(Black Panther vol.3 #26-35) (2001) (írta: Christopher Priest; rajzolta: Sal Velluto, Norm Breyfogle, Jim Calafiore) (eng)

bár t’challa maszkot hord az arcán, és gyakran csap össze erős ellenfelekkel, hogy védje az ártatlanokat, nem igazán szuperhős -mert t’challa elsősorban egy ország uralkodója. így előfordul olyan furcsaság is a mindennapjaiban, hogy nem bunyóval próbálja megoldani a világot fenyegető konfliktusokat, hanem tárgyalás útján... pedig a tárgyalópartnerei sem kispályások, országokat vezető hősök és gonoszok (namor, doom, magneto) -a tét viszont tényleg nagy, egy világméretű háború, mindez egy kislány életéért (bár tulajdonképpen a görögök is háborúztak már egy nő miatt)... a háttérből persze felsejlenek a klasszikus indokok, a hatalom és a bosszú, és olyanok mozgatják a szálakat, mint ulysess klaw. nekünk olvasóknak viszont nem kis erőfeszítésünkbe kerül kibogozni ezeket a szálakat... mert itt vagyok 35 füzet után, és christopher priest még mindig tud fejtörést okozni a nyakatekertségével, pedig most egy kicsit vissza is fogta mr.ross narrációit, de a kényszere megmaradt, hogy a sztorikba ki-be ugráljunk, hogy gyakran elfedje elsőre, hogy mit is kéne látnunk, hol is vagyunk éppen. de aztán az ember anyáz egyet, és rágja magát tovább egyre, és aztán elégedetten néz hátra, mert nem rossz, amit olvas, csak több odaadást igényel... és azért is megéri, mert közben az agy más területeit is megmozgatja -például lehet elmélkedni a hagyományoktól gúzsba kötött afrikán, ahol a törzsi berendezkedés miatt nem lehet túllépni a kötöttségeken, vagy az olyan szigorú intézményeken, mint a dora milaje, ahol alapfeltétel, hogy a kiválasztottak szeressék a királyt, de nem szerethetik túlságosan, mert abból is baj lesz (vagy ha olvasói szempontból: működő dráma). ms.queen-nél nem elég, hogy tizenévesen le kéne mondania a magánéletéről, csepegtetni kezdték a sötét múltját is -de ez majd csak a következő kötetben fog kiteljesedni... (a humor talán kicsit háttérbe szorult, kivéve akkor amikor ross ördögi formát öltött, és metróra szállt...) (#04.28.)

(Thunderbolts vol.1 #23-37, Annual 2000) (1999-2000) (írta: Kurt Busiek Joe Casey, Fabian Nicieza; rajzolta: Mark Bagley, Leonardo Manco, Norm Breyfogle)

még ennyi füzet elolvasása után sem tudom, hogy hányadán állok kurt busiek-kel... mert még mindig égnek áll a hajam attól, hogy dedós módon mindent túlmagyaráz és szájbarág -ugyanakkor elismerem, hogy legalább megpróbál többet adni, mint egy buta szuperhős-csapat-képregényt, ahol minden füzetben hülye nevű ellenfelekkel püfölik egymást a srácok/lányok... persze nem tűnt el teljesen ez a vonás sem, de mivel vannak átívelések a verekedések között, vannak bond-gonoszi tervekkel rendelkező fő-boss-ok, és az egészet körbeveszi ezzel a kicsit esetlen karakter-építéssel, így nem válik unalmassá a mindennapos ökölharc. tetszett, hogy nem csak a szája jár, hogy összeforr a csapat sólyomszem vezetésével, hanem tényleg érződik, hogy egyre jobban működnek együtt, hogy egyre távolabb kerülünk a régi mesterbűnözős beidegződésektől. és a jó adag lelkizés is működni kezd egy idő után, azt érezni, hogy megismered az embereket a kosztüm alatt (ugye most nektek sem villant be holdkő, aki igazából pucér a mentálisan létrehozott ruhája alatt...?). rendszeresen kapjuk a háttér-történeteket is, mindig van valaki, akit lehet még mélyíteni a múltbéli drámájával. sólyomszem is jól beilleszkedett az illusztris társaságba, bár időnként ki tud idegelni az okoskodásával és az arcoskodásával... bár a harc már jól megy együtt (szépen összeérhettek, miközben legyőzték a mester-bűnözőket, a kvázi-náci birodalmat meg a gravitációt), de azért az egymás iránti bizalommal még hadilábon állnak. vagy azzal, hogy meggyőzzék a közvéleményt, hogy elfogadtassák magukat, mint hősök. és ez utóbbi egyre nagyobb merészségre sarkallja őket, és az így kapott gyomrosok szétzilálják a csapat-egységet. és ekkor busiek egyszercsak lelép... és hű követőjének, fabian nicieza-nak mi más lenne a dolga, mint hogy még nagyobb gyomrosokat vigyen be -kezdve a legevidensebbel: megölve egy csapattagot... és olyan hirtelen csap le a dráma, és annyira közel kerültek már a karakterek az olvasóhoz, hogy működik a gyász -olyankor szokott nálam előjönni ez az érzés, mikor egy sorozatnál búcsúzni kell egy szereplőtől -de tulajdonképpen ez is egy sorozat, ha jobban belegondolunk... szóval úgy tűnik, hogy hiába tartja új ember a ceruzát, nagy változás nem lesz a képregény háza táján. illetve remélhetőleg egy dolog megváltozik: hogy atlasz végre elmondja a többieknek, hogy férfigyilkos egy bárban dolgozik... ($$09.07.)