Invincible Iron Man vol.2 #20-24) (2010, Marvel Comics) (írta: Matt Fraction, rajzolta: Salvador Larroca) (eng)

anthony stark, vasember, jelenlegi állapota: vegetatív... gyaníthattuk, hogy ezt a kötetet arra fogja szánni matt fraction, hogy visszahozza tony-t abba a stádiumba, ahol szuperhősként tud funkcionálni -de azért nem adta meg olyan könnyen a hősének a kiutat, ezért öt füzeten át egy rémálomba taszította az elméjét, ahol szimbolikusan támadt rá a teljes eddigi élete, a szülei halála, a technikai újdonságai, mindazok, akiket elveszített az eddig megtett úton. és egész hatásos volt ennek az agyi tevékenységnek a leképezése, ott volt a panelekben az álmok zavara és repetitívsége, a félelmek kivetülése... a valóság is egész izgalmasra sikerült, ahogy a bajtársak végrehajtották a gondosan meghatározott instrukciókat, és persze érkezett egy gonosz karakter is, hogy növelje az izgalom-faktort... az érzelmek is jól landoltak ezúttal, és nagyon tetszett, hogy pepper-rel nem csak együtt aggódhattunk, de azt is megengedte neki az író, hogy pipa legyen -amikor hill ügynökkel összerakták a képet tony hűtlenségéről... akár lehetett volna hosszabb ideig is tony-t az oldalvonal mellett tartani, de rutinos olvasóként is érzékelhető volt a nagy nyomás a kiadó részéről, hogy az újoncok számára is befogadható stark-ot kell prezentálni minél hamarabb, ezért mozgott kényszerpályán a szerző (lásd pl. a rajzos ’previously’ összefoglalót is az első füzetben is)... (×05.15.)

(Invincible Iron Man vol.2 #14-19) (2009, Marvel Comics) (írta: Matt Fraction, rajzolta: Salvador Larroca) (eng)

tony stark-ot nem a kütyüi határozzák meg -azok csak eszközök a céljai elérésében. nem, tony stark igazi szuperképessége az intelligenciájában van. volt. csak volt, múlt idő... már az előző kötetben nyilvánvalóvá vált, hogy el fogunk jutni erre a pontra, hogy tony nem csak azokat az emlékeit veszíti el, amiket meg akar attól óvni, hogy illetéktelen kezekbe kerüljenek, de az életfunkciói is veszélybe kerülnek. és egészen megrendítő végignézni a leépülés stációit, ahogy összeakadnak a szavai, ahogy elfogadja, hogy a zseni szintről lezuhant a normál emberek felfogási szintjére, hogy a végén még azt is elfelejti, hogy miként kell lélegezni... és ez az utazás nem lenne teljes, ha matt fraction okosan nem vinné vissza az origóhoz a karaktert, ha nem állna megint ott az afganisztáni barlangban, ahol megszületett a vasember (egyébként hangulatos végig az út, keresztül-utazzuk oroszországot, afganisztánt, hogy aztán a dubai sivatagban végezzük be a küldetést)... odahaza new york-ban először homlok-ráncolva fogadtam a döcögősen működő női szövetséget, mert furcsa volt az özvegy menekülős bizalmatlansága, mint ahogy hill ügynök zavaros beszéde is -aztán amikor a szerző emlékeztetett rá, hogy mennyire összekavarodott maria tudata legutóbb, már megértőbb lettem, főleg amikor a csajok tényleg bevetették magukat a hammer bázisára. aztán még pepper is csatlakozott hozzájuk, és jöhetett a csajos haddelhadd, ami miatt megbocsátottam, hogy nem húzott be elsőre ez a szál... jó látni, hogy az átöltöztetett shield-ügynökök közül nem mindenki hódolt be az osborn-i terrornak, hogy vannak olyan technikusok és fegyveres ügynökök, akiknek még meg tud szólalni a lelkiismeretük a kritikus pillanatokban... norman egyre gyakrabban veszíti el a kontrollt az érzései felett, de még kell egy nagy lépés, hogy igazán lelepleződjön a valódi énje, az igazi szándékai... (elég szappanoperás trope-nak számít az ’őrült nő őrült szerelme’ klisé, de fraction elfogadhatóan játszott rá erre madame masque-kal kapcsolatban.) (×05.05.)

(Invincible Iron Man vol.2 #8-13) (2009, Marvel Comics) (írta: Matt Fraction, rajzolta: Salvador Larroca) (eng)

mivel én is elsősorban a filmek felől érkeztem a képregények világába, ezért a mozgóképes változatok mindig ott lesznek olvasáskor a horizontomon referencia-pontként -például emlékezhetünk arra, hogy a harmadik iron man filmben hasonló volt az alkotói cél, mint amit itt matt fraction következetesen végigvitt a kötetben, azaz hogy tony stark elveszít minden fontosat az életében, így újra fel kell építenie magát. ám míg a filmváltozatban ez a koncepció csak többé-kevésbé működött, addig ez az írott változat a merészsége miatt jobban a hatása alá tudott keríteni. mert itt tony nem csak a játékszereinek kénytelen búcsút mondani, de az arc-szőrzetének és az emlékeinek is... jól érzékelhető, hogy norman osborn miként képzeli a hatalom-gyakorlást, teljes erőben támad mindent, ami ütközik az érdekeivel, nem fél megfélemlíteni a közvéleményt, vagy akár bevetni a katonai erejét a céljai eléréséért (a cél-listájának legfontosabb eleme persze az, hogy megtudja, hogy ki van a pók-álarc alatt)... elég nyomasztó az őrült manó erőfölénye, így jól átérezhető a feszültség a nagy menekülés alatt -a kitérők is rendben vannak, még akkor is, ha a war machine-os összecsapás kicsit párbeszéd-nehézre sikerült, namor meg minden egyes felbukkanásakor bizonyítja, hogy ő nem egy hős, hanem csak egy arrogáns pöcs... meglepő módon a macsósságáról híres tony átengedi a története egy részét két nőnek, és én nagyon tudtam örülni annak, hogy maria hill és pepper potts is ilyen hangsúlyos szerepet kaptak (bár a hill ügynökös kitérő texas-ban kicsit kilógott a nagy egészből)... a filmekhez képes az is komoly eltérés, hogy itt tony nemcsak szóban playboy, azaz nem ragaszkodik hűségesen a legfőbb támaszához, pepper-hez, hanem gond nélkül ágyba visz más nőket is -mondjuk maria-t... a sok nyomasztás miatt nem mondom azt, hogy ez a legszórakoztatóbb marvel kötet, amit a kezedbe vehetsz, de én szívesen olvastam, mert jó a tempója, és érdekes volt látni azt, hogy mihez kezd egy szuperhős, ha megpróbálják a földbe döngölni. plusz ki ne szeretné, ha erős nőkről olvashat egy szuperhős történet keretén belül?! (ironikus kacsintás) (×05.01.)

