gyakrabban veszíti el a kontrollt az érzései felett, de még kell egy nagy lépés, hogy igazán lelepleződjön a valódi énje, az igazi szándékai... (elég szappanoperás trope-nak számít az ’őrült nő őrült szerelme’ klisé, de fraction elfogadhatóan játszott rá erre madame masque-kal kapcsolatban.) (×05.05.)

(Invincible Iron Man vol.2 #8-13) (2009, Marvel Comics) (írta: Matt Fraction, rajzolta: Salvador Larroca) (eng)

mivel én is elsősorban a filmek felől érkeztem a képregények világába, ezért a mozgóképes változatok mindig ott lesznek olvasáskor a horizontomon referencia-pontként -például emlékezhetünk arra, hogy a harmadik iron man filmben hasonló volt az alkotói cél, mint amit itt matt fraction következetesen végigvitt a kötetben, azaz hogy tony stark elveszít minden fontosat az életében, így újra fel kell építenie magát. ám míg a filmváltozatban ez a koncepció csak többé-kevésbé működött, addig ez az írott változat a merészsége miatt jobban a hatása alá tudott keríteni. mert itt tony nem csak a játékszereinek kénytelen búcsút mondani, de az arc-szőrzetének és az emlékeinek is... jól érzékelhető, hogy norman osborn miként képzeli a hatalom-gyakorlást, teljes erőben támad mindent, ami ütközik az érdekeivel, nem fél megfélemlíteni a közvéleményt, vagy akár bevetni a katonai erejét a céljai eléréséért (a cél-listájának legfontosabb eleme persze az, hogy megtudja, hogy ki van a pók-álarc alatt)... elég nyomasztó az őrült manó erőfölénye, így jól átérezhető a feszültség a nagy menekülés alatt -a kitérők is rendben vannak, még akkor is, ha a war machine-os összecsapás kicsit párbeszéd-nehézre sikerült, namor meg minden egyes felbukkanásakor bizonyítja, hogy ő nem egy hős, hanem csak egy arrogáns pöcs... meglepő módon a macsósságáról híres tony átengedi a története egy részét két nőnek, és én nagyon tudtam örülni annak, hogy maria hill és pepper potts is ilyen hangsúlyos szerepet kaptak (bár a hill ügynökös kitérő texas-ban kicsit kilógott a nagy egészből)... a filmekhez képes az is komoly eltérés, hogy itt tony nemcsak szóban playboy, azaz nem ragaszkodik hűségesen a legfőbb támaszához, pepper-hez, hanem gond nélkül ágyba visz más nőket is -mondjuk maria-t... a sok nyomasztás miatt nem mondom azt, hogy ez a legszórakoztatóbb marvel kötet, amit a kezedbe vehetsz, de én szívesen olvastam, mert jó a tempója, és érdekes volt látni azt, hogy mihez kezd egy szuperhős, ha megpróbálják a földbe döngölni. plusz ki ne szeretné, ha erős nőkről olvashat egy szuperhős történet keretén belül?! (ironikus kacsintás) (×05.01.)

(Invincible Iron Man vol.2 #1-7) (2008-2009, Marvel Comics) (írta: Matt Fraction, rajzolta: Salvador Larroca) (magyarul: Hatchette, 2018)

