(Star Wars -Age of Resistance: Captain Phasma, Finn, General Hux, Kylo Ren, Poe Dameron, Rey, Rose Tico, Supreme Leader Snoke, Special) (2019, Marvel Comics) (írta: Tom Taylor; rajzolta: Leonard Kirk, Ramon Rosanas) (eng)

az elmúlt évek képregény-olvasási dömpingem után most már határozottan állíthatom, hogy ezeket az antológiákat, rajzolt novellákat nem nekem találták ki, általában csak átszaladok rajtuk, ha azt akarom érezni, hogy egy adott sorozathoz vagy nagyobb sztorihoz tartozó minden kis falatkát befaltam, vagy ha attól félek, hogy pont egy ilyen morzsában fognak valami kulcs-információt elrejteni -leginkább az a bajom, hogy a jellegéből adódóan egy ilyen pár oldalas szösszenetben nem lehet mélyen belemenni a sztoriba vagy a karakterekbe. és igazából az sem véletlen, hogy a másik két korszakot átugorva a jelenlegi starwars-trilógia idejében találtam magam, mert nem akartam más időszakkal kizökkenteni a felhangolódásomat a nyakunkon lévő új film előtt. és igazából most is azt kaptam, amit az ilyen köteteknél szoktam, néhány apró történet-töredéket, amik nem igazán adnak hozzá a nagy egészhez, és amiknél pontosan ugyanaz hajtja a karaktereket, mint a filmekben (finn a lelkiismeretével küszködik, poe a csillagokba vágyik, ray a magányából eredő űrt akarja betölteni, satöbbi)... a szerző, tom taylor néhányszor trükközésekre kényszerült azért, mert még mindig nem lehet nyíltan beszélni ezekről a karakterekről, ezért nem phasma-n van a hangsúly, hanem egy rohamosztagoson, snoke múltja helyett arról olvashatunk, hogy miként adott leckéket kylo ren-nek, de maga a maszkos anti-hősünk is csak egy mellék-küldetést kapott (néhány múltból kölcsönvett elem között tombolhatott egyet)... szóval ebéd mellé plusz levezetésként elmentek ezek a füzetek, de a tico lányok sztoriját leszámítva érzelmileg nem sokat mozgattak meg bennem... (ennek ellenére ti is tudjátok, hogy a másik két korszak sztorijait is el fogom olvasni, mert nehezen bírom ki, ha lyukak tátonganak a star wars-os olvasási listámon...) (×12.13.)

Beckett (2018, Marvel Comics) (írta: Gerry Duggan; rajzolta: Marc Laming, Edgar Salazar, Will Sliney) (eng) / egy harminc oldalas one-shot-ban nehéz nagy megfejtéseket tenni, és valószínűleg nem is kell -azaz nem ez a hely az, ami túlmagyarázná nekünk tobias beckett (és bandája) jellemét és motivációs hátterét. simán csak egy újabb kalandba akarja dobni a karaktereket, ahol simliskedhetnek kedvükre, miközben az életüket kell menteni egy mcguffin miatt. van egy kis name-dropping is, hogy közelebb érezzük az egészet a solo-filmhez, de semmi komoly. könnyedén kihagyható az olvasási listából, de helykitöltő húsz percnek bőven alkalmas, kellően pörgős és nem néz ki rosszul a rajza sem... (×03.25.)

Lando -Double or Nothing (Lando -Double or Nothing #1-5) (2018, Marvel Comics) (írta: Rodney Barnes, rajzolta: Paolo Villanelli) (eng) / donald glover sármja kiragyogott a solo-filmből, így természetesen a képregény-írók is ihletett kaptak a csodás alakítását látva arra, hogy újabb kalandokba sodorják a piperkőc csempészt -illetve a marvel ütötte kicsit a vasat, és kapcsoltak a filmhez egy közepes lando sztorit is... persze vannak működő elemei a képregénynek, lando l3-vel való kapcsolata például nagyszerűen idézi meg a film-béli adok/kapok szóváltásokat, mint ahogy a robot lázadó jelleme itt is szórakoztató tudott maradni, de sajnos összességében elég felejthető lett ez az alkotás, egy mellék-kaland, ami nem tud feltüzelni, ráadásul nagyon túl van beszélve, mert ha nem csacsog épp’ senki kimondott szavakat, akkor lando narrációjával rágnak a szánkba mindent... (×03.29.)