(Invincible Iron Man vol.2 #1-7) (2008-2009, Marvel Comics) (írta: Matt Fraction, rajzolta: Salvador Larroca) (magyarul: Hatchette, 2018)

nem sok kedvem van tony stark-hoz mostanság, mert egy méretes seggfejjé vált a polgárháború óta, aki mindenkivel csak keménykedik, mert ’regisztráció!’ meg shield-főnökség, blablabla... a marvel-nél is érezhették, hogy a mozi-termekből kiáradó tömegeknek nem adhatják ezt a tony-változatot, úgyhogy gyorsan az akkoriban nagyot pukkanó első iron man film ürügyén matt fraction kezébe nyomták a marshall-botot, hogy írjon valami olyat, ami a vadiúj olvasóknak számító, robert dowley jr mintájú pólóban érkező srácok/lányok is bátran a kezükbe vehetnek. úgyhogy szerzőnk nem is tétlenkedett, belecsapott egyből tony életébe, lerombolva mindent körülötte, amitől remélhetőleg magába száll, és elindul a jobb emberré válás útján -és a narráció néhány arrogáns megjegyzését (meg az utolsó füzetes pókember-vegzálást) leszámítva tényleg elviselhetőbb lett a pacák. és ugye nem kell mondanom, hogy ehhez is egy nő kellett a háttérbe... mert miközben a vasember technika (megint) rossz kezekbe kerül (egy update-elt gonosznak köszönhetően), ártatlan civilek olvadnak semmivé, megroggyan a mindig erős stark industries, szóval kijut bőven izgalomból és feszültségből, addig a kötet igazi lelkét a pepper/tony kapcsolat adja... már az elején is nagyon szerethető az a kacér évelődés, amit ez a két lüke előad, de a szál későbbi drámaivá fordulása után is nagyon működik ez a vonulat... de az emberivé formálás minden formájában hatékony, az sem véletlen, hogy tony nem csak elvi síkon csupaszodik le a kötetben, de a végső csatáját is szimbolikusan, a páncélja nélkül, puszta kézzel kell megvívnia... az elmúlt években két vasember sorba is beletört a (svájci) bicskám, de most érzem a leginkább annak a lehetőségét, hogy ki fogok tartani a végéig -leginkább azért, mert ez a most jól működő alkotó-páros még sokáig így együtt marad, így talán a színvonal sem fog magas amplitúdóval ingadozni. mert azért ne felejtsük el megemlíteni, hogy bár fraction egy korrekt, jó tempójú sztorit rakott le itt alapként, addig salvador larroca rajzai kiemelték ezeket a füzeteket a nagy átlagból -én nem tudom, hogy milyen technikával hozza létre ezeket a gyönyörűen realista paneljeit, de isten tartsa meg jó szokását... (×01.05.)

(Iron Man vol.4 #7-12) (2006, Marvel Comics) (írta: Daniel és Charles Knauf; rajzolta: Patrick Zicher) (magyarul: Kingpin, 2013)

abból az emberből, akinek a fejéből olyan furcsaság pattant ki korábban, mint a nagyszerű carnivale, nem gondolnám, hogy pont vasembert szeretne írni, de úgy látszik daniel knauf alkotói vágyaiban jól megfér egymás mellett ez a két dolog... bár azt nem mondanám, hogy túl sokat gondolt a karakterről, inkább a fiával szövetkezve összeraktak egy korrekt szövegkönyvet, amibe nem fért bele túl sok meglepetés (körülbelül az első oldalon lehet tudni, hogy mire megy ki majd a játék a későbbiekben), és még azt sem mondanám, hogy túlságosan eredetiek a kérdés-feltevéseik (rossz kezekbe kerülő fegyver; tony stark, mint fegyver; tudós-ember, aki nem gondolja végig a következményeket). de hé, legalább jó a tempója és látványosak az akciói (patrick zicher is egy korrekt átlagot hoz a rajzaival ezekhez) -nyílegyenes szuperhős-képregény, se több, se kevesebb... (nem éreztem sok értelmét annak, hogy megfosztották tony-t az emblematikus kinézetétől, és jól borotvált egyen-srácot csináltak belőle...) (arra mindenképp jó volt a kötet, hogy megágyazott tony lelkivilágának a polgárháború vélemény-különbségéhez.) (##12.10.)

(Iron Man vol.4 #1-6) (2005-2006, Marvel Comics) (írta: Warren Ellis, rajzolta: Adi Granov) (magyarul: Kingpin, 2016)

