(2001) (írta: James Lucino) (magyarul: Szukits, 2014) (33BBY)

minden legendának van egy kezdete -hirdették a baljós árnyakat az első promókban. azóta meg elmondhatjuk, hogy minden legenda-kezdésnek van egy előzménye... miután már majdnem szintre kerültem a jelenlegi (disney) kánon regény-megjelenéseivel, egyre sűrűbben pillantottam oda a polcomra a múltidőbe tett, ’legendák’ címkével ellátott kötetei felé, majd le is gyűrt ez a késztetés, úgyhogy most itt vagyok, megint nyakig starwars-os tervekben (azért csak óvatos ambíciókkal, csak a prequel időszakot feltérképezve, félve gondolva a több ezer éves távokra, amiket szintén be lehet járni ebben az univerzumban)... már nem voltam gyerek, amikor a phantom megjelent, úgyhogy vegyesek voltak a reakcióim annak idején, örültem annak, hogy van új starwars, de a felemás hozzávalói miatt nem tudott magával ragadni. ennek ellenére persze számtalanszor láttam már azóta a filmet, így jól ismerem a hangulatát -úgyhogy most jó ismerősként köszöntöttem ebben a regényben is ezt az érzetet, luceno jól ráérzett, hogy miképp tudna hasonulni a filmhez, aminek az előzményeit veti papírra épp. az elején talán túlságosan is pipálta a kötelező elemeket, kereskedelmi szövetség, adózás, szenátori gyűlés, jedi tanács (sőt, még egy kicsit úgy is érezhette az ember, hogy egy belépőnek készült a könyv ebbe az univerzumba, annyira az alapoktól magyarázott bizonyos dolgokat, mondjuk az erőt és a jediket). de aztán megtalálta a saját hangját, és elkezdett érdekes lenni a nagy háttér-játszma, amit palpatine űz... illetve... kicsit furcsa volt, hogy úgy kéne olvasnom a naboo-i szenátor tevékenységéről, hogy nem tudok a valódi hátsó szándékáról (vagy arról, hogy ki az alteregója). de tulajdonképpen jól játszott a szerző a forshadowing-gal, kicsit már az volt az érzése az embernek, hogy a kelleténél többször is kikacsint ránk a lapokról a jövőre tett utalásaival... viszont bizonyos ismereteinket jól szélesítette, többet megtudhattunk a kereskedelmi szövetség működéséről, a neimoidiakról, a szenátusi háttér-alkukról. leginkább annak örültem, hogy átformálta bennünk a képet valurom kancellárról, aki a filmben egy gyengekezű bábnak volt beállítva csupán, itt viszont kiderült, hogy mennyire gúzsba kötötték a köztársaság bürokratikus intézményei, a könnyen megvásárolható szenátorok -és persze palpatine alattomos ármánykodásai. szegény naiv valorum nem ismerte a legfontosabb szabályt: sose bízz meg egy politikusban, aki azt állítja magáról, hogy ő nem akar hatalmat a kezébe... (engem nem zavar, ha egy regény szöszölősebb, főleg akkor nem, ha a politikusok keverései közé jól vannak elhelyezve a robbanások és a terrorista merénylet-kísérletek, mint itt.) (##09.02.)

(2016) (írta: James Luceno) (magyarul: Szukits, 2017) (21-17BBY)

