(2006) (írta: Brandon Sanderson) (magyarul: Delta Vision)

már az ókori mitológiákban létezett az az teremtő lélek, aki beleszeretett a saját alkotásába -brandon sandserson-nál is azt éreztem, hogy annyira a szíve csücskévé vált az általa gondosan kitalált varázslási rendszer, hogy minden mást alárendelt a többszáz oldalas könyvében... mondjuk a majd’ ezer oldal nem szabadna, hogy elriasszon egy olyan többé-kevésbé rutinos fantasy olvasót, mint amilyen én is vagyok, ráadásul sanderson-t (és konkrétan ezt a trilógiát is) melegen ajánlják a stílus rajongói, így nagy kedvvel vágtam bele a vaskos műbe, türelmesen várva, hogy a hosszadalmas alapozás után belevessük magunkat a kissé különc hősökkel együtt a kalandokba. közben azon gondolkoztam, hogy én miként indítottam volna a sztorit, hogyan tettem volna mozgalmasabbá. mert oké, be kell mutatni a világot és a viszonyrendszert, fel kell építeni a főbb karaktereket, de egész egyszerűen azt éreztem, hogy csak vánszorog a könyv, a tervek szövögetésének hálói és a báli forgatagok ruhakölteményei kötik gúzsba, és csak néha szabadul el, hogy lekösse a figyelmünket... persze mire végigrágja magát az ember, kiderül, hogy volt értelme pepecselni a társadalmi viszonyok mélyreható megismerésével, megérte végignézni a hősnő tanulási folyamatát, de akkor sem érzem azt, hogy ez a komótos dramaturgia lett volna a legmegfelelőbb választás ehhez a sztorihoz, még akkor sem, ha a nagyívűséget szándékosan kerülte a szerző végig, például ezért sem harcosok a főszereplői, hanem tolvajok és simliskedők... a hamu-esővel súlyosbított hangulatos világ-bemutatáson túl vin karakter-fejlődése tetszett a legjobban, ahogy egy bizalmatlan, háttérbe húzódó lányból igazi bátor hős vált, úgy, hogy közben rengeteg kétely fortyogott benne, mind önmagát tekintve, mind a nagy ügyet nézve. és jól működött a kapcsolatuk kelsier-rel is, igazi mentor/tanítvány viszony bontakozott ki köztük, ami kapcsán szerencsére sohasem merült fel, hogy romantikussá is formálódhatna ez a kapcsolat... az utolsó fejezetek lendületével és a számtalan nyitottan maradt kérdéssel sanderson elérte, hogy a kezembe akarjam venni a folytatást is, de biztos vagyok benne, hogy most szükségem van arra, hogy kicsit távol tartsam magam luthadel-től, amíg egy kis türelmet gyűjtök a belsőmben az olvasáshoz... (×08.04.)