(2005, DC Comics) (írta: Ed Brubaker, rajzolta: Doug Mahnke) (magyarul: Kingpin)

ed brubaker-nél megszoktam, hogy a marveles műveiben imád a múltban vájkálni, elfeledett sztorikat a felszínre hozni, a karakterek korábbi cselekedeteihez kötni a jelen eseményeit, és hát miért lenne másképp, ha épp’ a konkurenciánál ragad tollat -vissza is megy a kezdetekig, és bő hatvan oldalban megmutatja, hogy miként történt batman és a joker első komoly összecsapása... brubaker nem szokott csalódást okozni, és most is szerettem, hogy noir-osan merengve szövegelteti a karaktereit, viszont a több évtizedes nemezist viszonyt nem tudta (nem akarta) újszerűen bemutatni. vagy tényleg csak túl sokszor láttuk már, hogy a bűn hercege vigyorgó hullákkal kikövezett úton halad a káosz felé, röhögve próbálja eltörölni gotham-et a föld színéről. szóval ez egy jó joker-es one-shot volt, ami sorra veszi a karakterrel kapcsolatos összetevőket, és működő eleggyé gyúrja azokat, de csak néha-néha lépett túl a sablonokon (igazából csak egyszer, amikor bruce beadja magának a vigyorgó-szert, és őrült látomások közepette próbálja megoldani az ügyet)... (×10.12.)

Super Sons -Parent Trap (Super Sons vol.1 #13-16, Annual) (2018) (írta: Peter Tomasi; rajzolta: Carlo Barberi, Brent Peeples, Paul Pelletier) (eng)

super-pets, mi...? és az a rohadt szerencséje peter tomasi-nak, hogy még az ilyen hülye ötleteket is (mint hogy bat és sup állatai mentenek kutyákat egy űrlény karmai közül) szórakoztatóan tudja elővezetni, dacára annak, hogy oldalakon keresztül csak olyan párbeszédeket látsz, hogy ’woof’ meg ’hrrrr’... na de félre a bohókás annual-t, nézzük mivel akart búcsúzni a szerző a srácoktól a fő füzetekben. először is egy személyes családi üggyel -méghozzá anyai vonalon (mind damien-nél, mind jon-nál), mert az apákkal már eleget foglalkoztunk. persze tahlia érdekesebb lois-nál (minden tiszteletet megadva az oknyomozó újságírásnak), de az anya/fiú bunyók mellett jópofa volt az is, ahogy kent-ék lerendezték a ’véletlen’ utcai találkozást. egy kicsivel többet is elbírt volna ez a sztori szerintem, sajnáltam, hogy az utolsó két számban másfele kanyarodtunk -vissza az apákhoz... és vissza a kezdetekhez (az első kötetből importálva egy gonoszt), ahol az volt a lényeg, hogy a srácok is megmutassák, hogy születési év ide-vagy-oda, ők igenis képesek olyan nagy tettekre, mint az isteni magasságokban lévő justice league... (hmmm, ez az utolsó füzetetes keret-történet mi volt? azt értem, hogy a ’vol.2’-es feliratú kötettel a jövőre akart utalni tomasi, de a megöregedett superman(?)-t nem nagyon értettem...) (jó volt látni a srácokat egy olyan hétköznapi helyen, mint egy iskola, ahol ugyanúgy önmaguk voltak, mint a kosztümökben esténként (damien stréber, jon mindenkivel kedves) -de azért annyi extremitás belefért, hogy egy robin-nak repülve kell még a suliba is mennie (mondjuk egy alfred vezette helikopterrel...) (##08.08.)

Superman -Bizarroverse (Superman vol.4 #42-45, Special) (2018) (írta: Patrick Gleason, Peter Tomasi; rajzolta: Patrick Gleason, Joe Prado, Doug Mahnke) (eng)

