(Secret Warriors vol.1 #1-6) (2009, Marvel Comics) (írta: Brian Michael Bendis, Jonathan Hickman; rajzolta: Stefano Caselli) (eng)

persze hogy érdekelni kezdett a secret invasion-ban feltűnt új csapat, amikor láttam, hogy az agents of shield sorozathoz is belőlük toboroztak több tagot is az írók. úgyhogy leküzdöttem a kételyeimet, amik az ifjú szuperhős-csapatokat látva szoktak felötleni bennem, és belevágtam -és nagyon jól tettem... eleve hitelesebbnek érzem ezt a csapatot, mint mondjuk a tini titánokat (itt csak egy igazán kiskorú van, de ő legalább a félelem istene), ugyanakkor azért a szerzők figyeltek arra is, hogy nehogy túlságosan felnőttesre írják a karaktereket -jól kihasználták, hogy ennek a csikó-csapatnak még sokat kell tanulnia. persze az nem úgy van ám, hogy a veterán nick fury csak úgy átadja a tudását, fájdalmas tapasztalatokon át érik valaki igazi ügynökké (már a sorozatban is sokkoló volt yo-yo sérülése, de itt még inkább szíven ütött, mivel a rajzolt változata sokkal fiatalabb, mint a mozgóképes)... a finnyásabbak mondhatják azt, hogy kicsit fókuszálatlan volt ez a kötet, hogy a bendis/hickman páros túl sok mindenről akart mesélni, ráadásul pont ezért az eleje még elég infó-nehézre is sikerült (nem véletlenül szabadkoztak a negyedik füzet végén, hogy ’most már tényleg jön az akció, bízzatok bennünk!’), de én szívesen tekintettem a hydrások gonoszságaira és nick fury tervezéseire is -plusz elérték azt is néhány kötetlenebb beszélgetéssel, hogy az öreg morgós kém az emberi arcát is felénk mutassa... az ember hajlamos csak felfelé nézni a nagy hősökre, pedig gyakran a b-csapatok is legalább annyira izgalmasak, mint a nagyok -főleg ha értő kezek formálják ilyen szórakoztató képregénnyé a kalandjaikat... (×05.02.)

(Secret Invasion #1-8, New Avengers vol.1 #39-47, Mighty Avengers vol.1 #12-19) (2008-2009, Marvel Comics) (írta: Brian Michael Bendis; rajzolta: Leinil Francis Yu, David Mack, Jim Cheung, Billy Tan, Michael Gaydos, Alex Maleev, Khoi Pham, John Romita Jr, Stefano Caselli) (magyarul: Kingpin)

(év végén / év elején eléggé túltöltöttem magam marvel kiadványokkal, így nem csoda, hogy megtorpantam kicsit az olvasási listámban -a bajok ott kezdődtek, hogy be akartam hozni a sokak által dicsért űr-részleget is a képbe, de már megint kifogott rajtam a scifi és a szuperhősködés ilyesféle keverése, aztán csak ültem-és-ültem a dolgon, inkább másfelé kacsintgattam. a héten viszont eljött a pillanat, amire már évek óta várt mindenki, akit kicsit is érdekel a popkultúra: bedübörgött a mozikba az avengers endgame, és egyből felszította bennem a tüzet, hogy valami hasonló epikus kalandot olvassak ezekkel a hősökkel, úgyhogy mindent félretettem, hogy dupla-oldalas paneleken élvezhessem, ahogy egy nagy csapatnyi bosszúra szomjas karakter leveri a recés állú gonoszokat... ezer éve agyalok azon, hogy mit olvassak el ebből a nagy eseményből, folyamatosan ejtettem ki a különböző mellék-szálakat, míg végül csak azok a füzetek maradtak, amiket brian michael bendis írt.)

amilyen elkötelezettnek tűnik brian michael bendis, elhiszem neki, ha azt mondja, hogy ezt a nagy cécóval beharangozott event-jét már évekkel korábban elkezdte tervezni -és erre most jól rá is játszott azzal, hogy az ő időszaka alatt lezajlott összes fontos történést felfűzte arra a csavarra, hogy a skrullok álltak mindegyik hátterében, hogy miattuk hullott szét az eredeti bosszúangyal csapat, hogy a nagy börtön-kitörés is a lelkükön szárad, és persze az áskálódásuk miatt tört össze a szuperhős-társadalom a polgárháború alatt... hogy erre a ’minden mögött ott egy skrull’ érzésre ráerősítsen, ezért a két avengers címben végig flashback-eket pakolt, bemutatva bizonyos események hátterét, megalapozza néhány karakterét, sőt, okos íróként a gonoszokkal is itt foglalkozott, hogy megértetesse velünk azt, hogy miért indultak el a kis zöld alakváltók a föld felé, valamint azt is, hogy milyen érzéseik vannak azoknak, akik azt a terhet veszik magukra közülük, hogy akár örökre az emberi formájukban ragadhatnak... bár nem minden flashback tudott behúzni úgy igazán (sentry továbbra is hidegen hagy, és pym dokit is folyton elidegenítik tőlem), de eleinte azt éreztem, hogy ezek a kitekintések jobban működnek, mint maga a főszál -ami, valljuk be, egy csapongó katyvasz volt kezdetben, ahogy ugrált a különböző csapatok és helyszínek között (és nem, még mindig nem a szívem csücske a vadföld)... de ezért volt jó párhuzamosan olvasni az összes bendis-címet egyszerre, mert amíg arra vártam, hogy úgy igazán berúgja a jelen eseményeit, addig elszórakozhattam mondjuk nick fury egyedi módszerein, amikkel oktatta az újdonsült protezsáltjait (daisy! yo-so! üdvözöl a tévés shield részleg mindenkit szeretettel!)... de aztán csak elértünk oda, hogy a sok körkapcsolás után az összes csapat (és alvilági figura) összeverődött egy helyre, és jöhettek a szélesvásznú dupla-panelek, a szemet gyönyörködtető zúzás (amik alá persze tökéletes aláfestést nyújtott a friss endgame filmzene-album)... így összességében élvezetes olvasmányként marad majd meg a fejemben ez a (szűk) csokornyi kötet, ami kellően kielégítette a marveles eseményre vágyó lelkemet... (sokféle stílusú rajzoló adta a kilincset egymásnak természetesen, annak örültem, hogy leinin yu ezúttal a jobbik formáját hozta a főszálon, de persze alex maleev volt az, aki igazán ki tudott tűnni a szememnek a tömegből.) (a levezetésben (new avengers #47) bendis bácsi megint megcsillantotta a legnagyobb erényét -hogy képes tökéletesen hitelesen és emberien ábrázolni egy szuperhős-pár magánéletét. szív-melengetően és szív-facsaróan...) (×04.27.)