Detective Comics -On the Outside (Detective Comics vol.1 #982-987) (2018, DC Comics) (írta: Michael Moreci, Brian Hill; rajzolta: Sebastian Fiumara, Miguel Mendonca, Philippe Briones) (eng)

nyitányként kaptunk egy borongós kvázi one-shot-ot, ahol batman összefeszült a természetfelettivel, közepesen izgalmasan. kétségbe is vontam, hogy megérte-e a sorozattal maradni azután, hogy tynion kapitány elhagyta a kissé viharvert hajót, de aztán jött brian hill egy nagyobb lélegzetvételű sztorival -mit jött, belerobbant a képünkbe egy sérült hőssel és egy halott gyerekkel, és én máris azt mondtam, hogy oké, ez érdekel, haladjunk csak tovább gyorsan... a történet alapgondolatait körbejártuk már egy párszor az elmúlt évtizedekben, de nálam most működött, hogy újra-rágtuk batman azon megszállottságát, hogy fiatal gyerekeket toboroz maga mellé, de azzal sem volt bajom, amikor kiderült, hogy a hős tetteinek következménye a gonosz létrejötte (azért batsy nem szarozik, simán ráereszti a madárijesztő-féle gázt az ellenfelére, majd otthagyja a sivatagban denevér-csemegének)... az orphan, barbara, signal trió mellől én kicsit hiányoltam a robinokat, viszont szimpatikus volt a csapatba beemelt black lightning, akit én csak hallomásból ismertem eddig -jól megtestesíti a kemény tanárok eszményét... a gondolatolvasó gonoszunk, karma egész jól tolta a gonoszkodást, lehetett érezni a tétet, volt feszültség, ezért szívesen is haladtam előre a kötetben is lapról-lapra. (×06.14.)

Batman -Cold Days (Batman vol.3 #51-57) (2018, DC Comics) (írta: Tom King; rajzolta: Lee Weeks, Matt Wagner, Tony S. Daniel, Mark Buckingham) (eng)

a szuperhősöket sokszor sérthetetlennek gondoljuk, pedig számtalanszor láttuk már őket a padlón. de az igazi hősök nem maradnak a padlón, hanem felkelnek és újra felveszik a harcot a gonoszok ellen. batman is híres arról, hogy egy szinte végzetes fizikai sérülésből is képes volt felépülni -most viszont a lelkét tépték darabokra, és egy ilyen sérülésből sokszor nehezebb a visszatérés... bruce wayne úgy vezeti le a kudarc érzetét, hogy megkérdőjelezi önmagát -illetve a benne lakó alteregóját. de nem egy sarokban üldögélve teszi mindezt, hanem esküdtként a bíróságon -és tom king egészen a filozofikus szintig viszi le a kérdést, ahogy boncolgatja bruce-t és a körülötte ülő egyre dühösebb tizenegy embert. komoly elmélkedés folyik azügyben, hogy vajon szabad-e egy tévedhetetlen istenségnek látni batman-t, hogy szabad-e kételkedni abban, aki nap-mint-nap megmenti a gotham-iek életét... működött a képregényben ez a komolyabb kérdés-felvetés, sőt, nekem akkor még jobban működött volna, ha nem vágunk ki a beszélgetésekről rendre a mr.freeze-zel való nagy verekedésre... egy összetört szív foltozgatásában nagy segítség lehet egy barát is, ezért ruccan át dick blüdhaven-ből, hogy kicsit vidámabbá tegye az öreg batman borongós napjait. szándékosan túl is túlja vele tom king a viccelődést -hogy aztán bumm, őt is elvegye a hősünk életéből... a lelki rágódásra megoldás lehet, ha fizikai síkra tereljük az érzéseinket, és batman bele is teszi az összes frusztrációját az utolsó füzetek intenzív pofonjaiba, már nincsenek szavak, csak állatias morgások, és fájdalom, és vér. (×06.17.)