a kifordított világokkal és karakterekkel való játszadozás nekem csak nagyon rövid ideig képes örömet okozni (mondjuk egy filler epizódig egy sorozat esetén), aztán fárasztóvá válik -most a bizarroverse-nél a szokásosnál is gyorsabb folyamatnak éreztem ezt, mert néhány oldal után a hátam közepére sem kívántam a megfordított beszédet meg a sok ’me’-t az ’i’ helyett... persze egy-két momentum így is működött (a szögletes föld mondjuk ilyen volt, de az is lehet, hogy elviselnék egy rövid kalandot a hetyke bajszos nőcsábász robzarro-val), de néhány lapozás után sajnálni kezdtem, hogy peter tomasi egy ilyen sztorival teszi le a lantot az egyébként baromi erős run-ja után. de! elérkeztem a kötet utolsó füzetéhez, és megnyugodott a háborgó lelkem, mert megkaptam a csodás befejezést, ami tényleg egy korszak végének érződik (a nagy búcsúval hamilton-tól), és arra koncentrál, amiben tomasi a legerősebb volt eddig is: a szeretetteljes kent családra... (##08.11.)

Superman 80 (Action Comics vol.1 #1000, Action Comics Special, Superman Special) (2018) (írta: Dan Jurgens, Peter Tomasi, Marv Wolfman, Geoff Johns, Richard Donner, Scott Snyder, Louise Simonson, Paul Dini, Brad Meltzer, Brian Michael Bendis, Mark Russell, Max Landis, Patrick Gleason, Ian Flynn; rajzolta: Dan Jurgens, Patrick Gleason, Curt Swan, Olivier Copiel, Rafael Alburquerque, Jerry Ordway, José Luis García-López, John Cassaday, Jim Lee, Will Conrad, Jill Thompson, Francis Manapul, Scott Godlewski, Bryan Hitch, Kaare Andrews) (eng)

szédítő belegondolni, hogy a legelső, képregényben megjelent szuperhős már nyolcvan éve tartja lázban az arra fogékonyakat, és a dc szerencséjére úgy jött ki a lépés, hogy ezt az ünnepet meg lehetett fejelni egy újabbal, az action comics 1000. számával. és lehetett volna többféleképpen is ünnepelni ezt a dupla kerek számot, ők úgy döntöttek, hogy egy antológia-kiadvány lesz a legmegfelelőbb, ahol bemutathatják, hogy mit jelent az íróknak és az emberiségnek a remény örökös szimbóluma... ahogy egy ilyen kiadványnál lenni szokott, sokféle hozzáállású és színvonalú történet került összeszerkesztésre, van, ami szó szerint az ünnepet tette a középpontjába, van, ami nyakig merült a nosztalgiába, a kezdetektől a legvégéig elkísértük superman-t/clarke kent-et, megnéztük a saját és az emberek szemszögéből is az életét -sőt, a legvégére meg egy kis promóció is belefért, hogy a következő korszakból is kapjunk egy kis ízelítőt... az 1000. számmal egy időben még két hasonló kiadvány jelent meg, amik három-három történetet rejtenek magukban, úgyhogy gondoltam azokat is ideveszem, hogy még emeljem kicsit az ünnep fényét. és hogy lezárjam a szuper-család eddigi kalandjait, mert igazából a két különszám azért jelen(hetet)t meg, hogy az eddigi fő írók, dan jurgens és peter tomasi még egyszer elbúcsúzhassanak a karaktertől -előbbi luthor-t vette elő ismét, utóbbi még egyszer visszakalauzolt minket a dinók földjére... (##08.15.)

Super Sons -When I Grow Up (Super Sons vol.1 #1-5) (2017) (írta: Peter Tomasi; rajzolta: Jorge Jiménez, Alisson Borges) (eng)

a jó zsaru / rossz zsaru gyerek-verziója a jó fiú / vagány fiú...? peter tomasi jó belebegtette, hogy milyen irányvonalat gondolt el ehhez a sorozathoz egy korábbi superman kötetben, így már tudtuk előre, hogy a közmondásos ellentétek tényleg vonzzák egymást, azaz a kiscserkész jonathan és a ki-ha-én-nem damian tökéletesen kiegészítik egymást, és a folytonos szájkaraktéba és ökölharcba torkolló ellentétük szórakoztatóvá teszi a közös kalandjaikat... mert felnagyítódik az, ami az apai generációban már csendes ellentétté szelídült az évek során, és behoz egy jó értelembe vett tini infantilizmust is... mert azt éreztem, hogy ez tényleg egy olyan kötet, amit bátran oda mernék adni egy szuperhősökért rajong tini kezébe, ugyanakkor én sem temettem a kezembe az arcom olvasás közben, hogy mennyire gyerekes és fárasztó az egész... mert megvan benne az az egészséges kaland-szellem, ami a tinikben még ott buzog, és a küldetés sem túlságosan sötét vagy félelmetes -még egy egész hihető gyerek-gonoszt is sikerült találni a kölykök mellé (plusz azért a felnőttek sincsenek túl távol, ha nagy lenne a baj -mondjuk luthor-man beugrik, amikor a szükség úgy hozza)... mindenképp pozitív csalódás volt ez a kötet, még a rajzfilmesebb rajz-stílus is egész jól illett hozzá, és annak is tudok örülni, hogy jó írók kezei alatt formálódik (az arcoskodó) damien és (a mama-kicsi-fia) jon, akik így közelebb tudnak kerülni az olvasók szívéhez. (#10.27.)

