(Black Panther Prelude #1-2) (2017) (írta: Will Corona Pilgrim, rajzolta: Annapaola Martello) (eng)

mostanában eléggé leszoktam arról, hogy a filmes marvel univerzum mellé kiadott füzeteket olvassam, mert legtöbbször csak a korábbi filmeket csomagolják képregény-panelekbe, abban meg nem sok izgalmat találni -de kiszagoltam, hogy a párduc elé újra eredeti történet érkezik, úgyhogy gyorsan felvettem az étlapra. be kell vallani, azért nagy intervencióra itt sem számítottam, és igazából nem is kaptam, csak egy küldetést t’challa-val, amiből a későbbi marvel hős tanulhatott valamit, mi meg nézhettük, ahogy gonosz terroristákat győz le. magához a filmhez nem tudom, hogy mi köze lesz, mert ez a sztori jó tíz évvel korábban játszódik (valahol az első iron man után közvetlenül, mondjuk a hihetetlen hulk-kal egy időben), de hátha meglepnek majd valami kis utalással a moziteremben... (##02.11.)

(Black Panther vol.3 #26-35) (2001) (írta: Christopher Priest; rajzolta: Sal Velluto, Norm Breyfogle, Jim Calafiore) (eng)

bár t’challa maszkot hord az arcán, és gyakran csap össze erős ellenfelekkel, hogy védje az ártatlanokat, nem igazán szuperhős -mert t’challa elsősorban egy ország uralkodója. így előfordul olyan furcsaság is a mindennapjaiban, hogy nem bunyóval próbálja megoldani a világot fenyegető konfliktusokat, hanem tárgyalás útján... pedig a tárgyalópartnerei sem kispályások, országokat vezető hősök és gonoszok (namor, doom, magneto) -a tét viszont tényleg nagy, egy világméretű háború, mindez egy kislány életéért (bár tulajdonképpen a görögök is háborúztak már egy nő miatt)... a háttérből persze felsejlenek a klasszikus indokok, a hatalom és a bosszú, és olyanok mozgatják a szálakat, mint ulysess klaw. nekünk olvasóknak viszont nem kis erőfeszítésünkbe kerül kibogozni ezeket a szálakat... mert itt vagyok 35 füzet után, és christopher priest még mindig tud fejtörést okozni a nyakatekertségével, pedig most egy kicsit vissza is fogta mr.ross narrációit, de a kényszere megmaradt, hogy a sztorikba ki-be ugráljunk, hogy gyakran elfedje elsőre, hogy mit is kéne látnunk, hol is vagyunk éppen. de aztán az ember anyáz egyet, és rágja magát tovább egyre, és aztán elégedetten néz hátra, mert nem rossz, amit olvas, csak több odaadást igényel... és azért is megéri, mert közben az agy más területeit is megmozgatja -például lehet elmélkedni a hagyományoktól gúzsba kötött afrikán, ahol a törzsi berendezkedés miatt nem lehet túllépni a kötöttségeken, vagy az olyan szigorú intézményeken, mint a dora milaje, ahol alapfeltétel, hogy a kiválasztottak szeressék a királyt, de nem szerethetik túlságosan, mert abból is baj lesz (vagy ha olvasói szempontból: működő dráma). ms.queen-nél nem elég, hogy tizenévesen le kéne mondania a magánéletéről, csepegtetni kezdték a sötét múltját is -de ez majd csak a következő kötetben fog kiteljesedni... (a humor talán kicsit háttérbe szorult, kivéve akkor amikor ross ördögi formát öltött, és metróra szállt...) (#04.28.)

(kedves olvasóim! fontos jubileumhoz érkeztünk, ez az ötvenedik bejegyzésem a marvel 616-os univerzumában. ráadásul a nyakunkon van egy nagy világrengető esemény, ezért úgy gondoltam, hogy a nagy átívelős történet környékén megjelent, kötetbe nem rendezett füzeteket és a crossoverhez szorosan kapcsolódó sztorikat egy nagy monstre post-ban fogom prezentálni. induljon hát a nagy kaland!)

