books in my belly


Avengers -The Kang Dynasty

2017. november 26. 22:22 - RobFleming

marvel-avengers_08.jpg(Avengers vol.3 #41-56, Annual 2001) (2001-2002) (írta: Kurt Busiek; rajzolta: Alan Davis, Manuel Garcia, Kieron Dwyer, Brent Anderson, Ivan Reis, Patrick Zircher, Yanick Paquette)

 

a kötet főgonosza csatában, dicsőségben akar búcsúzni e világtól -és kurt busiek példát vesz róla, és stílusosan adja le az univerzum legnagyobb hőseit a portán, egy tizenhat füzetes monstrummal hozza a nagyívű összhangzatot, méltó epikus fináléval feltéve a koronát a korszakára... és ezek nem csak hangzatos üres szavak, mert tényleg baromi jól fel vannak építve a lépések, a sok angyal csapatokra osztva külön küldetéseket hajt végre, amik aztán összefonódnak -és nagyon is magával tud ragadni, ahogy a kis pukkanások után előkerülnek a nagyobbnál-nagyobb ágyúk, amik aztán szép nagyokat dörrenek is a megfelelő helyeken... és ettől az össztűztől komoly feszültség generálódik a rajzolt lapokon (és az olvasóban), mert mindenhol jól érezni a fenyegetettség mértékét, a felelősség súlyát. de persze nem is busiek lenne, ha azért ne jutna pár pillanatnyi idő lelkizni is, hol apróbb nyűgökkel, hol nagyobb problémákkal (a klasszikus ’ölhet-e egy szuperhős’ téma mellett többek között a hasadt személyiség is kapott egy komolyabb megrágást (btw, végre egy annual, ami nem érződött feleslegesnek))... a sok friss képregény után igazi retró hangulatot árasztott az írás, de szerencsére ennyi füzet után már csak kedves mosollyal nyugtázom a busiek-féle túlmagyarázó narrációt és a megszólítás-heavy párbeszédeket (vagy mondjuk azt, a gonosz oroszok is itt sertepertélnek, hogy visszaállítsák a szovjetunió dicsőségét. és azért az is elavultnak érződik, hogy látványosan nem öltözhettek fel a csajok még az északi sarkon sem -bár igaz, hogy akkor csúnyábbak lettek volna a butt-shot-ok is...). a finálé-érzetet növelte a sok visszautalás is az elmúlt negyven számra (tértek vissza ellenfelek is korábbról, és a scientológiára hajazó egyház sztorija is szépen belesimult a nagy egészbe)... szóval véget ért egy nagy korszak, ahol az avíttságával voltak ugyan problémáim, de azt el kell ismernem, hogy szórakoztató volt olvasni az angyalokat ebben a formában, főleg itt a végén, ahol az ember egyre kerekedő szemmel nézte az újabb-és-újabb világrengető veszélyeket, érezte át a diktatórikus elnyomás súlyát, és örült annak, ahogy csikorogva bár, de sikerült ismét megmenteni a földet... (tudom, hogy kicsit felületes lett ez az értékelő, de túl sok mindenbe lehetett volna belemenni, úgyhogy inkább kilúgoztam a részleteket...) (#11.24.)

komment

Avengers -Above and Beyond

2017. április 05. 15:52 - RobFleming

avengers_07.jpg(Avengers vol.3 #36-40) (2001) (írta: Kurt Busiek; rajzolta: Steven Epting, Alan Davis)

 

kurt busiek valami kitűnő zsonglőr-iskolába járhatott, hogy ennyi labdát képes a levegőben egyensúlyozni úgy, hogy mindig a megfelelő pillanatban essenek le... már az is teljesítmény lenne, ha csak a számtalan angyal lelkivilágát ápolgatja, de folyamatosan hozza be a háttérben tevékenykedő gonoszokat is, akik nem is biztos, hogy az aktuális sztori-szálhoz kellenek, hanem csak előkészíti velük a történet-folyam folytatását. és közben kitágítja a világot, hogy jó sok helyre eljuthassanak hőseink -verekedni egy kicsit... először kicsit elszontyolodtam a sok maximum security utalás miatt, mert azt éreztem, hogy inkább abba a monstre bejegyzésbe kellett volna besoroltatni ezt a kötetet is, de aztán ez az eltakarítós szakasz lecsengett az első füzet után, hogy új veszélyek nyomuljanak be a helyére, úgyhogy jó helyen lesz itt magában is... erős újraépítés és újrakoordinálás is folyt a részben, mert a gyakran változó összetételű csapat még mindig keresi, hogy mi lenne a legcélravezetőbb vezetői módszer számukra, hogy létrejöjjön az a csapat-munka, ahol mindenki a maximumát tudja nyújtani. bár nekünk olvasóknak lehet hogy több izgalmat nyújt, ha könnyebb legyőzni a hőseinket... (nincs azzal baj, hogy megtöltünk pár füzetet bunyókkal (mondjuk egy rakás zöld melák ellen!), csak egy modern képregény olvasása után nem volt könnyű visszalépni egy olyan korszakba, ahol még minden egyes pofon mellé járt egy kommentár is a résztvevőktől...) (#04.05.)

komment

(2000 finests)

2017. február 01. 10:03 - RobFleming

(kedves olvasóim! fontos jubileumhoz érkeztünk, ez az ötvenedik bejegyzésem a marvel 616-os univerzumában. ráadásul a nyakunkon van egy nagy világrengető esemény, ezért úgy gondoltam, hogy a nagy átívelős történet környékén megjelent, kötetbe nem rendezett füzeteket és a crossoverhez szorosan kapcsolódó sztorikat egy nagy monstre post-ban fogom prezentálni. induljon hát a nagy kaland!)

 

ironman_05.jpg(Iron Man vol.3 #31-34, Annual 2000) (2000) (írta: Joe Quesada; rajzolta: Alitha Martinez, Paul Ryan, Dan Panoisan) (eng)

 

retcon. így hívják azt, amikor egy karakternél belepiszkálnak a múltjába, mert az íróknak épp egy olyan ötlete támadt, ami miatt azt kell mondaniuk, hogy ’áh, az nem is úgy volt!’... azért most nem olyan drámai a helyzet, tony még mindig vietnámban esett fogságba, és hozta létre egy tudósemberrel a vasember páncélt -csak a fogolytársak esetében érkeztek új elemek a sztoriba. és az egy dolog, hogy sokáig még azt is elhitették velünk, hogy az öreg tudós mégsem halt meg annak idején, de ami igazán őrült ötletnek bizonyult ebben a revizionálásban, az az iron man szekta ötlete... mert alapvetően a vallás és a technika csak csikorogva férnek el egymás mellett, meg egyébként is furcsa, hogy tony-nak a playboy szerep mellé magára kell vennie a prófétaság terhét is, de mindenképp érdekes koncepció volt ez a lebegő várossal meg a buddhistának tűnő szerzetesekkel egyetemben. sajnos a főgonoszban már közel sem volt ennyi innováció, csak egy tipikus badguy-t kaptunk, akinek be nem áll a szája, és kívánatos nők csókolgatják az eltorzult testét... a múlttal való szembenézés után jött egy kis levezetés, szuperhős-drog és súlytalan bunyó, a drámai füzetek után lebegősen, cinikusan elviccelve mindent -nem volt rossz, de azért spidey-nak jobban áll ez a stílus... (a tököm tele van már az annual-okkal, amikor egy sorszámozott füzetnél néhány oldal után esik le, hogy nagy lyuk tátong a sztoriban, és mehetek megkeresni a hiányzó láncszemet a neten...) (#01.31.)

