books in my belly


Sandman, az Álmok Fejedelme -Párák évszaka (The Sandman -Season of Mists)

2014. október 01. 18:41 - RobFleming

sandman4.JPG(1990-1991) (írta: Neil Gaiman) (rajzolta: Kelley Jones, Mike Dringenberg, Matt Wagner) (borítók: Dave McKean)

az a jó az álmokban, hogy sosem tudhatod, hogy mi vár rád a következő kanyaron túl. a halhatatlan családdal megtöltött hangulatos bevezető után valami igazán nagyszabást vizionáltam. ezt támasztotta alá a következő fejezet is, amelyben álom drámaian elbúcsúzott mindenkitől, közben a pokolban is nagyon készülődtek a fogadására, én meg már dörzsöltem a tenyeremet, hogy mekkora összecsapás készülődik itt. aztán persze neil mindenkit átvert egy isteni fityisz mutatása közben. csata helyett filozófiai elmélkedést kaptunk, és a pokol kulcsát. ezután jöhetett az igazi gaiman-i tobzódás, számtalan kultúra terméke tette tiszteletét álomföldön, mindenkinek meg volt a jó oka, hogy beleszóljon az örökösödési procedúrába. úgy tűnik, szokás lesz, hogy a nagy összefüggő történetekből kidugjuk a fejünket egy-egy rész erejéig, most nem is az volt az érdekes, hogy megnézhettük, milyen az, amikor a holt lelkek visszatérnek, hanem hogy ehhez szerzőnk a gyermeki perspektívát választotta, sőt, egyetlen kis helyszínt, ahol ábrázolhatta ezt az abszurditásában szomorú eseményt. no, de vissza a palotába, ahol betemettek minket az intrikák, alkudozások és érvelések, majd a lehető legszorosabb értelemben jött a deus ex machina, mint megoldás. aztán már csak egy kis szomorkás levezetés volt, hogy fokozatos legyen a felébredésünk. pedig én még úgy aludtam volna...(++09.30.)

komment

Sandman, az Álmok Fejedelme -Álomország (The Sandman -Dream Country)

2014. szeptember 24. 18:18 - RobFleming

sandman3.jpg(1990) (írta: Neil Gaiman) (rajzolta: Kelley Jones, Charles Vess, Colleen Doran) (borítók: Dave McKean)

ejj, ez be rövid is vala, egy este el is lehetett jutni borítótól borítóig. de ahogy gaiman is említi a bevezetőben, felüdülés volt kisebb történeteket olvasni. álom is háttérbe szorult (sőt volt, hogy nem is bukkant fel), de ettől még érezni, hogy szoros a kapcsolódási pont a mitológiához. a sandman-univerzumhoz és a valóságoshoz egyaránt. mert egyből a nyitó-történetben a görögökhöz (is) nyúlunk, drámaian, ahogy illik. aki már ült kétségbeesve egy üres papírlap felett, az átérzi ennek a fejezetnek a drámáját, és hát egy író miről tudna a legplasztikusabban mesélni, ha nem az írói válságról. aktív macska-tulajként (mármint én vagyok az ő tulajdona...) átérzem a második füzet esszenciáját, de valahogy nehezen tudtam rezonálni vele, talán az antropomorf állatokkal lehet valami averzióm... (viszont a csattanóval egyetértek, sosem fogod tudni megszabályozni az öntörvényességüket ezeknek a dögöknek...) aztán jött a nosztalgia: hatodikos/hetedikes lehettem, amikor felvittek minket a várszínházba szentivánéji álmot nézni, és azóta imádom a darabot, az egyetlen shakespeare mű, amit többször is olvastam, a filmváltozatot is nagyon szeretem, úgyhogy nem volt gond, hogy megértsem a kifordításokat, vagy amikor konkrétan a darabból voltak beillesztve panelek, de aki nem fújja kívülről az egészet, annak biztos nehezebb dolga lehetett a befogadással. a negyedik történet ismét a dc panoptikumhoz nyúlt, akkoriban még szokatlan húzás volt a szuperhősök lelki világának rombolása, de főleg azért ütött, mert halál őnagysága még mindig piszok jó karakter. (+ a függöny mögé lesés érdekes volt, bár morogtam, hogy a piros betűs jegyzetek nem mindig olvashatóak.) (++09.22.)