Superman -Black Dawn (Superman vol.4 #20-26) (2017) (írta: Peter Tomasi, Patrick Gleason, Michael Moreci; rajzolta: Patrick Gleason, Doug Mahnke, Scott Godlewski) (eng)

alattomosan támadt rám ez a kötet -mert nyugisan indultunk, jon-nal a középpontban, néztük az eseménytelenebb mindennapokat; majd megérkeztek wayne-ék is, hogy egy vizsgálat alá vegyék superboy-t; aztán egy tehénistállóból indulva elszabadult a pokol... minden szempontból felbolydult hamilton kisvárosa, jöttek az óriásszörnyek, amikkel lehetett verekedni, és hát kiderült az összes előjáróságról (polgármester, doktor, ügyvéd), hogy nem azok, akiknek látszanak, hanem konkrétan űrlények (érdekes scifis gellert is kapott itt a sorozat). és persze eszeveszett lett a tempó, a füzetek olvastatták magukat -eközben az ember mély fejbólintással értékelte az olyan ötleteket, mint mikor lois került a középpontba, mert végre nem csak a merész újságírót, a szerető feleséget és az aggódó anyát láthattuk benne, hanem a badass nőt is, aki nem fél szembeszállni senkivel és semmivel, ha a családjáról van szó (és akkor még a hajmeresztő sérüléséről még nem is írtam, ott azért ’ejhá’-ztam egyet, hogy ezt meg merték lépni egy superman-sztoriban, még ha rögtön vissza is csinálták)... de persze azért jonathan maradt a kulcs, mind a sztoriban, mind a gonosz szemében. bár ezerszer elhasznált fordulat már a ’pozitív karakter kényszerítés hatására a többi jó ellen fordul’ toposz, de itt azért nem hatott avittnak, mert superboy a gonosz hatására először használta igazán a képességeit -plusz ugye a csatatér túloldalán a saját apja várt rá... szóval érzelmileg megint rendben volt ez a kötet, és egy kedves (bár kissé fárasztó) kódát is kaptunk, ahol láthattuk azt, hogy az apai hibák öröklődnek, és hogy nem egyszerű nevelni az akaratos szupererővel rendelkező tinédzsereket... (#10.30.)

Action Comics -The New World (Action Comics vol.1 #977-984) (2017) (írta: Dan Jurgens; rajzolta: Ian Churchill, Carlo Barberi, Patrick Zircher, Jack Herbert, Ray McCarthy, Viktor Bogdanovic) (eng)

egyfelől jó az, hogy két párhuzamos superman füzet fut egyszerre, mert havonta dupla adagot kaphat az olvasó így a karakterből, ugyanakkor így az összehasonlítás is könnyebb, és az action comics sajnos jelenleg alulmarad a fő címmel szemben -elsősorban azért, mert a superman-t az apa/fiú dinamika új szintre emeli, addig dan jurgens itt ragaszkodik a hagyományos értékekhez, ezáltal sokkal porosabbnak érződik az írása... mert hányszor láttunk már olyat, hogy a külön/külön is erős ellenfelek összefognak egy hős ellen, hogy igazán érezze az olvasó, hogy komoly nehézségek árán érhető el a győzelmet -aztán a gonosz-csapat összeállítása után jönnek persze a további toposzok, a hős átmeneti legyőzése, a komoly(nak beállított) sérülés, majd a társak felbukkanása, a párokra osztott küzdelem, és a nehezen kicsikart siker... és így hiába nagy a tét, ha az ember pontosan tudja, hogy mi fog várni rá a következő sarkon, elillan a feszültség a panelekből... a másik érthetetlen döntése dan jurgens-nek az volt, hogy másfél füzetet szánt arra, hogy vissza-flesseljen régi sztorikra, a krypton-i kezdetekre, a smallville-i gyerekkorra -mert nem nagyon értem, hogy kinek szánta ezeket a lapokat, a régi olvasóknak már a könyökükön jönnek ki ezek a sztorik, az újak meg valószínűleg nem ezen a ponton fognak bekapcsolódni a nagy super-históriába... (#11.02.)