minden legendás karakternek megvannak a maga sarokpontjai, azok a témái, amiket elvárunk a történeteikben (tipikus példa erre pókember nagy ereje és nagy felelőssége), így tony stark életútja sem mentes az ilyenektől: neki mindig szembe kell néznie azzal, hogy fegyvereladással alapozta meg az anyagi hátterét... de hát hallhatjuk ebben a kötetben is, hogy a katonai célokra való fejlesztés a legkönnyebb út, a militáns hajlam felszippant minden technológiai újítást, és hajlandó is érte busás haszont fizetni... az is egy jól működő visszatérő téma a marvel képregényekben, hogy minden harcoló fél szeme előtt amerika kapitány tökéletessége lebeg, így a cél minden fejlesztés esetében egy hozzá hasonló szuperkatona létrehozása, aki önmagában egy jól kifejlesztett fegyver, aki egyszemélyben bevethető az ellenséggel szemben... ehhez a szokásos téma-kupachoz warren ellis egy személyes kedvenc (és kellően scifis) filozófiai kérdését teszi még hozzá: az ember-gép kapcsolatot (mert a jövő egyik nagy kérdése, hogy mennyire fogunk összeolvadni a gyors ütemben fejlődő technológiánkkal -végülis már ültetnek be a bőr alá csippet, amivel ki tudjuk nyitni a garázsajtót, szóval...)... ha kidugjuk a fejünket az elméleti fejtegetések alól, akkor egy nem túlságosa bonyolult sztorit találunk (egy neonáci redneck bosszút akar állni a gyerekkori sérelmei miatt), jó tempóban elmesélve, amit megkoronáznak a digitális festmények, amik jellegüknél fogva igen életszerűek és dinamikusak -le is szakítja az ember fejét az akció, főleg az első (autópályás) összecsapás az, ami igazán beszorítja az olvasó tüdejébe a levegőt. nem véletlen, hogy a filmes univerzum alkotói sűrűn forgatták ezt a kötetet a vasemberes filmjeik előkészületei során, de az ismerős elemei ellenére érdemes kézbevenni papír-formában is ezt a klasszikussá nemesedett történetet... (##12.02.)

(kedves olvasóim! fontos jubileumhoz érkeztünk, ez az ötvenedik bejegyzésem a marvel 616-os univerzumában. ráadásul a nyakunkon van egy nagy világrengető esemény, ezért úgy gondoltam, hogy a nagy átívelős történet környékén megjelent, kötetbe nem rendezett füzeteket és a crossoverhez szorosan kapcsolódó sztorikat egy nagy monstre post-ban fogom prezentálni. induljon hát a nagy kaland!)

(Iron Man vol.3 #31-34, Annual 2000) (2000) (írta: Joe Quesada; rajzolta: Alitha Martinez, Paul Ryan, Dan Panoisan) (eng)

retcon. így hívják azt, amikor egy karakternél belepiszkálnak a múltjába, mert az íróknak épp egy olyan ötlete támadt, ami miatt azt kell mondaniuk, hogy ’áh, az nem is úgy volt!’... azért most nem olyan drámai a helyzet, tony még mindig vietnámban esett fogságba, és hozta létre egy tudósemberrel a vasember páncélt -csak a fogolytársak esetében érkeztek új elemek a sztoriba. és az egy dolog, hogy sokáig még azt is elhitették velünk, hogy az öreg tudós mégsem halt meg annak idején, de ami igazán őrült ötletnek bizonyult ebben a revizionálásban, az az iron man szekta ötlete... mert alapvetően a vallás és a technika csak csikorogva férnek el egymás mellett, meg egyébként is furcsa, hogy tony-nak a playboy szerep mellé magára kell vennie a prófétaság terhét is, de mindenképp érdekes koncepció volt ez a lebegő várossal meg a buddhistának tűnő szerzetesekkel egyetemben. sajnos a főgonoszban már közel sem volt ennyi innováció, csak egy tipikus badguy-t kaptunk, akinek be nem áll a szája, és kívánatos nők csókolgatják az eltorzult testét... a múlttal való szembenézés után jött egy kis levezetés, szuperhős-drog és súlytalan bunyó, a drámai füzetek után lebegősen, cinikusan elviccelve mindent -nem volt rossz, de azért spidey-nak jobban áll ez a stílus... (a tököm tele van már az annual-okkal, amikor egy sorszámozott füzetnél néhány oldal után esik le, hogy nagy lyuk tátong a sztoriban, és mehetek megkeresni a hiányzó láncszemet a neten...) (#01.31.)

(Amazing Spider-Man vol.2 #20-23 / Peter Parker: Spider-Man #20-23, Spider-Man Annual 2000) (2000) (írta: Howard Mackie, Paul Jenkins, Chris Claremont, Bill Rosemann; rajzolta: Erik Larsen, John Romita Jr., Mark Buckingham, Joe Bennett) (eng)

amióta felosztották az írói feladatokat a két sorozatban, azóta markánsabban el is tér a füzetek hangvétele. howard mackie az amazing-ban sztori-orientáltabban ír, míg paul jenkins a pp-ben inkább szeret lelkizni, és úgy mellesleg egy-két bunyóval felpörgetni a hangulatot (a lelkizésen nem nagyon lepődtem meg, eddig bármit olvastam tőle, ott mindig a tépelődésen volt a hangsúly, nem a szuperhősködésen)... ez így rendben is lenne, ha mackie-nek sikerülne jól egyensúlyoznia a sok szállal, amit vezetni szeretne, de nagyon döcögősen áll össze az egész a politikus-vonallal, a stacy-családdal és venom-mal, hiába veti be a flashback-eket is extra magyarázatként... jenkins viszont rutinosan hozza peter gyászát, a ben bácsis elmélkedéseket, plusz idétlen humorral szórja meg a füzeteket (peter meztelenül queen-t énekel; nem tudja, hogy a jobb kézre húzott jegygyűrű manapság a melegség jele, ilyesmi). de az mindkettejükre igaz, hogy túlbeszéltetik a gonoszaikat (vagy legalábbis minden alkalommal baaaaromira hosszúnak tűnnek a monológok, amiket lenyomnak), és persze a gonoszok tipikus gonosz-húzásokkal operálnak (pl. választani kell, hogy kit mentsen meg spidey, a szeretteit vagy az ismerőseit)... és akkor ott van még a különszámot jegyző chris claremont is... én elhiszem, hogy ő egy legenda a ’70-es/’80-as évek-béli x-men-je okán, de itt az ezredfordulón én eddig csak hajmeresztő dolgokat olvastam tőle... például egy percig sem veszem be, hogy peter felcsapna csaposnak, valahogy idegen tőle ez a fajta éjszakai élet. és akkor a west side romeo&juliet háttér-sztoriról még nem is beszéltem... no, ténylegesen elkezdtünk készülődni a maximum security című nagy eseményre, amitől azért fázok egy kicsit, ha ennyire űrlényes-scifis irányba viszik el, mint ami itt peter körül ólálkodott az előkészületek során... (ennyi füzetnél óhatatlan a hullámzó rajz-színvonal, de az asm #20-as száma különösen rondára sikeredett...) (#02.12.)