(Iron Man vol.3 #31-34, Annual 2000) (2000) (írta: Joe Quesada; rajzolta: Alitha Martinez, Paul Ryan, Dan Panoisan) (eng)

retcon. így hívják azt, amikor egy karakternél belepiszkálnak a múltjába, mert az íróknak épp egy olyan ötlete támadt, ami miatt azt kell mondaniuk, hogy ’áh, az nem is úgy volt!’... azért most nem olyan drámai a helyzet, tony még mindig vietnámban esett fogságba, és hozta létre egy tudósemberrel a vasember páncélt -csak a fogolytársak esetében érkeztek új elemek a sztoriba. és az egy dolog, hogy sokáig még azt is elhitették velünk, hogy az öreg tudós mégsem halt meg annak idején, de ami igazán őrült ötletnek bizonyult ebben a revizionálásban, az az iron man szekta ötlete... mert alapvetően a vallás és a technika csak csikorogva férnek el egymás mellett, meg egyébként is furcsa, hogy tony-nak a playboy szerep mellé magára kell vennie a prófétaság terhét is, de mindenképp érdekes koncepció volt ez a lebegő várossal meg a buddhistának tűnő szerzetesekkel egyetemben. sajnos a főgonoszban már közel sem volt ennyi innováció, csak egy tipikus badguy-t kaptunk, akinek be nem áll a szája, és kívánatos nők csókolgatják az eltorzult testét... a múlttal való szembenézés után jött egy kis levezetés, szuperhős-drog és súlytalan bunyó, a drámai füzetek után lebegősen, cinikusan elviccelve mindent -nem volt rossz, de azért spidey-nak jobban áll ez a stílus... (a tököm tele van már az annual-okkal, amikor egy sorszámozott füzetnél néhány oldal után esik le, hogy nagy lyuk tátong a sztoriban, és mehetek megkeresni a hiányzó láncszemet a neten...) (#01.31.)

(Amazing Spider-Man vol.2 #20-23 / Peter Parker: Spider-Man #20-23, Spider-Man Annual 2000) (2000) (írta: Howard Mackie, Paul Jenkins, Chris Claremont, Bill Rosemann; rajzolta: Erik Larsen, John Romita Jr., Mark Buckingham, Joe Bennett) (eng)

amióta felosztották az írói feladatokat a két sorozatban, azóta markánsabban el is tér a füzetek hangvétele. howard mackie az amazing-ban sztori-orientáltabban ír, míg paul jenkins a pp-ben inkább szeret lelkizni, és úgy mellesleg egy-két bunyóval felpörgetni a hangulatot (a lelkizésen nem nagyon lepődtem meg, eddig bármit olvastam tőle, ott mindig a tépelődésen volt a hangsúly, nem a szuperhősködésen)... ez így rendben is lenne, ha mackie-nek sikerülne jól egyensúlyoznia a sok szállal, amit vezetni szeretne, de nagyon döcögősen áll össze az egész a politikus-vonallal, a stacy-családdal és venom-mal, hiába veti be a flashback-eket is extra magyarázatként... jenkins viszont rutinosan hozza peter gyászát, a ben bácsis elmélkedéseket, plusz idétlen humorral szórja meg a füzeteket (peter meztelenül queen-t énekel; nem tudja, hogy a jobb kézre húzott jegygyűrű manapság a melegség jele, ilyesmi). de az mindkettejükre igaz, hogy túlbeszéltetik a gonoszaikat (vagy legalábbis minden alkalommal baaaaromira hosszúnak tűnnek a monológok, amiket lenyomnak), és persze a gonoszok tipikus gonosz-húzásokkal operálnak (pl. választani kell, hogy kit mentsen meg spidey, a szeretteit vagy az ismerőseit)... és akkor ott van még a különszámot jegyző chris claremont is... én elhiszem, hogy ő egy legenda a ’70-es/’80-as évek-béli x-men-je okán, de itt az ezredfordulón én eddig csak hajmeresztő dolgokat olvastam tőle... például egy percig sem veszem be, hogy peter felcsapna csaposnak, valahogy idegen tőle ez a fajta éjszakai élet. és akkor a west side romeo&juliet háttér-sztoriról még nem is beszéltem... no, ténylegesen elkezdtünk készülődni a maximum security című nagy eseményre, amitől azért fázok egy kicsit, ha ennyire űrlényes-scifis irányba viszik el, mint ami itt peter körül ólálkodott az előkészületek során... (ennyi füzetnél óhatatlan a hullámzó rajz-színvonal, de az asm #20-as száma különösen rondára sikeredett...) (#02.12.)