Action Comics -Men of Steel (Action Comics vol.1 #967-972) (2016-2017) (írta: Dan Jurgens; rajzolta: Tyler Kirkham, Patrick Zircher, Stephen Segovia) (eng)

sosem szerettem, hogy a filmekben éveken át csak egyféleképpen tudták használni luthor-t -ő volt az, aki mindig valami ingatlan-mutyival akart hatalomhoz és/vagy gazdagsághoz jutni (az egy másik kérdés, hogy zack snyder-ék mire használták az ő luthor jr.-jukat, mert nincs élő ember, aki kibogozná annak a túlmozgásos srácnak a motivációit)... pedig egy nemezis akkor igazán érdekes, ha összetett személyiség, és most dan jurgens két irányba is elmozdult vele kapcsolatban, és majd meglátjuk, hogy melyikkel jár jó nyomon. mert úgy tűnik, hogy lex-re sötét jövő vár, nagyhatalmú, világrengető gonosszá válhat. és emellett ott van a jelenlegi énje is, ami megízlelte a jóságot, aki úgy érzi, hogy az emberek segítése jót tesz neki magának is, aki képes superman-nel vállt-vállnak-vetve harcolni... maga a fősztori egy klasszikus scifis dilemmához nyúlt, miszerint meg lehet-e büntetni valakit olyan bűnökért, amiket még nem követett el -kell-e bizonyíték az ítélet-hozatalához vagy elég csak a meggyőződés is... superman-t is komoly dilemma elé állíthatná ez a kérdés, hisz’ ő az a típus, akinek az emberélet mindennél fontosabb, azonban csak néhány csalóka pillanatig tűnik úgy, hogy megfontolná lex kivégzését, mert neki az az élet is számít, ami nem makulátlan... a füzetek egy része dan jurgens régi munkáira emlékeztetett, egész pontosan a thor-ban kaptam tőle hasonló élményeket, amikor nagy erejű lények püfölték egymást idegen helyeken. szerencsére itt unalmassá sosem váltak az összecsapások, mert az ellenfeleknél is volt idő megalapozni a motivációt -semmi túlgondolás, csak ráfogták az univerzum egyik leggonoszabb gonoszára, darkseid-re az egészet... a felvázolt jövő egyébként érdekesnek tűnik, hogy lesz valaki, aki átveszi a paradémonok felett az uralmat, és hogy ez a valaki egy olyan ember lesz, aki így átléphet a piti gonoszkodások színpadáról a főszereplők közé... (továbbra sem tetszik, hogy a nagy kiadási kapkodásban ennyire cserélgetni kell a rajzolókat, mert nincs egységes stílusuk még a köteteknek sem, nemhogy az egész szériáknak...) (#09.10)

Superman -Multiplicity (Superman vol.4 #14-17, Annual 1) (2017) (írta: Peter Tomasi, Patrick Gleason; rajzolta: Ivan Reis, Ryan Sook, Ed Benes, Clay Mann, Jorge Jiménez, Tony S. Daniel, Sebastian Fiumara) (eng)

