(Uncanny X-Men vol.1 #500-503, X-Men Legacy #215-216) (2008, Marvel Comics) (írta: Ed Brubaker, Matt Fraction, Mike Carey; rajzolta: Greg Land, Terry Dodson, Scot Eaton, Marco Checchetto, Phil Briones)

oké, san francisco híres arról, hogy a lakói toleránsabbak egy átlag amerikai város szintjénél, de ezt leszámítva nem érzem indokoltnak, hogy az x-ek épp’ oda költözzenek. fáztak már new york-ban, kellett egy kis meleg kaliforniai napfény, mi...? lehet hogy nem jókor kapott el ez a (másfél) kötet, de nem igazán tudott hatni rám, erőltetettnek érezem magneto felbukkanását is, valami olyannak, amit el kellett sütni a jubileumi 500. füzetben, különben jött volna a népharag... plusz volt még valami, ami erősen kizökkentett: hallottam már épp’ elég rémtörténetet greg land rajzolóról, akinek az a mániája, hogy pornószínésznők arcáról vesz mintát a szuperhősnőihez -és valószínűleg ebből ered az én bajom is, mert baromira ki tudtak zökkenteni a mondandóhoz nem passzoló arcvonások, a túl gyakran mosolyra húzódó szájak (és bár az az íróktól is ered, hogy túlzásnak éreztem a szexualitást is a kötetben, greg land azért rátett a szexiskedésre egy lapáttal, főleg emma kapcsán)... ide csaptam a legacy két azon füzetét is, amire oda pecsételték a marketing osztályon a ’manifest destiny’ logót, pedig szinte semmi köze nem volt a költözéses főszálhoz, inkább mike carey ment még egy kört a professzor agyában, és egy kicsit vadóccal is a múltban merengett -végülis ilyenekkel is végig lehet alibizni egy sorozatot... (huh, túl epés lettem, asszem félre kell raknom a mutánsokat egy picit...) (×11.17.)

Invincible Iron Man vol.2 #20-24) (2010, Marvel Comics) (írta: Matt Fraction, rajzolta: Salvador Larroca) (eng)

anthony stark, vasember, jelenlegi állapota: vegetatív... gyaníthattuk, hogy ezt a kötetet arra fogja szánni matt fraction, hogy visszahozza tony-t abba a stádiumba, ahol szuperhősként tud funkcionálni -de azért nem adta meg olyan könnyen a hősének a kiutat, ezért öt füzeten át egy rémálomba taszította az elméjét, ahol szimbolikusan támadt rá a teljes eddigi élete, a szülei halála, a technikai újdonságai, mindazok, akiket elveszített az eddig megtett úton. és egész hatásos volt ennek az agyi tevékenységnek a leképezése, ott volt a panelekben az álmok zavara és repetitívsége, a félelmek kivetülése... a valóság is egész izgalmasra sikerült, ahogy a bajtársak végrehajtották a gondosan meghatározott instrukciókat, és persze érkezett egy gonosz karakter is, hogy növelje az izgalom-faktort... az érzelmek is jól landoltak ezúttal, és nagyon tetszett, hogy pepper-rel nem csak együtt aggódhattunk, de azt is megengedte neki az író, hogy pipa legyen -amikor hill ügynökkel összerakták a képet tony hűtlenségéről... akár lehetett volna hosszabb ideig is tony-t az oldalvonal mellett tartani, de rutinos olvasóként is érzékelhető volt a nagy nyomás a kiadó részéről, hogy az újoncok számára is befogadható stark-ot kell prezentálni minél hamarabb, ezért mozgott kényszerpályán a szerző (lásd pl. a rajzos ’previously’ összefoglalót is az első füzetben is)... (×05.15.)