Thor -Across All Worlds, part1 (Thor vol.2 #26-29) (2000) (írta: Dan Jurgens; rajzolta: Erik Larsen, Andy Kubert) (eng)

kicsit fura érzés egy fél kötetről írni, de mivel a nyakunkon lévő nagy esemény épp kettévágja a sztorit, így kénytelen vagyok én is darabolni a mondanivalómat (hátha vannak követőim, akik hasonló ütemben olvassák a füzeteket, mint én -szegények össze lennének zavarodva, ha a crossover után egyben írnék erről a kötetről...). az is baj, hogy ez a négy árva füzet nem ad lehetőséget a szóvirágaim részletes kibontására, mert sok esetben csak előkészítik a későbbi világokat rengető eseményeket, felhalmozzák a gonoszokat és a konfliktusokat. vagy csak tesznek egy kitérőt, hogy a szivacsember (lánykori nevén absorbing man) szomorú családi históriájáról meséljenek. vagy csak egy kicsit könnyítenek az égzengető komolyságon, és azzal alkotnak filler-jeleneteket, hogy viccesnek mutatják az asgardiak találkozását a modern technikával, a time square-rel vagy egy nagy bödön jégkrémmel... (mint egy kisgyerek, úgy meg tudok örülni annak, ha olyan érkezik a sorozatba, amit/akit ismerek már a filmekből, és most bőven volt okom örömködni az odin álomnál, malekith-nél és hella-nál, aki csak idén fog érkezni a gyöngyvászonra.) (#02.15.)

Maximum Security (Maximum Security: Dangerous Planet / Maximum Security #1-3 / Thor vol.2 #30 / Amazing Spider-Man vol.2 #24 / Black Panther vol.3 #25 / Iron Man vol.3 #35 / Captain America vol.3 #36 / Incredible Hulk vol.2 #21 / Thunderbolts vol.1 #45 / Avengers vol.3 #35) (2000-2001) (írta: Kurt Busiek, Jerry Ordway, Dan Jurgens, Howard Mackie, Christopher Priest, Joe Quesada, Paul Jenkins, Fabian Nicieza; rajzolta: Jerry Ordway, Andy Kubert, John Romita Jr., Sal Velluto, Alitha Martinez, Dan Jurgens, Kyle Hotz, Patrick Zircher) (eng/hun)

no, hát itt van végre a világrengető, mindent behálózó nagy átívelés -ami azért, ahogy lenni szokott, kisebbet pukkan a vártnál... mert oké, hogy van a fő-mini, ami a történet gerincét adja, de a karakterek füzeteibe átszivárgó kapcsolódó kalandok nagyon vegyes képet mutatnak azzal kapcsolatban, hogy mennyire is kapcsolódnak. mert van ahol épp’ csak be kell érnünk egy űrlény-bunyóval (és ezzel arra késztetik az olvasót, hogy a marketingeseket okolja az egész crossover-ért), máshol viszont tényleg lényeges elemek adódnak hozzá a nagy egészhez. és mivel az elején eldöntöttem, hogy csak azokat a kapcsolódó füzeteket fogom felvenni az olvasási listára, amiket egyébként is elolvasnék, így gyanítottam, hogy hiába rágom át magam rengeteg panelen, lesz hiányérzetem -és persze a fináléban jöttek elő olyan utalások, amik az általam teljesen ignorált x-men-vonalban történtek meg (de egyébként is rémálom-szerű ez az egész marvel-kontinuitás egy kompletistának, például a thor füzet közben derült ki, hogy ’ja, hogy ehhez kellett volna még egy minit is olvasni!’)... szerkesztői szempontból is érdekes lehet egy ilyen crossover levezénylése, mert rá kell venni az írókat, hogy rakják félre az addig vezetett történeteiket, és erőltessenek bele a sztoriba valami mást -ez esetben űrlényeket... és ezért is lett ilyen sokféle ez a füzet-halmaz, mert volt olyan, aki vonakodva engedelmeskedett csak (lásd a két pókember epizódot), vagy mondjuk elviccelte a dolgot egy kicsit a végére (paul jenkins mosolygós csavart kanyarintott hulk-nak). és volt olyan, aki nem volt hajlandó lemondani az addig felépített drámai cliffhanger-jéről, így ha mondjuk valaki random bekapcsolódott a black panther-be, akkor csak azért érthetett valamit is az érzelmi sokkból, mert christopher priest ügyesen használja a narrációt mindig a füzetek elején. (szegény vasember meg csak mellékszereplő lehetett a saját sorozatában, mert be kellett gyömöszölni a fantasztikus négyest is a nagy egészbe...) a fő-szálban egyébként annak ellenére találtam izgalmas dolgokat, hogy továbbra sem vagyok a barátja az űr-kalandok és a szuperhősök keverésének, de jó ötletnek tartom az univerzum-szintű nagytanácsot (george lucas csókoltat mindenkit), a földön létesített űrbörtönt, vagy a felgyorsított evolúciót. és azt is el kell ismerni, hogy a végére pont olyan nagyívű és epikus lett az összecsapás, ahogy egy ilyen típusú sztorihoz illik -még egy önfeláldozással is próbálta kurt busiek emelni az érzelmi görbét, igaz azon meglepődtem, hogy senki sem halt bele a nagyszabású küzdelembe... valahol jó, hogy egy ismert arcot kaptunk mastermind-nak, aki az egész hatalom-ittas terv mögött állt, ugyanakkor hervasztó már megint hosszú gonosz-monológot olvasni egy magát felsőbbrendűnek gondoló karaktertől... (az sem volt rossz ötlet, hogy a sok karakter közül egy kevésbé ismertet emeljen ki a mini-sorozat, de szegény u.s.agent akkora seggfej, hogy képtelenség vele szimpatizálni...) (jegyzeteltem még egy csomót mindent füzet-szinten, de most nem kezdenék elmélkedni arról, hogy mondjuk mennyire más volt malekith itt, mint a rossz-emlékű thor filmben, mert úgyis mindjárt folytatom a viharisten kalandjait, majd ott előjön még a karakter. na látjátok, ezért nem ideális az ilyen crossover-rendszerű olvasás, mert egy csomó sorozat sztoriját kényszerűségből kettévágja...) (#03.10.)