Thor -Across All Worlds, part1 (Thor vol.2 #26-29) (2000) (írta: Dan Jurgens; rajzolta: Erik Larsen, Andy Kubert) (eng)

kicsit fura érzés egy fél kötetről írni, de mivel a nyakunkon lévő nagy esemény épp kettévágja a sztorit, így kénytelen vagyok én is darabolni a mondanivalómat (hátha vannak követőim, akik hasonló ütemben olvassák a füzeteket, mint én -szegények össze lennének zavarodva, ha a crossover után egyben írnék erről a kötetről...). az is baj, hogy ez a négy árva füzet nem ad lehetőséget a szóvirágaim részletes kibontására, mert sok esetben csak előkészítik a későbbi világokat rengető eseményeket, felhalmozzák a gonoszokat és a konfliktusokat. vagy csak tesznek egy kitérőt, hogy a szivacsember (lánykori nevén absorbing man) szomorú családi históriájáról meséljenek. vagy csak egy kicsit könnyítenek az égzengető komolyságon, és azzal alkotnak filler-jeleneteket, hogy viccesnek mutatják az asgardiak találkozását a modern technikával, a time square-rel vagy egy nagy bödön jégkrémmel... (mint egy kisgyerek, úgy meg tudok örülni annak, ha olyan érkezik a sorozatba, amit/akit ismerek már a filmekből, és most bőven volt okom örömködni az odin álomnál, malekith-nél és hella-nál, aki csak idén fog érkezni a gyöngyvászonra.) (#02.15.)

Maximum Security (Maximum Security: Dangerous Planet / Maximum Security #1-3 / Thor vol.2 #30 / Amazing Spider-Man vol.2 #24 / Black Panther vol.3 #25 / Iron Man vol.3 #35 / Captain America vol.3 #36 / Incredible Hulk vol.2 #21 / Thunderbolts vol.1 #45 / Avengers vol.3 #35) (2000-2001) (írta: Kurt Busiek, Jerry Ordway, Dan Jurgens, Howard Mackie, Christopher Priest, Joe Quesada, Paul Jenkins, Fabian Nicieza; rajzolta: Jerry Ordway, Andy Kubert, John Romita Jr., Sal Velluto, Alitha Martinez, Dan Jurgens, Kyle Hotz, Patrick Zircher) (eng/hun)

no, hát itt van végre a világrengető, mindent behálózó nagy átívelés -ami azért, ahogy lenni szokott, kisebbet pukkan a vártnál... mert oké, hogy van a fő-mini, ami a történet gerincét adja, de a karakterek füzeteibe átszivárgó kapcsolódó kalandok nagyon vegyes képet mutatnak azzal kapcsolatban, hogy mennyire is kapcsolódnak. mert van ahol épp’ csak be kell érnünk egy űrlény-bunyóval (és ezzel arra késztetik az olvasót, hogy a marketingeseket okolja az egész crossover-ért), máshol viszont tényleg lényeges elemek adódnak hozzá a nagy egészhez. és mivel az elején eldöntöttem, hogy csak azokat a kapcsolódó füzeteket fogom felvenni az olvasási listára, amiket egyébként is elolvasnék, így gyanítottam, hogy hiába rágom át magam rengeteg panelen, lesz hiányérzetem -és persze a fináléban jöttek elő olyan utalások, amik az általam teljesen ignorált x-men-vonalban történtek meg (de egyébként is rémálom-szerű ez az egész marvel-kontinuitás egy kompletistának, például a thor füzet közben derült ki, hogy ’ja, hogy ehhez kellett volna még egy minit is olvasni!’)... szerkesztői szempontból is érdekes lehet egy ilyen crossover levezénylése, mert rá kell venni az írókat, hogy rakják félre az addig vezetett történeteiket, és erőltessenek bele a sztoriba valami mást -ez esetben űrlényeket... és ezért is lett ilyen sokféle ez a füzet-halmaz, mert volt olyan, aki vonakodva engedelmeskedett csak (lásd a két pókember epizódot), vagy mondjuk elviccelte a dolgot egy kicsit a végére (paul jenkins mosolygós csavart kanyarintott hulk-nak). és volt olyan, aki nem volt hajlandó lemondani az addig felépített drámai cliffhanger-jéről, így ha mondjuk valaki random bekapcsolódott a black panther-be, akkor csak azért érthetett valamit is az érzelmi sokkból, mert christopher priest ügyesen használja a narrációt mindig a füzetek elején. (szegény vasember meg csak mellékszereplő lehetett a saját sorozatában, mert be kellett gyömöszölni a fantasztikus négyest is a nagy egészbe...) a fő-szálban egyébként annak ellenére találtam izgalmas dolgokat, hogy továbbra sem vagyok a barátja az űr-kalandok és a szuperhősök keverésének, de jó ötletnek tartom az univerzum-szintű nagytanácsot (george lucas csókoltat mindenkit), a földön létesített űrbörtönt, vagy a felgyorsított evolúciót. és azt is el kell ismerni, hogy a végére pont olyan nagyívű és epikus lett az összecsapás, ahogy egy ilyen típusú sztorihoz illik -még egy önfeláldozással is próbálta kurt busiek emelni az érzelmi görbét, igaz azon meglepődtem, hogy senki sem halt bele a nagyszabású küzdelembe... valahol jó, hogy egy ismert arcot kaptunk mastermind-nak, aki az egész hatalom-ittas terv mögött állt, ugyanakkor hervasztó már megint hosszú gonosz-monológot olvasni egy magát felsőbbrendűnek gondoló karaktertől... (az sem volt rossz ötlet, hogy a sok karakter közül egy kevésbé ismertet emeljen ki a mini-sorozat, de szegény u.s.agent akkora seggfej, hogy képtelenség vele szimpatizálni...) (jegyzeteltem még egy csomót mindent füzet-szinten, de most nem kezdenék elmélkedni arról, hogy mondjuk mennyire más volt malekith itt, mint a rossz-emlékű thor filmben, mert úgyis mindjárt folytatom a viharisten kalandjait, majd ott előjön még a karakter. na látjátok, ezért nem ideális az ilyen crossover-rendszerű olvasás, mert egy csomó sorozat sztoriját kényszerűségből kettévágja...) (#03.10.)