Detective Comics -Deface the Face (Detective Comics vol.1 #988-993) (2018-2019, DC Comics) (írta: James Robinson; rajzolta: Stephen Segovia, Carmine Di Giandomenico) (eng)

továbbra is az interregnum állapotában van a sorozat, egy újabb sztori-kitöltés ez a kötet, amíg meg nem érkezik az új rezidens író. és kicsit ehhez méltónak is érződik a történet -nem jelentősnek... míg tom king csoportterápiára küldte bruce wayne-t, hogy feldolgozza a szíve összetörését (lásd feljebb), addig james robinson egy másik módszert választott -látszólag egy nyomozásba temette hősét, mondván, hogy amíg az agyát használja, addig sem kell szedegetnie a lelke darabkáit a sötét sikátorból... azért írtam, hogy ’látszólag’, mert a nyitány hullája csak egy ürügy, messzire csapongunk tőle a végére, van bunyó a firefly-okkal, gonosz terveket szövöget egy kobra nevű szervezet, kiemelten foglalkozunk a harvey dent/két-arc dinamikával (egy kicsit a jó oldalára billentve az érméjét), és a végén még az is kiderül, hogy valami nagy összeesküvés volt a háttérben... robinson írásai talán még sosem találtak el engem megfelelően, majdnem ki is hagytam ezt a kötetet emiatt az olvasási sorból, de aztán a rendszer-mániám győzött, és tulajdonképpen nagy sérelem nem ért azzal, hogy elolvastam. igaz, attól is messze volt, hogy a szívembe zárjam... (carmine di giandomenico szálkásított rajzait megszoktam a flash környékén, de ide sehogysem passzolt az elnagyolt vonalvezetése.) (×06.20.)

Batman -The Tyrant Wing (Batman vol.3 #58-60, Annual #3, Secret Files and Origins #1) (2018- 2019, DC Comics) (írta: Tom King, Tom Taylor, Ram V, Cheryl Lynn Eaton, Jordie Bellaire; rajzolta: Mikel Janín, Jorge Fornés, Otto Schmidt, Elena Casagrande, Jill Thompson, Brad Walker) (eng)

ezt ebben a formában mi értelme volt kiadni, kedves dc...? kaptunk egy csonka sztorit tom king-től, ami építkezik a közelmúlt eseményeire, mert burce meggyőződésévé válik, hogy az átélt drámái összefüggnek, és határozottan a jövő felé is mutat az utolsó képével, bár nem tudom, hogy mennyire vagyok boldog a múltból előrángatott karakter okán... ha jelent nézzük, akkor be kell valljuk, hogy nem szívesen töltjük az időnket batman mellett, mert tom king veszélyes vizekre sodorta őt, már ami a mentális állapotát illeti, most már minden kérdését egy ököl-csapás kíséri, nem kíméli még a szövetségeseit sem -közel lehet már az összeomlási pont... a szolid három füzetes főszálhoz hozzá volt csapva egy one-shot antológia, ami jellegénél fogva nem tudott igazán sokat adni a pár oldalas szösszeneteivel (esetleg a tom king-féle elmélkedés arról, hogy mi lenne, ha batman-nek szuper-ereje lenne). viszont a szintén a kötetbe illesztett annual kifejezetten élvezetes volt -és ezt azzal az egyszerű trükkel érte le, hogy a fókuszát áthelyezte bruce wayne-ről a hűséges komornyikjára, a kvázi nevelő-apjára, alfred-re, és ezzel egy hatalmas érzelmi löketett kapott a felszín alatt lévő átlagos sztori. (×06.21.)