Thor -Across All Worlds, part2 (Thor vol.2 #31-35) (2001) (írta: Dan Jurgens; rajzolta: Andy Kubert, Stuart Immonen) (eng)

szóval thor visszatért a mélyűrből, hogy bunyóból-bunyóba, cseberből-vederbe keveredjen -és nem túlzok, ennyi volt a füzetek nagyrészében, jött egy új ellenfél, akit meg kellett kicsit ruházni, kalap, kabát. még asgard-ra is rá mertek támadni ezek a kutyák -kétszer is... (ez épp olyan skandalum, mint amikor a pokol befagy -ja, várj, ez is megtörtént az egyik füzetben...) oké, értem, hogy az istenek most gyengének tűnnek odin alvása miatt, és thor is összeszedett már pár ellenséget a múltban (illetve a jövőben, de erről majd mindjárt beszélünk még), de azért tényleg lehetne más is a sztoriban, mint epikus ököl (és mjölnir) harcok... ha már sohasem szabadulunk jake-től, hát foglalkozzunk vele (és az egyre gyarapodó háremével) jobban -bár gyaníthatóan ez most fog megtörténni, mert (dramaturgiailag megfelelő ponton) a legfőbb isten megébredt, és egyből kiosztott egy sallert a fiának, amiért az ennyi időt tölt a földön... úgy érezni, hogy ebből a repetitív megrekedt állapotból lassan ki fogunk kecmeregni, legalábbis nagyon remélem, hogy a sötét jövőképet nem csak olcsó fogásként dobta be dan jurgens, hanem szépen építkezni akar erre a pontra mostantól -egy kicsit remélhetőleg változatosabban... (#03.23.)

Spider-Man -Revenge of the Green Goblin (Revenge of the Green Goblin #1-3 / Amazing Spider-Man vol.2 #25 / Peter Parker: Spider-Man #25) (2001) (írta: Rodger Stern, Howard Mackie, Paul Jenkins; rajzolta: Ron Frenz, John Romita Jr., Mark Buckingham) (eng)

hello darkness, my old friend... amikor sikerül egy hős mellé megalkotni a tökéletes anti-tézist, az igazi gonoszt, akkor használni is kell őt, újabb-és-újabb összecsapásokba kell hajszolni a karaktereket. ilyenkor az írók megpróbálják feldobni ezeket a nagy ellenállásokat, így gyakran megölik a negatív szereplőt, majd visszahozzák őket az élők sorába, vagy mondjuk átállítják őket a jók oldalára, hogy aztán egy árulás közepette hulljanak egyből a mélybe -mindegy, hogy milyen őrült ötlettel állnak elő, csak ne mindig ugyanazok a sematikus harcok legyenek... szerintem norman osborn-nal is megtettek mindent az írók, amit csak el lehet képzelni egy ikonikus gonosz kapcsán -most épp’ azt a korszakát éli, amikor egy tubus fogpasztával mérgezi az ős-ellenségét... a gonosz-központú nézet sokszor tud érdekes lenni, és itt most nem csak arról volt szó, hogy kicsit belestünk norman őrült elméjébe, de a múltjába is bőven vájkáltunk, és persze nem maradhatott ki az örök gonosz-gyengepont sem: a szerelem... de az álmok és tévképzetek egy egészen érdekes útra vezettek minket -mert norman osborn ezúttal nem megölni akarta peter-t, hanem át akarta neki adni a manó-álarcot, örökösévé tenni, ha már a fiával ezt nem teheti már meg... persze őrült egy terv ez, ami nem nélkülözi azt sem, hogy jól meggyötri peter-t (és a hozzá közelállókat) -ugyanakkor van igazsága abban, hogy a kettős személyiséget élő sztreccs-ruhás emberekben akkor is nagyon sok közös vonás van, ha az érme különböző oldalain állnak is... szépen építkezett fel a történet a hatásos fináléjáig, és tudom értékelni az olyan apróságokat is, hogy a rossz álmok nem légből-kapottan érkeztek a sztoriba, hanem volt rájuk bőven utalás a korábbi füzetekben is. (#03.25.)

(Thunderbolts vol.1 #46-50) (2001) (írta: Fabian Nicieza; rajzolta: Mark Bagley, Patrick Zircher)

fabian nicieza a nyolcvanas évek derekán került a marvel-hez, aztán a kilencvenes évek elején teljesedhetett ki a szerzői vénája rob liefeld mellett -és azért hozakodtam elő ezzel a történelmi leckével, mert a mennydörgőket épp’ úgy írja, mintha még nem léptük volna át az ezredforduló küszöbét, hanem még mindig a kilencvenes évek árnya vetülne ránk, túlbonyolítottnak tűnő fordulatok várnak minden sarokban, a szereplők egymáson élcelődnek cool-nak szánt mondatokkal, sőt, van olyan, aki káromkodik is. a tizenéves énem könnyekbe szökött épp’ az elébb... azért persze ki lehet hámozni a lényeget a sokkolónak szánt fordulatok alól: a hős-létet akarja piszkálgatni egy kicsit, ami azért van rendben, mert a sorozat már a kezdetektől erről szól, azaz hogy a korábbi rossz tettek alól van-e feloldozás. persze mind tudjuk, hogy ha létezik is ilyesmi, annak mindig ára van... bár egy kicsit élcelődünk a nagyszámú karakter-visszahozáson (’alig várom, hogy én mikor halok meg és térek vissza’), de tényleg elértéktelenedik az összes drámai pillanat, ha tudjuk előre, hogy füzetekkel később úgyis visszacsinálják majd... valahogy elég kényes gyomrú lettem, mert nem lakok jól, ha valami túl egyszerűen van tálalva, de az sincs ínyemre, ha valamit annyi alapanyagból kotyvasztanak össze, mint ahány szál felbukkant ezekben a füzetekben, bekeverve a szuperhős megváltás-sztori mellé egy jó adag scifit meg kormányzati összeesküvés-elméletet náci hajlamú gonosztevővel... (#03.26.)