Thor -Across All Worlds, part2 (Thor vol.2 #31-35) (2001) (írta: Dan Jurgens; rajzolta: Andy Kubert, Stuart Immonen) (eng)

szóval thor visszatért a mélyűrből, hogy bunyóból-bunyóba, cseberből-vederbe keveredjen -és nem túlzok, ennyi volt a füzetek nagyrészében, jött egy új ellenfél, akit meg kellett kicsit ruházni, kalap, kabát. még asgard-ra is rá mertek támadni ezek a kutyák -kétszer is... (ez épp olyan skandalum, mint amikor a pokol befagy -ja, várj, ez is megtörtént az egyik füzetben...) oké, értem, hogy az istenek most gyengének tűnnek odin alvása miatt, és thor is összeszedett már pár ellenséget a múltban (illetve a jövőben, de erről majd mindjárt beszélünk még), de azért tényleg lehetne más is a sztoriban, mint epikus ököl (és mjölnir) harcok... ha már sohasem szabadulunk jake-től, hát foglalkozzunk vele (és az egyre gyarapodó háremével) jobban -bár gyaníthatóan ez most fog megtörténni, mert (dramaturgiailag megfelelő ponton) a legfőbb isten megébredt, és egyből kiosztott egy sallert a fiának, amiért az ennyi időt tölt a földön... úgy érezni, hogy ebből a repetitív megrekedt állapotból lassan ki fogunk kecmeregni, legalábbis nagyon remélem, hogy a sötét jövőképet nem csak olcsó fogásként dobta be dan jurgens, hanem szépen építkezni akar erre a pontra mostantól -egy kicsit remélhetőleg változatosabban... (#03.23.)

Spider-Man -Revenge of the Green Goblin (Revenge of the Green Goblin #1-3 / Amazing Spider-Man vol.2 #25 / Peter Parker: Spider-Man #25) (2001) (írta: Rodger Stern, Howard Mackie, Paul Jenkins; rajzolta: Ron Frenz, John Romita Jr., Mark Buckingham) (eng)

