Batman -Bride or Bugler? (Batman vol.3 #38-44) (2018) (írta: Tom King; rajzolta: Travis Moore, Joelle Jones, Mikel Janín, Hugo Petrus) (eng)

oh, én azt feltételeztem, hogy egy ilyen kötet-cím alatt több macska lapul majd... de ha selina nem is kapott főszerepet ezekben a füzetekben, azért végig markánsan jelen volt -és ha nem is egy női szempont érvényesült ezúttal, azért az érzelmek és a nők kiemelten fontos szerepet játszottak végig... négy különálló sztorira bomlott szét az egység, így még mielőtt rátértünk volna a női nemre, kicsit megpiszkáltuk bruce wayne detektív-képességeit, ahol is egy (túlságosan nem meglepő fordulatra ráfuttatott) nyomozásban merültünk alá egy megborult elme sötét bugyraiba. aztán jött egy igaz és jó barát, wonder woman, hogy egy nemes küldetésen kerüljön közel bat-hez -szerencsére azért nem túl közel, mert azt nehezen viseltem volna, ha ennél jobban próbára teszik a tökéletesen működő selina/bruce kapcsolatot (egyébként maga a küldetés egy szívfacsaróan szomorú szerelmi történetre és önfeláldozásra alapult). aztán jött poison ivy, hogy behálózza a világot és a szívünket egy hagyományosnak induló sztoriban (azaz hogy egy klasszikus batman-ellenfél uralomra tör), ami aztán látványos pálforduláson esett át a végére, ahol is megint csak az érzelmek segítségével hozták hozzánk közelebb a szerencsétlen sorsú szép vörös lányt. majd csak ezután, levezetésnek vette át az uralmat cat egy cuki kis egyfüzetes erejéig -illetve nem is levezetés volt ez, hanem felvezetés, hiszen a nyakunkon már a nagy esemény, itt volt az ideje, hogy selina a maga módján szerezzen magának egy megfelelő ruhát az esküvőre... egy két-és-fél órás buszút elég volt ahhoz, hogy kényelmes tempóban, el-elidőzve a képeken végezzek a kötettel, mert magukkal ragadtak a lapokon lévő erős érzelmek, és mert tom king van olyan intelligens író, hogy hagyja a rajzolóit is mesélni -és hát milyen rajzolókról is beszélünk: mikel janin és joelle jones verhetetlenek, ha vizuális csodákat kell a képregények lapjaira varázsolni! (most utólag gondolkozom azon, hogy milyen furcsa, hogy az alapvetően hideg batman-t ilyen jól meg lehet közelíteni az érzelmeken keresztül -és valószínűleg ennek az érzelmi bevonódásnak köszönhetem, hogy így hozzám nőtt ez a tom king-féle run.) (##07.06.)

Detective Comics -Batmen Eternal (Detective Comics #975-981) (2018) (írta: James Tynion IV; rajzolta: Álvaro Martinez, Javi Fernandez, Eddy Barrows, Eber Ferreira, Philippe Briones, Scot Eaton) (eng)

képes vagyok komoly szomorúságot érezni az elmúlás miatt, de most (nagy bánatomra) nem azért szomorkodom, mert james tynion iv új kihívásokat keres a dc keretein belül, hanem azért, mert a detective comics az egyik kedvenc dc rebirth szériámból leküzdötte magát az ’érdektelen, túl kell rajta esni’ kategóriába... oké, hogy csapat-képregényt kaptunk a kezdetektől, így óhatatlan, hogy batman-re kevesebb rivaldafény esett, de úgy tűnik, hogy tim drake nem tudta őt helyettesíteni -semmilyen szinten... még egy kötetnyi sztorit arra szántunk, hogy a sötét jövő fenyegetettségét elhárítsuk, ezúttal egy újabb gonosszal, a magára csillagot tetováló önjelölt tábornokkal, ulysses-szel... kellett a tudálékos srác, hogy a szétesőben lévő hősöknek össze kelljen fognia, hogy újra befogadják maguk közé batwoman-t (és a vele együtt mozgó külön-utasokat)... de továbbra is ugyanaz a panaszom, mint két kötet óta mindig: túl van magyarázva minden, leginkább szöveg-buborékok formájában (és tudom, hogy a kezdeteknél is ez volt, csak ott ez valószínűleg azért nem zavart, mert sokkal erősebb sztori volt alattuk) (még azt is megkockáztatnám egyébként, hogy orphan azért működik olyan jól a képregényben, mert a természeténél fogva keveset beszél... na jó, meg azért, mert működő drámával támogatják meg a karakterét)... a green arrow után itt is azt lehet érezni, hogy a búcsúzó szerző kitakarít maga után, lezárja az eddigi csapat-sztorit és mindenkinek pozitív célokat ad, hogy az utána következő alkotók a saját szájízük szerint formálják tovább a bat-család kalandjait. (##07.16.)