Catwoman -Copycats (Catwoman vol.5 #1-6) (2018-2019, DC Comics) (írta: Joëlle Jones; rajzolta: Joëlle Jones, Fernando Blanco) (eng)

a nyitó füzetet már olvastam ebből a kötetből, amikor megnyugvást kerestem a szív-fájdítós nem-esküvő után, de csak a zavarom növekedett, amikor azt láttam, hogy némi álmatlanságon túl selina nem bajlódik azzal, hogy elhagyta gotham-et (és a vőlegényét), illetve azt éreztem, hogy joëlle jones-nak inkább ürügy volt ez az alap, hogy a saját ízlése szerint új útra vigye a macskanőt. és először kicsit zavarosnak tűnt a sok macska-kosztümös utánzat meg a bizarrul festő gonosz-néni, de aztán most néhány füzet után kitisztult az, hogy miként is függnek össze a szálak, és egészen élvezetes volt az út, vitt-és-vitt előre a sztori, hamar elértem az utolsó oldalig... jó indokot sikerült találni arra, hogy selina miért ezt a várost választotta, bár a lyukacsos emlékezetemnek kellett pár oldal, hogy leessen, hogy miért is fontos személy selina húga a nagy egészben -de aztán egy flashback-et is kaptunk azokra az elborzasztó eseményekre, amik nekem a képregény-olvasásom hajnalán az első igazi sokkot okozták... de persze nem csak a sztori miatt érdemes selina-val tölteni az időnket, hanem azért is, mert joëlle jones csodálatosan rajzolja is a képregényt, szemet gyönyörködtető minden panel, és úgy érezheted igazán szexisnek selina-t, hogy közben nőiesen visszafogott is. és pont ezért kéne még (sokkal) több női művész a beengedni képregény-iparba... (×06.24.)

(Batman vol.3 #45-50. Prelude to the Wedding: Robin vs Ra's al Ghul / Nightwing vs Hush / Batgirl vs The Riddler / Red Hood vs Anarky / Harley Quinn vs The Joker, Catwoman vol.5 #1, DC Nation #0 (The Joker: You Big Day)) (2018) (írta: Tom King, Tim Seeley, Joelle Jones; rajzolta: Tony S. Daniel, Mikel Janín, José Luis Garcia-López, Becky Cloonan, Jason Fabok, Frank Miller, Lee Bermejo, Neal Adams, Amanda Conner, Rafael Alburquerque, Andy Kubert, Tim Sale, Paul Pope, Mitch Gerads, Clay Mann, Ty Templeton, Joelle Jones, David Finch, Jim Lee, Greg Capullo, Lee Weeks, Brad Walker, Otto Schmidt, Travis Moore, Minkyu Jung, Javi Fernandez, Hugo Petrus, Sami Basri) (eng)

a fontos események mindig túl nagy elvárásokat keltenek az emberben, aztán mindig jön a kiábrándító józanodás, amikor nem tud ezekhez felérni a végeredmény... és most nem csak arról van szó, hogy tom king faképnél hagyta az olvasók kis lelkivilágát, hanem én már a felvezetéssel sem voltam sajnos elégedett. pedig az utóbbi időben eléggé betalált nálam mr.king (és a csodás rajzolói), de ez az alter-jövős kezdés nem akart működni (néhány utalást leszámítva -mert ki ne szeretné viszontlátni a ’batman returns’-féle macskanő-rucit) -igaz, az ilyen típusú sztorik nem is mindig működnek nálam, szóval, oké, még elnéző tudok lenni. de aztán csikorogva végiggörgettem a tim seeley által elkövetett prelude-okat is, és azon kívül, hogy értékeltem joker felháborodását azzal kapcsolatban, hogy nem ő a legfontosabb személy batman életében, feleslegesnek és túlírtnak éreztem ezeket a füzeteket, nem hozták meg az étvágyam a főétel előtt... viszonylag keveset használta eddig a run-jában tom king a bűn hercegét, hát most két füzeten át beszéltette megállás nélkül, és a buborékok nagy része hatásos is volt, főleg a romokon lezajlott macskanős beszélgetés volt igazán átérezhető és drámai... aztán megszólaltak a harangok, jött a jubileumi szám, és vele a hosszas huzavona (a két levéllel és változó színvonalú vendégrajzolók képeivel), pár igazán megkapó párhuzam (kinek ne olvadt volna a szíve, ahogy bruce és alfred összeölelkeztek), és az un-happy-end, ami után csak zavartan ráztam a fejem, hogy ’tényleg ennyi? ezt harangoztátok be hónapokon át...?’ szerettem volna, ha lelkileg sokkal többet ad ez a kötet, hogy a kisebb pukkanások után jön a szívet söprő finálé, de sajnos csak néhány szép kép volt az ajándékos dobozban, hidegen tálalva... (mivel az olvasási listában is feltüntették, valamint a nagy értelem-keresési sokkomhoz is kellett még egy kis adalék, így végigpörgettem a vadiúj catwoman sorozat első füzetét is, de igazán nem lettem okosabb a ’miért’-eket tekintve...) (##08.29.)