nem sok kedvem van tony stark-hoz mostanság, mert egy méretes seggfejjé vált a polgárháború óta, aki mindenkivel csak keménykedik, mert ’regisztráció!’ meg shield-főnökség, blablabla... a marvel-nél is érezhették, hogy a mozi-termekből kiáradó tömegeknek nem adhatják ezt a tony-változatot, úgyhogy gyorsan az akkoriban nagyot pukkanó első iron man film ürügyén matt fraction kezébe nyomták a marshall-botot, hogy írjon valami olyat, ami a vadiúj olvasóknak számító, robert dowley jr mintájú pólóban érkező srácok/lányok is bátran a kezükbe vehetnek. úgyhogy szerzőnk nem is tétlenkedett, belecsapott egyből tony életébe, lerombolva mindent körülötte, amitől remélhetőleg magába száll, és elindul a jobb emberré válás útján -és a narráció néhány arrogáns megjegyzését (meg az utolsó füzetes pókember-vegzálást) leszámítva tényleg elviselhetőbb lett a pacák. és ugye nem kell mondanom, hogy ehhez is egy nő kellett a háttérbe... mert miközben a vasember technika (megint) rossz kezekbe kerül (egy update-elt gonosznak köszönhetően), ártatlan civilek olvadnak semmivé, megroggyan a mindig erős stark industries, szóval kijut bőven izgalomból és feszültségből, addig a kötet igazi lelkét a pepper/tony kapcsolat adja... már az elején is nagyon szerethető az a kacér évelődés, amit ez a két lüke előad, de a szál későbbi drámaivá fordulása után is nagyon működik ez a vonulat... de az emberivé formálás minden formájában hatékony, az sem véletlen, hogy tony nem csak elvi síkon csupaszodik le a kötetben, de a végső csatáját is szimbolikusan, a páncélja nélkül, puszta kézzel kell megvívnia... az elmúlt években két vasember sorba is beletört a (svájci) bicskám, de most érzem a leginkább annak a lehetőségét, hogy ki fogok tartani a végéig -leginkább azért, mert ez a most jól működő alkotó-páros még sokáig így együtt marad, így talán a színvonal sem fog magas amplitúdóval ingadozni. mert azért ne felejtsük el megemlíteni, hogy bár fraction egy korrekt, jó tempójú sztorit rakott le itt alapként, addig salvador larroca rajzai kiemelték ezeket a füzeteket a nagy átlagból -én nem tudom, hogy milyen technikával hozza létre ezeket a gyönyörűen realista paneljeit, de isten tartsa meg jó szokását... (×01.05.)

(Darth Vader #20-25) (2016) (írta: Kieron Gillen; rajzolta: Salvador Larroca, Max Fiumara)

tiszteletreméltó, amikor egy író érzi azt, hogy mennyi történetet akart elmesélni, és maga dönt úgy, hogy lezár egy hosszú kifutású sorozatot. ez persze a finálénak is jót tud tenni, mert így el tud varrni minden szálat, amit szeretne, és hát tényleges finálé-érzetet kap az olvasó. persze könnyű dolga van egy írónak, ha vader a főszereplője, mert ő elég határozottan tudja véglegesre nyesni a szálakat -és a sötét lovagnál most fogyott el a kegyelem, úgyhogy nem kíméli az ellenségeit és a mellékszereplőket sem... szerencsére nem arról van szó, hogy csak kétszer suhint a fénykardjával, és mindenki holtan hever a lábainál, hanem azért meg kell küzdenie minden egyes alkalommal. ezek között volt (a most már szokásosnak mondható) vagánykodás is (kardpárbaj az űrhajó külső felszínén), de ami igazán érdekes volt, az az, hogy kihasználta kieron gillen a tényt, hogy vader egy mechanikus testbe zárt ember -egész pontosan anakin skywalker... megkapó volt látni a flashback-szerű látomásokat, főleg mert számomra ez az összekötő kapocs mindig is bántóan hiányzott a két filmes trilógia között (azaz hogy miért nem került szóba sohasem az eredeti trilógiában padmé). itt most a nagyúr leszámolhatott az összes kételyével és lelki sebével, így még kegyetlenebbé válhatott a belső utazás után. ennek az árát többek között aphra doki itta meg, akitől egy hatásos jelenetben búcsúztunk. illetve... oké, tudtuk előre, hogy jövőre saját képregény-sorozatot kap a hölgy, de az akár játszódhatott volna korábban is, de nem kell ilyen trükköket bevetniük a lucasfilm-nél, mert bevetettek egy másikat -egy végefőcím utáni jelenetben vezették fel az új produktumot, ami persze így elvette kicsit a korábbi drámai hangulatot, de mindenképp hatásos felütésre sikeredett... az előző kötetnél azzal zártam az írásom, hogy remélem, hogy kiderül, hogy miért tesztelte vader-t az uralkodó, és most azt mondhatom, hogy egy hatásos palpatine-monológtól nagyjából megkaptam azt, amit vártam, sőt, igazából sok dologgal kapcsolatban visszamenőlegesen is át kell értékelnem a gondolataimat, mert lett értelme annak, hogy a kezdetektől ott keringett vader körül ez a sok technológiailag módosított személy és lény (akiknél én azért többször ráncoltam a homlokom, mert valahogy nem éreztem őket vader mellé valónak). itt a végén rájöttem, hogy miért kellettek: hogy igazán aláhúzzák a sorozat egyik fő témáját, a technika harcát a misztikum ellen... ($$12.07.)

