books in my belly


Wonder Woman -Down to Earth

2015. augusztus 07. 18:31 - RobFleming

ww200.jpg(Wonder Woman vol.2 #195-200) (2003-2004) (írta: Greg Rucka, rajzolta: Drew Johnson) (eng)

ahogy már a hiketeia-nál említettem, egy dc run-hoz elengedhetetlen, hogy wonder woman-t is olvassunk -és hát nem véletlen, hogy azt a sztorit vettem elő legutóbb, mert az volt greg rucka teszt-repülése, ami után ezeknél a füzeteknél kapta meg a hősnőt hosszú évekre. de egyébként is jó beugrási pontnak bizonyult, mert beveti az ’újonc segítségével hozzuk képbe a befogadót’ trükköt, és kétségtelen, hogy így a legkönnyebb magyarázni az új olvasóknak (és nézőknek, ha másik médiumról van szó). úgyhogy nem kapkodja az ember a fejét, hogy milyen pozíciót tölt be dianna, hogy mivel telnek a napjai, mert az első lapokról megtudhat mindent szépen sorban (ha már a hősnőt úgysem láthatja, hiszen jól rejtegetik az első füzeten keresztül. mert jobb dolga van...). a követségi feladatokkal adnak egy kis komolyságot a történetnek (plusz ezt szolgálják a wonder woman könyvének hatására felkorbácsolódott emberi érzelmek is), hogy aztán az olümposzi részekkel elemeljék kicsit a valóságtól -mert a karaktertől nem elválasztható a mitológia. és ez jó, mert még ha fel is van update-elve az istennek többsége, azért a kicsinyességük a régi... csak az utolsó résznél éreztem azt, hogy kihagytam valamit, mert nem igazán volt megmagyarázva, hogy a kiborg amazon miért is püföli dianna-t (egyébként is csak egy nagy bunyó volt az egész füzet). (bevallom, a 200. szám retrosított extra sztorijaihoz nem volt türelmem. viszont szeretnék önmagamnak egy high five-ot kiutalni, mert kitartottam hat füzeten át az angol nyelvűségük ellenére.) ($08.04.)

komment
süti beállítások módosítása