(Iron Man vol.3 #23-30) (1999-2000) (írta: Kurt Busiek, John Quesada; rajzolta: Sean Chen, Alitha Martinez) (eng)

az ezredforduló környékén látványosan nagy volt az érdeklődés a technika fejlődése iránt -legyen az egy jelenben aktuális probléma (y2k), vagy egy jövőbe mutató innováció (virtuális valóság, mesterséges intelligencia). természetes, hogy ezek lecsapódtak a képregényekbe is -főleg elvárható volt ez egy olyan technika-heavy darabba, mint az iron man... de mielőtt még mélyebben belemennénk a technikai kérdésekbe, először nézzük meg kurt busiek búcsúját a sorozattól. mert van pár füzet, amit hozzácsaptam a hivatalosan kiadott fő-címhez (a 23-25. számokról van szó) -és nagyon nem lepődtem meg, hogy nagyon busiek-es lett a hattyúdala is... azaz úgy tudja akciófilmesen pörgetni az eseményeket, hogy közben mindenkinek jár flashback-jelenet is (meg ezernyi utalás), és miközben megy a harc az óriási űr-robot ellen, azért végig ott van a magánélet is hangsúlyosan, riasztóan élethűen ábrázolva az alkoholizmust, vagy kicsit filozofálva arról, hogy miért is hordja tony a páncélt. ez utóbbi gondolatot viszi tovább egy kicsit a főszerkesztő úr is (joe quesada reneszánsz-ember, ír, rajzol, szerkeszt, főnököl), rázúdítva hősünkre mindent, a titkos identitás lelepleződésének veszélyét, a szerelem szív-fájdalmát, és a suta bevezetőmben már emlegetett technikai innovációk kérdéskörét. sűrűn kavarog az egész, keveredik álom és valóság, néhány ponton már azt érzi az ember, hogy írás közben elgurult a gyógyszer, de aztán meg azt érzi, hogy nagyon is tudatos építkezés ez, és elkezd működni a legőrültebb szál is (mondjuk életre kelt páncél ötlete), és kezd minden túlcsordulni az érzelmi töltettől. működik a történet elméleti síkja is, végigvesszük, hogy milyen lenne, ha egy gép érezni kezdene, és működik az is, ahogy lecsupaszítja tony-t minden szinten, testileg és lelkileg egyaránt, elvesz tőle minden technikai kütyüt, és arra kényszeríti, hogy csak a túlélésre koncentráljon... kicsit gyorsnak érződik a lezárás, de örülök, hogy ennyire reménnyel teli -hogy hagyja, hogy azt gondoljam, hogy van esély arra, hogy minden érző lényben ott van a mélyben a törekvés arra, hogy valami önzetlenül jót cselekedjen... ($$11.01.)

(Amazing Spider-Man vol.2 #7-12; Peter Parker: Spider-Man vol.2 #7-12, '99; Thor vol.2 #14-17; Iron Man vol.3 #21-22; Juggernaut vol.2 #1) (1999) (írta: Howard Mackie, JM DeMatteis, Dan Jurgens, Kurt Busiek, Roger Stern, Joe Casey; rajzolta: John Byrne, John Romita Jr, Liam Sharp, Al Rio, Mike McKone, Lee Weeks, Mark Bagley, Sean Chen, Terry Shoemaker) (eng/hun)

disclaimer: ez a két kötet ugyanabba a crossover-sztoriba fut össze, úgyhogy azt gondoltam, hogy az a legtisztább, ha elolvasom mind a kettőt, és aztán közös kibeszélőt kapnak a végén (felkészülve így egy kicsit a nagy event-ekre)... de nem is baj, hogy pont a hálószövő meg a viharisten került egymás mellé, mert szép kontrasztot alkotva egészítik ki egymást. mert amíg egy thor történetben mindig ott fog munkálni a misztikum, addig spidey-nál a fantasztikumot nagyszerűen tudják ellensúlyozni a magánélettel, visszahúzni a realizmus talajára. persze a szuperhős képregényekben örök klasszikus téma a magánélet és a hősködés egymással szembe állítása, de még pók-srácnál még ennyi év után is működik a formula. főleg ha tényleg be-bekacsintgatunk a drámai mélység felé -mert például nagyon éretten kezelik a házassági válság bemutatását egy sokak által csak ’gyerek-képregény’-nek titulált alkotásban... de nem csak a mögöttes gondolatokat tekintve nyúltak ezek a spidey-füzetek a klasszikusok felé, hanem a karakterekkel is, mert felsorakoztatták az összes ikonikus ellenfelet, venom-ot, vérrontót és a megújult sinister six-et is. és én újoncként örömmel veszem ezeket a felbukkanásokat, mert kicsit többet megtudhatok róluk, nem csak a jobb/rosszabb filmváltozatokból kell felcsipegetnem a tudást -de hé, pont ezért kezdtem a képregények olvasásába, nem...? viszont vannak olyan ikonikus karakterek, akiknek a feltűnéséről tudja az ember, hogy nem a valóságot látja, mert ahol élve felbukkan ben bácsi és gwen stacy, az csak valami alter-univerzum vagy álom lehet... viszont a valóság néha nagyon furán tör át a rajzolt lapokon -például egy ’99-es füzetben látni, hogy robbanás történik a word trade center-ben az elég szürreális élmény... azért a fantasztikum is be-beköszön póki életébe, nem csak gengszterekkel veszi fel a harcot, hanem vámpírokkal is, valamint egy nagyon fura filozofikus elme-utazásra is indul, de ez nem igazán passzol az ő stílusához, talán inkább strange dokinak kellett volna adni ezt a sztorit -vagy thor-nak... mert a kalapács-vetőnél beleférnek az ilyen misztikus rejtélyes túlzások, bár most épp elég sokat foglalkoztunk az emberi alteregójával is. ennyi rész után feloldottuk a furán viselkedő mjölnir rejtélytét is, majd az addig vezetett szálakat gyorsan eldobtuk, hogy a már beharangozott füzeteken és karaktereken átívelő történetbe foghassunk. és ugyanígy járt az itt vendégeskedő iron man is, ahol konkrétan ketté szedték a felvezető füzetet, volt egy külön kaland carol danvers-szel (aki nagy örömömre egyenrangú partnere volt tony-nak. és továbbra sem felejtettük el az alkoholizmusát), hogy aztán minden beborítson a kalandfilmes hangulat és a működő misztikum a föld eldugott helyein fellelt templomokkal és ősi entitásokkal. azt tetszett, hogy mindegyik füzetben kicsit az adott karakter szemszögéből néztük az eseményeket (spidey-nál természetesen a cinikus kommentárok sem maradhattak el). (csodálkozom azon, hogy a juggernaut füzet nem fejlődött önálló sorozattá később, mert először arra gondoltam, hogy biztos azért abban záródik a sztori, mert ezzel akartak adni egy nagy marketing-löketet a címnek...) ($$10.21.)