Batwoman -Many Arms of Death (Batwoman Rebirth, Batwoman vol.3 #1-6) (2017) (írta: Marguerite Bennett, James Tynion IV; rajzolta: Steve Epting, Stephanie Hans, Renato Arlem) (eng)

az új dc-s korszakom egyik nagy pozitívuma, hogy közel hozta hozzám batwoman karakterét -mert kifejezetten erős és kompetens női szuperhősként írja őt james tynion iv a detective-ben, úgyhogy már vártam, hogy mikor gyűlik össze egy kötetnyi az önálló füzeteiből, hogy még több időt tölthessek vele... logikusnak érződik a külön kaland a csapattól, legalábbis nekem elég indok a szörnypusztítás utáni küldetés, de persze ez csak egy ugródeszka az íróknak, hogy mélyebben elmerüljünk a karakter mitológiájában... már a rebirth számot is arra használták, hogy a drámai múlttal alapozzanak (elvesztett (iker)testvér, megaláztatás a katonai akadémián), de aztán a fő sztorit is végig két szálon tartották, mindig aláhúzva a jelen cselekményét a múlt drámájával. aztán még egy egész füzet flashback várt ránk, hogy minden porcikánkkal átélhessük ezt az édesbús történetet, szerelemmel, árulással, romantikával és féltékenységgel telve. és bár lehet hogy egy kicsit túl van beszélve az egész (főleg a narrációk ludasak ebben), de szerintem az sosem baj, ha nem csak a főszereplőt ismerjük meg mélyebben egy történetből. (btw, tudom, hogy milyen meghatározó kate nemi identitása, de néha nagyon sután tudják kezelni a leszbikus vonalat, lehetne ezt sokkal természetesebben is...) annak mindenképp örülök, hogy egy nagy adag hátteret kaphattam batwoman-hez, hogy tölthettem vele egy kicsivel több időt, bár nem bántam volna, ha kevésbé sötét körülötte a környezet -lehetett volna ez egy lazább kalandozás is ez a saját pennyworth-ével... (viszont az jól kidomborodott, hogy az unokatestvérével szemben kate könnyedebben mozog a morális szürke-zónában, kevésbé kötik az erkölcsök, mint batman-t.) (az utolsó füzetet először nem tudtam hova tenni a sötét anti-utópiájával, aztán rájöttem, hogy ez csak egy kvázi promó egy közelgő detective-es eseményhez -de sajnos nagyon kilógott a kötet egészéből (vizuálisan is, mert addig kifejezetten szép képeket (esetenként festett paneleket) kaptunk).) (#11.14.)

Detective Comics -Deus Ex Machina (Detective Comics vol.1 #957-962) (2017) (írta: James Tynion IV, Christopher Sebela; rajzolta: Carmen Carnero, Álvaro Martínez) (eng)