Han Solo -Imperial Cadet (Han Solo -Imperial Cader #1-5) (2018-2019, Marvel Comics) (írta: Robbie Thompson, rajzolta: Leonard Kirk) (eng) / eléggé feltáratlan folt han birodalmi múltja, a solo-film sem igazán tért ki rá, sőt, az általam épp’ most olvasott (bővített) regény-változatban is csak egy szűk fejezetnyi hely jutott erre, úgyhogy reméltem, hogy a képregényes szakág majd alaposan kezébe veszi a dolgot -de öt füzet után sem lettünk igazán beljebb... azt már tudtuk, hogy han ekkoriban sem bírta a parancsokat, és nem elég, hogy a saját (forró) feje után ment, de még a száját sem bírta befogni -viszont, amikor kellett, akkor helyén volt a szíve... szóval nem mondhatjuk, hogy a karakter olyan nagy fejlődésen ment volna át az évtizedek során... én nem tudom, hogy mi ez a középszerűség, amit mostanság a képregények nívójaként belőttek a lucasfilm központjában, de jó lenne végre minőségibb darabokat is olvasni... ráadásul így a film-regénnyel együtt olvasva ezt a sztorit, jobban kijött, hogy még a konzisztenciára sem figyelnek már annyira a story-grup-nál, mint eddig, mert az írott változat szerint han-nak csak egyetlen barátja volt az akadémián, itt meg van egy egész osztag körülötte, akik mindenbe követik (még egy bizarr külön kalandba is, ahol han kadétként mindent elrendez, hogy egy kaszinó-hajóra fel tudjon osonni...) (×03.30.)

(2017) (írta: Matt Owens, rajzolta: Denys Cowan) (eng)

van-e értelme hosszan értekezni egy képregényről, ami érdektelen sztorit kínál, elnagyolt rajzokkal dolgozik, túlírja és fárasztja az olvasóit a párbeszédekkel és az egyetlen érdekes momentuma egy rövid flashback-jelenet? mert szerintem nem igazán... (##05.26.)

(Star Wars: Captain Phasma #1-4) (2017) (írta: Kelly Thompson, rajzolta: Marco Checchetto)

egy időben próbáltam követni a marvel filmes univerzumához kiadott összes kapcsolódó képregényt, aztán leálltam velük, mert legtöbbször előzményként adták el a korábbi filmek képregényesített zanzáját, de amikor új sztorikra szánták magukat, akkor sem sikerült túl érdekes előzmény-aspektusokat találni -ez azért jutott eszembe most, mert phasma kapitány körül is sajnos sokkal nagyobb volt a marketing-füst, mint a láng... mert hát arról volt szó, hogy ez lesz az összekötés a hetedik és nyolcadik rész között, hogy megtudjuk, hogy mi lett a sorsa phasma-nak, miután a levegőbe röpült a szebb sorsra érdemes starkiller base -és persze, benne volt ez is az első füzetben, aztán viszont kénytelenek voltunk egy érdektelen sztoriban követni a sisakokhoz betegesen vonzódó nőszemélyt, hogy aztán az utolsó számban megint visszatérjen egy kicsit a sötét oldalba vetett hitünk... azt is el kell ismernem, hogy a force awakens-ben bántóan semmilyen volt a karakter, egy fényes sisak, akit cool-nak akartak bemutatni, ám a könnyed legyőzésével aláásták a tekintélyét -ennél azért most többet kaptunk, egy számító antihőst, aki mindent elkövet, hogy a becsületén ne eshessen csorba, sőt, néha még az erős vezetői képességét is megvillantja (mégiscsak századosi rangban van) -emellett a gyerekkorából is volt egy felvillanás, de itt megint a marketing osztály kezét érzem a dologban, mert egy oldalnyi emlékeztető volt, hogy el kéne olvasni az ifjúkoráról szóló könyvet is... no, ha a sztori nem is mindig meggyőző (a kilógó csápos szörnyek miatt mondjuk), a vizualitásra nem lehet panaszunk, mert mind checchetto rajzai, mind a szín-kezelés gyönyörűek.) (#12.13.)

