books in my belly


Aquaman -The Crown Comes Down

2018. július 13. 10:07 - RobFleming

dc-aquaman05.jpg(Aquaman vol.8 #31-33, Annual 1) (2018) (írta: Dan Abnett, Phillip Kennedy Johnson; rajzolta: Riccardo Federici, Rick Leonardi, Max Fiumara) (eng)

 

úgy gondolták a dc-nél, hogy elég tömör ez az aquaman-sztori, és azért adták ki három füzet (és egy annual) után ezt a kötetet...? bár én pozitívan éltem meg, hogy ilyen célirányos ez a sztori, arthur-nak van egy célja (ledönteni az atlantis köré húzott varázs-blokádot), és ezt teljesíti is. kitérőt maximum az elején kaptunk, amikor belestünk az alvilági hatalmi vákuum miatt kialakult zavarosba, de ez is csak azért kellett, hogy a dramaturgiailag megfelelő ponton visszatérhessen innen king shark a végén... a varázs-töviskorona több szempontból is útját állta hősünknek, egyfelől a jelenlegi kormányzat szimbólumaként világlott a tengerfelszín felé, másfelől magánéletileg is fontos lett arthur számára a siker, mert a szerelme élete múlt rajta (apropó, nem felejtettük el azt a jó rég felhozott témát sem, hogy a helyi megmondó-asszonyok szerint mera lenne az ideális uralkodó)... a támadás hatásos volt, és ehhez a majdnem fotórealisztikus rajzok is sokat hozzáadtak, örülök, hogy a sorozat megmaradt a szépen rajzolás útján (igaz riccardo federici egy picit szálkásabban rajzol, mint a múltkori etalon stjepan šejić)... talán ezért is volt olyan fájó azokat az elnagyolt fejeket látni a kötethez hozzácsapott annual-ban, és ez volt az egyik indokom, amiért csak felületesen átszaladtam ezen a különszámon -a másik meg az, hogy nem nagyon izgatott fel egy elképzelt jövőben játszódó sztori... (##07.05.)

komment

Aquaman -Underworld

2018. május 17. 16:10 - RobFleming

dc-aquaman04.jpg(Aquaman vol.8 #25-30) (2017-2018) (írta: Dan Abnett, rajzolta: Stjepan Šejić) (eng)

 

ha arthur curry azt szeretné, hogy a világ halottnak higgye, és ezért bujkálni kényszerül, akkor miért használja az aquaman nevet és a klasszikus ruházata színeit...? oké, ez csak moszat-szál-hasogatás, mert másba nem nagyon tudok belekötni... új (gonosz) király ül a trónon, aki bezárja a birodalmát, tisztán akarja tartani a népét (szegény mutánsok nem csak a felszínen élik át a kirekesztettséget), és persze retteg attól, hogy valaki elveszi a jogtalanul megszerzett hatalmát... lehet hogy a sok évszázados elszigeteltség teszi, de az atlantiszi népben van valami feudális, főleg most látni ezt, ahogy leáshattunk a rétegek mélyére. mert a különböző társadalmi osztályok különböző mélységekben laknak -és természetesen a legalsó körben húzzák meg magukat a társadalomból kivetettek, és az sem meglepő, hogy ezt a vidéket bűnszervezetek uralják... nehezen fogalmazom meg azt, hogy mit értek ’klasszikus hangulat’ alatt, de az biztos, hogy ez az érzet velem volt a hat füzet alatt, összetetten jöhet ez az íz a sodró lendületű kaland-hangulatból, a több szálra bomló küldetésekből, a már emlegetett hagyományosabb társadalmi berendezkedésből, a varázslatok használatából -jól működő antik patina-réteg vonja be a lapokat, talán ezt a kifejezést kerestem eddig... és ehhez tökéletes partner stjepan šejić rajzoló is, aki élettel tölti meg a víz alatti világot, realista ember-ábrázolással, jól használt lég-buborékokkal, okosan felfestett színekkel (és nem csak mera-ba szerethet bele az ember az ő rajzain keresztül, hanem egy új karakterbe, dolphin-ba is)... tudom, hogy aquaman szerves része a ligának, hogy lehet vele jó felszíni kalandokat is írni, de igazán a víz alatt kel életre a karaktere, ez a szörnyekkel és kincsekkel teli világ az ő igazi otthona, úgyhogy kifejezetten élveztem, hogy ebben a kötetben csak pillanatokra dugtuk ki a fejünket a felszín fölé. (##05.16.)

komment

Aquaman -Crown of Atlantis

2017. szeptember 29. 10:06 - RobFleming

dc-aquaman03.jpg(Aquaman vol.8 #16-24) (2017) (írta: Dan Abnett; rajzolta: Brad Walker, Scott Eaton, Philippe Briones) (eng)