(Darth Vader #16-19) (2016) (írta: Kieron Gillen, rajzolta: Salvador Larroca)

engem a nagy kalandok mellett mindig is érdekeltek a háttérben zajló dolgok is -például hogy a birodalom honnan szerzi be azt a mérhetetlen sok nyersanyagot, amit felhasznál a mindennapjaiban. az ilyen háttér-információk feltárására valók a könyvek és a képregények, mert a filmekben csak megakasztanák a cselekményt. bár ha lennének a starwars univerzumában (igazi) tévé-sorozatok, oda elférnének az ilyen szálak egy filler-epizódba. de hé, ki mondta, hogy a képregény-sorozatokban nem lehetnek filler-történetek...? mert bizony most vader nem a lázadókkal foglalkozik, hanem megreguláz egy bolygót, ami a nyersanyagok szempontjából létfontosságú -csak az a baj, hogy ahol értékeket rejt a föld, ott létezik az a dúsgazdag arisztokrata réteg is, amelyet nem könnyű betörni a birodalom rabigájába... már a különszámban találkozhattunk ezzel a konfliktussal, de most kibővült a harc újabb négy füzetre. és még így is úgy éreztem, hogy csak végigszaladunk az eseményeken, olyan gyors volt a tempó. nincs idő megállni, így igazából nehéz maradandót alkotni, maximum csak néhány cool pillanat fog megmaradni az olvasóban (óriási harci fúró!). a karakterek is csak úgy vannak, lázadnak, harcolnak, árulóvá lesznek, behódolnak, egyedül a bolygó királynőjénél érezni némi fejlődést, ahogy az ártatlan kislányból kemény uralkodónő válik... de a legnagyobb nyűgöm talán az, hogy most sem tudtam meg sokkal többet a gazdasági háttérről, mint egy főszálas történet esetén... (remélem a most következő utolsó történetben lesz magyarázat arra, hogy az uralkodó miért teszteli folyamatosan vader-t.) ($$12.06.)

(Vader Down (one-shot), Star Wars #13-14, Darth Vader #13-15) (2015-2016) (írta: Jason Aaron, Kieron Gillen; rajzolta: Mike Deodato Jr, Salvator Larroca)

mivel a két fő széria (a.k.a. star wars / darth vader) egy időben játszódik, ezért elkerülhetetlennek tűnt, hogy összehozzák őket egy közös történetre -és szerencsére jason aaron és kieron gillen tényleg összefogtak, és közösen írtak egy összefüggő kalandot, nem csak valami alibi-átívelést adtak el nekünk ’vedd meg ezt a füzetet is! crossover’ címen... és ha már begyűjtötték mind a két sorozat olvasóit, hát igazi mindent-bele kalandot adtak nekik, ahol félelmetes tempóban zúdították a veszélyeket és izgalmakat a hősökre és rosszfiúkra, összegyűjtve a starwars-os dolgok legjavát, ahol az ismerős elemeken épp annyit tekertek, hogy még nagyobb legyen a cool-ság faktoruk (látványos kar-elvesztések! vuki vuki ellen! mon calamari cyborg fénykardokkal!). kicsit én még mindig tartok ezektől a két film közé eső találkozásoktól, mert ilyenkor az jár a fejemben, hogy vajon miért nem kerültek szóba ezek az életveszélyes helyzetek a ’birodalom...’-ban, de most egész jól megoldották azt, hogy hiába van közös füzetekben vader és luke-ék csapata, azért eléggé közvetett a konfrontációjuk (inkább csak névtelen lázadók tömegei bánták a találkozást a sötét nagyúrral)... (ja, igen, eléggé jellem-hűnek éreztem, hogy leia az önfeláldozásig is elment volna, ha ezzel le tudja győzni vader-t -bár persze mindig tudjuk, hogy kiknek kell túlélniük ezeket a kalandokat, így nem aggódunk, inkább érdeklődve figyeljük, hogy honnan érkezik majd a felmentő sereg, vagyis hogyan ássák ki magukat az írók a kelepcékből...) (a képi világról: epic sztorihoz epic látvány is dukál, engem le lehet venni a lábamról a hatásvadász egy-vagy-két-oldalas egész panelekkel. és persze azt is tudom értékelni, amikor a rajzolt arcon tökéletesen megjelenik a színész mimikája.) ($$12.04.)