(Star Wars: Darth Maul #1-5) (2017) (írta: Cullen Bunn, rajzolta: Luke Ross)

george lucas azzal követte el az egyik nagy hibáját a prequel időszakban, hogy túl hamar eldobta maul karakterét -persze azt nem tudhatta előre, hogy a népek ennyire vonzódni fognak a zabrak lény piros/fekete arcához... így a kiterjesztett univerzumba okkal tér vissza keménykedni időről/időre -viszont úgy tűnik, hogy eléggé kettős vállalás az, hogy a ’phantom...’ előtti korszakával is foglalkozzunk, hiszen ez az az időszak, amikor a sith-ek még az árnyékba húzódtak, így nem lehet bátran telerakni a képregény-kockákat cool kettős-vörös-pengés harcokkal... viszont el lehet küldeni a tépelődő (anti)hőst egy színes söpredékekkel teli kietlen vidékre, ahol kedvére kitombolhatja magát... bevallom, nekem elsőre túl komornak tűnt a koncepció maul narrációjával, aztán amikor megérkeztek a galaxis hírhedt fejvadászai, cad bane és aurra sing, máris nagyot ugrott előre az olvasás szórakoztató faktora. aztán szépen kiteljesedett maul lelki útja is, a gyűlöletével való viaskodása, a jedik halálát szomjazó természete (és a padawan lány jól kiegészítette őt a szilárd természetével)... szóval túl sokat nem vállalt ez a mini-sorozat, de a végére azért elégedetten csukta be az ember, mert jól ki tudták használni a maul-ban rejlő erőt, amit a kitalálójának annak idején nem sikerült... (#11.28.)

(Star Wars: Darth Maul -Son of Dathomir #1-4) (2014) (írta: Jeremy Barlow, rajzolta: Juan Frigeri)

darth maul annyira túlélő-típus, hogy az ő képregénye az egyetlen, ami a dark horse kiadványai közül ma is a hivatalos kiterjesztett univerzum részének számít... de természetesen nem az elpusztíthatatlan zabrak az oka annak, hogy kánonnak tekintik ez a történet, hanem az, hogy (a) the clone wars rajzfilmhez írt forgatókönyv alapján készült -és ha az a sorozat része maradt a nagy egésznek, akkor logikus, hogy ez is túlélte a disney nagy purgálását... (sőt, azóta a marvel is újra kiadta, csak hogy egyértelműsítsék a helyzetet) és igazából a hosszas felvezetésemmel el is árultam, hogy mi a képregény legnagyobb problémája -hogy 1. nem egy önálló alkotás, és 2. hogy egy másik médiumhoz készült vázlatok alapján lett létrehozva. mert aki nem ismeri a rajzfilmet, az nagyon sok mindent nem fog érteni, annyira építkezik az ott vezetett dathomir-i szálakra, a vázlatossága meg talán a felületességén érhető tetten, hogy kapkodva szaladunk végig a négy füzeten. kicsit egyébként azt éreztem, hogy az volt a cool koncepciójuk, hogy összeeresztik a prequel-korszak ikonikus gonoszait -ééés ezzel el is fogyott az összes ötletük... de igazságtalan vagyok, mert azért szépen bővítették maul háttér-történetét az akció-jelenetek közben is -és igenis cool dolog látni azt, ahogy összecsap maul, dooku, sidious, griveous és talzin anya... a rajzok ’okék’ voltak -azt kicsit sajnálom, hogy az űrcsatákat nehéz papíron olyan intenzíven visszaadni, mint mozgóképen, de sebaj, mert dúdoltam olvasás közben némi starwars-os zenét, és majdnem meglett a kellő hangulat hozzájuk... (#05.03.)

(Han Solo #1-5) (2016) (írta: Marjorie Liu, rajzolta: Mark Brooks)