 

spiderman_04.jpg(Amazing Spider-Man vol.2 #20-23 / Peter Parker: Spider-Man #20-23, Spider-Man Annual 2000) (2000) (írta: Howard Mackie, Paul Jenkins, Chris Claremont, Bill Rosemann; rajzolta: Erik Larsen, John Romita Jr., Mark Buckingham, Joe Bennett) (eng)

 

amióta felosztották az írói feladatokat a két sorozatban, azóta markánsabban el is tér a füzetek hangvétele. howard mackie az amazing-ban sztori-orientáltabban ír, míg paul jenkins a pp-ben inkább szeret lelkizni, és úgy mellesleg egy-két bunyóval felpörgetni a hangulatot (a lelkizésen nem nagyon lepődtem meg, eddig bármit olvastam tőle, ott mindig a tépelődésen volt a hangsúly, nem a szuperhősködésen)... ez így rendben is lenne, ha mackie-nek sikerülne jól egyensúlyoznia a sok szállal, amit vezetni szeretne, de nagyon döcögősen áll össze az egész a politikus-vonallal, a stacy-családdal és venom-mal, hiába veti be a flashback-eket is extra magyarázatként... jenkins viszont rutinosan hozza peter gyászát, a ben bácsis elmélkedéseket, plusz idétlen humorral szórja meg a füzeteket (peter meztelenül queen-t énekel; nem tudja, hogy a jobb kézre húzott jegygyűrű manapság a melegség jele, ilyesmi). de az mindkettejükre igaz, hogy túlbeszéltetik a gonoszaikat (vagy legalábbis minden alkalommal baaaaromira hosszúnak tűnnek a monológok, amiket lenyomnak), és persze a gonoszok tipikus gonosz-húzásokkal operálnak (pl. választani kell, hogy kit mentsen meg spidey, a szeretteit vagy az ismerőseit)... és akkor ott van még a különszámot jegyző chris claremont is... én elhiszem, hogy ő egy legenda a ’70-es/’80-as évek-béli x-men-je okán, de itt az ezredfordulón én eddig csak hajmeresztő dolgokat olvastam tőle... például egy percig sem veszem be, hogy peter felcsapna csaposnak, valahogy idegen tőle ez a fajta éjszakai élet. és akkor a west side romeo&juliet háttér-sztoriról még nem is beszéltem... no, ténylegesen elkezdtünk készülődni a maximum security című nagy eseményre, amitől azért fázok egy kicsit, ha ennyire űrlényes-scifis irányba viszik el, mint ami itt peter körül ólálkodott az előkészületek során... (ennyi füzetnél óhatatlan a hullámzó rajz-színvonal, de az asm #20-as száma különösen rondára sikeredett...) (#02.12.)

 

thor_05a.jpgThor -Across All Worlds, part1 (Thor vol.2 #26-29) (2000) (írta: Dan Jurgens; rajzolta: Erik Larsen, Andy Kubert) (eng)

 

kicsit fura érzés egy fél kötetről írni, de mivel a nyakunkon lévő nagy esemény épp kettévágja a sztorit, így kénytelen vagyok én is darabolni a mondanivalómat (hátha vannak követőim, akik hasonló ütemben olvassák a füzeteket, mint én -szegények össze lennének zavarodva, ha a crossover után egyben írnék erről a kötetről...). az is baj, hogy ez a négy árva füzet nem ad lehetőséget a szóvirágaim részletes kibontására, mert sok esetben csak előkészítik a későbbi világokat rengető eseményeket, felhalmozzák a gonoszokat és a konfliktusokat. vagy csak tesznek egy kitérőt, hogy a szivacsember (lánykori nevén absorbing man) szomorú családi históriájáról meséljenek. vagy csak egy kicsit könnyítenek az égzengető komolyságon, és azzal alkotnak filler-jeleneteket, hogy viccesnek mutatják az asgardiak találkozását a modern technikával, a time square-rel vagy egy nagy bödön jégkrémmel... (mint egy kisgyerek, úgy meg tudok örülni annak, ha olyan érkezik a sorozatba, amit/akit ismerek már a filmekből, és most bőven volt okom örömködni az odin álomnál, malekith-nél és hella-nál, aki csak idén fog érkezni a gyöngyvászonra.) (#02.15.)

 

maximumsecurity.jpgMaximum Security (Maximum Security: Dangerous Planet / Maximum Security #1-3 / Thor vol.2 #30 / Amazing Spider-Man vol.2 #24 / Black Panther vol.3 #25 / Iron Man vol.3 #35 / Captain America vol.3 #36 / Incredible Hulk vol.2 #21 / Thunderbolts vol.1 #45 / Avengers vol.3 #35) (2000-2001) (írta: Kurt Busiek, Jerry Ordway, Dan Jurgens, Howard Mackie, Christopher Priest, Joe Quesada, Paul Jenkins, Fabian Nicieza; rajzolta: Jerry Ordway, Andy Kubert, John Romita Jr., Sal Velluto, Alitha Martinez, Dan Jurgens, Kyle Hotz, Patrick Zircher) (eng/hun)

no, hát itt van végre a világrengető, mindent behálózó nagy átívelés -ami azért, ahogy lenni szokott, kisebbet pukkan a vártnál... mert oké, hogy van a fő-mini, ami a történet gerincét adja, de a karakterek füzeteibe átszivárgó kapcsolódó kalandok nagyon vegyes képet mutatnak azzal kapcsolatban, hogy mennyire is kapcsolódnak. mert van ahol épp’ csak be kell érnünk egy űrlény-bunyóval (és ezzel arra késztetik az olvasót, hogy a marketingeseket okolja az egész crossover-ért), máshol viszont tényleg lényeges elemek adódnak hozzá a nagy egészhez. és mivel az elején eldöntöttem, hogy csak azokat a kapcsolódó füzeteket fogom felvenni az olvasási listára, amiket egyébként is elolvasnék, így gyanítottam, hogy hiába rágom át magam rengeteg panelen, lesz hiányérzetem -és persze a fináléban jöttek elő olyan utalások, amik az általam teljesen ignorált x-men-vonalban történtek meg (de egyébként is rémálom-szerű ez az egész marvel-kontinuitás egy kompletistának, például a thor füzet közben derült ki, hogy ’ja, hogy ehhez kellett volna még egy minit is olvasni!’)... szerkesztői szempontból is érdekes lehet egy ilyen crossover levezénylése, mert rá kell venni az írókat, hogy rakják félre az addig vezetett történeteiket, és erőltessenek bele a sztoriba valami mást -ez esetben űrlényeket... és ezért is lett ilyen sokféle ez a füzet-halmaz, mert volt olyan, aki vonakodva engedelmeskedett csak (lásd a két pókember epizódot), vagy mondjuk elviccelte a dolgot egy kicsit a végére (paul jenkins mosolygós csavart kanyarintott hulk-nak). és volt olyan, aki nem volt hajlandó lemondani az addig felépített drámai cliffhanger-jéről, így ha mondjuk valaki random bekapcsolódott a black panther-be, akkor csak azért érthetett valamit is az érzelmi sokkból, mert christopher priest ügyesen használja a narrációt mindig a füzetek elején. (szegény vasember meg csak mellékszereplő lehetett a saját sorozatában, mert be kellett gyömöszölni a fantasztikus négyest is a nagy egészbe...) a fő-szálban egyébként annak ellenére találtam izgalmas dolgokat, hogy továbbra sem vagyok a barátja az űr-kalandok és a szuperhősök keverésének, de jó ötletnek tartom az univerzum-szintű nagytanácsot (george lucas csókoltat mindenkit), a földön létesített űrbörtönt, vagy a felgyorsított evolúciót. és azt is el kell ismerni, hogy a végére pont olyan nagyívű és epikus lett az összecsapás, ahogy egy ilyen típusú sztorihoz illik -még egy önfeláldozással is próbálta kurt busiek emelni az érzelmi görbét, igaz azon meglepődtem, hogy senki sem halt bele a nagyszabású küzdelembe... valahol jó, hogy egy ismert arcot kaptunk mastermind-nak, aki az egész hatalom-ittas terv mögött állt, ugyanakkor hervasztó már megint hosszú gonosz-monológot olvasni egy magát felsőbbrendűnek gondoló karaktertől... (az sem volt rossz ötlet, hogy a sok karakter közül egy kevésbé ismertet emeljen ki a mini-sorozat, de szegény u.s.agent akkora seggfej, hogy képtelenség vele szimpatizálni...) (jegyzeteltem még egy csomót mindent füzet-szinten, de most nem kezdenék elmélkedni arról, hogy mondjuk mennyire más volt malekith itt, mint a rossz-emlékű thor filmben, mert úgyis mindjárt folytatom a viharisten kalandjait, majd ott előjön még a karakter. na látjátok, ezért nem ideális az ilyen crossover-rendszerű olvasás, mert egy csomó sorozat sztoriját kényszerűségből kettévágja...) (#03.10.)

