(1985) (írta: Alejandro Jodorowsky, rajzolta: Mœbius (Jean Giraud) (magyarul: Pesti Könyv Kiadó, 2018)

emlékeztek még, hogyan is kezdtük a történetet? john difool egy pitiáner nyomozóként csetlett/botlott, most meg ott tartunk, hogy az egész galaxist behálózza már az eposzi sztori-folyam, milliárdok sorsa dől el a lapokon, miközben folyik a küzdelem a fény és a sötétség seregei közt, john difool meg átesett egy gladiátor-képzésen, és a magvai által lesz biztosítva egy egész faj túlélése... végig azt éreztem a kötetben, hogy jodorowski növelni akarja a téteket egyre csak fel-és-fel, és minden nagyobb léptékű lett, folyamatosan változnak a helyszínek, és velük újabb-és-újabb szálak kapcsolódnak a nagy egészhez. és mindezt a növekedést persze szép organikusan viszi végbe... moebius rajzaira még mindig jó ránézni, esetleg azon gondolkodhatna még, hogy gyakrabban rajzoljon formás ciciket, mert azok is nagyon jól mennek neki... (de ne legyünk ennyire perverzek, inkább azt nézzük, hogy mennyire kis sután, mégis szépen halad az animah-john kapcsolat kifejlődése.) (##11.01.)

(1984) (írta: Alejandro Jodorowsky, rajzolta: Mœbius (Jean Giraud) (magyarul: Pesti Könyv Kiadó, 2018)

bohókás furcsaságoknak tűnnek az előző két rész ötletei ahhoz az őrülethez képest, amit jodorowsky most beledobált nekünk a sav-tóba, egy pillanatig sem gondolva arra, hogy esetleg nem kéne letépni az olvasók arcát a kalandok veszett nagy tempójával (de tényleg, a világ szemetében mindenféle népek élnek, miközben nincs mesze tőlük a földalatti nap sem)... oké, volt egy kitekintésünk a föld alól a nagypolitikára is, de ez inkább előre-mutatott, előkészítve a káoszt, ami a galaxisra vár a közeljövőben... zavarosnak kéne lennie ennek a randomnak tűnő ötletparádénak, de az ember nem gondolkozik az ilyeneken, miközben élvezettel hagyja, hogy sodorják az események. a naiv bája már inkább feltűnik az olvasás közben, hogy a megbékélés és egyesülés szent gondolatait tűzi a zászlajára... (szegény john difool eléggé háttérbe szorult ebben a kötetben, bár a végére fontos szerepe lett, és nem csak az incal-hordozó státusza miatt. de egyébként tök jó, hogy pár panel alatt igazi csapattá formálódott a hét utazó.) a gyors olvasás egyik átka, hogy sokat kell várni a folytatásra -pedig ezek olyan kalandok, amiket szívesen fogyasztana az ember rendszeresebben -akár a tévében is mindennap, mind a 7000 csatornán keresztül... (##08.05.)

(1982) (írta: Alejandro Jodorowsky, rajzolta: Mœbius (Jean Giraud) (magyarul: Pesti Könyv Kiadó, 2018)

john difool-t életveszélyben hagytuk el az előző kötet végén -és most egy egész köteten át aggódhattunk, hogy kikecmereg-e az életveszélyes szituációkból... alejandro jodorowsky elképzelhetetlenül intenzív tempóban pörgeti a cselekményt, egy pillanatnyi megállást sem engedélyezve az olvasónak -oké, ha szusszanunk egy-egy képkockányit, akkor meg olyan plusz információk ömlenek a fejünkre, amik az univerzum megértéséhez elengedhetetlenek. de tényleg egy-egy félmondatból kell összerakni az elemeket, és ez a kirakós a szédítő tempóval kombinálva pompás szórakozást kínál... (jól meg lettünk vezetve legutóbb az uralkodó személyével, mert a pojácáról kiderült, hogy csak egy gyalog ő is a nagy játszmában. és ez is csak egy apróság, amivel egyre mélyül a nyúl ürege -illetve a savtó örvénye... jodorowsky egyébként nem csak azt éri el, hogy faljuk a képregényt, de ügyesen játszik is az agyunkkal, ahogy elrejti a társadalom-kritikát a rohanás, az akciók és az idétlen technoblablák alá -igaz, a nyolcvanas évek hajnalán még azt gondolta, hogy a tévében van a jövő, hogy ők lesznek az a médium, ami mindent élőben fog közvetíteni -még egy palota-forradalmat is...) (##04.10.)