egy kicsit meghasonlottam ezzel a kötettel, mert tudom, hogy bizonyos aspektusai miatt le kellett volna, hogy kössön, de mégsem tudott magával ragadni... de kezdjük az elején, mert az első füzet alapján is mást vártam, mint amit a későbbiekben kaptunk: ugyanis a nyitányban spoiler-re koncentráltunk, ami még akkor is pozitívum, ha nem teljesen értettem egyet a karakter motivációjával, amikor elhagyta a csapatot -de érdekes nézni egy batman-étől eltérő felfogást gotham-ben (még ha kicsit túl is arcoskodja a kiscsaj a tevékenységét)... ezután érkezett meg a főszál, illetve főszálak, mert volt itt svájci templomból eredő mesterséges intelligencia meg varázsvilág is, és sajnos nem is akart összeállni szépen az egész, szenvedtünk egy sort azrael fejében, miközben zatanna-val nosztalgiáztunk a bruce-szal való hosszú múltra visszatekintő kapcsolatára, miközben batwing kütyüi is rendre bekerültek a képbe -és tudom én vagyok finnyás, de nekem széteső lett a sokfelé húzástól a sztori. és hogy miért is hasonlottam meg magammal? mert alapvetően értékelem, hogy a második számú batman sorozatot arra használják, hogy a batman körüli csapat tagjaira eshessen egy kis megvilágítás, és igenis örülök annak, hogy olyan hősökről olvashatok, akik eddig kívül estek a látókörömön -zatanna-ról, azrael-ről, batwing-ről, ugyanakkor szomorúan kell bevallanom, hogy nem tudtak annyira lekötni a velük kapcsolatos történések és drámák, mint amikor az alap-csapattal kezdtük meg a nagy kalandot... (bár ez lehet hogy igazságtalan részemről, mert eléggé odavoltam a sorozatért akkoriban, így a méretes lécet nem könnyű átugrani -báááááár egy író dolga az kéne hogy legyen, hogy dacol a lehetetlenekkel...) (egy picit úgy érzem, hogy csak azért dobta be tim nevét james tyion iv a végén, hogy ne érezzük igazán azt, hogy ez a kötet csak a fő sztori mellékvágánya volt csupán...) (#11.15.)

Batman -I am Suicide (Batman vol.3 #9-15) (2016-2017) (írta: Tom King; rajzolta: Mikel Janin, Mitch Gerads) (eng)

úgy látszik, mostanság az kattant be az íróknak, hogy batman-ből csapatjátékost csinálnak -de ez nem baj, mert a detective-ben is működik, hogy nem egyedül harcol a bűnös város ellen, és itt is logikus, hogy egy öngyilkos küldetéshez egy saját osztagot szed össze az arkham-i cellák sötétjéből... a sötétségből szép színes csapat emelkedett ki, egy drogtól megtépázott erőember, egy csendes őrült, egy idegesítő harley/joker wannabe páros, és macskanő, akinek mindig is nagyon szerettem a kapcsolatát a denevérrel, és szerencsére itt is sikerült gyönyörűen továbbgörgetni ezt a bonyolult viszonyt. különösen azért, mert nem csak a fő küldetés közben mehetett az évelődés (meg a nagy terv részéhez tartozó színjáték), hanem két füzetet is rászántunk a város legfelső szintjén zajló randira, aminek minden aspektusa gyönyörűen működött, a csendes meghittség és az aktív időeltöltés is. és ugye nem véletlen, hogy a macska és a denevér ennyire tökéletesen passzolnak egymáshoz, mert a sérült lelkek könnyen találnak egymásra, és a kvázi narrációval, a börtön-levelekkel jól érzékeltették is ezt a hasonlóságot. és emellé hozott egy újabb réteget az, hogy bane is egy hozzájuk hasonló sérült lélek. úgyhogy térjünk vissza a lehetetlen küldetésre, mert volt elég izgalom a bane kastélya elleni akciózásban is -még ha batman látszólag csak ököllel haladt előre ezekben a részekben... eleve nekem megfelelő indok volt gotham girl életének jobbá tétele, hogy elhiggyem, hogy bruce vállalkozna ennyi fájdalomra és veszélyre. egy picit sikerült bane-t is megváltoztatni azzal, hogy leszoktatták a drogról, bár igazság szerint ő mindig is az a karakter lesz, akinek egyszer sikerült fizikailag megtörnie batman-t. plusz ugye a kötet végére elkezdték őt visszatéríteni a klasszikusabb irányba, majd legközelebb meglátjuk, hogy a fenyegető jelenléte mennyire fog működni... nem tudom, hogy a ’batman’s suicide squad’ ötlete, vagy az írási stílus letisztulása okozta-e, de számomra ez a kötet sokkal jobban működött, mint az előző, úgyhogy reméljük a következőkben ez lesz a zsinórmértéke a bat-sztoriknak. (#07.08.)