 

thor_05b.jpgThor -Across All Worlds, part2 (Thor vol.2 #31-35) (2001) (írta: Dan Jurgens; rajzolta: Andy Kubert, Stuart Immonen) (eng)

 

szóval thor visszatért a mélyűrből, hogy bunyóból-bunyóba, cseberből-vederbe keveredjen -és nem túlzok, ennyi volt a füzetek nagyrészében, jött egy új ellenfél, akit meg kellett kicsit ruházni, kalap, kabát. még asgard-ra is rá mertek támadni ezek a kutyák -kétszer is... (ez épp olyan skandalum, mint amikor a pokol befagy -ja, várj, ez is megtörtént az egyik füzetben...) oké, értem, hogy az istenek most gyengének tűnnek odin alvása miatt, és thor is összeszedett már pár ellenséget a múltban (illetve a jövőben, de erről majd mindjárt beszélünk még), de azért tényleg lehetne más is a sztoriban, mint epikus ököl (és mjölnir) harcok... ha már sohasem szabadulunk jake-től, hát foglalkozzunk vele (és az egyre gyarapodó háremével) jobban -bár gyaníthatóan ez most fog megtörténni, mert (dramaturgiailag megfelelő ponton) a legfőbb isten megébredt, és egyből kiosztott egy sallert a fiának, amiért az ennyi időt tölt a földön... úgy érezni, hogy ebből a repetitív megrekedt állapotból lassan ki fogunk kecmeregni, legalábbis nagyon remélem, hogy a sötét jövőképet nem csak olcsó fogásként dobta be dan jurgens, hanem szépen építkezni akar erre a pontra mostantól -egy kicsit remélhetőleg változatosabban... (#03.23.)

 

spiderman_05.jpgSpider-Man -Revenge of the Green Goblin (Revenge of the Green Goblin #1-3 / Amazing Spider-Man vol.2 #25 / Peter Parker: Spider-Man #25) (2001) (írta: Rodger Stern, Howard Mackie, Paul Jenkins; rajzolta: Ron Frenz, John Romita Jr., Mark Buckingham) (eng)

 

hello darkness, my old friend... amikor sikerül egy hős mellé megalkotni a tökéletes anti-tézist, az igazi gonoszt, akkor használni is kell őt, újabb-és-újabb összecsapásokba kell hajszolni a karaktereket. ilyenkor az írók megpróbálják feldobni ezeket a nagy ellenállásokat, így gyakran megölik a negatív szereplőt, majd visszahozzák őket az élők sorába, vagy mondjuk átállítják őket a jók oldalára, hogy aztán egy árulás közepette hulljanak egyből a mélybe -mindegy, hogy milyen őrült ötlettel állnak elő, csak ne mindig ugyanazok a sematikus harcok legyenek... szerintem norman osborn-nal is megtettek mindent az írók, amit csak el lehet képzelni egy ikonikus gonosz kapcsán -most épp’ azt a korszakát éli, amikor egy tubus fogpasztával mérgezi az ős-ellenségét... a gonosz-központú nézet sokszor tud érdekes lenni, és itt most nem csak arról volt szó, hogy kicsit belestünk norman őrült elméjébe, de a múltjába is bőven vájkáltunk, és persze nem maradhatott ki az örök gonosz-gyengepont sem: a szerelem... de az álmok és tévképzetek egy egészen érdekes útra vezettek minket -mert norman osborn ezúttal nem megölni akarta peter-t, hanem át akarta neki adni a manó-álarcot, örökösévé tenni, ha már a fiával ezt nem teheti már meg... persze őrült egy terv ez, ami nem nélkülözi azt sem, hogy jól meggyötri peter-t (és a hozzá közelállókat) -ugyanakkor van igazsága abban, hogy a kettős személyiséget élő sztreccs-ruhás emberekben akkor is nagyon sok közös vonás van, ha az érme különböző oldalain állnak is... szépen építkezett fel a történet a hatásos fináléjáig, és tudom értékelni az olyan apróságokat is, hogy a rossz álmok nem légből-kapottan érkeztek a sztoriba, hanem volt rájuk bőven utalás a korábbi füzetekben is. (#03.25.)

 

thunderbolts06.jpg(Thunderbolts vol.1 #46-50) (2001) (írta: Fabian Nicieza; rajzolta: Mark Bagley, Patrick Zircher)

 

fabian nicieza a nyolcvanas évek derekán került a marvel-hez, aztán a kilencvenes évek elején teljesedhetett ki a szerzői vénája rob liefeld mellett -és azért hozakodtam elő ezzel a történelmi leckével, mert a mennydörgőket épp’ úgy írja, mintha még nem léptük volna át az ezredforduló küszöbét, hanem még mindig a kilencvenes évek árnya vetülne ránk, túlbonyolítottnak tűnő fordulatok várnak minden sarokban, a szereplők egymáson élcelődnek cool-nak szánt mondatokkal, sőt, van olyan, aki káromkodik is. a tizenéves énem könnyekbe szökött épp’ az elébb... azért persze ki lehet hámozni a lényeget a sokkolónak szánt fordulatok alól: a hős-létet akarja piszkálgatni egy kicsit, ami azért van rendben, mert a sorozat már a kezdetektől erről szól, azaz hogy a korábbi rossz tettek alól van-e feloldozás. persze mind tudjuk, hogy ha létezik is ilyesmi, annak mindig ára van... bár egy kicsit élcelődünk a nagyszámú karakter-visszahozáson (’alig várom, hogy én mikor halok meg és térek vissza’), de tényleg elértéktelenedik az összes drámai pillanat, ha tudjuk előre, hogy füzetekkel később úgyis visszacsinálják majd... valahogy elég kényes gyomrú lettem, mert nem lakok jól, ha valami túl egyszerűen van tálalva, de az sincs ínyemre, ha valamit annyi alapanyagból kotyvasztanak össze, mint ahány szál felbukkant ezekben a füzetekben, bekeverve a szuperhős megváltás-sztori mellé egy jó adag scifit meg kormányzati összeesküvés-elméletet náci hajlamú gonosztevővel... (#03.26.)

komment

Avengers/Thunderbolts -The Nefaria Protocols

2016. november 27. 23:30 - RobFleming

avengers_06.jpgthunderbolts05.jpg(Avengers vol.3 #31-35 / Thunderbolts vol.1 #38-44) (2000) (írta: Kurt Busiek, Fabian Nicieza; rajzolta: George Pérez, Mark Bagley, Paul Ryan)