hello darkness, my old friend... amikor sikerül egy hős mellé megalkotni a tökéletes anti-tézist, az igazi gonoszt, akkor használni is kell őt, újabb-és-újabb összecsapásokba kell hajszolni a karaktereket. ilyenkor az írók megpróbálják feldobni ezeket a nagy ellenállásokat, így gyakran megölik a negatív szereplőt, majd visszahozzák őket az élők sorába, vagy mondjuk átállítják őket a jók oldalára, hogy aztán egy árulás közepette hulljanak egyből a mélybe -mindegy, hogy milyen őrült ötlettel állnak elő, csak ne mindig ugyanazok a sematikus harcok legyenek... szerintem norman osborn-nal is megtettek mindent az írók, amit csak el lehet képzelni egy ikonikus gonosz kapcsán -most épp’ azt a korszakát éli, amikor egy tubus fogpasztával mérgezi az ős-ellenségét... a gonosz-központú nézet sokszor tud érdekes lenni, és itt most nem csak arról volt szó, hogy kicsit belestünk norman őrült elméjébe, de a múltjába is bőven vájkáltunk, és persze nem maradhatott ki az örök gonosz-gyengepont sem: a szerelem... de az álmok és tévképzetek egy egészen érdekes útra vezettek minket -mert norman osborn ezúttal nem megölni akarta peter-t, hanem át akarta neki adni a manó-álarcot, örökösévé tenni, ha már a fiával ezt nem teheti már meg... persze őrült egy terv ez, ami nem nélkülözi azt sem, hogy jól meggyötri peter-t (és a hozzá közelállókat) -ugyanakkor van igazsága abban, hogy a kettős személyiséget élő sztreccs-ruhás emberekben akkor is nagyon sok közös vonás van, ha az érme különböző oldalain állnak is... szépen építkezett fel a történet a hatásos fináléjáig, és tudom értékelni az olyan apróságokat is, hogy a rossz álmok nem légből-kapottan érkeztek a sztoriba, hanem volt rájuk bőven utalás a korábbi füzetekben is. (#03.25.)

(Thunderbolts vol.1 #46-50) (2001) (írta: Fabian Nicieza; rajzolta: Mark Bagley, Patrick Zircher)

fabian nicieza a nyolcvanas évek derekán került a marvel-hez, aztán a kilencvenes évek elején teljesedhetett ki a szerzői vénája rob liefeld mellett -és azért hozakodtam elő ezzel a történelmi leckével, mert a mennydörgőket épp’ úgy írja, mintha még nem léptük volna át az ezredforduló küszöbét, hanem még mindig a kilencvenes évek árnya vetülne ránk, túlbonyolítottnak tűnő fordulatok várnak minden sarokban, a szereplők egymáson élcelődnek cool-nak szánt mondatokkal, sőt, van olyan, aki káromkodik is. a tizenéves énem könnyekbe szökött épp’ az elébb... azért persze ki lehet hámozni a lényeget a sokkolónak szánt fordulatok alól: a hős-létet akarja piszkálgatni egy kicsit, ami azért van rendben, mert a sorozat már a kezdetektől erről szól, azaz hogy a korábbi rossz tettek alól van-e feloldozás. persze mind tudjuk, hogy ha létezik is ilyesmi, annak mindig ára van... bár egy kicsit élcelődünk a nagyszámú karakter-visszahozáson (’alig várom, hogy én mikor halok meg és térek vissza’), de tényleg elértéktelenedik az összes drámai pillanat, ha tudjuk előre, hogy füzetekkel később úgyis visszacsinálják majd... valahogy elég kényes gyomrú lettem, mert nem lakok jól, ha valami túl egyszerűen van tálalva, de az sincs ínyemre, ha valamit annyi alapanyagból kotyvasztanak össze, mint ahány szál felbukkant ezekben a füzetekben, bekeverve a szuperhős megváltás-sztori mellé egy jó adag scifit meg kormányzati összeesküvés-elméletet náci hajlamú gonosztevővel... (#03.26.)

(már mélyen a deadpool mélyén jártam (jaj, nem úgy!), amikor rájöttem, hogy muszáj lesz előrehoznom a listámban a párduc ekkori kalandjait is, ha egyben szeretném egyben tartani az összefüggő füzeteiket. úgyhogy nekiláttam annak is, amikor is az a gyanúm támadt, hogy az avengers-el is lesz kapcsolódás -kedvesem anyáztam egyet, és beláttam, hogy képtelenség úgy haladni, ahogy az írók elvárnák tőlem. el kell engedni az ilyen késztetéseket kedveskéim... viszont most már így marad a bejegyzés, egyet-fizet-kettőt-kap-alapon, christopher priest személye úgyis egyben tartja ezt a kulimázt...)