 

egy háborút nehéz megúszni sebek nélkül -szépen végigvezette ezt az alaptételt dan abnett az egész köteten, még akkor is, ha maga a sztori három egységre esett is szét... először a látványos sebekkel foglalkoztunk, a települések sérüléseivel, szó szerint az újjáépítés napjaiban jártunk. aztán később jöttek a lelki sebek is, amikor a ptsd egy formája került elő -meglepő módon egy kiborgnál... de az emberek fejében is sok mindent rendbe kell rakni a csaták után -például azt, hogy miként álljanak a békét kiharcoló hőshöz, aquaman-hez. mert eddig csak nevetség tárgya volt a ’halakkal beszélő idegen’, most viszont igazi sztárrá vált, rajongókkal és utálókkal megáldva/megverve (jó ötlet rájátszani a valóságra, ahol szintén csak az utóbbi időben emelkedett arthur curry reputációja)... az ’ellenségem ellensége...’ klasszikus elvét vallva egy meglepő team-up-pal is egyengettük a nemrég még komoly harcokba bocsátkozó felek közös útját. igaz, hogy először húztam a számat, amiért előszednek egy gonoszt a pre-rebirth éra végéről, de aztán egész élvezetes lett a küzdelem, mivel jól kombinálódtak össze a zsáner-elemek a füzetek lapjain, az akció-kaland klausztrofóbiás horrorrá változott, majd egy kis scifit is pezsegtettünk az elegybe... persze nem csak a külvilágban kell megküzdenie arthur-nak az előítéletekkel, de az anyaföldjén (fövenyén?) is, ahol ismét felbukkant a ’király és szuperhős’ ellentét, ami tetéződött egy ’progresszív haladás vs maradi gondolkozás’ összefeszüléssel is. és aquaman nem jó reagálta le ezeket a politikai hullámokat, mert úgy gondolta, hogy erőből át tudja nyomni az akaratát -pedig akár hallgathatott volna a szerelmére is, csakhogy az uralkodói büszkeség (és gondolom a benne buzgó jó adag hazafiasság) nem hagyhatta, hogy csendes romantikában töltsék ezután a napjaikat, kerülve az élet nagy kihívásait (apropó, mera. tetszett, ahogy vezetve van a kapcsolatuk a kötetben, ahogy a lány szeretete és félelmei összekeverednek egy összetett érzésbe). és most itt állunk vizesen, sötét gondolatokba merülve. a hős legyőzetett. a király jogfosztott. atlantis-ra szomorú napok várnak... (#09.28.)

komment

Aquaman -Black Manta Rising

2017. augusztus 22. 13:26 - RobFleming

dc-aquaman02.jpg(Aquaman vol.8 #7-15) (2016-2017) (írta: Dan Abnett; rajzolta: Scot Eaton, Brad Walker, Philippe Briones) (eng)

 

ha nem a víz alatti világ megszállottja lenne balck manta, akkor biztos, hogy egy fehér macskát simogatna, miközben a világuralmi terveit szövögeti... mert színtiszta bond-gonosz ő, aki egy titkos szervezet élén ugrasztja egymásnak a szárazföld és a víz alatti világ két szuperhatalmát -és meglepően sikeresen teszi is a dolgát (még úgy is, hogy a dc univerzumban még mindig egy viszonylag pacifista elnök (azaz obama) ül a fehér házban)... ez nekünk comics olvasóknak jó, mert jól fel lehet fokozni a kiprovokált harci cselekményeket, hajókkal, szörnyekkel, fájó veszteségekkel és feldagadt arcokkal... és nem véletlenül hozom fel aquaman lilás-bucira vert arcát, mert már a komolyabb harcok kitörése előtt úgy érezhette az ember a szőrös szörny komoly ütései alatt, hogy a hőse egy gyarló ember -ezt ellensúlyozandó a finálé nagy összecsapását dan abnett leredukálta rá és black manta-ra, mert úgy illett, hogy a főhős hozzon megoldást a nehezen megoldható konfliktusba... de nem csak arthur curry kapott kiemelt szerepet a saját füzetében, hanem a kedvese, mera is, aki körül nagyon szépen keverték a vizet a misztikus mitológiai háttérrel, egy sötét jóslattal (btw, egy hozzám hasonló casual aquaman-olvasó simán hihette azt, hogy arthur és mera már rég házasok)... a segítségével az atlantis-i tradíciókról is többet megtudtunk (ahogy a számtalan harcászati vezető is segítették ezt), de arthur egy fiatal király, aki előnyben részesíti a progressziót a tradíciókkal szemben... talán az sem meglepő egy szuperhősös képregényben, hogy a szövetségesek (jelen esetben a justice league) felbukkannak a lapokon, bár most talán egy fokkal érdekesebb volt a szituáció, hogy a deklarált háború közepette nem volt meg az a bizalom a hős-társ felé, amit egy szövetségnél elvárna az ember... (bár a kötet vizualitásával alapvetően elégedett voltam, azért volt olyan rajzoló a maréknyi csapatban, aki nem büszkélkedhet az inkonzisztens arc-ábrázolásával...) so, aki szereti, hogy az akció-orientáltság mellett a taktika is szerepet játszik, az tegyen egy próbát a kötettel, mert pont olyan kellemesen fogja eltölteni vele az időt, mint én (és még úgy is élveztem, hogy három-és-fél füzetet az autópályán utazva tudtam le, miközben szólt a szutyok a rádióból)... (ez a bejegyzés a bizonyíték arra, hogy le lehet ülni két sör meg egy pálinka után is alkotni...) (#08.15.)