 

az ember mindig gyanakvóan tekint a crossover-ekre, mert profit-maximalizálást lát bennük elsőre, pedig van olyan, hogy tényleg azért írnak ilyen címeken és füzeteken átívelő történetet, mert maga a történet követeli meg, hogy minél több hős bevonjanak a fenyegetettség legyőzésébe... és itt most ezt éreztem elsősorban, indokoltnak tűnt a különböző karakterek felbukkanása, a nagy csapat-egyesítés, mert érezni lehetett, hogy a gonosz gróf tekintélyt parancsoló (hehe, jó ez a magyar nyelv, merthogy használhatom ezt a ’tekintélyt parancsolót’ egy általános kifejezésként is, valamint utalhatok arra is, hogy a gróf azért csinálta ezt a hepajt, mert szó szerint tekintélyt akart magának kivívni...). így ezzel a sok-helyről verbuvált hőssel lehetett igazán nagyívűvé fokozni a finálét, amin tényleg érezni lehetett az összecsapás súlyát, pozitív értelemben volt igazi szuperhősös grande finale, ahol az olvasó kellemesen beleremeg az epikusságba. pedig még azt sem mondhatja, hogy egész addig hanyagolva lettek volna a bunyók, mert minden füzetben volt valaki, akivel össze lehetett mérni az erőt... de persze mivel kurt busiek-ről (és a hű tanítványnak bizonyuló fabian nicieza-ról) van szó, ezért rengeteg minden rakódott még a verekedések mellé -elsősorban karakter-építésre gondolok, és meglepő módon nem csak a hősök között voltak olyanok, akiknek betekinthetünk a lelkivilágába, de a másik oldal gondolkozás-módja is markánsan meg tudott jelenni (volt amikor zemo báró vagy whitney frost narrációi egészítették ki a képeket). és persze szokás szerint rengeteg rejtéllyel övezték a főszál körüli eseményeket, sokat lassan görgetve maguk előtt, akár eltolva a sokkoló(nak szánt) relevációkat a következő kötetbe is. és persze nagy a szórás a számomra működő ötletek és a sutább megoldások között, az átélhető karakter-pillanatok és a szájbarágások között, a gyermeki lelkesedéssel fogadott képregényes túlzások és a ’na-ne-már’ fordulatok között, de összességében jól működött az egész kötet (és az általam hozzácsapott pár thunderbolts füzet), egy könnyen olvasható, fordulatos és szerethető tipikus szuperhős-történetet kaptam -pont olyat, amit egy ilyen crossover-től elvártam előzetesen. (ja, és nyugi, kiderült végre, hogy erik tudja, hogy a férfigyilkos a bárban dolgozik...) (ja 2: azért nekem nehéz eladni pozitívként egy olyan hős-csapatot, ahol az egyik tagnak vaskereszt a jele, a másik mellkasán meg egy nagy koponya látható...) ($$11.26.)

komment

Avengers -Living Legends

2016. november 04. 15:04 - RobFleming

avengers_05.jpg(Avengers vol.3 #23-30) (1999-2000) (írta: Kurt Busiek; rajzolta: George Pérez, Stuart Immonen)

 

nem véletlen, hogy iron man hangosan arról panaszkodik, hogy túl sok a varázslás meg a misztikum, mert ezzel az olvasók egy rétegének szócsöve lesz... mert nem elég, hogy a nemrég történt thor/spider-man/iron man crossover-ből átjöttek ide az erő-fitogtató mintapéldányok (ha már az avengers kompletten kimaradt a buliból, most lehetett pótolni a közös harcot az isteni eredetű és erejű lények ellen), de az utolsó három füzetet is sikerült megtölteni ősi közép-amerikai istenekkel és barbár varázslatokkal... de lehet hogy ezek csak álcaként kellenek, hogy eltakarják azt a sokkal földhözragadtabb karakter-építést, amivel nehezebb megfogni a képregény-olvasók egy rétegét...? mert (számomra) szerencsére sok ilyen emberi tényezővel foglalkozunk két világ-megmentés között. vagy van amikor nem is emberi, de android tényezővel... mert vision keresi önmagát, ön-marcangol, majd lelép, ezzel felborítja az első dominót, amelynek a következtében néhány füzettel később már egy teljesen új csapat-felállással kell megbarátkoznunk (volt már arról szó, hogy az írók a frissesség miatt szeretik rotálni az angyalok összetételét, itt az újabb bizonyíték). mert vision után wonder man is marcangolja magát és lelép, aztán vannak, akik csak nyaralni mennek (és kapcsolatot gondozni), de a legfontosabb, hogy a sok külső tényező hatására két alap-tag is távozik -és itt álljunk meg egy pillanatra elmélkedni... manapság a szuperhősös filmeket szokták azzal vádolni, hogy túl sok fehér férfi hőssel operálnak, és gondolom busiek is megkapta a magáét annak idején, hogy miért nem színesít a csapaton, így beleépítette ezt a panaszkodást a sztoriba -néhány ügyes csavarral, így került a háttérbe némi szekta- és vallás-kritika, valamint bőven kaptak a fejükre a médiák dolgozói is... az új csapat-összeállítás kétségtelenül színesebb lett (ha mást nem nézünk, she-hulk zöld... sajnos triatlon meg nem csak fekete, de egy pöcs is...), és annak kifejezetten tudok örülni, hogy busiek nem engedi el carol danvers kezét. ($$11.03.)

komment

Spider-Man -The Next Chapter, vol.2 / Thor (by Dan Jurgens and John Romita Jr.), vol.3

2016. október 25. 14:18 - RobFleming

spiderman_02v.jpg(Amazing Spider-Man vol.2 #7-12; Peter Parker: Spider-Man vol.2 #7-12, '99; Thor vol.2 #14-17; Iron Man vol.3 #21-22; Juggernaut vol.2 #1) (1999) (írta: Howard Mackie, JM DeMatteis, Dan Jurgens, Kurt Busiek, Roger Stern, Joe Casey; rajzolta: John Byrne, John Romita Jr, Liam Sharp, Al Rio, Mike McKone, Lee Weeks, Mark Bagley, Sean Chen, Terry Shoemaker) (eng/hun)

 