oh, a dc híres/hírhedt multiverzuma... még szerencse, hogy most nem volt nagy kavarás a különböző világok között, csak fogtuk az ismert földekről a superman-eket, hogy egy közös veszély ellen fogjanak össze (oké, azért kiegészültek egy csendőr-szerepben tetszelgő bestof justice league-gel is, de azért ott is érthető volt, hogy ki honnan jött)... és én tudom, hogy az írók azért szeretik ezt az aspektusát az univerzumuknak, mert kellő helyet ad nekik a játszadozásra, ki lehet találni mindenféle változatokat a karaktereknek, kötöttségek nélkül, lehet írni hajmeresztő sztorikat, és ráfogni arra, hogy ’áh, ez csak egy másik földön történt meg’, de azért az olvasókat könnyű összezavarni az ilyesmivel... (a dc-t jobban ismerők biztos nagyot bólogattak az alter-karaktereket látva, nekem csak az esett jól, hogy a kommunista superman is a listán volt.) de engem nem is az zavart ebben a sztoriban, hogy sokféle superman rohangált egymás hegyén/hátán, hanem az, hogy az írók rohantak előre -talán azért nem sikerült azt éreztetniük, hogy valami nagy intergalaktikus kaland résztvevője vagyok, mert csupán három füzetbe sűrítettek mindent, konfliktust, csapat-összeállítást és a végső összecsapást is. viszont ennek ellenére voltak pontok, amik a nagy kapkodásban is működtek, vagy csak én vagyok érzékenyebb az önfeláldozás drámai ábrázolására... a másik dolog, amiért szerintem kevésbé élveztem ezt a kalandot a korábbiakhoz képest, az meglepő módon az, hogy superman-t kiszakították a környezetéből, mert annyira hozzászoktam ahhoz, hogy a fiával milyen szívmelengetően van ábrázolva a kapcsolata... egyébként jon ellensúlyként kapott egy önálló füzetet, amit viszont csak egyszeri horror-gimmick-nek használtak tomasi-ék, úgyhogy azzal sem laktam jól -viszont kicsit kerek lett tőle a kötet, mert így nem csak a kezdet játszódott egy mocsárban (swamp thing üdvözletével), hanem a befejezés is. (#09.11.)

Superman Reborn (Superman vol.4 #18-19, Action Comics vol.1 #973-976) (2017) (írta: Peter Tomasi, Patrick Gleason, Dan Jurgens; rajzolta: Patrick Gleason, Stephen Segovia, Patch Zicher, Dough Mahnke) (eng)

már az első rebirth logós action comics óta cipeljük magunkkal a nagy rejtélyt, hogy miképp lehetséges az, hogy ott kóricál metropolis-ban egy clark kent, aki nem rendelkezik szuper képességekkel. úgyhogy már épp’ itt volt az ideje, hogy lerántsuk róla a szemüveget, és megnézzük az igazi arcát -nyugi, azért nem gondolták túl az írók a nagy meglepetést, csak csípőből ráfogták egy klasszikus ellenfélre az egészet... ezzel nekem csak az a bajom, hogy mindig is ferde szemmel néztem a kalapos manóra, mert az idétlenségével olyan hangulatot hoz be a képregénybe (vagy akár mozgóképre is), ami nem illik oda -és tudom, hogy a joker is humorizál, csak amíg a bohóc-hercegnél a viccelődés ellensúlyozódik a félelemkeltéssel, addig mr.mxy-nél ezt nem lehet érezni, így marad az ötödik-dimenzió-béli bohóckodás... viszont annak örültem, hogy jó végéről kapta el a sztorit a tomasi-gleason-jurgens-csapat, mert pont azt a felületét támadták superman-nek, ami ebben a modern érában a leghangsúlyosabb -azaz a családját. így legalább érzelmileg jól működött a felejtés és kergetőzés a cukorkák és nyalókák árnyékában... de nem csak ezzel ellensúlyozták a komolytalanságot, hanem a nagy univerzumon átívelő rejtéllyel is, amit szintén görgetünk magunk előtt az elejétől fogva, úgyhogy már itt is ideje lenne letenni a terhet, és levenni a csuklyát, nemdebár...? (#09.13.)

