books in my belly


Rogue, vol.1

2015. október 25. 19:07 - RobFleming

rogue.jpg(Rogue, vol.1 #1-4) (1995) (írta: Howard Mackie; rajzolta: Mike Wieringo)

tudom, hogy az ezer éve félbehagyott dc-run-t kéne folytatnom, de ahhoz most nem füllött a fogam, viszont majd’ elemésztett a vágy, hogy végre belevessem magam a marvel 616-os univerzumába. jó sokat gondolkoztam, hogy meddig kéne visszamenni, hogy melyik karakter életébe érdemes bekapcsolódni, de minderről majd később, mert ez még nem a mélyvíz, csak a bemelegítő, amivel visszaszoktatom magam a hideg realista papír-alapú könyvekről a tableten olvasott színes világba. és mivel vadóc a kedvenc x-em, így az első önálló mini-sorozatára esett a választásom, ráadásul még a kiválasztott időpontomhoz is közel esett a megjelenése. így elolvasva azért nem mondanám, hogy ez egy korszakos mű, amivel érdemes a képregények világába megmártózni... először is, túl van beszélve, a narrátor folyton okoskodik, és olyan információkat oszt meg, amiket fölösleges hangsúlyozni -de hősnőnk is annyit gondolkozik a bunyók alatt, mintha ő maga lenne az a bizonyos szószátyár hálószövő. és valljuk be, a történet sem valami vastag, a harmadik füzet konkrétan egy nagy verekedés. ugyanakkor van némi kilencvenes évek bája, és tök vicces, hogy a fülemben hallottam vadóc rajzfilmsorozat-béli rekedt hangját. az is jó, hogy a kedvenc városomba, new orleans-ba kanyarították a történetet, igaz a hangulat nem nagyon jött át. viszont felkeltették az érdeklődésemet az orgyilkos/tolvaj ellentét iránt. a legfontosabb viszont, hogy vadóc jellemének a lényege ott dobog a sztori alatt, a mutáns-erejének a drámája, pont az, amit annyira szeretek a karakterben. ($10.23.)

komment
süti beállítások módosítása