(Invincible Iron Man vol.2 #14-19) (2009, Marvel Comics) (írta: Matt Fraction, rajzolta: Salvador Larroca) (eng)

tony stark-ot nem a kütyüi határozzák meg -azok csak eszközök a céljai elérésében. nem, tony stark igazi szuperképessége az intelligenciájában van. volt. csak volt, múlt idő... már az előző kötetben nyilvánvalóvá vált, hogy el fogunk jutni erre a pontra, hogy tony nem csak azokat az emlékeit veszíti el, amiket meg akar attól óvni, hogy illetéktelen kezekbe kerüljenek, de az életfunkciói is veszélybe kerülnek. és egészen megrendítő végignézni a leépülés stációit, ahogy összeakadnak a szavai, ahogy elfogadja, hogy a zseni szintről lezuhant a normál emberek felfogási szintjére, hogy a végén még azt is elfelejti, hogy miként kell lélegezni... és ez az utazás nem lenne teljes, ha matt fraction okosan nem vinné vissza az origóhoz a karaktert, ha nem állna megint ott az afganisztáni barlangban, ahol megszületett a vasember (egyébként hangulatos végig az út, keresztül-utazzuk oroszországot, afganisztánt, hogy aztán a dubai sivatagban végezzük be a küldetést)... odahaza new york-ban először homlok-ráncolva fogadtam a döcögősen működő női szövetséget, mert furcsa volt az özvegy menekülős bizalmatlansága, mint ahogy hill ügynök zavaros beszéde is -aztán amikor a szerző emlékeztetett rá, hogy mennyire összekavarodott maria tudata legutóbb, már megértőbb lettem, főleg amikor a csajok tényleg bevetették magukat a hammer bázisára. aztán még pepper is csatlakozott hozzájuk, és jöhetett a csajos haddelhadd, ami miatt megbocsátottam, hogy nem húzott be elsőre ez a szál... jó látni, hogy az átöltöztetett shield-ügynökök közül nem mindenki hódolt be az osborn-i terrornak, hogy vannak olyan technikusok és fegyveres ügynökök, akiknek még meg tud szólalni a lelkiismeretük a kritikus pillanatokban... norman egyre gyakrabban veszíti el a kontrollt az érzései felett, de még kell egy nagy lépés, hogy igazán lelepleződjön a valódi énje, az igazi szándékai... (elég szappanoperás trope-nak számít az ’őrült nő őrült szerelme’ klisé, de fraction elfogadhatóan játszott rá erre madame masque-kal kapcsolatban.) (×05.05.)

(Invincible Iron Man vol.2 #8-13) (2009, Marvel Comics) (írta: Matt Fraction, rajzolta: Salvador Larroca) (eng)

mivel én is elsősorban a filmek felől érkeztem a képregények világába, ezért a mozgóképes változatok mindig ott lesznek olvasáskor a horizontomon referencia-pontként -például emlékezhetünk arra, hogy a harmadik iron man filmben hasonló volt az alkotói cél, mint amit itt matt fraction következetesen végigvitt a kötetben, azaz hogy tony stark elveszít minden fontosat az életében, így újra fel kell építenie magát. ám míg a filmváltozatban ez a koncepció csak többé-kevésbé működött, addig ez az írott változat a merészsége miatt jobban a hatása alá tudott keríteni. mert itt tony nem csak a játékszereinek kénytelen búcsút mondani, de az arc-szőrzetének és az emlékeinek is... jól érzékelhető, hogy norman osborn miként képzeli a hatalom-gyakorlást, teljes erőben támad mindent, ami ütközik az érdekeivel, nem fél megfélemlíteni a közvéleményt, vagy akár bevetni a katonai erejét a céljai eléréséért (a cél-listájának legfontosabb eleme persze az, hogy megtudja, hogy ki van a pók-álarc alatt)... elég nyomasztó az őrült manó erőfölénye, így jól átérezhető a feszültség a nagy menekülés alatt -a kitérők is rendben vannak, még akkor is, ha a war machine-os összecsapás kicsit párbeszéd-nehézre sikerült, namor meg minden egyes felbukkanásakor bizonyítja, hogy ő nem egy hős, hanem csak egy arrogáns pöcs... meglepő módon a macsósságáról híres tony átengedi a története egy részét két nőnek, és én nagyon tudtam örülni annak, hogy maria hill és pepper potts is ilyen hangsúlyos szerepet kaptak (bár a hill ügynökös kitérő texas-ban kicsit kilógott a nagy egészből)... a filmekhez képes az is komoly eltérés, hogy itt tony nemcsak szóban playboy, azaz nem ragaszkodik hűségesen a legfőbb támaszához, pepper-hez, hanem gond nélkül ágyba visz más nőket is -mondjuk maria-t... a sok nyomasztás miatt nem mondom azt, hogy ez a legszórakoztatóbb marvel kötet, amit a kezedbe vehetsz, de én szívesen olvastam, mert jó a tempója, és érdekes volt látni azt, hogy mihez kezd egy szuperhős, ha megpróbálják a földbe döngölni. plusz ki ne szeretné, ha erős nőkről olvashat egy szuperhős történet keretén belül?! (ironikus kacsintás) (×05.01.)