Detective Comics -The Victim Syndicate (Detective Comics vol.1 #943-949) (2016-2017) (írta: James Tynion IV, Marguerite Bennett; rajzolta: Álvaro Martinez, Eddy Barrows, Al Barrionuevo, Carmen Carnero, Ben Oliver, Szymon Kudranski) (eng)

vannak sebek, amik nehezen gyógyulnak -és a rohanó képregény-világban, ahol mindig felbukkan egy új fenyegetés, nem mindig van idő megállni, vagy csak továbbra is szem előtt tartani a közelmúlt fájó pontjait... ezért is üdvözülendő, hogy robin ekkora árnyékot vet még mindig a csapatra, és az is tetszett, hogy az óriás-szörnyek rombolása sem múlt el nyomtalanul -sőt, ők maguk sem tűntek el a süllyesztőben, hiszen ideális alapanyagok arra, hogy valaki fegyvert gyártson a maradványaikból... de a múlt egyébként is fontos szerepet játszott a kötetben, mert a most felbukkant gonosz-csoport összes tagja batman egy-egy ellenségéhez köthető, mindannyian a gonoszokkal való összecsapások melléktermékei, akik jogosnak érzik azt, hogy bosszút álljanak a denevéren. sőt, arra akarják kényszeríteni, hogy szögre akassza a köpenyt... érdekes elmélet ez, ami felütötte a fejét a lapokon, azaz hogy a szuperhősök nem javítják a város élhetőségét a tevékenységükkel, hanem csak rosszabbá teszik, és mindenkinek jobb lenne, ha eltűnnének... viszont. az egy kicsit bántott, hogy az ehhez hasonló kinyilatkoztatásokat spoiler szájába adták, mert erőltetettnek éreztem a drámáját, vagy amit abból akartak kihozni, hogy a többiek ellen fordítják őt... de egyébként más bajom nem volt a sztorival, james tynion iv megint rengeteg szöveget adott a karakterek szájába, mégis élvezettel időztem a buborékokban, és a szindikátus által hozott horror-vibe is elég jól működött... sorozat-szerkesztési szempontból kicsit furán jött ki, hogy mindent félreraktunk, hogy két füzetben megágyazzunk a szóló batwoman szériának, de azért nem bántam ezt a kissé éles váltást, mert elég közel érzem magamhoz kate karakterét, hogy örüljek annak, hogy nagyobb fókusz esik rá, plusz itt is hangsúlyos volt a múlt, azaz az apjához (és annak katonai szervezetéhez) való kötődése... sok lelkizés, amik között dörren néha az akció -nálam valami ilyesmi a megfelelő arányú batman sztori tálalása... (#07.15.)

(kicsit csonka család lett ez a bejegyzés így két kötettel, de nightwing-től már múltkor elköszöntem, a batgirl valamint a batgirl and the bird of prey egy-egy füzetig húzta, az all-star batman-nél már kettőig jutottam, de baromira nem akart kattanni nálam a zavaros történetvezetésével és romita jr. szokásosan szálkásan csúnya rajzaival, úgyhogy lemondtam róla, mert ezen a szoros időbeosztással megvert nyáron nem engedhetem meg magamnak, hogy olyan képregényekkel töltsem az időm, amik nem szórakoztatnak...)

Batman -I am Gotham (Batman Rebirth, Batman vol.3 #1-6) (2016) (írta: Tom King, Scott Snyder; rajzolta: David Finch, Mikel Janin, Ivan Reis) (eng)

