(1984) (írta: Alejandro Jodorowsky, rajzolta: Mœbius (Jean Giraud) (magyarul: Pesti Könyv Kiadó, 2018)

bohókás furcsaságoknak tűnnek az előző két rész ötletei ahhoz az őrülethez képest, amit jodorowsky most beledobált nekünk a sav-tóba, egy pillanatig sem gondolva arra, hogy esetleg nem kéne letépni az olvasók arcát a kalandok veszett nagy tempójával (de tényleg, a világ szemetében mindenféle népek élnek, miközben nincs mesze tőlük a földalatti nap sem)... oké, volt egy kitekintésünk a föld alól a nagypolitikára is, de ez inkább előre-mutatott, előkészítve a káoszt, ami a galaxisra vár a közeljövőben... zavarosnak kéne lennie ennek a randomnak tűnő ötletparádénak, de az ember nem gondolkozik az ilyeneken, miközben élvezettel hagyja, hogy sodorják az események. a naiv bája már inkább feltűnik az olvasás közben, hogy a megbékélés és egyesülés szent gondolatait tűzi a zászlajára... (szegény john difool eléggé háttérbe szorult ebben a kötetben, bár a végére fontos szerepe lett, és nem csak az incal-hordozó státusza miatt. de egyébként tök jó, hogy pár panel alatt igazi csapattá formálódott a hét utazó.) a gyors olvasás egyik átka, hogy sokat kell várni a folytatásra -pedig ezek olyan kalandok, amiket szívesen fogyasztana az ember rendszeresebben -akár a tévében is mindennap, mind a 7000 csatornán keresztül... (##08.05.)

(1982) (írta: Alejandro Jodorowsky, rajzolta: Mœbius (Jean Giraud) (magyarul: Pesti Könyv Kiadó, 2018)

john difool-t életveszélyben hagytuk el az előző kötet végén -és most egy egész köteten át aggódhattunk, hogy kikecmereg-e az életveszélyes szituációkból... alejandro jodorowsky elképzelhetetlenül intenzív tempóban pörgeti a cselekményt, egy pillanatnyi megállást sem engedélyezve az olvasónak -oké, ha szusszanunk egy-egy képkockányit, akkor meg olyan plusz információk ömlenek a fejünkre, amik az univerzum megértéséhez elengedhetetlenek. de tényleg egy-egy félmondatból kell összerakni az elemeket, és ez a kirakós a szédítő tempóval kombinálva pompás szórakozást kínál... (jól meg lettünk vezetve legutóbb az uralkodó személyével, mert a pojácáról kiderült, hogy csak egy gyalog ő is a nagy játszmában. és ez is csak egy apróság, amivel egyre mélyül a nyúl ürege -illetve a savtó örvénye... jodorowsky egyébként nem csak azt éri el, hogy faljuk a képregényt, de ügyesen játszik is az agyunkkal, ahogy elrejti a társadalom-kritikát a rohanás, az akciók és az idétlen technoblablák alá -igaz, a nyolcvanas évek hajnalán még azt gondolta, hogy a tévében van a jövő, hogy ők lesznek az a médium, ami mindent élőben fog közvetíteni -még egy palota-forradalmat is...) (##04.10.)

(1981) (írta: Alejandro Jodorowsky, rajzolta: Mœbius (Jean Giraud) (magyarul: Pesti Könyv Kiadó, 2017)

tudjuk le a kötelező első kört: alejandro jodorowsky és moebius a meg nem valósult dűne film-projektjuk után érzet alkotói tüzükben hozták létre ezt a képregényt, átmentve ide minden ötletet és inspirációt, amik kútba estek volna a film elsüllyedésével (további információkért erre keresgéljetek tovább!). bár a dűnével kapcsolatos ismereteimet nem mondanám teljesnek (láttam a lynch-féle próbálkozást és a kanadai mini-sorozatot is, a regényt viszont pár fejezet után feladtam), így ezzel a szemmel abszolút önálló világnak tűnik az incal univerzuma (még ha pár épület vagy látvány-elem vissza is köszön a vázlatokban fennmaradt film-tervekből)... az első kötet története nem akarja megváltani a világot, egy tipikus noir felállással nyitunk, egy (a tudatbefolyásoló szereket nem megvető) magán-hekus találja magát egy kulimáz közepén (még femme fatale is van), egy elsőre macguffin-nak tűnő tárgy után szaladgál mindenki -hogy aztán erről a tárgyról kiderüljön, hogy igenis fontos szerepe lesz a történetben, mi több, önálló entitásként kell gondolnunk rá... az a jó, hogy miután az ember két három oldalt lapozott a kötetben, már nem érdekli a klisés alaphelyzet, mert addigra elsodorták az események örvényei, a sarkokon túl váró hihetetlen fordulatok, a jodorowsky-féle őrült ötletparádék. alapozás ez a javából, ahol épp’ csak bedugjuk a kis-lábujjunk ebbe a szokatlan világba, megismerjük a szereplőket, és már végig is szaladtunk ezen a szerény 48 oldalon... egy kicsit azért tartottam a képregény vizualitásától, mert a kora nyolcvanas évek rajzai nem szoktak közel állni a szívemhez, de szerencsére moebius jellegzetes formái és részlet-gazdag stílusa sokkal könnyebben vonzotta a szemem, mint remélni mertem... (a blacksad-hez hasonlóan a pestikönyv ismét baromi igényes munkát végzett a magyar kiadással, élvezet kézbevenni a méretes kötetet, szívesen lapozza az ember a meglepően vastag lapokat.) (##03.18.)