(Iron Man vol.3 #15-20) (1999) (írta: Kurt Busiek, Roger Stern; rajzolta: Sean Chen, Patrick Zicher) (eng)

szegény seattle, nem csak egy hőst kaptak tony stark odaköltözésével, de egy csomó baj is érkezett a nyakukba (nem csoda, hogy a hosszú-hajú, kinyúlt pulcsis grunge-arcok lehúzott fejjel menekülnek az egyik füzetben)... mert tony stark is tipikusan az a hős, aki mindig vonzza a baj -majdnem annyira, mint a nőket... mivel most eléggé egyensúlyban volt az iron man-es és a tony-s jelenlét, így lépten/nyomon csinos hölgyek bukkantak fel a füzetek lapjain, akár csak egy ártatlan flörtre (a szöszi doktornő), akár lehelet-finoman utalva velük egy komoly kapcsolat reményére (pepper meg a cuki szeplői), akár a hős jószívűségét reprezentálva (carol támogatása az alkoholizmus leküzdésében). és persze a fő-gonosz is egy nő, egy fontos szereplő tony múltjából... az elején kicsit megijedtem, hogy a ’minden-hónapban-egy-rosszfiú-elfenekelése’ szerkezetet követjük majd, aztán azzal hozták rám a frászt, hogy túlságosan elmennek egy b-filmes vonalra az életre kelő sárkány-szoborral (meg az akaratos műkincs-gyűjtővel), de aztán a füzet-csomag második felére helyrebillentek az arányok, lett értelme a légi-csatáknak és a lelkizéseknek egyaránt. aztán a cliffhanger-ben azzal csigáztak minket, hogy érkezik egy újabb nő tony életébe... (volt időm, volt kedvem, mr.busiek is jó tempót diktált, így simán lecsúszott a hat füzet egy nap alatt.) ($$10.10.)

(Iron Man vol.3 #8-14, Iron Man & Captain America Annual, Fantastic Four vol.3 #15) (1998-99) (írta: Kurt Busiek, Chris Claremont; rajzolta: Sean Chen, Patrick Zircher, Salvador Larroca) (eng)

vajon kurt busiek mennyi képregényt olvasott életében...? amikor az ő füzeteit olvassa az ember, mindig érzi ezt a mérhetetlen tudást a háttérben, de az a jó, hogy sosem hagy minket sem a félhomályban, hanem beleszövi a múltat is panelekbe, hogy értsünk mindent, például a mandarin motivációját. és az is jó, hogy ezek a flashback-ek nem törik meg a lendületet, így filmesen, eszeveszett tempóban rohannak az oldalak (kivéve, ha teleírja őket gonosz-monológokkal...), folyton valami akció közepén vagyunk, szadomazo whiplash-sel harcolunk, vagy orosz szuperhősök csatlakoznak a bunyóhoz (még sarló/kalapács utalás is van!), esetleg egy óriás robot-sárkányhoz repülünk túl közel... és teszi mindez azért, hogy, testileg/lelkileg megtörje a hőst. és jó, hogy van idő kifejteni ezeknek a töréseknek a következményeit, mert komolyan a sebek, veszélyben a titkos identitás, sőt, még az is felvetődik, hogy tony sosem viselheti többé a páncélt. innen szép visszajönni... (a rehab-kórháznál csak én éreztem egy jó adag thunderball-feeling-et, vagy csak a james bond mániám uralkodott el rajtam...?) (azért a nagy rohanásban hagynak kicsit gondolkozni is, például azzal, hogy a mandarin egy modern feudalizmust akar építeni, ha már nem lökheti az egész világot vissza a középkorba...) (azért frusztráló lehet, ha elkezdesz egy sztorit olvasni egy sorozatban, és az egy másik füzetben ér véget -ugye fantastic four rajongók...?) ($$07.21.)

(Marvel's Captain America: Civil War Prelude #1-4; Marvel's Captain America: Civil War Prelude Infinite Comics) (2015-2016) (írta: Will Corona Pilgrim; rajzolta: Szymon Kundranski, Lee Ferguson, Goran Sudzuka, Guillermo Mogorrow)

még jó, hogy nem volt időm újranézni a második fázis fontosabb filmjeit... de tényleg megleptek azzal, hogy civil war prelude-ként eladtak egy minisorozatot, ami tulajdonképpen az iron man 3 és a winter soldier film-képregénye. ráadásul gondolom feltételezték, hogy mindenki látta a filmeket, mert csupán a képregényből nem biztos, hogy össze tudtam volna rakni a sztorit, hisz’ a kapkodós negyven oldalakon is ki kell hagyni egy csomó kulcs-jelenetet. és hát az akciók sem lehetnek olyan látványosak... a tényleges előzmény a szokásos infinite képregényben volt, és továbbra sem vagyok rajongója ennek a formátumnak (aki nem ismerné: lapról lapra bővül az információ, egy rajz több oldalon is ismétlődik, csak apróbb változások vannak rajta), de legalább nem csak cap-re és bucky-ra fókuszáltak rá, de crossbones-ra is, úgyhogy most már biztos vagyok benne, hogy fontos szerepe lesz a filmben is. ($$05.04.) (update: film-kritika!)