disclaimer: ez a két kötet ugyanabba a crossover-sztoriba fut össze, úgyhogy azt gondoltam, hogy az a legtisztább, ha elolvasom mind a kettőt, és aztán közös kibeszélőt kapnak a végén (felkészülve így egy kicsit a nagy event-ekre)... de nem is baj, hogy pont a hálószövő meg a viharisten került egymás mellé, mert szép kontrasztot alkotva egészítik ki egymást. mert amíg egy thor történetben mindig ott fog munkálni a misztikum, addig spidey-nál a fantasztikumot nagyszerűen tudják ellensúlyozni a magánélettel, visszahúzni a realizmus talajára. persze a szuperhős képregényekben örök klasszikus téma a magánélet és a hősködés egymással szembe állítása, de még pók-srácnál még ennyi év után is működik a formula. főleg ha tényleg be-bekacsintgatunk a drámai mélység felé -mert például nagyon éretten kezelik a házassági válság bemutatását egy sokak által csak ’gyerek-képregény’-nek titulált alkotásban... de nem csak a mögöttes gondolatokat tekintve nyúltak ezek a spidey-füzetek a klasszikusok felé, hanem a karakterekkel is, mert felsorakoztatták az összes ikonikus ellenfelet, venom-ot, vérrontót és a megújult sinister six-et is. és én újoncként örömmel veszem ezeket a felbukkanásokat, mert kicsit többet megtudhatok róluk, nem csak a jobb/rosszabb filmváltozatokból kell felcsipegetnem a tudást -de hé, pont ezért kezdtem a képregények olvasásába, nem...? viszont vannak olyan ikonikus karakterek, akiknek a feltűnéséről tudja az ember, hogy nem a valóságot látja, mert ahol élve felbukkan ben bácsi és gwen stacy, az csak valami alter-univerzum vagy álom lehet... viszont a valóság néha nagyon furán tör át a rajzolt lapokon -például egy ’99-es füzetben látni, hogy robbanás történik a word trade center-ben az elég szürreális élmény... azért a fantasztikum is be-beköszön póki életébe, nem csak gengszterekkel veszi fel a harcot, hanem vámpírokkal is, valamint egy nagyon fura filozofikus elme-utazásra is indul, de ez nem igazán passzol az ő stílusához, talán inkább strange dokinak kellett volna adni ezt a sztorit -vagy thor-nak... mert a kalapács-vetőnél beleférnek az ilyen misztikus rejtélyes túlzások, bár most épp elég sokat foglalkoztunk az emberi alteregójával is. ennyi rész után feloldottuk a furán viselkedő mjölnir rejtélytét is, majd az addig vezetett szálakat gyorsan eldobtuk, hogy a már beharangozott füzeteken és karaktereken átívelő történetbe foghassunk. és ugyanígy járt az itt vendégeskedő iron man is, ahol konkrétan ketté szedték a felvezető füzetet, volt egy külön kaland carol danvers-szel (aki nagy örömömre egyenrangú partnere volt tony-nak. és továbbra sem felejtettük el az alkoholizmusát), hogy aztán minden beborítson a kalandfilmes hangulat és a működő misztikum a föld eldugott helyein fellelt templomokkal és ősi entitásokkal. azt tetszett, hogy mindegyik füzetben kicsit az adott karakter szemszögéből néztük az eseményeket (spidey-nál természetesen a cinikus kommentárok sem maradhattak el). (csodálkozom azon, hogy a juggernaut füzet nem fejlődött önálló sorozattá később, mert először arra gondoltam, hogy biztos azért abban záródik a sztori, mert ezzel akartak adni egy nagy marketing-löketet a címnek...) ($$10.21.)

komment

Avengers -Ultron Unlimited

2016. október 12. 16:01 - RobFleming

avengers_04.jpg(Avengers vol 3. #16-22, #0) (1999) (írta: Kurt Busiek, Jerry Ordway; rajzolta: George Pérez, Jerry Ordway, Stuart Immonen)

kezdjük azzal a három füzettel, amiket eredetileg nem tartalmaz ez a kötet, de én nem tudtam őket kihagyni, mert a teljesség iránti igényem nem engedte volna (ráadásul az egyik füzet ezek közül new orleans-ban játszódott!)... pedig nem egy nagy truváj ez sztori, amit jerry ordway vendég-íróként hozott, egy kissé retró hangulatú darab, mind a képi világában, mind a mélységében megidézi a klasszikusokat (és persze követi a busiek-i hagyományokat, azaz ezer szállal kötődik is a (rég)múlthoz). igazából két tanulság szűrődött le benne az olvasás után: 1. miért kéne kötődnünk egy olyan rinyáló hőshöz, mint amilyen jogbajnok? 2. nem jó ötlet, hogy ennyi captain meg ms. marvel szaladgál az univerzumban, mert ez mindenkit csak összezavar... no, de jöjjön a fő attrakció, azaz ultron, aki nem viccel a visszatérésével, és kiírt egy egész (fikciós) országot a balti-tenger partján -na valahogy így kell a tényleges fenyegetettség érzetét elérni... persze kurt busiek nem tagadja meg önmagát, így szépen végigvesszük a teljes ultron történelmet, de ez szerencsére nem azért van, hogy bizonygassa a mérhetetlen háttér-tudását, hanem mert nem csak a folyton újjá-épülő robot legújabb verziójával kell megküzdeniük hőseinknek, de az összes korábbi példány is felbukkan -plusz így még hangsúlyosabb lesz hank pym szerepe is, mégiscsak ő ultron ’apukája’... hmm, apuka... érdekes felvetés az, hogy egy mesterségesen létrehozott teremtménynek, egy tudattal rendelkező gépnek érzelmei, vágyódásai is lehetnek, és ultron nagyon vágyik valamire: egy családra (és ne felejtsük el víziót sem, aki nagyon pontosan ismeri a szerelem miatti fájdalmat). de egyébként is sok gondolatiság van eltemetve a zombi-robotokkal való küzdelmek alá, pár mondat jut a rossz kezekbe kerülő technikától való félelemnek is például, de a sajtótájékoztatón elhangzó kemény kérdések között is van olyan, amit lehetne kapargatni (miért nincs jelenleg az angyalok között színesbőrű?)... de szerintem azért burkolja busiek mindig gondosan adamantium-burkolatba ezeket a mélyebb dolgokat, mert igazából az akciók közben érzi magát elemében... és ott nem is vall kudarcot, jól pörgeti végig a sztorit, bár nekem furcsa volt, hogy a végén azzal akart még több drámaiságot és tempót kipréselni a lapokból, hogy kaotikusan egymásra dobálta a kép-paneleket (gondolom george perez-zel egyetértésben), és bennem ez egy kicsit az összecsapottság érzetét keltette -igaz, hogy a végére így is meglett a katarzis. és még jogbajnokot is rehabilitálta valamennyire... ($$10.12.)

komment

Iron Man -(vol.3 #15-20)

2016. október 11. 10:02 - RobFleming

ironman_03.jpg(Iron Man vol.3 #15-20) (1999) (írta: Kurt Busiek, Roger Stern; rajzolta: Sean Chen, Patrick Zicher) (eng)

 

szegény seattle, nem csak egy hőst kaptak tony stark odaköltözésével, de egy csomó baj is érkezett a nyakukba (nem csoda, hogy a hosszú-hajú, kinyúlt pulcsis grunge-arcok lehúzott fejjel menekülnek az egyik füzetben)... mert tony stark is tipikusan az a hős, aki mindig vonzza a baj -majdnem annyira, mint a nőket... mivel most eléggé egyensúlyban volt az iron man-es és a tony-s jelenlét, így lépten/nyomon csinos hölgyek bukkantak fel a füzetek lapjain, akár csak egy ártatlan flörtre (a szöszi doktornő), akár lehelet-finoman utalva velük egy komoly kapcsolat reményére (pepper meg a cuki szeplői), akár a hős jószívűségét reprezentálva (carol támogatása az alkoholizmus leküzdésében). és persze a fő-gonosz is egy nő, egy fontos szereplő tony múltjából... az elején kicsit megijedtem, hogy a ’minden-hónapban-egy-rosszfiú-elfenekelése’ szerkezetet követjük majd, aztán azzal hozták rám a frászt, hogy túlságosan elmennek egy b-filmes vonalra az életre kelő sárkány-szoborral (meg az akaratos műkincs-gyűjtővel), de aztán a füzet-csomag második felére helyrebillentek az arányok, lett értelme a légi-csatáknak és a lelkizéseknek egyaránt. aztán a cliffhanger-ben azzal csigáztak minket, hogy érkezik egy újabb nő tony életébe... (volt időm, volt kedvem, mr.busiek is jó tempót diktált, így simán lecsúszott a hat füzet egy nap alatt.) ($$10.10.)

komment

Hawkeye & The Thunderbolts, vol.1

2016. szeptember 07. 10:59 - RobFleming

thunderbolts04.jpg(Thunderbolts vol.1 #23-37, Annual 2000) (1999-2000) (írta: Kurt Busiek Joe Casey, Fabian Nicieza; rajzolta: Mark Bagley, Leonardo Manco, Norm Breyfogle)