komment

Aquaman -The Drowning

2017. június 18. 22:39 - RobFleming

dc-aquaman01.jpg(Aquaman Rebirth, Aquaman vol.8 #1-6) (2016) (írta: Dan Abnett; rajzolta: Brad Walker, Scot Eaton, Philippe Briones) (eng)

 

bár arthur curry ugyanúgy az aranykor szülötte, mint a dc pantheon nagy tagjai, mégsem sikerült még kivívnia magának azt a kellő tiszteletet, ami kijárna neki -mert még ennyi évtized után is azon megy a viccelődés, hogy ő a vízi-ember, aki a halakkal beszélget... pedig az ereje a legnagyobb hősökéhez mérhető (bár bizonyos képességeivel én magam is bajban vagyok, mert például ezekben a füzetekben is átszúrtak rajta egy szigonyt, aztán két számmal később már lepattantak a bőréről a golyók) -és a hősködésen túl egy még nagyobb felelősség nyomja a vállát: ő a tengerek királya (hasonlóan tudnak játszani az írók ezzel a felelősséggel, mint a fekete párduc esetén -például meg lehet piszkálni azt, hogy egy vezető mennyire felelős az alattvalói tetteiért)... és úgy éreztem, hogy dan abnett jól fogta meg a karakter összes aspektusát, mert nem csak a rosszfiúkat verette vele a fövenyen, hanem a politika középpontjába is bedobta, mint uralkodót. tetszett az az uralkodói törekvése, hogy megbékítse a két népet, hogy egy követséggel párbeszédet kezdeményezzen a felszínen lakókkal -kicsit sajnáltam is, hogy meg kellett érkeznie a gonosznak, aki az ünnepség közepén hugyozott bele a puncsos-tálba... bár más aspektusaiban nem zavart, mint gonosz, mert tökéletes nemezisnek tűnik, főleg azzal, hogy csak a hőshöz képest képes definiálni önmagát. de majd meglátjuk, mit hoznak ki még belőle, mert persze az első nagy összecsapás után tartalékra kellett rakni -illetve inkább beillesztették az átívelésbe, amit egy james bond filmbe illő, világuralmi terveket dédelgető csapat jelent... persze az, hogy hamar elértük black manta-val az érzelmi csúcspontot, még nem azt jelenti, hogy nem volt mivel kitölteni a füzeteket -mondjuk lehetett amortizálni az amerikai hadsereg felszereléseit, meg jól be lehetett húzni a kiscserkészi szerepben tetszelgő superman-nek is... mindezt persze baromi dinamikusan, szépen rajzolva (bár az arcokkal voltak problémáim), ügyesen imitálva a vízi környezetet... no, én nem bántam meg, hogy a halételt is felvettem az étlapomra, és remélem meggyőztem minden kedves olvasómat, hogy vegye komolyan ezt a kicsit lesajnált hőst... (#06.16.)

komment

Aquaman (vol.6 #15-22.)

2015. február 28. 11:47 - RobFleming

aquaman_v6.jpg(2004) (írta: Will Pfeifer, rajzolta: Patrick Gleason)

bár az entourage próbálta belénk-beszélni, hogy aquaman cool, azért még mindig az egyik legkétesebb megítélésű szuperhősről beszélhetünk (a lelki-társával namor-ral együtt). ha az ember bele is botlik a képregényébe, vonakodik beleolvasni. de vagy kifogtam azt a pár füzetet, ami a leg-kétely-oszlatóbb (a will pfeifer által írt pár számról van szó), vagy mindenkinek felül kell írnia azt, amit erről az uszonyos hősről gondolt eddig. oké, már a felütéssel megvettek, ahogy a döglött pandamaci úszik a tengerben, de az egész katasztrófa hatásosan van bemutatva (a rajzok is erősen rásegítenek erre, de egyébként is, meglehetősen az én szememre valóak a képek). miután túltettük magunkat a sokkon (ti. fél san diego a víz alá került a lakosaival együtt), már egy jól pörgő hagyományosabb nyomozás és megoldás kerekedett ki a történetből (a következményekkel kevésbé törődő tudós alakját jól elhasználták már hollywood-ban is, de amíg működik egy toposz, addig felesleges panaszkodni). az utolsó két füzetben megnézhettük azt is, hogyan kezd működni ez az új vízalatti világ, ahol, nem meglepő módon máris felüti a fejét a bűnözés. az ember minden közegben ember marad... ($02.27.)

komment
süti beállítások módosítása