(Iron Man -Iron Age #1-2) (1998) (írta: Kurt Busiek, Richard Howell; rajzolta: Patrick Zircher)

ha vissza akarsz nyúlni egy karakter múltjába, azt úgy érdemes megtenni, hogy valami pluszt adsz hozzá az ismert történethez -például érdekes nézőpontot választasz. és szerintem ez itt jól sikerült, mert pepper és happy kapták a füzetek narrációját, sőt ennél többet is, mert úgy éreztem, hogy nem véletlen, hogy pepper-nél az emberi aspektus domborodott ki, hogy hogyan lett a piperkőc playboy-ból egy felelősségteljes vállalat-vezető, addig happy-nél egy kalandosabb történet bontakozott ki, egy igazi bond-gonosszal és jó pár pofonnal (ja, mert ez a happy hogan nem azonos a film-változat nyápic karakterével, itt egy kérges szívű, de üvegállú boxolóról van szó). nem volt rossz ez a mini-történet úgy sem, hogy csak nagyon az alapokat ismerem tony stark történetéből, de gondolom annak még többet adott, aki ráismert a sok apró utalásra a hatvanas évek klasszikus sztorijaiból. ($$04.06.)

(Avengers vol.3 #5-7; Iron Man vol.3 #7; Quicksilver #10; Captain America vol.3 #8) (1998) (írta: Kurt Busiek, John Ostrander, Joe Edkin, Mark Waid; rajzolta: George Perez, Sean Chen, Derec Aucoin, Andy Kubert)

azért kicsit megmosolyogtató, hogy amikor két csapat összefut a szuperhős képregényekbe, akkor mindig gondosan párokra oszlanak, és úgy ütik-vágják egymást, szépen elrendezve mindenkit képességek szerint -és eleve, mindig összeakadnak egy másik csapattal, legyenek azok jók vagy gonoszok, ahol mindenkinek megvan a maga szuperhős/gonosz neve. tudom, még szoknom kell a képregényeket... de ez csak az első két füzet volt a kötetben, a második fele, a crossover már sokkal jobban működött -mert bár itt is volt csapat-szintű összecsapás, de fel tudták fokozni az un. epic szintig, ahol már nem törődsz ilyen szőrszál-hasogatásokkal, csak élvezettel veszel el a bunyóban. ehhez az is kell, hogy a drámai alapok jók legyenek. és ez most működött carol-lal, akinél rossz nézni a leépülését, de teljesen logikus is, hogy megkészült, hiszen két oldalon keresztül csak azt mesélték nekünk, hogy mennyit szenvedett szerencsétlen az utóbbi időben (hawkeye hisztije pont ezért nem tetszik, mert ő azért hisztis, mert ööö... mert seggfej...?). és klisé vagy sem, az mindig nagyon tud működni, amikor egy hőst lerántanak a földre -akár szó szerint is. ($11.27.)

(Iron Man vol.3 #1-6) (1998) (írta: Kurt Busiek, rajzolta: Sean Chen) (hun/eng)

iron man in da house! bár az első füzet után azt hittem, hogy elsősorban tony-ra fogunk koncentrálni, kicsit benézve a páncél alá, talán visszavéve az arroganciából, de aztán hamar átfordultunk tipikus szuperhősködésbe, ahol minden füzetben jön valami ellenfél, akivel változatos helyszíneken össze lehet csapni, tudva azt, hogy ez csak ideiglenes győzelem lehet, mert a háttérből valaki sokkal gonoszabb mozgatja a szálakat (ez alól a hatos füzet első fele volt kivétel, ahol tony pőrén elég védtelennek tűnt, de aztán megkapta a szuper-bőröndjét, és jöhetett a csihipuhi. viszont a mindig dögös romanoff ügynök lelkével is foglalkoztunk egy kicsit.). de ez egész addig nem zavar, amíg elég epikussá tudják fokozni a veszélyhelyzeteket, és ezzel azt hiszem az ötödik számban felértek a csúcsra, ahol a bunyó hátterét egy kitörő vulkán szolgáltatta. ha ez egy mozi lenne, akkor azt mondanám, hogy préseltek bele a székbe a képsorok... ($11.26.)

(2005-2008) (író: Orson Scott Card / rajzoló: Andy Kubert, Mark Bagley)

valahol el kell kezdeni az univerzum-építést. és igen, tudom, hogy azóta már kánonon kívülre retcon-olták a történetet, de annyira mégis érdekelt, hogy itt ugorjak fejest az ultimate világába. az alternatív világok nagy előnye, hogy bátran el lehet térni az eredetitől, csak kérdés az, hogy érdemes-e radikálisan mást rakni az eredeti helyére. mert az még oké, hogy a gyermek- és tinédzser tony stark kalandjait láthatjuk (volt nagy meglepetésem az első füzetben, amikor realizáltam, hogy baszki ez az idősebb stark, mert persze a környezettel sem mutatták, hogy mikor járunk). mondjuk azért nem vagyok oda, amikor kiderül, hogy mindenki mindenkit ismert már gyerekkorban is. és kár, hogy obadiah-t ilyen végtelenül irritáló suhancnak csinálták meg. de jó volt a gyerekkori trauma megírása, nem hiányoltam a mellkas-sérülést sem. de. én szeretem iron man-ben azt, hogy ember, aki a gépei és tudása révén lesz az aki, és nem egy igazi szuperhős. itt viszont háromszor felrobban és ötször növeszti vissza a végtagjait. és ettől emberfeletti lesz, ami pont az ő karakterének nem előny. egyébként nem volt rossz, a sztori pörgött, felépített egy alternatív hőst, a rajzok is megszokhatóak voltak. de miért van ilyen fura feje a páncélnak...? (++05.01.)