 

még ennyi füzet elolvasása után sem tudom, hogy hányadán állok kurt busiek-kel... mert még mindig égnek áll a hajam attól, hogy dedós módon mindent túlmagyaráz és szájbarág -ugyanakkor elismerem, hogy legalább megpróbál többet adni, mint egy buta szuperhős-csapat-képregényt, ahol minden füzetben hülye nevű ellenfelekkel püfölik egymást a srácok/lányok... persze nem tűnt el teljesen ez a vonás sem, de mivel vannak átívelések a verekedések között, vannak bond-gonoszi tervekkel rendelkező fő-boss-ok, és az egészet körbeveszi ezzel a kicsit esetlen karakter-építéssel, így nem válik unalmassá a mindennapos ökölharc. tetszett, hogy nem csak a szája jár, hogy összeforr a csapat sólyomszem vezetésével, hanem tényleg érződik, hogy egyre jobban működnek együtt, hogy egyre távolabb kerülünk a régi mesterbűnözős beidegződésektől. és a jó adag lelkizés is működni kezd egy idő után, azt érezni, hogy megismered az embereket a kosztüm alatt (ugye most nektek sem villant be holdkő, aki igazából pucér a mentálisan létrehozott ruhája alatt...?). rendszeresen kapjuk a háttér-történeteket is, mindig van valaki, akit lehet még mélyíteni a múltbéli drámájával. sólyomszem is jól beilleszkedett az illusztris társaságba, bár időnként ki tud idegelni az okoskodásával és az arcoskodásával... bár a harc már jól megy együtt (szépen összeérhettek, miközben legyőzték a mester-bűnözőket, a kvázi-náci birodalmat meg a gravitációt), de azért az egymás iránti bizalommal még hadilábon állnak. vagy azzal, hogy meggyőzzék a közvéleményt, hogy elfogadtassák magukat, mint hősök. és ez utóbbi egyre nagyobb merészségre sarkallja őket, és az így kapott gyomrosok szétzilálják a csapat-egységet. és ekkor busiek egyszercsak lelép... és hű követőjének, fabian nicieza-nak mi más lenne a dolga, mint hogy még nagyobb gyomrosokat vigyen be -kezdve a legevidensebbel: megölve egy csapattagot... és olyan hirtelen csap le a dráma, és annyira közel kerültek már a karakterek az olvasóhoz, hogy működik a gyász -olyankor szokott nálam előjönni ez az érzés, mikor egy sorozatnál búcsúzni kell egy szereplőtől -de tulajdonképpen ez is egy sorozat, ha jobban belegondolunk... szóval úgy tűnik, hogy hiába tartja új ember a ceruzát, nagy változás nem lesz a képregény háza táján. illetve remélhetőleg egy dolog megváltozik: hogy atlasz végre elmondja a többieknek, hogy férfigyilkos egy bárban dolgozik... ($$09.07.)

komment

Avengers Forever

2016. augusztus 30. 15:31 - RobFleming

avengers_forever.jpg(Avengers Forever #1-12) (1998-1999) (írta: Kurt Busiek, Roger Stern; rajzolta: Carlos Pacheco)

 

láttam a neten, hogy a comic-szakik óvnak mindenkit ettől a képregénytől, akinek nincs a háta mögött harminc évnyi marvel sztori, és biztos hatalmas élmény lehet úgy olvasni, hogy érted az összes összefüggést, hogy fel tudod fedezni bizonyos események hátterét, de így majdnem-marvel-szűzen sem panaszkodhatom, mert a kezdeti fej-kapkodás után kitisztult annyira a kép, hogy élvezni tudjam ezt az őrült kalandot. talán a legnagyobb probléma ezzel a nem-tudással az, hogy a különböző korokból kiragadott karakterek nem teljesen azok, akiket követtél a közelmúltban, így nehezebben kötődsz hozzájuk, mert nem ismered annyira a problémáikat vagy a motivációikat (ugyanakkor a végére szépen meg lett indokolva, hogy miért épp őket ragadták ki az idő-folyamból)... aki próbált már legyűrni néhány időutazós történetet, vagy hozzám hasonlóan doctor who rajongó, az talán el tudta fogadni ezt a tekergőzős időhurkos gubancot, amit azért füzetről-füzetre kicsit más megvilágításba helyezett kurt busiek -így fért bele egy kis vadnyugati kaland, ötvenes évek-béli idegen-paranoia, sötét jövőkép egy totalitárius háborúval, egy inception-féle limbo-elmélet, vagy egy flashback-betét egy régi ellenfélről. és persze mindez egy nagyívű kalandba lett csomagolva, ami nem áll le egyetlen pillanatra sem, rohan előre a világ megmentése felé... ($$08.29.)

komment

Avengers -Clear and Present Dangers

2016. július 27. 15:09 - RobFleming

avengers_03.jpg(Avengers vol.3 #8-15) (1998-1999) (írta: Kurt Busiek, rajzolta: George Perez)

 

ebben a kurt busiek heavy időszakban (az avenger mellett lásd még: thunderbolts, iron man) egyre jobban kiigazodok az öreg írás-technikáján. akció-központú minden füzete, csak néha szakítja meg ezeket az akciókat némi kosztümökről szóló csevejjel... na jó, viccelek, de igazából az is kiderült most, hogy az íróúr is kábé ennyire veszi komolyan a karakter-pillanatokat, hiszen amikor végre leülteti beszélgetni a hősöket (egy jazz-klubba!), akkor személyesen megjelenik a lapokon, hogy megnyugtasson mindenkit, nem kell sokat várni, és jön a zúzás... persze az erős ellenfelek püffölése közben se’ felejtkezünk el a karakterekről, mert még mindig sokat gondolkoznak és narrálnak, az én ízlésem szerint egy kicsit túl sokat is... de valószínűleg ez attól is függ, hogy melyiküknek milyen problémái vannak, mert míg annak tudok örülni, ha wanda bajaival foglalkozunk, addig jogbajnok nyivákolására kevésbé vagyok kíváncsi... amire még szintén lehet számítani egy busiek műben, az a mindent körbefonó nosztalgia, és most extra adagban kaptuk ezt is, mivel évfordulót ünnepeltünk az avengers életében, úgyhogy jöhetett a parádé meg az utalás-halmaz -egész addig, míg nem jött egy rosszfiú tönkretenni a bulit... kicsit azt érzem, hogy nem csak a csapat-összetétel nívója miatt ez a nagy összegzős zászlós-hajója a marvel-nek, hanem mert kvázi itt lehet reklámozni a többieket is, mondjuk a thunderbolts-ot vagy a new warriors-t (azért meg külön respekt, hogy arra is jut a figyelemből, hogy cap pihenjen egy számot itt addig, amíg deadpool-lal mentik meg a világot). a vége persze nyitott, remélem legközelebb több csavar jut a nagy ellenfélig való eljutás útjára, vagy a kvázi szcientológus csapat jól megkavarja majd a megkavarnivalót... (u.i.: beast mit szívott, hogy ennyire túlpörögte a vendégszereplését...?) ($$07.27.)

komment

Iron Man -Revenge of the Mandarin

2016. július 26. 15:19 - RobFleming

ironman_02.jpg(Iron Man vol.3 #8-14, Iron Man & Captain America Annual, Fantastic Four vol.3 #15) (1998-99) (írta: Kurt Busiek, Chris Claremont; rajzolta: Sean Chen, Patrick Zircher, Salvador Larroca) (eng)