(Invincible Iron Man vol.2 #1-7) (2008-2009, Marvel Comics) (írta: Matt Fraction, rajzolta: Salvador Larroca) (magyarul: Hatchette, 2018)

nem sok kedvem van tony stark-hoz mostanság, mert egy méretes seggfejjé vált a polgárháború óta, aki mindenkivel csak keménykedik, mert ’regisztráció!’ meg shield-főnökség, blablabla... a marvel-nél is érezhették, hogy a mozi-termekből kiáradó tömegeknek nem adhatják ezt a tony-változatot, úgyhogy gyorsan az akkoriban nagyot pukkanó első iron man film ürügyén matt fraction kezébe nyomták a marshall-botot, hogy írjon valami olyat, ami a vadiúj olvasóknak számító, robert dowley jr mintájú pólóban érkező srácok/lányok is bátran a kezükbe vehetnek. úgyhogy szerzőnk nem is tétlenkedett, belecsapott egyből tony életébe, lerombolva mindent körülötte, amitől remélhetőleg magába száll, és elindul a jobb emberré válás útján -és a narráció néhány arrogáns megjegyzését (meg az utolsó füzetes pókember-vegzálást) leszámítva tényleg elviselhetőbb lett a pacák. és ugye nem kell mondanom, hogy ehhez is egy nő kellett a háttérbe... mert miközben a vasember technika (megint) rossz kezekbe kerül (egy update-elt gonosznak köszönhetően), ártatlan civilek olvadnak semmivé, megroggyan a mindig erős stark industries, szóval kijut bőven izgalomból és feszültségből, addig a kötet igazi lelkét a pepper/tony kapcsolat adja... már az elején is nagyon szerethető az a kacér évelődés, amit ez a két lüke előad, de a szál későbbi drámaivá fordulása után is nagyon működik ez a vonulat... de az emberivé formálás minden formájában hatékony, az sem véletlen, hogy tony nem csak elvi síkon csupaszodik le a kötetben, de a végső csatáját is szimbolikusan, a páncélja nélkül, puszta kézzel kell megvívnia... az elmúlt években két vasember sorba is beletört a (svájci) bicskám, de most érzem a leginkább annak a lehetőségét, hogy ki fogok tartani a végéig -leginkább azért, mert ez a most jól működő alkotó-páros még sokáig így együtt marad, így talán a színvonal sem fog magas amplitúdóval ingadozni. mert azért ne felejtsük el megemlíteni, hogy bár fraction egy korrekt, jó tempójú sztorit rakott le itt alapként, addig salvador larroca rajzai kiemelték ezeket a füzeteket a nagy átlagból -én nem tudom, hogy milyen technikával hozza létre ezeket a gyönyörűen realista paneljeit, de isten tartsa meg jó szokását... (×01.05.)