(Iron Man vol.3 #8-14, Iron Man & Captain America Annual, Fantastic Four vol.3 #15) (1998-99) (írta: Kurt Busiek, Chris Claremont; rajzolta: Sean Chen, Patrick Zircher, Salvador Larroca) (eng)

vajon kurt busiek mennyi képregényt olvasott életében...? amikor az ő füzeteit olvassa az ember, mindig érzi ezt a mérhetetlen tudást a háttérben, de az a jó, hogy sosem hagy minket sem a félhomályban, hanem beleszövi a múltat is panelekbe, hogy értsünk mindent, például a mandarin motivációját. és az is jó, hogy ezek a flashback-ek nem törik meg a lendületet, így filmesen, eszeveszett tempóban rohannak az oldalak (kivéve, ha teleírja őket gonosz-monológokkal...), folyton valami akció közepén vagyunk, szadomazo whiplash-sel harcolunk, vagy orosz szuperhősök csatlakoznak a bunyóhoz (még sarló/kalapács utalás is van!), esetleg egy óriás robot-sárkányhoz repülünk túl közel... és teszi mindez azért, hogy, testileg/lelkileg megtörje a hőst. és jó, hogy van idő kifejteni ezeknek a töréseknek a következményeit, mert komolyan a sebek, veszélyben a titkos identitás, sőt, még az is felvetődik, hogy tony sosem viselheti többé a páncélt. innen szép visszajönni... (a rehab-kórháznál csak én éreztem egy jó adag thunderball-feeling-et, vagy csak a james bond mániám uralkodott el rajtam...?) (azért a nagy rohanásban hagynak kicsit gondolkozni is, például azzal, hogy a mandarin egy modern feudalizmust akar építeni, ha már nem lökheti az egész világot vissza a középkorba...) (azért frusztráló lehet, ha elkezdesz egy sztorit olvasni egy sorozatban, és az egy másik füzetben ér véget -ugye fantastic four rajongók...?) ($$07.21.)

(Darth Vader #7-12) (2015) (írta: Kieron Gillen, rajzolta: Salvador Larroca)

áldás és átok, hogy vader-t új szituációkban láthatjuk -jó, mert olyan történetet kapunk vele, amilyet még biztos, hogy nem láthattunk, és rossz, mert szokatlan, és kissé karakter-idegen dolgok történnek vele. mert nem elég, hogy magán-hadserege van, még azt is hagyja nekik, hogy alternatív módon jussanak birodalmi kredithez, aztán meg végig kettős játékot játszik, hogy látszólag üldözi a sajátjait, de közben meg segíti őket -és a birodalomhoz való lojalitás az smafu...? és nem arról van szó, hogy nem tetszik, csak szokatlan. van egy csomó eleme, ami kifejezetten jól működik, szimpatikus az ifjú doktorlány (meg a két kifordított (gyilkoló) droid), jó lenne, ha még visszatérne. és fontosnak tartom, hogy vader komolyan kutat luke után, látjuk, ahogy lépésről lépésre ébred rá mindenre. és végre van egy birodalmi, aki használja az eszét is -ráadásul még ferencjózsef-rajongó is... ($12.03.)