Superman -Trial of The Super Sons (Superman vol.4 #7-13) (2016-2017) (írta: Peter Tomasi, Patrick Gleason; rajzolta: Jorge Jiménez, Doug Mahnke, Patrick Gleason) (eng)

főszereplőnek kell-e lennie egy sorozat címszereplőjének? nem feltétlenül, működhet az, hogy mondjuk superman egy kicsit háttérbe vonul, hogy teret engedjen a kisfiának... kal-el mentette már meg elégszer a világot, talán kijár már neki egy kicsit nyugodtabb időszak, amikor a családjával törődhet. és nem is áll rosszul kent-éknek ez a rusztikus vidéki élet, a kis-szabás -legalábbis a kötetet nyitó vurstlis füzetből ez derült ki. aztán viszont kicsit másabb mellék-vízekre evezünk, világháborús hősök és éhes dínók közé... egy kicsit aggódtam, amikor az őslények berepültek a képregény lapjaira, mert a marvel-nél sem szoktam jól viselni a vadföldi kalandokat, de itt két füzetben még épp’ jól működött, főleg az apa/fiú kapcsolat miatt -még mindig nagyon jól áll sup-nak, ahogy szeretettel óvja a gyermekét... aztán jött a fő attrakció, a hamarosan érkező új sorozat, a super sons felvezetése, ami megint elsülhetett volna rosszul is, mert damien-ről tudjuk, hogy egy nehezen viselhető egoista pöcs, de jó a dinamikájuk jon kent-tel, meg élvezet volt nézni, ahogy a két apa kemény próbák elé állítja a csemetéket. this is a begining of a beautiful friendship... a záró frankeinstein-es sztori kicsit kilógott az eddigi mintából, bár itt sem superman volt a kulcsfigura a kent családból, hanem lois, aki szegény csak a szakmáját akarta végezni, azaz segíteni a helyi lap kiadásában, erre egy intergalaktikus konfliktus közepén találta magát... igazából csak azért nem morgok, hogy mit keresnek az acélember füzetében frankenstein-ék, mert cool ötletnek gondolom, hogy fejvadásszá tették az (ex)házaspárt, valamint azért, mert a családi drámájuk azon a néhány panelen is átjött, amikor szóba került... no. némiképp átmenetinek érződött ez a pár standalone sztori, gondolom legközelebb már egy nagyobb összefüggő történetet kapunk -ahol még az is előfordulhat, hogy maga superman emelkedik a reflektorfénybe... (#08.09.)

Action Comics -Welcome to The Planet (Action Comics vol.1 #963-966) (2016) (írta: Dan Jurgens; rajzolta: Patrick Zircher, Stephen Segovia) (eng)

jól összebeszéltek a két superman sorozatot író úriemberek a szerkesztői ülésen -mert míg a superman-ben jon kent-en van a hangsúly (lásd fenn), addig itt az action-nél a ’nem superman’ clarke kent-re és lois lane-re jut a rivaldafény nagy része -azaz a daily planet két legjelentősebb újságírójára... az első két füzet így a rejtély-faktora miatt lesz megnyerő (bár nem jutunk közelebb ahhoz, hogy miként létezhet önmagában egy teljesen emberi clarke kent), a második sztorit meg arra használják, hogy ismét helyrerakják a new52 egy kapitális hibáját: mert lois-nak az anyaság mellett szüksége van arra is, hogy a szakmájában dolgozhasson (plusz egy kis keresztpromóció elfért a lapokon, hogy az emberek érdeklődését felkeltsék a frissen indult superwoman sorozatra. és azt kell mondjam, hogy az alapsztori gyors vázolásával engem meggyőztek... volna... ha nem vagyok olyan alapos, hogy utánanézzek a kiábrándult olvasói értékeléseknek, még bele is ugrottam volna egy újabb kötetbe...). míg az első kötetnél azt írtam, hogy az ’action comics’ cím kötelez, és akcióval teli történet dukál bele, addig most az arányok túloldalán találtuk magunkat, egy sokat beszélős, elmélkedősebb korszakban. de ezzel nincs baj, én szeretem, amikor két zúzás között megállnak a szuperhősök, hogy körülnézzenek kicsit. és érdekes, hogy mind-a-két sorozat esetén a második kötetnél jött el ez az átmenetinek érződő időszak, amikor két nagyívű sztori között megpihenünk kicsit. szóval tényleg lehet valami a szerkesztői meeting-es elméletemben... (#08.11.)