 

vajon kurt busiek mennyi képregényt olvasott életében...? amikor az ő füzeteit olvassa az ember, mindig érzi ezt a mérhetetlen tudást a háttérben, de az a jó, hogy sosem hagy minket sem a félhomályban, hanem beleszövi a múltat is panelekbe, hogy értsünk mindent, például a mandarin motivációját. és az is jó, hogy ezek a flashback-ek nem törik meg a lendületet, így filmesen, eszeveszett tempóban rohannak az oldalak (kivéve, ha teleírja őket gonosz-monológokkal...), folyton valami akció közepén vagyunk, szadomazo whiplash-sel harcolunk, vagy orosz szuperhősök csatlakoznak a bunyóhoz (még sarló/kalapács utalás is van!), esetleg egy óriás robot-sárkányhoz repülünk túl közel... és teszi mindez azért, hogy, testileg/lelkileg megtörje a hőst. és jó, hogy van idő kifejteni ezeknek a töréseknek a következményeit, mert komolyan a sebek, veszélyben a titkos identitás, sőt, még az is felvetődik, hogy tony sosem viselheti többé a páncélt. innen szép visszajönni... (a rehab-kórháznál csak én éreztem egy jó adag thunderball-feeling-et, vagy csak a james bond mániám uralkodott el rajtam...?) (azért a nagy rohanásban hagynak kicsit gondolkozni is, például azzal, hogy a mandarin egy modern feudalizmust akar építeni, ha már nem lökheti az egész világot vissza a középkorba...) (azért frusztráló lehet, ha elkezdesz egy sztorit olvasni egy sorozatban, és az egy másik füzetben ér véget -ugye fantastic four rajongók...?) ($$07.21.)

komment

Captain America -American Nightmare

2016. július 12. 09:43 - RobFleming

cap_02.jpg(Captain America vol.3 #9-13, Captain America/Citizen V Annual) (1998-1999) (írta: Mark Waid, Kurt Busiek, Barbara Kesel; rajzolta: Andy Kubert, Doug Braithwaite, Mark Bagley) (eng)

 

oh, azok a kilencvenes évek, amikor minden digitálissá vált -még cap pajzsa is... a sok generikus csihipuhi között mindig érdekes megállni egy kicsit, és foglalkozni az emberrel a maszk mögött, megnézni a hősködés-mentes mindennapokat, vagy még inkább a mindennapi hősködéseket, kicsit megfürdetni a képregényvilágot a realizmusba, akár valós problémákat is behozva a rajzolt lapokra. sajnáltam is, hogy mark waid csak egy apró ízelítőt akart adni ebből nekünk (láthattuk steve-et a lakó-közösségében, sőt, még politizálni is), de aztán inkább egy generikusabb szuperhős-történetre fordult át, világuralomra törő gonosszal, magukból kifordított hősökkel -nincs ezzel semmi baj, csak az emberi kezdés után valami mélyebbet szerettem volna inkább. mondjuk, hogy jobban fejtegessük az amerikai álom mibenlétét, vagy azt, hogy mit is jelent a kapitány, mint szimbólum az embereknek... (a citizen v-s annual egész máshogy működött, ott nem is volt ígéret mélységre, csak olcsó kalandfilmes és világháborús ponyva-hangulatot akart árasztani, és ezt a küldetését sikeresen teljesítette is.) ($$07.11.)

komment

Iron Man -The Iron Age

2016. április 07. 09:10 - RobFleming

ironage_01.jpgironage_02.jpg(Iron Man -Iron Age #1-2) (1998) (írta: Kurt Busiek, Richard Howell; rajzolta: Patrick Zircher)

 

ha vissza akarsz nyúlni egy karakter múltjába, azt úgy érdemes megtenni, hogy valami pluszt adsz hozzá az ismert történethez -például érdekes nézőpontot választasz. és szerintem ez itt jól sikerült, mert pepper és happy kapták a füzetek narrációját, sőt ennél többet is, mert úgy éreztem, hogy nem véletlen, hogy pepper-nél az emberi aspektus domborodott ki, hogy hogyan lett a piperkőc playboy-ból egy felelősségteljes vállalat-vezető, addig happy-nél egy kalandosabb történet bontakozott ki, egy igazi bond-gonosszal és jó pár pofonnal (ja, mert ez a happy hogan nem azonos a film-változat nyápic karakterével, itt egy kérges szívű, de üvegállú boxolóról van szó). nem volt rossz ez a mini-történet úgy sem, hogy csak nagyon az alapokat ismerem tony stark történetéből, de gondolom annak még többet adott, aki ráismert a sok apró utalásra a hatvanas évek klasszikus sztorijaiból. ($$04.06.)

komment

Thunderbolts Classic, vol.3

2016. április 01. 13:34 - RobFleming

thunderbolts03.jpg(Thunderbolts vol.1 #15-22, #0) (1998-1999) (írta: Kurt Busiek, rajzolta: Mark Bagley)

 

az átmeneti időszakokban az a legnehezebb, hogy át kell vészelni őket... (majdnem) hőseink átestek egy nagyobb traumán az előző kötetben, így most erőteljesen jelen van a ’hogyan tovább’ kérdés hangulata. hogy milyen útra is lépnek, lesznek-e ténylegesen hősök, vagy újra a bűn útjára lépnek. és mindezt úgy kell mérlegelni, hogy erős ellenszélben kell létezniük, mert az emberek nem bíznak bennük, komoly harcokat kell lefolytatni az elfogadásért. ráadásul nincs egységes álláspont a csapaton belül sem, sőt, igazi vezetés sincs, csak sodródnak az eseményekkel. és persze bunyóznak. kicsit már fárasztó is volt, hogy minden füzetben jön valaki, akit le kell verni (ráadásul köztük a great lake avengers-t, izé, the lightning rods-ot, nemáá..), de azért nem mondhatjuk, hogy kurt busiek ne dobna be minden számba valami menő fordulatot. érezhető, hogy kell egy erős főnök, így aztán be is lovagolt sólyomszem, aki kellően tökös, hogy elismerje mindenki, hogy kivezesse a csapatot ebből az átmeneti állapotból a tényleges hős-tevékenység dicsőséges mezejére... (és kellően ismert a neve, hogy az olvasottságot is felhúzza...) (az jó, hogy belefért két háttér/eredet-történet is, de így meg hiányérzetem támadt, hogy a többiek akkor hol maradnak...?) ($$04.01.)

komment

Avengers -Supreme Justice

2015. november 28. 14:50 - RobFleming

avengers_02.jpg (Avengers vol.3 #5-7; Iron Man vol.3 #7; Quicksilver #10; Captain America vol.3 #8) (1998) (írta: Kurt Busiek, John Ostrander, Joe Edkin, Mark Waid; rajzolta: George Perez, Sean Chen, Derec Aucoin, Andy Kubert)

azért kicsit megmosolyogtató, hogy amikor két csapat összefut a szuperhős képregényekbe, akkor mindig gondosan párokra oszlanak, és úgy ütik-vágják egymást, szépen elrendezve mindenkit képességek szerint -és eleve, mindig összeakadnak egy másik csapattal, legyenek azok jók vagy gonoszok, ahol mindenkinek megvan a maga szuperhős/gonosz neve. tudom, még szoknom kell a képregényeket... de ez csak az első két füzet volt a kötetben, a második fele, a crossover már sokkal jobban működött -mert bár itt is volt csapat-szintű összecsapás, de fel tudták fokozni az un. epic szintig, ahol már nem törődsz ilyen szőrszál-hasogatásokkal, csak élvezettel veszel el a bunyóban. ehhez az is kell, hogy a drámai alapok jók legyenek. és ez most működött carol-lal, akinél rossz nézni a leépülését, de teljesen logikus is, hogy megkészült, hiszen két oldalon keresztül csak azt mesélték nekünk, hogy mennyit szenvedett szerencsétlen az utóbbi időben (hawkeye hisztije pont ezért nem tetszik, mert ő azért hisztis, mert ööö... mert seggfej...?). és klisé vagy sem, az mindig nagyon tud működni, amikor egy hőst lerántanak a földre -akár szó szerint is. ($11.27.)