Action Comics -Men of Steel (Action Comics vol.1 #967-972) (2016-2017) (írta: Dan Jurgens; rajzolta: Tyler Kirkham, Patrick Zircher, Stephen Segovia) (eng)

sosem szerettem, hogy a filmekben éveken át csak egyféleképpen tudták használni luthor-t -ő volt az, aki mindig valami ingatlan-mutyival akart hatalomhoz és/vagy gazdagsághoz jutni (az egy másik kérdés, hogy zack snyder-ék mire használták az ő luthor jr.-jukat, mert nincs élő ember, aki kibogozná annak a túlmozgásos srácnak a motivációit)... pedig egy nemezis akkor igazán érdekes, ha összetett személyiség, és most dan jurgens két irányba is elmozdult vele kapcsolatban, és majd meglátjuk, hogy melyikkel jár jó nyomon. mert úgy tűnik, hogy lex-re sötét jövő vár, nagyhatalmú, világrengető gonosszá válhat. és emellett ott van a jelenlegi énje is, ami megízlelte a jóságot, aki úgy érzi, hogy az emberek segítése jót tesz neki magának is, aki képes superman-nel vállt-vállnak-vetve harcolni... maga a fősztori egy klasszikus scifis dilemmához nyúlt, miszerint meg lehet-e büntetni valakit olyan bűnökért, amiket még nem követett el -kell-e bizonyíték az ítélet-hozatalához vagy elég csak a meggyőződés is... superman-t is komoly dilemma elé állíthatná ez a kérdés, hisz’ ő az a típus, akinek az emberélet mindennél fontosabb, azonban csak néhány csalóka pillanatig tűnik úgy, hogy megfontolná lex kivégzését, mert neki az az élet is számít, ami nem makulátlan... a füzetek egy része dan jurgens régi munkáira emlékeztetett, egész pontosan a thor-ban kaptam tőle hasonló élményeket, amikor nagy erejű lények püfölték egymást idegen helyeken. szerencsére itt unalmassá sosem váltak az összecsapások, mert az ellenfeleknél is volt idő megalapozni a motivációt -semmi túlgondolás, csak ráfogták az univerzum egyik leggonoszabb gonoszára, darkseid-re az egészet... a felvázolt jövő egyébként érdekesnek tűnik, hogy lesz valaki, aki átveszi a paradémonok felett az uralmat, és hogy ez a valaki egy olyan ember lesz, aki így átléphet a piti gonoszkodások színpadáról a főszereplők közé... (továbbra sem tetszik, hogy a nagy kiadási kapkodásban ennyire cserélgetni kell a rajzolókat, mert nincs egységes stílusuk még a köteteknek sem, nemhogy az egész szériáknak...) (#09.10)