Action Comics -Path of Doom (Action Comics vol.1 #957-962) (2016) (írta: Dan Jurgens; rajzolta: Patrick Zircher, Tyler Kirkham, Stephen Segovia) (eng)

ha már ’action comics’ a cím, akkor úgy illet, hogy egy akciódús kezdéssel köszöntsék az új kor kezdetét -és természetes dolognak érzem, hogy ahhoz, hogy igazán emelje a tétet, dan jurgens-nek egy fontos gyermekéhez kellett visszanyúlnia: az ikonikus doomsday-hez, az univerzum azon kevés lényeinek egyikéhez, aki igazán meg tudja izzasztani az acélembert... nagyon óvatosan kell bánni az ilyen epikus összecsapásokkal, mert könnyen unalomba fulladhatnak a szüntelenül záporozó pofonok miatt, de itt a szerző megtalálta azt a vékony határmezsgyét, ahol még épp’ nem fárasztó a sok fizikai erőszak. és ehhez talán az kellet, hogy adjon superman-nek a szokásos ’mentsük meg az embereket’ mentalitásán túl egy olyan célt, ami miatt átérezzük minden ütése súlyát -és ha van valami, amit át tudunk érezni, akkor az a család iránti feltétlen szeretet. és nagyon szimpatikusan van ábrázolva a kapcsolata lois-zal és a kis jonathan-nal -akitől pedig féltem, mint ahogy minden gyerekszereplőtől szoktam tartani egy kicsit, de tök jól átragad az olvasóra is a lelkesedése, és ez segít az a szívünkbe zárni. ahogy az is segíti a nagy bunyó monotonitásának megtörését, hogy rendre meglepetéseket dobál be a szerző, legyen az a hősies luthor, az emberi clark kent, vagy a harc közepébe hevesen berobbanó wonder woman... nem ez a legokosabb képregény a világon, de az biztos, hogy féktelenül sodor a lendülete és hatalmas szíve van... (#06.03.)

Superman -Son of Superman (Superman Rebirth, Superman vol.3 #1-6) (2016) (írta: Peter Tomasi, Patrick Gleason; rajzolta: Patrick Gleason, Doug Mahnke, Jorge Jiménez, Mick Gray) (eng)

truth, justice and... family...? szerintem a képregényírók többsége egy szükséges rosszként tekint a karakterek magánéletére, amit be kell szorítani két bunyó közé, hogy az olvasók ne háborogjanak -vagy csak azért érzem ezt, mert eddig csak felületes írók munkáit olvastam...? mert bizony sok potenciál van a szuperhősök hátországában is, más lesz a világmegmentő küldetések íze, ha az önzetlen segítségen túl más is motiválja a hőst. mondjuk a családja iránt érzett féltő szeretet... nem nagyon izgat a megkavart felállás, azaz hogy honnan jött ez a superman, és mi történt az itteni világ superman-jével, viszont az nagyon érdekel, hogy mit is kezdenek ezzel a setup-pal, a családos superman-nel, aki boldog házasságban él, ahol egy olyan gyermeket nevelnek lois-sal, akit a kriptoni génjei komoly képességekkel ruháznak fel. az sem ártott, hogy elhagytuk metropolis-t, és vidéken zajlik a sokkal kisebb-szabású élet, ahol a farmerkedés mellett nyugodtan lehet terelgetni a cseperedő jon hőlátását is... a képesség-tanulásokban sok potenciál rejlik, főleg hogy elég intimen és drámaian mutatják be a gyakorlást. de egyébként is jó látni ezt az isteni hőst egy kicsit gyerek-perspektívából... de persze nem maradhattunk a farmon, kellett egy ellenség is az akciókhoz, de őt is úgy választották ki az alkotók, hogy a személyes aspektusa tudjon dominálni -azzal is, hogy a kriptoni múltat hordozza magában, de azzal meg főleg, hogy sup jr. az elsődleges célpontja, akiből ki akarja purgálni az emberi oldalt. és superman minden ütésében benne vannak így a gyereke iránti érzései, amik hatalmas erőt adnak a képregénynek is... bár néha kapkodja kicsit az ember a fejét (mondjuk a kriptoni szellemeken), és néha furcsán kellett ugrálnia a szemnek a panel-kezelés miatt, de a mélyben gyöngyként jelen lévő érzelmek nagyon könnyen sodortak magukkal (meg az időről/időre betoppanó meglepő ötletek is, mint kripto váratlan önfeláldozása, vagy lois szerepe a végső harcban -btw, üdítő olvasni egy olyan lois lane-t, aki kedves, okos és anyatigrisként harcol a gyermekéért). (#06.04.)