(Punisher vol.6 #19,27-32) (2003, Marvel Comics) (írta: Garth Ennis; rajzolta: Tom Mandrake, Cam Kennedy, Steve Dillon) (eng)

miért csak a one-shot-okat kapja mostanság steve dillon? hát nem látják a szerkesztők, hogy mekkora visszalépés most is a fő-sztori rajzstílusa hozzá képest...? bizony most is ketté lehet osztani a kötetet, van egy mellékes kaland, amiben frank reszkessetek-betörőket játszik vidéken a rosszfiúkkal, van egy, amiben elektrával kergetőznek, végül pedig soap detektív is megkapja a maga 22 oldalát, csak hogy garth ennis még egyszer belerúghasson egyet, premier plánban... a hosszabb kifejtésű történetünk a kvázi-vadnyugatra visz minket, nyugat-texas porosabbik végére, ahol modern környezetben játszódik le egy komplett john wayne forgatókönyv, az idegennel a kisvárosban, aki leszámol a helyi banditákkal (ahogy kell, a végén egy párbajjal koronázva meg a hangulatot)... azért nem csak a hatalmas katonai gépágyúk jelentenek előrelépést a klasszikus vadnyugati miliőhöz képest, de a helyi seriff nemi identitása is -és ennis jól használja a meleg karakterét, nem tipizálja, ráadásul a szájába ad egy olyan monológot, amitől az összes bigott visszafutna abba a seggszagú lukba, ahonnan előmászott... ja, és ne felejtkezzünk el arról a tényről sem, hogy frank castle simán levarrta a fogadós asszonyságot, amint megérkezett a városba... (##11.21.)

(Punisher vol.6 #20-26) (2003, Marvel Comics) (írta: Garth Ennis; rajzolta: Steve Dillon, Tom Mandrake) (eng)

garth ennis nem csak az explicit erőszak-orgiájával tud sokkolni, hanem a hirtelen bekövetkező irány-váltásaival is -mert az eddig szórakoztató tobzódása után egy lórúgással ért fel az a realista komolyság, ami a kötet első három füzetét jellemezte, ahol a megtorló kicsit hátrébb húzódott, hogy helyet adjon a rendőri korrupciónak, az alkoholizmusnak és a családon belüli erőszaknak. abba is kellett hagynom egy időre az olvasást, hogy ez ülepedni tudjon. mert azt nem tudhattam, hogy megint egy újabb kanyar jön, egy olyan one-shot-tal, ami egy csattanóra épül, de azért közben kacérkodik egyet a természet-felettivel is... aztán jött a nem túl gyomorkímélő utolsó nagyobb lélegzetű sztori is, kvázi-zombikkal, kannibál holokauszttal, ahol nehéz volt eldönteni, hogy mennyire vegye komolyan az ember a társadalom-kritikát, és sajnálkozzon egy sort a hajléktalanokon... szóval mint mondtam, a korábbi füzet-csokrok szórakoztatóbbak voltak, kíváncsi leszek, hogy legközelebb milyen irányba fordulunk innen... (##11.04)

(Punisher vol.6 #13-18) (2002, Marvel Comics) (írta: Garth Ennis; rajzolta: Steve Dillon, Darick Robertson) (eng)

az alapvetően pacifista beállítású emberek is tudják azt, hogy az erőszak ábrázolásának van az a fokozata, amikor már nem viszolyogtató, hanem átcsap bűnös élvezetbe. garth ennis nem hogy megtalálja ezt a határt, de már nem is látja, olyan kurva rég volt már, amikor átlépte... nem számít az, hogy százakat öl meg nála a punisher (ezúttal szarin-gázzal), nem számít az, hogy hány newyork-i gengszter esik a leszámolás-hullám áldozatául, nincs mérőszám már a kifröccsenő vérre, levágott végtagokra. ebben a világban még az is természetes, hogy rozsomáknak lerobban az arca, véres cafatok maradnak az intim szerveiből, vagy egy kibaszott úthenger parkol a fején -nem mindegy? úgyis túléli... komolyan, borzasztóbbnál-borzasztóbb dolgokat gépelek itt sorban, és mégis mosolygok, mert olyan lazán és őrülten adja elő az alkotó-csapat ezt az erőszak-szimfóniát... viszont egy füzetnyi komolyságot azért megenged magának ennis, amikor hazabeszél, és megpróbálja az emberek fejébe verni az észak-ír konfliktus abszurditását... (szegény soap nyomozót már sajnálja az ember, mert a szerző kifejezetten mocsok vele, ahogy folyton olyan ágyakba dobálja be őt, ahol semmi keresnivalója nem lenne, mert mondjuk elvileg nem meleg -az meg ugye főleg nem egészséges, ha valaki a tudtán kívül a saját anyával fekszik össze...) (##09.26.)

