(Black Widow vol.4 #1-5) (2010, Marvel Comics) (írta: Marjorie Liu, rajzolta: Daniel Acuňa)

natasha romanova mindig is egy rejtély volt. a múltja homályos, ahogy sokszor a motivációi sem tisztázottak, hogy miként lett az alaposan kiképzett orosz kémnőből szuperhős, hogy miként érezhet egy ember még pozitív érzelmeket, miután ennyi fájdalmat elszenvedett már az élete során... natasha tökéletesen alkalmas arra, hogy egy olyan sztorit építsenek köré, ami rejtély-központú, ahol a múltjából kerülnek elő fájdalmas részletek. ám nem olyan egyszerű egy ilyen sztorit úgy megírni, hogy az jól működjön, és ne legyen zavaros... mondom ezt úgy, hogy marjorie liu nem végzett rossz munkát, sokáig fenntartotta az érdeklődésemet, kellően meggyötörte hősnőét ahhoz, hogy érdekeljen a sorsa. motivációs problémáim voltak inkább, nem éreztem a relevációt, amikor kiderültek a gonosz szándékai, valamint a ködösítés is olyan mértékű lett, amit nem lehetett eloszlatni (ki volt az az idős nő a kárpátokban, pl.), pedig elég lett volna egy kicsivel tisztább terep, hogy jobban élvezzem a kőkemény vörös csaj megterhelő kalandjait (apropó, csaj, a világháborús flashback-kel sikerült teljesen összezavarni azzal kapcsolatban, hogy hány éves is az özvegy -uhh, viszont most esik le, hogy ezzel a háttér-sztorival meg lett magyarázva a karakter kódneve is)... ami teljesen levett a lábamról, az viszont daniel acuña rajz-stílusa, egyszerre volt realista és elemelt, és valamiért nagyon közel áll hozzám ez a digitális, indie-s színvilág. (×09.15.)