(1981) (írta: Alejandro Jodorowsky, rajzolta: Mœbius (Jean Giraud) (magyarul: Pesti Könyv Kiadó, 2017)

tudjuk le a kötelező első kört: alejandro jodorowsky és moebius a meg nem valósult dűne film-projektjuk után érzet alkotói tüzükben hozták létre ezt a képregényt, átmentve ide minden ötletet és inspirációt, amik kútba estek volna a film elsüllyedésével (további információkért erre keresgéljetek tovább!). bár a dűnével kapcsolatos ismereteimet nem mondanám teljesnek (láttam a lynch-féle próbálkozást és a kanadai mini-sorozatot is, a regényt viszont pár fejezet után feladtam), így ezzel a szemmel abszolút önálló világnak tűnik az incal univerzuma (még ha pár épület vagy látvány-elem vissza is köszön a vázlatokban fennmaradt film-tervekből)... az első kötet története nem akarja megváltani a világot, egy tipikus noir felállással nyitunk, egy (a tudatbefolyásoló szereket nem megvető) magán-hekus találja magát egy kulimáz közepén (még femme fatale is van), egy elsőre macguffin-nak tűnő tárgy után szaladgál mindenki -hogy aztán erről a tárgyról kiderüljön, hogy igenis fontos szerepe lesz a történetben, mi több, önálló entitásként kell gondolnunk rá... az a jó, hogy miután az ember két három oldalt lapozott a kötetben, már nem érdekli a klisés alaphelyzet, mert addigra elsodorták az események örvényei, a sarkokon túl váró hihetetlen fordulatok, a jodorowsky-féle őrült ötletparádék. alapozás ez a javából, ahol épp’ csak bedugjuk a kis-lábujjunk ebbe a szokatlan világba, megismerjük a szereplőket, és már végig is szaladtunk ezen a szerény 48 oldalon... egy kicsit azért tartottam a képregény vizualitásától, mert a kora nyolcvanas évek rajzai nem szoktak közel állni a szívemhez, de szerencsére moebius jellegzetes formái és részlet-gazdag stílusa sokkal könnyebben vonzotta a szemem, mint remélni mertem... (a blacksad-hez hasonlóan a pestikönyv ismét baromi igényes munkát végzett a magyar kiadással, élvezet kézbevenni a méretes kötetet, szívesen lapozza az ember a meglepően vastag lapokat.) (##03.18.)

(2004-2011) (írta: Alejandro Jodorowsky, rajzolta: Milo Manara)

ilyenkor tavasszal még mindig kicsit jobban szúr a tüske, hogy a showtime elkaszálta a borgias-t. hogy enyhítsem az istentelen család iránti kielégítetlen vágyaimat, egy képregény felé fordultam. már régóta szemezek ezzel a művel, mert ismerem milo manara pucér testek iránti elkötelezettségét, és gondoltam, hogy nem jodorowsky szövegkönyvén fog elbukni az alkotás. és hát nem is tette, bár mint a legtöbb életrajzi történet, ez is csak felvillanásokat tudott mutatni a teljes életútból (ebből a szempontból egy sorozatba adaptálás mindig szerencsésebb, ugye...?). és az is meglepő volt, hogy meg sem próbálta a főszereplőket közelebb hozni hozzánk, végig önzőek, kicsinyesek, féltékenykedőek, fölényesek, és persze perverzek. nagyon perverzek. szerintem az egyik legnagyobb erény egy történelmi műben, amikor megpróbálja rekonstruálni a korabeli erkölcsöket, ami a mai ember számára riasztó lehet sok esetben, de mégis sokat emel a hitelességen. oké, itt az alkotók szándékos túlzásba estek, mert biztos, hogy az erkölcstelenséget magas szinten űzték a kora újkori rómában (szerencsés flótások), de hogy minden esetben orgia zajlott volna, amikor két embernél több összegyűlt egy helyen -azt azért kétlem... vagy hogy a nők sosem hordtak volna alsóneműt... de pont ezekkel a túlzásokkal működik a képregény, ez nem a képes biblia, maximum a sátán által dedikált kiadása... (sokat gondolkoztam rajta, hogy csak a gyönyörű és kívánatos test-ábrázolása miatt tetszik-e annyira manara rajzstílusa, de aztán ráeszméltem, hogy azért is, mert a gyermekkoromban belém égtek a larousse-enciklopédia rajzai, amihez szintén volt köze a mesternek. igaz, ott nem kanyaríthatott fanszőrt a puncik fölé...) ($03.21.)