(New X-Men vol.2 #37-43) (2007, Marvel Comics) (írta: Craig Kyle, Chris Yost; rajzolta: Skottie Young, Niko Henrichon)

először csak hümmögtem, amikor az ifjú mutánsok egy mágikus/misztikus utazásba keveredtek, mert azt éreztem, hogy nem igazán passzol hozzájuk ez a zsáner-kombináció (viszont ehhez a felvezetés, kendő indoor tábortüzes rém-meséje a maga spooky-ságával elég jól működött). aztán persze a kyle/yost duó agya ledobta az ékszíjat, és a rájuk jellemző veszett tempóban dobálták hőseinket az egyik drámából a másikba, volt itt kitépett szív (és annak visszanövesztése), volt, aki csontokra hullott szét (és épült újra vissza a porból), és voltak hősies transzformációk is... a gonosz kicsit uncsi volt azzal, hogy csak azt tudta hajtogatni, hogy neki mindenképp kell egy bizonyos halott személy -de ezek a gonoszok már csak ilyen mániákusak... a rengeteg mágikus összecsapás és robbanás után egyszercsak újra a mi dimenziókban találtuk magunkat, kicsit azt érezve, hogy nem igazán kaptuk meg azt a hatásos finálét, amit ez a sztori megérdemelt volna, de gondolom majd visszatérünk a pokolba még egyszer... a kötet utolsó két füzete átmenet volt az eddig történtek és az eljövendő nagy crossover között, kicsit összefoglaltuk a múltat, kicsit az iskola tanárainak az orrára koppintottunk, amiért hanyagolták a diákjaikat az utóbbi időben (és egyedül kellett szembenézniük számtalan veszéllyel), és persze nem véletlenül került elő annak a kérdése, hogy ki a legfiatalabb a csapatban, mert a mutáns-faj létkérdése lenne, hogy egy új generáció lépjen az elődei örökébe... (milyen tinis gondolkozás már az, hogy összetöröm a barátom lelkét, és azzal megvédem majd a rá leselkedő veszélyektől -de ettől is jó ez a sorozat, hogy hihetően ábrázolja az ifjú mutánsokat.) (×11.08.)