(Immortal Iron Fist vol.1 8-14, Annual) (írta: Ed Brubaker, Matt Fraction; rajzolta: David Aja, Howard Chaykin, Dan Brereton, Jelena Kevic Djurdjevic, Kano)

különböző csoportok bajnokai összemérik a kungfu képességeiket egy nagy tornán -csak nem egy hetvenes évek-beli hongkong-i verekedős filmet indítottam véletlenül...? és biztos szórakoztató lenne a képregény akkor is, ha csak a különböző (látványosan koreografált) összecsapásokat kaptuk volna meg (gondosan címkézve minden mozdulatot), de végül egy sokkal komplexebb felépítéssel örvendeztetett meg minket a brubaker/fraction páros. hiszen a párhuzamos idősíkok itt is megmaradtak, hogy teljes képet kaphattunk a nagy ellenfélről, davos-ról, az idősebb rand-ről és az előző vasökölről is, külön kis drámai vonalat hozva létre azzal, hogy mivel is jár a halhatatlan sárkány csíjének megszerzése... danny meglepően hamar visszatért a földre, hogy egy külön küldetésen vegyen részt, de a bérhős-trió és a hidrás szervezkedés miatt is fagyoskodtunk eleget a himalájában... a mennyei királyság eleve megosztott a hét város mentén, de külön figyelmet szentelhettünk k’un lun politikai repedéseinek is, a rossz vezetésnek, és annak az avíttas felfogásnak, hogy a nőket csak titokban lehet edzeni (bezzeg a többi város bajnokai közt két (csinos és halálos) nő is akadt)... a végére persze minden összeért, kikristályosodtak a motivációk, kialakultak a frakciók, akik aztán látványosan összecsaphattak, és végül k’un lun is új úton indulhatott el. az olvasó meg elégedetten csukta be a kötetet, kapott kungfu-t, kapott mitológiát, kalandot és izgalmat, egy komplett képregényes élményt. (bár ugye a rajzolók váltakoztak a jelen és a múlt eseményei között, igazából csak a különszám esetében szisszentem fel fájdalmamban -amikor howard chaykin olyan széles állkapcsot rajzolt danny-nek, amit még conan a barbár is megirigyelhetne...) (##12.25.)

(Immortal Iron Fist vol.1 #1-6) (2007, Marvel Comics) (írta: Ed Brubaker, Matt Fraction; rajzolta: David Aja, Travis Foreman, Sal Buscema, Russ Heath)

nehezen mondhatnám magam iron fist szakértőnek -eddig csak az évekkel ezelőtt olvasott heroes for hire kötetben találkoztam egy kevéssé szimpatikus inkarnációjával, valamint ott volt a kiábrándító minőségű tévé-sorozat, ami szerintem még a legbőszebb rajongóknak is elvette a kedvét a karaktertől... úgyhogy jól jöttek a hozsannák ezzel a képregény-sorral kapcsolatban, mert az elolvasása segített megérteni, hogy miért kötődhet bárki is danny rand-hez... ehhez kellett ed brubaker, aki a kölcsönvette önmagától a múltra való felelgetés dramaturgiáját (lásd még a captain america run-ját), matt fraction meg gondolom a lüke humort hozta a kollaborációba (lásd mondjuk a liftezős jelenetet)... azt azért tudtam eddig is a karakter mitológiájából, hogy mindig csak egy vasököl tevékenykedik a földön -vagyis eddig azt gondoltam, hogy ez egy általános szabály, mert az írók ezt most jól megcáfolták, és egyszerre két(szer két) ököl világíthatott a rosszfiúk szemébe... és baromira bejött, ahogy fel van építve a mitológia, ahogy kezdéskor végigvonulnak az elmúlt korok ironfist-jei, ahogy erőteljesen rányomja a jelen eseményeire a bélyegét a legutóbbi chi-mester múltbéli drámája. és mindeközben megállás nélkül megy a kungfu a hidrás srácok ellen, és éreztetik azt, hogy mindez az építkezés valami nagyobb dolog fele tart. egy misztikusabb dolog felé, ami már most is átitatja a hangulatot -naná, hisz lányok alakulnak át darvakká a szemünk előtt... jó volt látni egy nagy maréknyi karaktert a netflix-es marvel univerzumból, és bár itt hogarth sajnos férfi, azért colleen, missy és luke itt is látványosan aprítanak... david aja realizmusba hajló rajzai jól kiszolgálják a sztorit, és a verekedés jelenetei is ötletesen vannak felépítve -ez mondjuk egy kung-fu sorozatnál nem hátrány... (##12.23.)