a halálcsillag negyven évvel ezelőtt csak egy cool tárgy volt, ami hatásos belépőjével (és kilépőjével) beírta magát a filmtörténelembe -elfogadtuk, hogy létezik a film univerzumában egy ekkora fegyver, de nem tettünk fel kérdéseket vele kapcsolatban. azóta viszont nagyon szépen felépült köré a mitológiája, és ehhez az egyik legfontosabb építőkocka ez a regény. azt már tudtuk a filmekből, hogy a tervek megalkotása és az első bevetés között nagyon sok idő telt el, így érdemes volt nagyító alá venni, hogy mi hátráltatta a nagy mű létrehozását. bár azon sem csodálkoztam volna, ha elintézik annyival, hogy logisztikailag nehéz megépíteni egy ilyen monstrumot, beszerezni az alapanyagokat, legyártani, amit szükséges, és megfelelő munkás-kezekkel összeszerelni mindent. csakhogy a starwars kiterjesztett univerzumában nincs olyan, hogy ’elintézik annyival’, itt minden gondosan végig van gondolva, főleg amióta a storygroup szorosan a kezében tartja a gyeplőt... aki már korábban is elmélyedt a háttértörténetekben, az hallott már a fénykardokat éltető kristályokról, így jó ötlet volt bevonni ezeket a különleges köveket a gonosz oldalra is -bár egy kicsit féltem a könyv elején, hogy túlságosan átlovaglunk a kémia/fizika (számomra életveszélyes) területére, de szerencsére minden okfejtés az érthető kereteken belül maradt... viszont jó volt belelátni ugyanekkor a klónháború egy új aspektusába is, a hátországi civilek szemével nézni az eseményeket. de izgalmas a háborút követő átmeneti időszak is, amikor kialakult a birodalmi rend a galaxisban. és nem csak a náciktól kölcsönvett ’féljetek és akkor elhozzuk nektek a békét’ gondolat érdekes ekkor, hanem az a buldózer-mentalitás is, ami átitatja a birodalmiak gondolkozás-módját, hogy lerombolnak mindent ahhoz, hogy megszerezzék azt, amire vágynak -vagy hogy ott van a kezükben az ultimate energia-termelő tárgy, és csak arra tudnak gondolni, hogy fegyverként használják... (erős kritikát érezni ki a regényből a mi világunk környezet-szemléletére...) azért is jó, hogy lehet a filmekhez ilyen kiegészítő alkotásokat hozzácsatolni, mert nagyon szépen ki lehet fejteni azokat a szálakat és karaktereket, amikre és akikre a két órás játékidő alatt nem lenne idő -és tegyük a kezünket a szívünkre, a karakterek tekintetében a rogue one esetében volt mit fejtegetni... és ebben james luceno nagyon erős, szépen vezeti végig erso-ékat és orson krennic-et a regényben pörgő idő alatt, miközben van ideje arra is, hogy vendégszereplőként behozzon más ismert és fontos figurákat is, mint például tarkin moff-ot és saw gerrera-t (ez utóbbinál elég hihetetlen, hogy rajzfilm-mellékszereplőként kezdte a clone wars-ban). és a filmből csak felületesen megismert embereknek komoly mélysége lesz, galen erso-t a megszállottságával és vakhitével egy kicsit eltávolítja tőlünk, aztán ügyesen visszahozza a szívünk közelébe. eközben krennic sem csupán egy ellenszenves karton-gonosz, mert az intelligenciájával, a nagy sakkjátszmájával le tud nyűgözni, és a tarkin-nal folytatott pengeváltásait mindig öröm olvasni -eleve a két birodalmi főember nagy ellentéte nagyszerű katalizátora a történetnek (kacsint)... szóval aki nagy epikus csatákat és fénykard-párbajokat vár egy starwars-műtől, az kerülje messzire ezt a regényt, aki hozzám hasonlóan szeret szöszmötölni a karakterek lelkivilágával és a háttérben zajló események szálazásával, az bátran vágjon bele, mert nagyon érdekes adalékokkal fogja tágítani az univerzumát. (úgy érzem, hogy jobban jártam, hogy a film után olvastam a könyvet, mert a végkifejlet tükrében jobban érdekelt a karakterek sorsa -és hallhattam a színészek hangját is a fejemben...) (#03.28.)