Superman -Multiplicity (Superman vol.4 #14-17, Annual 1) (2017) (írta: Peter Tomasi, Patrick Gleason; rajzolta: Ivan Reis, Ryan Sook, Ed Benes, Clay Mann, Jorge Jiménez, Tony S. Daniel, Sebastian Fiumara) (eng)

oh, a dc híres/hírhedt multiverzuma... még szerencse, hogy most nem volt nagy kavarás a különböző világok között, csak fogtuk az ismert földekről a superman-eket, hogy egy közös veszély ellen fogjanak össze (oké, azért kiegészültek egy csendőr-szerepben tetszelgő bestof justice league-gel is, de azért ott is érthető volt, hogy ki honnan jött)... és én tudom, hogy az írók azért szeretik ezt az aspektusát az univerzumuknak, mert kellő helyet ad nekik a játszadozásra, ki lehet találni mindenféle változatokat a karaktereknek, kötöttségek nélkül, lehet írni hajmeresztő sztorikat, és ráfogni arra, hogy ’áh, ez csak egy másik földön történt meg’, de azért az olvasókat könnyű összezavarni az ilyesmivel... (a dc-t jobban ismerők biztos nagyot bólogattak az alter-karaktereket látva, nekem csak az esett jól, hogy a kommunista superman is a listán volt.) de engem nem is az zavart ebben a sztoriban, hogy sokféle superman rohangált egymás hegyén/hátán, hanem az, hogy az írók rohantak előre -talán azért nem sikerült azt éreztetniük, hogy valami nagy intergalaktikus kaland résztvevője vagyok, mert csupán három füzetbe sűrítettek mindent, konfliktust, csapat-összeállítást és a végső összecsapást is. viszont ennek ellenére voltak pontok, amik a nagy kapkodásban is működtek, vagy csak én vagyok érzékenyebb az önfeláldozás drámai ábrázolására... a másik dolog, amiért szerintem kevésbé élveztem ezt a kalandot a korábbiakhoz képest, az meglepő módon az, hogy superman-t kiszakították a környezetéből, mert annyira hozzászoktam ahhoz, hogy a fiával milyen szívmelengetően van ábrázolva a kapcsolata... egyébként jon ellensúlyként kapott egy önálló füzetet, amit viszont csak egyszeri horror-gimmick-nek használtak tomasi-ék, úgyhogy azzal sem laktam jól -viszont kicsit kerek lett tőle a kötet, mert így nem csak a kezdet játszódott egy mocsárban (swamp thing üdvözletével), hanem a befejezés is. (#09.11.)

Superman Reborn (Superman vol.4 #18-19, Action Comics vol.1 #973-976) (2017) (írta: Peter Tomasi, Patrick Gleason, Dan Jurgens; rajzolta: Patrick Gleason, Stephen Segovia, Patch Zicher, Dough Mahnke) (eng)

már az első rebirth logós action comics óta cipeljük magunkkal a nagy rejtélyt, hogy miképp lehetséges az, hogy ott kóricál metropolis-ban egy clark kent, aki nem rendelkezik szuper képességekkel. úgyhogy már épp’ itt volt az ideje, hogy lerántsuk róla a szemüveget, és megnézzük az igazi arcát -nyugi, azért nem gondolták túl az írók a nagy meglepetést, csak csípőből ráfogták egy klasszikus ellenfélre az egészet... ezzel nekem csak az a bajom, hogy mindig is ferde szemmel néztem a kalapos manóra, mert az idétlenségével olyan hangulatot hoz be a képregénybe (vagy akár mozgóképre is), ami nem illik oda -és tudom, hogy a joker is humorizál, csak amíg a bohóc-hercegnél a viccelődés ellensúlyozódik a félelemkeltéssel, addig mr.mxy-nél ezt nem lehet érezni, így marad az ötödik-dimenzió-béli bohóckodás... viszont annak örültem, hogy jó végéről kapta el a sztorit a tomasi-gleason-jurgens-csapat, mert pont azt a felületét támadták superman-nek, ami ebben a modern érában a leghangsúlyosabb -azaz a családját. így legalább érzelmileg jól működött a felejtés és kergetőzés a cukorkák és nyalókák árnyékában... de nem csak ezzel ellensúlyozták a komolytalanságot, hanem a nagy univerzumon átívelő rejtéllyel is, amit szintén görgetünk magunk előtt az elejétől fogva, úgyhogy már itt is ideje lenne letenni a terhet, és levenni a csuklyát, nemdebár...? (#09.13.)