mondhatnám, hogy magasak voltak az elvárásaim, mert han solo gyerekkorom óta a kedvenc karakterem és példaképem, de tudom már jól, hogy mit kaphatok ezektől a mini-sorozatoktól, úgyhogy inkább kisebbre vettem a kívánság-listámat -mondjuk szerettem volna, hogy valamennyi átszivárog harrison ford kisugárzásából a rajzolt lapokra, és ez szerencsére meg is valósult. vagy hogy ugyanúgy működjön a dinamika leia és han között, mint a filmekben, és ezt is jól sikerült elkapni. és tulajdonképpen a történet nagyrészével sem volt bajom, mert elég solo-s volt a versennyel összekötött küldetés, hiszen kellően legyezte a simlis csempész egóját a kőkemény pilóta-kihívás, ugyanakkor kellett kurázsi is a megvalósításhoz. és annak is örültem, hogy megint kiderült a falcon kapitányról, hogy a szíve épp olyan nagy, mint a szája... csak az a baj, hogy már az alapoknál megakadtam kicsit, mert számomra nagyon fura terv az, hogy úgy csinálunk titkos küldetést, hogy közben nagy nyilvánosságnak tesszük ki magunkat -legalább álnéven nevezték volna be han-ékat, akkor lehet, hogy kevésbé akadékoskodnék. mert ugye az első halálcsillag felrobbanása után járunk, nehogy már a birodalmiak nem ismerik fel sem a nevet, sem a falcon-t (ó, persze, mert a vödörfejek is itt vannak, de csak magával az őrült futammal kapcsolatban akadékoskodnak, han-t nem szedik elő szólóban)... de alapvetően elégedett voltam, a nagy rohanásba bőven fért kaland, némi érzelem is, és talán arról is tanulhattunk kicsit, hogy hogyan működött a lázadók titoktartási rendszere. ($$12.02.)

(Chewbacca #1-5) (2015) (írta: Gerry Duggan, rajzolta: Phil Noto)

szerintem mindenkinek az jutott elsőre eszébe, amikor meglátta a címet, mint nekem: akkor most ebben a képregényben végig morogni meg üvölteni fognak? és tulajdonképpen majdnem igazunk is lett... mert nem futtatták át a vuki mondatokat egy tolmács-droidon, így a maguk nyers valójában kaptuk meg az összes mondatot (ha egyáltalán mondat-szerkezetet használnak a kashyyyk-on...), így elég kevés fogódzkodónk volt ahhoz, hogy ez-vagy-az a hang épp’ milyen érzelmet közvetít. talán jobb lett volna legalább zárójelben ezeket az érzelmeket jelezni (mert egy mozgóképnél azért jobban érteni véljük a kiadott hangok jellegét, de így írottan ez nehezebb dió volt)... no, elég sokat elnyelvészkedtem, de ez azért is lehet, mert magáról a sztoriról nem sok mindent tudok elmondani, egy generikus starwars-szösszenet volt, kapzsi ember kihasználja a szegény helyieket, azok külső segítséggel a saját lábukra állnak és győzelmet aratnak -ja, és a birodalom is ott kavar a háttérben... egy kis mellékes kalandja egy ismert hősnek, nincs súlya, de nem is fáj. a rajz is ilyen volt a füzetekben, láttunk már szebbet is, csúnyábbat is, elment (mondjuk nekem a színezés elsőre fura volt, kicsit festmény-szerűvé tette a képeket). és igazából el lehet szórakozni az ilyen szösszenetekkel, de azért jobban örülnék, ha a képregényekkel is akarnának valami mélyebbet adni egy ifjúsági rajzfilm szintjénél... ($$11.30.)

(Obi-Wan & Anakin #1-5) (2016) (írta: Charles Soule, rajzolta: Marco Checchetto)

benned is, bennem is, minden rajongóban ambivalens érzéseket keltenek a prequel-trilógia filmjei (főleg ha ugyanúgy középsikolásként/kezdő főiskolásként láttad őket, mint én, mert akkor még egy adag nosztalgia-réteget is le kell hámoznod róluk)... mert akkoriban az ember nehezen ismerte be, hogy ezek a filmek nem jók, manapság viszont azt nem könnyű belátni, hogy lucas bácsi sok rossz döntése (és pocsék rendezése) mellett igenis voltak jó és működő elemek is. vagy olyanok, amik sokkal jobbak is lehettek volna, ha olyan nyúl hozzá a szövegkönyvhöz, aki tényleg a karakterek mélyére akar leásni. mert igenis lehet jót kihozni ebből a kicsit lenézett korszakból is, kitűnő példának itt van ez a mini-sorozat, ami nem csak egy pofás akció-kaland anakin-nal és obi-wan-nal, de a sok robbanás és futkosás alatt ott dobog az érző szíve is. mert hiába obi-wan a galaxis egyik legjobb jedi-je, mégis tele van kételyekkel, főleg anakin tanításával kapcsolatban, és a padawan-jában is épp ennyi bizonytalanság van. és ezeket nagyon jól közvetíti a képregény, mint ahogy a mester/tanítvány viszony is átérezhető. és akkor ott van még a csúcspont is, amikor egy flashback-ben láthatjuk, hogy miként is kezdte meg palpatine a könnyen befolyásolható anakin befolyásolását... de érdemes a fő küldetés mögé is nézni, ahol is a háború értelmetlenségéről elmélkedhetünk egy sort... a kalandot és a mélyebb mondanivalót szemet gyönyörködtető képekbe csomagolták, csak hogy komplett legyen a csomag. ($$11.28.)