Punisher -Army of One (Punisher vol.6 #1-7) (2011-2002, Marvel Comics) (írta: Garth Ennis, Steve Dillon; rajzolta: Steve Dillon) (eng)

frank castle az antihős. nem tököl, nem moralizál, csak faarccal teszi a dolgát, hogy a rosszfiúk eltakarodjanak a föld színéről. nyugodtan tud aludni attól, hogy a gengszterek rettegik a nevét, hogy a rendőröket is könnyedén behugyoztatja, de igazából azt is egy vállrándítással el tudja intézni, ha egy nagy rakás hatalomra törő barmot sikerül felrobbantani egy atombombával... és mégsem mondhatjuk, hogy a kíméletlenség álarca mögött ne lennének érzelmek -például a városa sorsát a szívén viseli, ezért borongós monológokba bonyolódik azzal kapcsolatban, hogy mennyire is rohad new york a csillogó felszín alatt (ez az az időszak, amikor úgy tűnt, hogy ki lehet vakarni abból a mocsokból a várost, amiben a ’70-es/’80-as években fürdött, nem véletlenül emlegeti frank rudy giuliani-t is). de a ptsd-ben szenvedő volt katonatársak iránt is megértő tud lenni -őket kíméletesebben öli meg... nem néztem utána, de valahogy megéreztem, hogy egy ’nuff said füzet is a kötet része lesz, és persze nem kell mondanom, hogy mennyire jól állt a karakternek ez a némaságba burkolózó kegyetlen noir is... (elsőre furcsa volt, hogy frank-et kiszakítottuk a városi környezetből, de mivel az egzotikus térségek is nyüzsögnek az amorális zsoldosoktól és őrült tábornokoktól, így a napfényes partoknál és a sűrű dzsungelben is működött a kőkemény megtorlás...) (garth ennis úgy kapja el a karakter hideg esszenciáját, hogy közben teljesen őrült humorral üti fel a paneleket, mert a kegyetlen, de mindig mosolygó, halhatatlan és nagycsöcsű oroszra csakis nagy vigyorgással lehet reagálni -és persze az írás minőségéhez tökéletesen felér a rajz is, tökéletesen simul egymásba a két komponens.) (##09.13.)

(Punisher vol.4 #1-12) (2000-2001) (írta: Garth Ennis, rajzolta: Steve Dillon) (eng)

azért ha ráeresztesz egy olyan brutális állatot a marvel univerzumra, mint garth ennis, abból szép baleset lesz... persze ha mást karaktert húzna végig ezen a vériszamos leszámoláson, akkor nevetségessé válna, de frank castle pont az a figura, aki igényli ezt a fajta grafikus erőszakot, mert a rosszfiúkhoz való hozzáállásával mindig is morálisan ingoványos talajon állt. így tökéletesen alkalmas egy ilyen szikár, lövedék-tempójú, alibi-sztorival megtámogatott erőszak-orgia központi elemének... oximoronként ez egy színpompás noir, ami stílus kötelező kellékeinek jó részét felhasználja, mivel piti gengszterek és korrupt rendőrök között lavírozzuk át magunkat. igazán talán csak a femme fatale hiányzik a képből, de tudjuk jól, hogy frank szíve annyira összetört a családja halálakor, hogy semmilyen dögös maca végzet-asszony nem töltheti be az akkor keletkezett űrt... vannak viszont jól felépített mellékszereplők hősünk körül -a bérház lakói a humanizálás (és némi segítségnyújtás) miatt kellenek, az önbíráskodók bandája meg kontrasztnak, hogy lássuk, hogy frank nem csak passzióból öl, mint ezek a mániákusok... persze egy szimpla maffia-leszámolós sztorit nem éltetne ennyire egyöntetűen (és ennyi éve) az értő közönség, kellett valami plusz is, ami igazán szórakoztatóvá teszi az egészet: és ez meglepő módon maga az erőszak lett, ami annyira túlzó, hogy nem lehet nem imádni a kíméletlenségét és gusztustalanságát. vagy az ötletességét, mert nagyszerűen használja ki a környezetét ahhoz, hogy vagány módon keménykedjen -még ha az állatvédők akár húzhatják is a szájukat a jegesmedvének kiosztott maflás miatt... én már a preacher-ben is bírtam steve dillon jellegzetes arcformáit, és itt is nagyon működött a rajzstílusa -a tavalyi halála nagy veszteség a képregény-szakmának. (tök megörültem annak, hogy rajzolva láttam viszont a daredevil sorozat tetős jelenetét -itt talán még jobban kijött a frank életét átitató lehetetlen döntés, mint a sorozatban.) (#04.07.)