minden városnak olyan szuperhőse van, amilyet megérdemel? a sötét sikátorokkal teli gotham-et tökéletesen reprezentálja batman, de tudjuk jól, hogy azért bruce wayne nem egy tipikus szuperhős, mert bár kifogyhatatlannak tűnő pénz-készletekkel és menő kütyükkel rendelkezik, azért mégiscsak egy ember, akinek megvannak a korlátai. így előfordulhat, hogy a köpenyes igazságosztó mellé egy fizikailag erősebb szuper-hős is elkélne -mondjuk amikor meg kell állítani egy a város központja felé zuhanó repülőt... mert ez egy tipikus super-szuperhős feladat (nem véletlen, hogy az elmúlt években mozgóképen ezzel mutatkozott be superman és supergirl is), és bár szegény batman megtesz mindent az életmentésért, még meg is lovagolja azt a lángoló 747-est, de egy új hőspáros nélkül szomorú véget érne a küldetés... először azt gondoltam, hogy gotham és gotham girl csak a batman-tanítványok sorát bővítik majd, besorolódnak majd a számtalan robin közé (btw, bőven értek meglepetések itt az első számokban -például a fekete ’robin’), de tom king-nek más szándéka volt velük: példát statuálni... meg akarta mutatni, hogy gotham egy olyan város, ami nem tűri az ártatlan naivitást, a puszta jóságot, és pillanatok alatt derékbe tör mindenkit... megleptek azzal, hogy ennyire működött az új karakterek drámája, mert alig ismertük meg őket, mégis elérték, hogy a végére megszakadjon a szívünk értük -főleg az események hatására meghasadt elméjű gotham girl-ért (de már az eredet-történetük is megkapó lett az önfeláldozó aspektusa miatt. viszont azzal nem jutok dűlőre, hogy zseniális vagy meh ötlet-e az, hogy az ő létrejöttükben is szerepet játszott egy sikátor-béli fegyveres rablás)... azért persze a denevért sem kellett nélkülöznünk a panelokról, ahogy illik, cool módon tűnt fel-és-el, és rezignáltan vette tudomásul, ha épp’ felrobbant egy batmobilja, már megint... az átívelés majd később válhat igazán fontossá, most csak azt tűnt fel, hogy az első füzetek különböző bűnügyeit milyen gyorsan fűzték egybe, és hozták be a fő gonoszokat -meg amanda waller-t, akivel sosem tudom, hogy hányadán kell állni, főleg akkor nem, amikor így kavarja a málnaszőrt... no, kezdem megszokni, hogy egyik rebirth cím sem jó beugrási pont (a gusztustalan főnix-sztoriba torkolló calendar man-es füzetnél még igencsak kapkodtam a fejem), viszont élvezem az olvasást nagyon, úgyhogy át tudok ugrani a homályos foltokon gond nélkül. (#06.06.)

Detective Comics -Rise of the Batmen (Detective Comics vol.1 #934-940) (2016) (írta: James Tynion IV; rajzolta: Eddy Barrows, Álvaro Martinez, Al Barrionuevo) (eng)

mindig is voltak batman mellett kisegítő karakterek, sidekick-ek, akár többen is, csapatban, bat-családként funkcionálva, mert bruce wayne fontosnak érzi azt, hogy átadja a tudását -de mi van akkor, ha valaki ellopja ezt a tudást, és katonai célokra használja? hát össze kell szedni egy új csapatot, és mehet a zúzda ellenük... bár igazság szerint ez egy olyan zúzda, ami időnként megáll, körülnéz, és építkezik -de pont ez az erőssége, okosan van felépítve, jól játszik a sok párbeszédes dupla-oldalak és a kevés szöveges gyors akciók dinamikus váltogatásával... nem bántam, hogy nem batman a domináns a kötetben, hanem a csapat tagjaira fókuszáltunk, különösen batwoman-re és robin#3-ra, azaz red robin-ra. kate kane-nel még nem találkoztam a szerény méretű dc-s olvasásom során, de most hamar a szívembe zártam -könnyű volt, mert nála mentünk a legmélyebbre a karakter-építésben, a fontos eseményeket is a múltjához és a családi hátteréhez kötöttük (btw, az is okos volt, hogy nem kellett újranéznünk a gyöngy-szakadós wayne-családi tragédiát, de azért meghatározó alapokat adott a jelenhez). de kate jelleme is szimpatikus, és jól színesíti a karakterét a szexuális beállítottsága is... tim drake-nek is jutottak bőven magánéleti pillanatok, de a benne dúló tini-dacot jól ellensúlyozták a zseniségével, mert egy-két ötleténél könnyen szaladt ki az olvasóból a meglepett ’wow’ (pl. a föld alatti közlekedés megfelelő kihasználásnál)... a többiek még vázlatosabbak maradtak, de ez még csak az első kötet volt, meg egyébként is baromi nehéz lehet egy csapat-képregénynél mindenkire elég fényt engedni. a lényeg inkább az, hogy csapatként legyenek érdekesek, és azzal nem volt gond (hehe, az elején az építkezés nem csak filmes érzetet keltett, de volt egy erős x-men vibe is benne). ...szóval katonai célokra, mi...? bár igazából nem a kütyühasználat miatt volt érdekes a katonai szál, hanem a személyes aspektus érzelmi többlete miatt. mint ahogy a finálé is az érzelmi többlet miatt működött, nem a legyőzött ellensége száma miatt. milyen kár, hogy a végén elvették a súlyát ennek az érzelmi sokknak holmi rejtélyes átívelés miatt... bár ezen kellett eddig a legtöbbet rágódnom a rebirth kötetek közül a masszívabb párbeszéd-cunamik miatt, mégis ezt élveztem eddig a legjobban. (#06.07.)