(2015) (írta: Greg Rucka, rajzolta: Marco Checchetto)

bár a régi expanded universe-ben jártas olvasóknak biztos nem újdonság, nekem még feltérképezetlen terület ez a ’jedi visszatér’ utáni időszak, mármint hogy szó szerint, percekkel, órákkal, napokkal később járunk a nagy fináléhoz képest. és nem hiszem, hogy bárki azt gondolta volna, hogy az ewokok megölelése után minden birodalmi letette a fegyvert a teljes galaxisban, azért nem könnyű szembesülni azzal, hogy igen komolyan kellett továbbra is használni a fegyvereket a makacs ellenállás miatt (főleg, hogy a császárnak volt tartalék-terve is). örülök, hogy nem a szokásos főszereplőink szemszögéből látjuk az eseményeket, hanem egy új arcot kapunk (aki ráadásul egy olyan karakter édesanyja, aki majd a hetedik részben lesz fontos szereplő), de itt vannak a hőseink is, szép sorban mindenki beköszön -ahogy ismerős helyszíneken és szituációkban is járunk. (az meg különösen vicces, hogy miközben egy űrcsata izgalmait olvassuk épp, az agyunk gyönyörűen ki tudja egészíteni az állóképeket, még a filmekben lévő hangeffekteket is halljuk magunkban...) azt gondoltam, hogy valami drámai véggel zárjuk a csupán négyfüzetes minit, így kicsit váratlanul ért a happyend. ($12.05.)

(2015) (írta: Charles Soule, rajzolta: Alex Maleev)

lando-ról csak úgy szabad sztorit írni, ha magad is hajlandó vagy egy nagy adag simlisségre. és igen, a nyitással máris átvertek minket, már kezdtem volna írni, hogy ’lando-nak is vannak érzelmei, hogy bele tud szeret... mi? egy birodalmi kormányzóban? comeon...’ szóval a felütés működik, és utána a fő küldetés is, ami persze egyre nagyobb lesz, ahogy derülnek ki a sötét részletek, és ahogy az már csak minden heist-sztoriban lenni szokott, a túl simán működő tervek csúnya véget érnek a végére (még némi érzelmi töltet is belefért az utolsó füzetben). közben jól pörgünk végig, sziporkáznak a párbeszédek, és működik a szerethető simlis hős karaktere is, aki pragmatikus és materialista, mézesmázos és meglepetésekkel teli. ilyen képregényekkel kéne kitömni az új kiterjesztett univerzumot, amik nem bolygatják meg az idővonalakat, cserébe viszont marha szórakoztatóak. (alex maleev érdekes választás egy starwars képregényhez, mert neki igazán a sötét tónusok állnak jól, igaz, hogy most hozhatott magával némi marvel-rutint, ha már kvázi-vasembert és fekete párduco(ka)t kellett rajzolnia...) ($12.04)

(2015) (írta: Mark Waid, rajzolta: Terry Dodson)

fel sem tűnt ez elmúlt évek alatt, hogy mennyire nem foglakoztunk annak a lelki hatásaival, hogy leia elveszítette azt a bolygót, amin felnőtt, és annak minden lakóját. úgyhogy teljesen ésszerű, hogy megvizsgáljuk ezt, kár, hogy mark waid nem tudta igazán szerethetően beleágyazni ezt egy történetbe -mert a hercegnő önmarcangolása egyébként működne. kap maga mellé egy társat, akiről nem sokat tudunk meg, majd nagy rohanásba kezdünk, hogy összeszedjük az életben-maradt alderaan-iakat (akik között persze széthúzás van és vádaskodás), valamint kicsit a birodalmiak orrára koppintunk. talán a nagyszabás hiányzik belőle. vagy jobban tudná értékelni az ember, ha más lenne a képi világa, mert a dodson házaspár rajzfilm-szerű ábrázolásmódját ledobja magáról a star wars világa. ($11.30)