komment

Avengers -Morgan Conquest

2015. november 28. 14:47 - RobFleming

avengers_01.jpg (Avengers vol.3 #1-4) (1998) (írta: Kurt Busiek, rajzolta: George Perez)

aki csak a filmekből ismeri az avengers csapatát, azt gondolja, hogy ez csak pár hős, akik néha összeállnak közösen ütlegelni az ellent, pedig a képregényben a 60-as évek óta már számtalan tagja volt a csapatnak. és ezzel a ténnyel játszik el egy kicsit kurt busiek, mert annyi arcot gyűjt egybe, akik simán megtöltenének egy sport-csarnokot is. nem örültem, hogy egy alternatív világos sztorival indultunk, mert egy kicsit sok volt a mágia itt az elején (ebben iron man pártján vagyok, több tudományt, kevesebb vudut), de aztán pont azért kezdett működni a sztori, amiről az elején szó volt: hogy ez a sok különböző hős összeadta az erejét, hogy legyőzzék a legyőzhetetlennek tűnő gonoszt (és végülis a kvázi-középkori hangulat sem volt rossz). a negyedik füzetben aztán jöhetett a szelektálás, mert ennyi hőst képtelenség együtt mozgatni, meg szerintem minden író igényt tart arra, hogy maga állítsa össze a csapatot, amiről írni akar. és nem felejtett el közben odakoppantani a médiának sem, akiknek élőben kellett közvetítenie a teljes kiválasztási folyamatot, persze. no, megvolt a prológus, összegyűlt a csapat, most már lehet csapatni, keményen... ($11.26.)

komment

Iron Man -Deadly Solutions

2015. november 28. 14:45 - RobFleming

ironman_01.jpg(Iron Man vol.3 #1-6) (1998) (írta: Kurt Busiek, rajzolta: Sean Chen) (hun/eng)

iron man in da house! bár az első füzet után azt hittem, hogy elsősorban tony-ra fogunk koncentrálni, kicsit benézve a páncél alá, talán visszavéve az arroganciából, de aztán hamar átfordultunk tipikus szuperhősködésbe, ahol minden füzetben jön valami ellenfél, akivel változatos helyszíneken össze lehet csapni, tudva azt, hogy ez csak ideiglenes győzelem lehet, mert a háttérből valaki sokkal gonoszabb mozgatja a szálakat (ez alól a hatos füzet első fele volt kivétel, ahol tony pőrén elég védtelennek tűnt, de aztán megkapta a szuper-bőröndjét, és jöhetett a csihipuhi. viszont a mindig dögös romanoff ügynök lelkével is foglalkoztunk egy kicsit.). de ez egész addig nem zavar, amíg elég epikussá tudják fokozni a veszélyhelyzeteket, és ezzel azt hiszem az ötödik számban felértek a csúcsra, ahol a bunyó hátterét egy kitörő vulkán szolgáltatta. ha ez egy mozi lenne, akkor azt mondanám, hogy préseltek bele a székbe a képsorok... ($11.26.)

komment

Thunderbolts Classic, vol.2

2015. november 15. 15:40 - RobFleming

thunderbolts02.jpg(Thunderbolts vol.1 #6-14, Heroes for Hire #7) (1997-1998) (írta: Kurt Busiek, John Ostrander; rajzolta: Mark Bagley, Pascual Ferry)

várható volt, hogy a kötetek szerinti olvasás miatti lesznek kontinuitás-problémák, de igazából együtt tudok élni ezekkel, mert az sem lenne megoldás, hogy füzetenként ugrálnék a különböző történetek között (ahogy az sem okoz problémát, hogy mindig valami ezeréves dologra hivatkozik kurt busiek, de olyan mértékben, hogy már a szerkesztők is élvelődnek rajta). annyiban viszont jó ez, hogy nagy egészként kezelik a marvel univerzumot, hogy jól érezni tőle a folyamatot. eljutottunk odáig, hogy terítve lettek a lapok -bár érzésem szerint egy kicsit hamarabb, mint azt előzetesen tervezték, kicsit hirtelennek éreztem a váltást minden előkészítettsége mellett is, gondolom a zsebuniverzumos fiaskó után hamarabb vissza kellett hozni a nagy hősöket, így itt is lépni kellett. és tényleg tök jól fel volt építve, ahogy megváltoztak az egykori bűnözők érzései, mondhatjuk, hogy megkísérti őket a jó oldal -kivéve persze a főnököt, aki bár nem érez elégedettséget a győzelem kapujában, de azért csak tör továbbra is a világuralmi vágyai megvalósítására. mert vannak, akik képtelenek változni. de a megmaradt csapatban is érdekes lesz a dinamika, egy önző vezetővel, egy örök optimista kölyökkel, egy tépelődő melákkal és egy egymást erősítő szerelmes-párral. a rovaros bolygón lévő kalandot kicsit időhúzásnak éreztem, igazából csak azt respektálom benne, hogy ezt sem a levegőből szedték, hanem ráépítették egy korábbi részre -és biztos vagyok benne, hogy erre is még fog épülni a későbbiekben. ($11.12.)

komment

Thunderbolts Classic, vol.1

2015. október 30. 19:12 - RobFleming

thunderbolts01.jpg(Thunderbolts vol.1 #1-5, #0, #-1) (1997) (írta: Kurt Busiek, rajzolta: Mark Bagley)

mivel képtelenség, hogy az ember visszamenjen 1961-ig, és elolvasson minden egyes füzetet azóta, ezért bárhol is kapcsolódik be a történetbe, elfogadónak kell lennie azzal kapcsolatban, hogy egy csomó minden már megtörtént ezekkel a szereplőkkel. mikor én elhatároztam, hogy belevágok a marvel univerzum feltérképezésébe, ki kellett választanom egy megfelelő időpontot, amikor felveszem a fonalakat. amikről tudtam, hogy ritkán lesznek egy új szövet kezdetei. de belátó vagyok, el tudom fogadni ezt, kivárom, hogy elmagyarázzák nekem az írók a homályos foltokat. azt tudtam, hogy egy légüres térbe fogok érkezni, amikor a föld legnagyobb hősei egy zseb-univerzumba költöztek át (ehh, képregények...), és a hiányuk érdekes helyzeteket szülhet a mi világunkban. például szükség van a pótlásukra. azt hinnéd elsőre, hogy ez csak marketing-duma, hogy a marvel-nél kitalálták, hogy hogyan adjanak el egy újabb csapatot, de kurt busiek nem is csinálhatta volna okosabban a létrehozásukat. mert elsőre tényleg egy avengers koppintásnak tűnnek, akik vígan szétvernek akárhány segget, kicsit még a g.i.joe-kra is emlékeztetnek (le sem tagadhatnák a kilencvenes éveket), de aztán az első füzet végén jön a tényleg meglepő fordulat -hogy nem is olyan jófiúk ők, mint elsőre tűntek. és ez egy olyan helyzet, amiből rengeteget ki lehet hozni. mert hiába nemtelenek a céljaik, máris elkezdték élvezni a hőslétet, hogy most ők rúghatják szét a rosszfiúk seggét, hogy győztesen hagyhatják el az összecsapások színhelyeit, hogy a nép szereti őket. és alig várom, hogy meghasonuljanak. ja, és nem zavar, hogy (mester)bűnözőként hosszú előélettel rendelkeznek, mert szép fokozatosan kibontják a múltjukat is (erre alkalmasak a különböző különszámok is). szóval örülök, hogy ti is new york védői közé álltatok, kedves mennydörgők. ($10.29.)

komment
süti beállítások módosítása