(Iron Man vol.4 #7-12) (2006, Marvel Comics) (írta: Daniel és Charles Knauf; rajzolta: Patrick Zicher) (magyarul: Kingpin, 2013)

abból az emberből, akinek a fejéből olyan furcsaság pattant ki korábban, mint a nagyszerű carnivale, nem gondolnám, hogy pont vasembert szeretne írni, de úgy látszik daniel knauf alkotói vágyaiban jól megfér egymás mellett ez a két dolog... bár azt nem mondanám, hogy túl sokat gondolt a karakterről, inkább a fiával szövetkezve összeraktak egy korrekt szövegkönyvet, amibe nem fért bele túl sok meglepetés (körülbelül az első oldalon lehet tudni, hogy mire megy ki majd a játék a későbbiekben), és még azt sem mondanám, hogy túlságosan eredetiek a kérdés-feltevéseik (rossz kezekbe kerülő fegyver; tony stark, mint fegyver; tudós-ember, aki nem gondolja végig a következményeket). de hé, legalább jó a tempója és látványosak az akciói (patrick zicher is egy korrekt átlagot hoz a rajzaival ezekhez) -nyílegyenes szuperhős-képregény, se több, se kevesebb... (nem éreztem sok értelmét annak, hogy megfosztották tony-t az emblematikus kinézetétől, és jól borotvált egyen-srácot csináltak belőle...) (arra mindenképp jó volt a kötet, hogy megágyazott tony lelkivilágának a polgárháború vélemény-különbségéhez.) (##12.10.)

(Iron Man vol.4 #1-6) (2005-2006, Marvel Comics) (írta: Warren Ellis, rajzolta: Adi Granov) (magyarul: Kingpin, 2016)

minden legendás karakternek megvannak a maga sarokpontjai, azok a témái, amiket elvárunk a történeteikben (tipikus példa erre pókember nagy ereje és nagy felelőssége), így tony stark életútja sem mentes az ilyenektől: neki mindig szembe kell néznie azzal, hogy fegyvereladással alapozta meg az anyagi hátterét... de hát hallhatjuk ebben a kötetben is, hogy a katonai célokra való fejlesztés a legkönnyebb út, a militáns hajlam felszippant minden technológiai újítást, és hajlandó is érte busás haszont fizetni... az is egy jól működő visszatérő téma a marvel képregényekben, hogy minden harcoló fél szeme előtt amerika kapitány tökéletessége lebeg, így a cél minden fejlesztés esetében egy hozzá hasonló szuperkatona létrehozása, aki önmagában egy jól kifejlesztett fegyver, aki egyszemélyben bevethető az ellenséggel szemben... ehhez a szokásos téma-kupachoz warren ellis egy személyes kedvenc (és kellően scifis) filozófiai kérdését teszi még hozzá: az ember-gép kapcsolatot (mert a jövő egyik nagy kérdése, hogy mennyire fogunk összeolvadni a gyors ütemben fejlődő technológiánkkal -végülis már ültetnek be a bőr alá csippet, amivel ki tudjuk nyitni a garázsajtót, szóval...)... ha kidugjuk a fejünket az elméleti fejtegetések alól, akkor egy nem túlságosa bonyolult sztorit találunk (egy neonáci redneck bosszút akar állni a gyerekkori sérelmei miatt), jó tempóban elmesélve, amit megkoronáznak a digitális festmények, amik jellegüknél fogva igen életszerűek és dinamikusak -le is szakítja az ember fejét az akció, főleg az első (autópályás) összecsapás az, ami igazán beszorítja az olvasó tüdejébe a levegőt. nem véletlen, hogy a filmes univerzum alkotói sűrűn forgatták ezt a kötetet a vasemberes filmjeik előkészületei során, de az ismerős elemei ellenére érdemes kézbevenni papír-formában is ezt a klasszikussá nemesedett történetet... (##12.02.)