Deadpool Classic, vol.6

(Deadpool vol.1 #34-45) (1999-2000) (írta: Christopher Priest, Glenn Herdling; rajzolta: Paco Diaz, Jim Calafiore) (eng)

egy nagy kérdésem volt csak a kötet elején: méltó lehet-e bárki joe kelly örült ötleteinek folytatására, képes lesz-e az új rezsim is úgy belevinni a mélységet a karakterbe, hogy nem sérül annak a humoros felszíne -aztán megjött christopher priest és látványosan leengedte a folyón az elődje maradék ötleteit, és belekezdett a saját hülyeségeibe. és hamar kiderült, hogy jól el lehet lenni ezekkel a füzetekkel, de azért a komolykodás fájóan hiányzik belőlük... de ez van, amikor rengeteg ötletet dobálnak be egy zsákba, valami működni fog, és valami nem, először jött a fura flash-szerkezet, amitől dupla-fenekűek lettek a füzetek (nem úgy, te kis perverz!), a jelenben értetlenkedtünk, a múltban meg egész a gyerekkorig visszanéztünk (btw, kell-e az nekünk, hogy ilyen típusú karakter gyerekkori nehézségeit megismerjük?). aztán jött loki, hogy kicsit megkavarja a dolgokat, és elküldje lelkizős túrára a megújított arcú deadpool-t (hehe, tom cruise nem perelt?). aztán megint léptünk tovább, egy nagy lépéssel, egész az űrig (lucas nem perelt?), ahol aztán pár füzet után már az alkotók is érezhetően unták ezt a súlytalan kalandot, úgyhogy gyorsan visszarángatták hősünk a földre, egész az afrikai dzsungelig... aztán hirtelen szedelődzködni kezdett ez a kreatív team is, elvarrták maguk után a szálakat (miközben naivan azt feltételezték rólam, hogy emlékezni fogok olyan dolgokra is, amiket egy évvel ezelőtt olvastam...), és szépen kitakarítottak maguk után, hogy a következő csapat tiszta lappal kezdhessen... szóval nem csaltak a megérzéseim, joe kelly nélkül felületesebb lett az írás, ugyanakkor a szórakoztató faktora megmaradt, minden csapongása ellenére is. ($$11.21.)

Black Panther vol.3 #13-24.

(1999-2000) (írta: Christopher Priest; rajzolta: Sal Velluto, Kyle Holtz, Mark Bright) (eng)

az ember egy idő után már nem anyázza a megbízhatatlan narrátort, hanem próbál pozitívan hozzáállni: ha már van narráció, legalább legyen benne valami plusz is, nem...? meg talán bízik már annyira christopher priest-ben, hogy tudja, hogy egy idő ki fogunk keveredni a sok szálból és az idősíkok összekuszálódásából -addig meg elszórakozunk az akciókkal... mert van dögivel esemény, a füzet-kupac első felében minden számban meg akarja valaki ölni valaki a párducot, de persze az igazi gonosz csak a háttérben ólálkodik... (szomorú belegondolni, hogy ma már mennyire más színezete van egy repülőgép-eltérítéses sztorinak, mint 9/11 előtt...) de a jó oldalra is bedobálnak egy csomó hőst kiegészítésként, hulk-kal mindig lehet vendég-zúzni, harlem-ben meg összeáll a black stars all star csapat... a sok verekedés mellé lassan megérkeznek a mélyebb gondolatok is a háttérbe, makroökonómia és szociológia járja táncát az (elképzelt) afrikai országban, aztán egész a spiritualitásig jutunk (az alapvetően is misztikus párduc mitológiába pont belefér egy lélek-utazás)... christopher priest a kicsavart megoldásai miatt valószínűleg sosem lesz a kedvenc íróm, de tisztelem azért, mert úgy lép bele a klisékbe, hogy aztán ügyesen ki is úszik belőlük -vagy mondjuk azért, mert hagyja, hogy a hőse ésszel győzzön a gonosz felett. de az is jó, hogy mellékesnek tűnő dolgok vállnak jelentőségteljessé a végére -mondjuk az, hogy nem véletlenül van végig az előtérben a dora milaje... érdekes lett a kialakult új status quo, és tulajdonképpen elégedetten csuktam be a tablet-et a végén, mert az utolsó számban ügyesen épült fel az összes szál egy őrjítő cliffhanger-ig... (jé, ma fedeztem fel, hogy martin freeman everett k. ross-t játszotta a civil war-ban...) ($$11.21.)