(2014) (írta: James Luceno) (magyarul: Szukits, 2016) (14BBY)

mit tudtunk meg tarkin nagymoff-ról a ’new hope’-ból? hogy egy kegyetlenül hideg ember, aki egyetlen arcizom-rándulás nélkül el tud rendelni népirtásokat -kicsit kevés ez egy jellemrajzhoz (ezt leszámítva én csak a ’lost star’ című kötet vendégszereplőjeként találkoztam vele, meg halványan dereng, hogy benne volt valamelyik rajzfilm-sorozatban is -hmmm, csak megnyitottam a wookiepedia-t, hét epizód clone wars van a neve mellett plusz három rebels rész, azt hiszem el kell kezdenem cavinton-t szedni...). ezért jó választás ő egy regény főszereplőjének, mert hiába emblematikus alakja az univerzumnak, nem tudunk róla eleget -azügyben inkább merülhettek fel kételyek, hogy egy ilyen hideg figura, egy pedáns, kimért, már-már robotszerű ember elég érdekes (hovatovább szerethető) lesz-e. és james luceno-nak le kellett ásnia a karakter mélyéig, hogy teljes képet tudjon nekünk adni főhőséről, hogy a végére határozott igennel tudjunk felelni a kérdésre: wilhuff tarkin igenis egy érdekes személyiség... ügyesnek éreztem a leásásért tett erőfeszítéseit, hogy úgy nyúlt vissza a tarkin családfán, és úgy tekintettünk vissza az ifjúkori megpróbáltatásokig, hogy nem éreztük azt, hogy a flashback-ek megakasztják a jelenben történő eseményeket, ráadásul sikerült olyan múltbéli tetteket felvillantani, amik nemcsak hősünk jellemét formálták, hanem kihatottak a jelenre is (és szépen végig volt vezetve a vadász-analógia is, ami tarkin gondolkozásának a sarokköve)... volt még egy aspektus, ami a főszereplő személyéből fakadt: oldalt kellett váltanunk, és meg kellett próbálni a birodalomnak szurkolni... mert talán akkor tudod élvezni igazán a könyvet, ha annak örülsz, hogy a birodalmiak kézre kerítik az ellenük szegülőket, és megtorolják azt, hogy próbáltak léket ütni a formálódó birodalom renoméján... szívesen olvasok egy diktatórikus államforma hátteréről, és itt egész mélyen belementünk a mindennapi működésbe, láthattuk a császári főtanácsot, ott ólálkodtak a sarokban a titkosszolgálatok, át lehetett érezni, hogy mennyi erőfeszítés kell a flotta megfelelő elhelyezéséhez, vagy az építkezésekhez. mert ne felejtsük el, hogy még csak őt éve dőlt meg a köztársaság, még mindenki magán viseli a háború nyomait, még akad a galaxisban rengeteg olyan eldugott zug, ahol nem úr az új rezsim, ahol még szeparatisták bujkálnak, ahol nagyobb ellenállásba ütközik az erőltetett pacifikáció. és tetszett az, hogy a lázadók-előtti-lázadóinkat is ezekhez a dolgokhoz hozzá tudták kötni, nekik is sok szenvedést okozott a háború és a császár felemelkedése -ráadásul személyes konfliktusuk is volt már tarkin-nal... mert bizony azt mondtam az elején, hogy egy hideg főszereplőt kéne megszeretnünk, de azt nem tettem hozzá, hogy egy olyan embert, aki már a halálcsillag parancsnoksága előtt is keménykezű tömeggyilkos volt, aki már korábban is csak az erős kéz politikáját ismerte -így nem csoda, hogy ellenségekre tett szert az évek során... (ami nekem kicsit fura volt vele kapcsolatban, hogy akció közben is láthattuk őt a könyv második felében, mert az én fejemben ő mindig egy nagy csillaghajó vezérlő-termében állva élt csupán.) (azért siettem a könyv olvasásával, mert reméltem, hogy a rogue one című új film előtt tanulhatok valamit a halálcsillag építéséről, de azért nem bánom, hogy a kötet csak érintőlegesen foglalkozott a nagyon titkos művelettel, és inkább a karakter-építésre helyezte a hangsúlyt.) (érdekes kontraszt volt a sith nagyurak után ez a regény, mert az egy akció-dús érzelmekre építő mű, ez viszont kifejezetten agyas és infó-heavy, így egy kicsit nehezebben rágja át magát rajta az ember -de nem bánja, mert érzi, hogy megéri.) ($$12.11.)