 

komment

Sandman, az Álmok Fejedelme -Babaház (The Sandman -The Doll's House)

2014. szeptember 24. 18:13 - RobFleming

sandman2.jpg(1989-90) (írta: Neil Gaiman) (rajzolta: Mike Dringenberg, Malcolm Jones III, Chris Bachalo, Michael Zulli) (borítók: Dave McKean)

lehet, hogy mielőtt a kezedbe veszed a kötetet, még egyértelmű, hogy ki a baba, és ki az, aki babázik, pedig nem így van. kicsit szabadkozik is gaiman az utószóban, pedig felesleges, nem kell egyértelműnek lennie. sőt, még egyenes vonalú történetet sem kell írnia. mert bár egységesebb ez a kötet, mint az előző, most eltűnt álmokat és veszélyes örvényt keresünk, de ugyanakkor nyugodtan lehet kanyarogni és anekdotázni, az is nagyon élvezetes és érdekes (volt itt afrikai mese, hallhatatlan történet, szörnyülködés a sorozat-gyilkosokon, meg szuperhős-parafrázis). van összekötőkapocs, mind a vágyaik beteljesüléséről álmodnak. pedig vágy sokkal veszélyesebb hallhatatlan, mint álom... de máshogy is fonódik össze a nagy egész univerzum, szövődik az utalás-háló, karakterek térnek vissza, egy-egy korábbi mondatnak súlya lesz, ezért nagyon kell figyelni, mert sosem tudhatod, hogy később ki vagy mi lesz fontos. ugyanakkor nem veszett el a játékosság sem, a kedvencem az álomnál elforduló panelek voltak. ...azt hiszem felforgatott bennem valamit az olvasás, félálomban őrült ötletek kavarogtak a fejemben tegnap este. jó lenne leírni őket, mondhatnám, ez minden vágyam... (++09.21.)

 

komment

Sandman, az Álmok Fejedelme -Prelűdök és noktürnök (The Sandman -Preludes and Nocturnes)

2014. szeptember 17. 19:18 - RobFleming

sandman1.jpg(1988-89) (írta: Neil Gaiman) (rajzolta: Sam Kieth, Mike Dringenberg, Malcolm Jones III) (borítók: Dave McKean)

az álmokban is az elidegenítés az egyik legfélelmetesebb. annak ellenére, hogy a nyolcvanas évek gyermeke vagyok, engem annak a korszaknak a rajz-stílusa és szín-kezelése tud elidegeníteni. így bármennyire is gaiman-rajongó vagyok, ezért félve vettem a kezembe a kötetet. de hamar meg tudtam szokni, sőt, hamar kiderült, hogy mennyire összeillik a képi világ és a szöveg. mindkettőben rengeteg minden kavarog, mint egy őrült álomban. átüt gaiman olvasottsága, ahol jól megférnek egymással a klasszikusok, a mitológia, a posztmodern és a popkultúra, mégsem tolakodó a sok utalás (jelentem azért nekem sokat segítettek a jegyzetek is). meg hogy lehetne valakire csúnyán nézni, ha ilyen ötletesen használja az olyan ősi figurákat, mint káint és ábelt, lucifert (ha egyszer elkészül a filmváltozat, játszhatná david bowie és tilda swinton szerelem-gyereke...), vagy magát a halált. de a dc-s karakterkészlettel is jól kufárkodik, még egy kvázi kötet-főgonoszt is nyúl onnan. és akkor ott van maga az álmok ura, aki még keresi magát egy kicsit, de jól lesz ezzel a töprengő karakterrel utazni (és az miért van, hogy én gyakran neil arcát látom bele egy-egy panelon. na jó, más meg robert smith-t...). a füzetek eltérő hangulatúak, mégis van bennük kohézió, és a változatosságuknak hála, sosem tudhattam, hogy legközelebb mit kapok -amikor már azt hittem, hogy egy tárgy/egy füzet stílben haladunk, akkor is rámcáfolt. és főleg nem tudom, hogy legközelebb melyik álommal repülünk tovább. bár ez még csak a prelűd volt, mégis elvarázsolódtam, elég volt három röpke délután/este a befejezéséhez, kívánta, hogy olvassam tovább. (az azért riasztó volt, amikor úgy éreztem, hogy a vasárnapi sziesztámba is beszivárgott egy kicsit...) (++09.16.)

komment
süti beállítások módosítása