(Black Panther vol.3 #6-12) (1999) (írta: Christopher Priest; rajzolta: Joe Jusko, Amanda Conner, Mike Manley, Mark Bright) (eng)

egy sötét ruhás hős nem csak a fizikai erejét használja a gonoszok elleni harcban, hanem a szellemi nagyságát is -és az egyik legkellemetlenebb ellenfele egy őrült bohóc-szerű fickó, aki nem sajnálja az időt és a pénzt arra, hogy lehetetlen módszerekkel próbálja eltenni láb alól a hőst. nem, nem egy batman képregény hoztam ma nektek gyerekek... oké, nem volt nehéz párhuzamokat találni a bőregérrel, de ezek közül van ami erőltetett (fekete jelmez), és van ami szerintem szándékos hommage (achebe őrületének joker-szerűsége). persze gonosz volt tőlem ezzel kezdeni, mert a párduc nagyon is megáll a saját lábán, minthogy más ikonikus karakterhez kéne hasonlítgatni, de biztos ragadt rám némi cinizmus a narrációból -mert erre a kötetre is maradt a megbízhatatlan mesélőnk, aki csapong ide-oda, és közben sörétes puskával lövi a poénokat, amikből van ami betalál, és van ami nagyon nem. kell hozzá türelem, de megéri várni, mert idővel szépen összeáll a kép -ahogy meg lehet szokni a széria szerkezetét is, a képkereten kívüli szövegdobozokat. maga a sztori kicsit hasonult a hőséhez, először csak az izmozását látod, a cool lövöldözéseket és verekedéseket, aztán a végén kiderül, hogy van agya is, és a mélyben komolyabb kérdések is felmerülnek -magukról a karakterekről is, például érdekesen feszegetik azt, hogy két érdek feszíti t’challa-t, mert egyszerre király és szuperhős, így neki nem csak az ártatlanokat kell szem előtt tartania, de a népe érdekeit is (azt is feszegetjük, hogy miért is állt be annak idején az angyalok közé, és ezt egy szép színes/szagos, a sorozat képi világától nagyon elütő flashback-kel támogatták meg)... minden szempontból jó ez a kétarcúság, amint ráéreztél az ízére már nagyon élvezetes tud lenni mind az ellenségek levadászása, mind a gazdasági/politikai összeesküvés a háttérben. vagy a minden túlzása ellenére is személyessé tett finálé-küzdelem. ($$10.09.)

(Black Panther vol.3 #1-5) (1998-99) (írta: Christopher Priest; rajzolta: Mark Texeira, Vince Evans) (eng)

egy írónak nem az lenne a célja egy újra-kezdett történetnél, hogy egyből berántsa az olvasót...? csak mert kétlem, hogy egy ilyen zavaros kezdés bárkit is arra ösztönözne, hogy azonnal a folytatást követelje... és elhiszem, hogy jópofa volt írni egy ilyen megbízhatatlan narrátort, aki ide-oda csapong a sztoriban, kihegyez és túloz ha kell, és majdnem annyi popkult utalást sző bele a mondókájába, mint a jó öreg deadpool barátunk, de olvasni elsőre rémálom volt. aztán amikor megszokta az ember a hirtelen kanyarokat, már tudott arra figyelni, ami a sok bullshit alatt lapul gyémántként -mert bizony a mélyből sok érdekes témát lehet felhozni. mondjuk az afrikai népek közti ellentéteket, vagy az épphogy pedzegetett amerikai rassz-kérdést. és az is tud segíteni a továbbolvasásban, hogy a főhős nem egy óvatoskodó piperkőc, mert sokkal keményebb morális háttérrel és neveltetéssel érkezett afrikából, mint amit az amerikai kollégáitól megszokhattunk. plusz így nem állnak tőle messze a (már-már batman-esen) cool pillanatok sem... szóval le kell hántani a látszat-menőséget, kicsit visszafogni a misztikumot, és rendben is leszünk... (a képi világ is a sötétebb vonalat képviseli, és igazából csak a szuperhősökhöz szokott szememnek fura ez egy kicsit, de pár füzet alatt hozzá lehetett szokni.) ($$07.30.)