(2017) (írta: Gary Whita, Christine Golden, Ken Liu, Griffin McElroy, Sabaa Tahir, Rae Carson, John Jackson Miller, Claudia Gray, Meg Cabot, Renée Ahdieh, Mur Lafferty, Chuck Wendig, Kelly Sue DeConnick, Matt Fraction, Paul Dini, Zoraida Córdova, Delilah S. Dawson Daniel José Older, Whil Wheaton, Beth Revis, Mallory Ortberg, Elizabeth Wein, Madeleine Roux, Pablo Hidalgo, Jeffrey Brown, Kieron Gillen, Glen Weldon, Ben Acker, Ben Blacker, Adam Christopher, Nnedi Okorafor, Cavan Scott, Gary D. Schmidt, Ian Doescher, Paul S. Kemp, Jason Fry, Pierce Brown, Greg Rucka, Alexander Freed, Charles Soule, E.K. Johnston, Ashley Eckstein, Tom Angleberger) (magyarul: Szukits, 2018) (0BBY/ABY)

megszámlálhatatlanul sokszor láttuk már a new hope-ot, könnyedén idézünk fel belőle jeleneteket és párbeszédeket, tökéletesen ismerjük minden apró zegzugát -legalábbis ezt gondoljuk magunkról, pedig biztos hogy van rengeteg apróság, aminek sosem tulajdonítottunk jelentőséget, és vannak apróbb szereplők, akik sosem kerültek az érdeklődésünk középpontjába. épp ezért volt jó ötlet egybeszerkeszteni ezt az évfordulós novellás-kötetet, hogy a címhez méltóan új szemszögből nézhessük meg az unásig ismert történetet... elég széles skálán helyezhetőek el a kiválasztott nézőpont-karaktereink, vannak olyanok, akiknek a filmben is volt némi szöveges szerepe (mondjuk nyitányként antilles kapitánnyal kötjük össze a rogue one és a new hope eseményeit), vannak, akik tényleg csak a háttérben lébecoltak a film idején (a mos eisley-i kocsma majdnem teljes törzsgárdája), vannak, akiknek látszólag semmi keresnivalójuk nincs ebben az idővonalban (yoda és lando), és akadnak merőben szokatlan választások is (a szeméttároló szörnye és az egér-robot)... ahogy várható volt, a birodalmiak is többek lettek üres (fehér) páncélnál és arctalan repülő fegyvereknél, kicsit ember-arcúbbá tették az ellenfelet így... már az előbb emlegettem a kissé kilógó karaktereket, de azért nem volt baj, hogy olyanok is felbukkantak, akik egy későbbi pontján kapcsolódtak csak be a saga-ba, mert egységesebbnek érezhető az ilyen húzások miatt a kánon -és egyébként is, érezhető volt, hogy ez a válogatás csak a jelenben készülhetett el, és ki is használták azt, hogy utalásokat tettek az azóta megvalósult filmekre, sorozatokra, regényekre (és ne felejtsük el azt sem, hogy így kicsit metává is válhattak bizonyos utalások, mint mondjuk a legendásan rossz rohamosztagos-célzás magyarázata, vagy ha azt a kacsintást nézzük, mikor arról van szó, hogy bárkinek lehet olyan szerencséje, hogy első érintésre tehetsége van a fénykard-forgatáshoz)... szerintem természetes, hogy ilyen mennyiségű novellánál hullámzó lesz a minőség, mert nem tetszhet a nyájas olvasónak minden ötlet és írói stílus, mint ahogy az is rendben van, hogy különböző hangulati elemek közt lavírozva lehet falni a lapokat (érdekes, hogy annak ellenére sikerült bizonyos pontokon izgulni, hogy pontosan tudtam, hogy mire fut ki a sztori. összetörni a szívemet viszont csak kétszer sikerült, és mindkét alkalommal az alderaan volt a ludas)... igazából nálam csak középtájon jött el egy kis elégedetlenségi hullám, amikor az istennek nem akartunk kiszabadulni a kocsma fülledt levegőjéből, de egyébként szívesen vettem ezt az új-látószögű nosztalgiát, ami belengte az egész kötetet. három év múlva lesz folytatás...? (##05.01.)