Night of the Monster Men (Batman vol.3 #7-8, Nightwing vol.4 #5-6, Detective Comics vol.1 #941-942) (2016) (írta: Steve Orlando, Tom King, Tim Seeley, James Tynion IV; rajzolta: Riley Rossmo, Roge Antonio, Andy MacDonald) (eng)

kaiju-k gotham-ba? miért ne lehetne egy ilyen fenyegetettségnek kitenni a várost? oh, de ez még kevés, tegyük hozzá az évszázad viharát, meg némi áradás miatti fenyegetettséget is, hogy igazán érezzük a baljóslatú fenyegetettség súlyát... főleg mert ez az időjárás és a szűkebb időtényező nagyban emelték a hangulatot, végig lehetett érezni egy nagyfokú feszültséget a lapokról, amik izgalomként transzformálódtak az olvasóban... na az ilyen típusú crossover-eket bírom, amikor indokolt az átívelés a különböző címeken, mert egy ekkora veszélynél természetes, hogy összerántják a teljes bat-családot (az már egy más kérdés, hogy igazából emiatt az összefonódás miatt vettem csak bele az olvasási listámba nightwing sorozatát, kicsit lejjebb mindjárt írok is róla, nem lesz benne köszönet...). és jól is működött a kiscsapat, szét lehetett őket osztani a különböző problémákhoz és bunyókhoz -az mondjuk meglepő volt, hogy a nyomozós feladatot nightwing kapta batman helyett. annak is örültem, hogy nem fejeltettük el a nagy csaták között a közelmúlt drámáit, például gotham girl továbbra sincs jól, és fájó sebként még ott tátong tim hiánya... a sztori szerkezetét egyszerre éreztem filmesnek és game-esnek, mert ahogy váltogattunk a helyszínek között, az a vászonról köszönt vissza, a ’nagy-szörny, nagy-szörny, még-nagyobb-szörny, boss-fight!’ szerkezet meg a játékok sajátossága... bevallom, hogy maga a végkövetkeztetés nem nagyon ragadott magával (hogy a szörnyek batman egy-egy tulajdonságát reprezentálták, valamint hogy dr.strange eljutott arra a szintre az őrületében, hogy ő szeretne batman-né változni), de ez most nem zavart, mert a tempó, az akciók, a badass pózok és a hangulat könnyen eladták nekem ezt a hat füzetet. (#06.11.)

Nightwing -Better Than Batman (Nightwing Rebirth, Nightwing vol.4 #1-4,7-8) (2016-2017) (írta: Tim Seeley; rajzolta: Yanick Paquette, Javi Fernandez, Roge Antonio, Riley Rossmo) (eng)

azon gondolkozom, hogy kinek való egy nightwing szóló sorozat -olyannak, aki egy light-osabb, hip-ebb batman szeretne? abban mi az érdekes? hát épp’ ez az... elég szomorú vagyok, hogy ennyire nem sikerült felizgatni dick-kel... (bocsi, de ez olyan rossz poén volt, hogy benne kell hagynom...) oké, lehet hogy most jött ki leginkább, hogy csak kibicként garázdálkodom a dc-univerzumban, mert ezek a füzetek túlságosan építkeztek a múltra, a dick grayson körüli huzavonára (szuperhősből titkosügynök, mi?), a bagolyálarcos nagyon titkos, világuralmi terveket szövő szervezetre. és sajnos az érdektelenség csak nem akart múlni, hiába turnézta végig hősünk fél európát, hiába harcolt a rabszolgaként robotoló menekültekért, hiába retcon-olták még a múltját is egy kicsit, meg kavarták a dolgokat az ellenségből lett szövetséges ellenfélnél... valószínűleg az sem segített, hogy eredetileg nem terveztem sorozatot olvasni (tehát alapvetően is alacsonyan volt az érdeklődési szintem), de úgy gondoltam, hogy a crossover-be (lásd fenn) úgy érdemes belecsapnom, ha behozom blüdhaven hősét is a listámra -aztán kiderült, hogy feleslegesen rágódtam ezeken a füzeteken, mert a közös sztoriban egy mondat utalás sem volt a korábbiakra, ott volt a közös harcokban nightwing, és kész... úgyhogy nem hiszem, hogy a későbbiekben kéne még egymás idejét rabolnunk tovább... (#06.11.)