(Darth Vader #1-6) (2015) (írta: Kieron Gillen, rajzolta: Salvador Larroca)

az hogy lehet, hogy itt van minden idők egyik legikonikusabb gonosza -és nem utáljuk, sőt, gyermekien rajongunk érte ennyi év után is? mitől lesz ennyire badass, ami ennyire működik? a hat filmből tudunk már róla szinte mindent (talán veszített is az erejéből, hogy megismerhettük a gyermekkorát is), lehet-e vele újat mondani? azt gondoltam, hogy kieron gillen a járt úton marad, és üldözőbe veteti vader-rel a lázadókat, de szerencsére ő sokkal jobb író nálam, ezért voltak trükkök a kabátujjában. először is köszönöm a disney-nek, hogy komolyan veszik az univerzum-építést, mert a történet elejét és végét szépen összefűzték a másik ongoing sorozatukkal. de a közepe, apám, sorra jöttek a meglepetések... vader magán-hadsereget épít magának, kételkedik a mesterében (hogyne tenné, egy idegesítő pacákot fölé helyez a ranglétrán...), majd felfedezi, hogy az uralkodónak vannak még tervei, hogy a mesterségesen fejlesztett lények sora nem állt meg griveous-nál és magánál vader-nél... csupa bátor vállalás, amik jól sülnek el, az ember kíváncsian falja a füzeteket, mert nem tudhatja, hogy a külső űr következő sarkán túl mi vár még rá. és még azt is megoldották, hogy úgy utalgatnak lépten/nyomon az előzmény-trilógiára, hogy annak a szentségtörő aspektusai nem tolakodnak előre. ($11.28.)

(Fantastic Four vol.3 #1-5) (1998) (írta: Scott Lobdell, Chris Claremont; rajzolta: Alan Davis, Salvador Larroca) (eng)

első körben nem akartam benevezni erre a sorozatra, mert a filmekből meg innen/onnan szedett ismereteim alapján azt gondoltam, hogy egy f4 füzet csak szertelen családi szórakozás lehet, és nekem arra nincs szükségem. aztán győzött a kompletitás-mániám, és mégis leszedtem, és hát néhány oldal után meg kellett állapítanom, hogy ez tényleg egy szertelen családi szórakozás, csakhogy nagyon jól áll neki, és tényleg szórakoztató. nincs átvitt értelemben vett világ-megváltás, csak minden füzetben feltűnik valami gonosz, akivel el kell bánni, a többit meg elviszik a karakterek, az egymás iránti szeretetük és az ebből adódó piszkálódásaik. és mindenki úgy viselkedik, ahogy elvárjuk, reed-nek be nem áll a tudományos szája, johnny meg ben húzzák egymást, mindenki kedves, minden ártalmatlan. de miért kéne mindennek sötétnek és barátságtalannak lennie? az is jó, hogy filmszerűen vannak felépítve a sztorik, főleg ahogy belépünk egy-egy jelenetbe, és aztán haladunk tovább a következő szálra. és működik na, nagy örömömre. ($11.18.)

(2002-2004) (író: Greg Rucka, Mike Carey / rajzoló: Salvador Larocca)

uhh, én szeretem a street-level hősöket, nem kell mindig nagyszabás meg epikus kozmikus nagy csata. le lehet vinni emberi szintre vinni a hősködést. lehet, hogy külön kellett volna választanom a két minit, mert egy picit másképp állnak a zsánerhez. az elsőnek nem sok köze van a szuperhősködéshez, egy realista történet, ahol a hagyományos emberi gonoszság az, amit nem lehet tűrni (a gazdag ficsúrok mindig erőszakosak és el akarják tusolni az alávalóságukat). és pont emiatt az életszerűsége miatt lesz érdekes. de a kolis környezet is hozza elő az emlékeket az emberből. a másik történet már sokkal inkább a hagyományos daredevil-es világot hozza, a kötelező gonoszokkal, és a pitiáner gengszterekkel teli noir underground-ot. kicsit mozgalmasabb, és előkerül a bőr-ruci is (igaz, csak elektránál, matt valamiért megmaradt bekötött szemű ninjának, de jól van ez így). a mondandó viszont mindkét esetben ugyanaz: meddig mehetünk el az igazság üldözésében, mi az a morális határ, amit nem léphetünk át, mennyire hagyhatjuk eluralkodni magunkon a bosszú ízét, ami félreviheti a tetteinket. jó lenne azt gondolni, hogy a tinik is nyitott szemmel olvassák ezeket a képregényeket. (++05.03.)