(Green Arrow vol.6 #18-25) (2017) (írta: Benjamin Percy; rajzolta: Eleonora Carlini, Mirka Andolfo, Juan Ferreyra, Otto Schmidt) (eng)

ifjúkoromban megtanultam, hogy a két nagy szuperhősös kiadó, a marvel és a dc között az az egyik jelentős különbség, hogy az előbbi valós városokat (elsősorban new york-ot) használ díszletül, addig a konkurenciánál inkább a kitalált helységeket preferálják. persze amióta többet olvastam az univerzumaikból, azóta már tudom, hogy nem lehet ennyire kettéválasztani a két világot földrajzi szempontból. mert például a tini titánok egy valós városhoz, san francisco-hoz kötődnek leginkább. és amióta olvasom az újjászületett green arrow-t, azóta már megszoktam, hogy ő meg seattle utcáit tisztítja meg a bűntől -és nem star(ling) city-t, mint mondjuk a tévés változata. hát most megérkezett star city az aktuális képregénybe is -a lehető legkegyetlenebb módon... mert benjamin percy úgy gondolta, hogy ha már bátorságot vesz arra, hogy egy létező város tegyen tönkre a nagyon titkos társasága segítségével, akkor azt teljes erőbedobással teszi -és hatásos is, ahogy lángba borulnak az utcák, jelképek dőlnek a porba, megrázó átérezni a tűzbe és káoszba boruló város szenvedéseit. és ehhez jönnek még az ellenfelek, az apokalipszis négy lovasa, akiket oliver-éknek le kell győzniük... és az a jó, hogy nem csak üres rombolás-pornó zajlik, de a háttér-események is hihetőek -mármint hogy egy szervezet úgy akar hatalomhoz jutni, hogy a rombolás után kezébe veszi a várost, majd az új innovációkat más településeken is bevezeti. és persze ehhez nem csak egy romboló-brigádra van szükségük, hanem egy politikai vezetőre is, akit gondosan a megfelelő helyre ültettek az akció megkezdése előtt... egyébként ügyesen játszik percy a hitelességgel, mert aktuális témákat emel be a sorozat szövetébe úgy, hogy azok nem lógnak egy pillanatig sem, legyen szó az indián rezervátumon áthaladó olaj-vezetékről, a fiatalság drog-problémáiról, vagy a város szegényebb rétegeinek életviteléről (oliver social justice warrior-sága le lett húzva az alapszintig, már green arrow-ként ijesztgeti gazdag embereket, hogy azok pénzt adjanak a hajléktalanoknak)... igazából a sok dráma és sötétség ritkán van egy kicsit világosítva, talán csak a mentor/tanítvány száj-karaténál érez könyebbséget az olvasó, mert az magas szinten űzi oliver és roy harper... vizuálisan is nagyon szépen összeállt a kötet, a színek sötétítésével hamar elérték, hogy a hangulat is borongósabb legyen az eddigieknél. én általában nem szeretem, ha egy füzetet túlzsúfolnak dupla oldalakkal, de itt működtek ezek a nagyobb szabású képek is a párhuzamos sztori-szerkesztés aláhúzása miatt. az olyan vizuális ötleteket meg mindig nagyon tudom értékelni, mint mikor metszetként ábrázolják a környezetet -ügyelve arra, hogy egy temetőnél ebben a perspektívában a földben lévő koporsókba is belelássunk... (#11.10.)