(New Avengers vol.1 #48-50, Mighty Avengers #20) (2009, Marvel Comics) (írta: Brian Michael Bendis; rajzolta: Billy Tan, Brian Hitch, David Aja, Michael Gaydos, David Lopez, Alex Maleev, Steve McNiven, Leinil Francis Yu, Steven Epting, Greg Horn, Lee Weeks, Jim Cheung, Carlo Pagulayan) (magyarul: Kingpin)

mivel a magyar kiadás a mighty avengers huszadik számával kezdődik, ami egyfajta epilógus a titkos invázióhoz, ezért én is itt írnék erről a füzetről is, és nem pedig eggyel feljebb a nagy eseménynél -ez egy csendes megemlékezős szám volt, mert az (írói szempontból) elkerülhetetlen, hogy ne kelljen beáldozni valakit egy ilyen világrengető esemény fináléjában, úgyhogy a hősök ismét összegyűltek new york legnagyobb templomában, hogy elgondolkozzanak az életük kihívásain (plusz hogy kicsit felelőssé tegyék tony stark-ot az elmúlt időszak negatív eseményeiért). a legmegrendítőbb szakasza viszont az volt a füzetnek, amikor carol végigsorolja a borzalmakat, amik sújtották az elmúlt években az angyalokat... de nem csak a nagy veszélyek azok, amik kikészíthetik a hősöket, most is azonnal van egy küldetés, ami kifordítja magukból a karaktereket, ugyanis egy gyerek élete a tét, és ilyenkor mindenki megengedi magának, hogy keményebben reagáljon a szokásosnál... de egyébként is egy sötétebb korszak felé kormányozza b.m.bendis a marvel hajóját, egy olyan világba, ahol norman osborn döntéshozó pozícióban ülhet, komoly hatalommal a kezében... ez a kötet volt a felvezetője ennek a korszaknak, megtörténtek az első konfrontációk -de persze a manó elég rafinált kurafi ahhoz, hogy ne személyesen ütközzön meg az angyalokkal, így a pofonokhoz beszervezi maga alá az alvilági csatlósokat... érdekes lesz ez az új status quo, még akkor is, ha az alap-koncepciót alaposan végigrágtuk már anno a thunderbolts megalakulásakor is... (oké, hogy az ötvenedik számot meg kell ünnepelni, de számomra kizökkentő tud lenni, ha minden oldalt más rajzol a bunyóból -még ha bendis ezúttal ügyesen aládolgozott a váltásoknak azzal, hogy cserélgette a narrátorokat is a rajzoló-váltások szerint.) (×04.28.)

(New Avengers vol.1 33-37, Annual) (2007-2008, Marvel Comics) (írta: Brian Michael Bendis; rajzolta: Leinin Yu, Carlo Pagulayan) (magyarul: Kingpin, 2013)

kicsit sajnálom, hogy a sok ajánlás ellenére nem fért fel az olvasási listámra brian k. vaughan ’the hood’ mini-sorozata, így ismeretlenül kellett itt találkoznom most először a karakterrel -főleg mert érezhető benne spiritusz azzal, ahogy az alvilági körökben mozog, ráadásul még egy démonnal is lepaktált. az is rendben van, hogy a folyton elgyepált rosszfiúk érzik a lehetőséget a jelenlegi zavaros helyzetben, és olyankor csapnak le, amikor a meggyengült angyaloknak tényleg fájni tud... bár én már túlzásnak találtam a bizalmatlanság hangsúlyozását (ami ugye leginkább mételyezi a hősök kapcsolat-rendszerét), luke már ott tart a paranoiájában, hogy a saját gyerekéről is feltételezni tudja, hogy skrull lenne... kijött az előnye annak, hogy bendis írja mind-a-két angyal címet, mert össze tudta fűzni a két csapat kalandjait, sőt, bizonyos jeleneteket különböző szögekből ábrázolt ebben a két kötetben... itt is azért érezni azt, mint a tesónál, hogy azért kellett az alvilági figurák aktív tevékenysége, mert még vissza kell fognia kicsit a skrullokat, amíg a többi sorozat írója is felkészül az invázióra... rám jellemző módon az intimebb pillanatokat élveztem a legjobban (főleg jessica jones érzelmi hullámzását használja ki jól bendis), és ahogy sok karakternek, úgy nekem is vannak ellenérzéseim az intenzív mágia-használat miatt... leinin yu rajzai kifejezetten bántották a szememet, sokszor zavarosak a kompozíciói és az egyen-arcai között is nehéz kiigazodni -ez most tipikus példája volt annak, hogy egy rendben lévő sztori-élményt húz le a vizualitás döcögése... (##12.28.)

(Incredible Hulk, vol.2 #92-105) (2006-2007, Marvel Comics) (írta: Greg Pak; rajzolta: Carlo Pagulayan, Michael Avon Oeming, Alex Nino, Marshall Rogers, Aaron Lopresti, Gary Frank) (magyarul: Hatchette, 2018)

az egyik legősibb mondás a történelemben, hogy tanulni kell a történelemből -és persze a művészek is ismerik ezt a bölcsességet, csak sajnos néha azt lehet érezni náluk, hogy túl vastagon dolgoznak az indigóval. mondjuk zöldre színezik spartacus históriáját, és elégedetten dőlnek hátra a munkájuk végeztével... tudjátok jól, hogy vannak ellenérzéseim a nagy melákkal kapcsolatban, mert nem nagyon találkoztam még olyannal, hogy számomra izgalmassá tudták volna tenni a karaktert, igaz, nem is igazán volt szándékom kísérletezni a főszereplésével írott füzetekkel. ezzel a monstre sztorival is csak azért tettem kivételt, mert ezt tényleg nagyon sokan tartják esszenciális olvasmánynak -meg persze jó laikushoz híven a harmadik thor film is csigázta az érdeklődésemet... de sajnos az elvárásaimhoz ez a történet sem ért fel, bár találtam benne érdekes elemeket, még haladni is viszonylag jól tudtam az olvasásával tempója miatt, egész a végéig nem sok mindent mozgatott meg bennem... mert leginkább tényleg csak egy ókori római parafrázisnak lehetett érezni a sztorit, ahogy a gonosz elnyomó uralkodó ellen fellázadnak a rabszolgaként kezelt gladiátorok, és ezzel lavinát indítanak el a birodalomban... maga a főhős csak azért nem egy spartacus-i karakter, mert nem igazán akar vezetővé válni, csak azért követik őt, mert ő tudja ütni a legnagyobbakat -de nagyon sokáig nem mutat érzelmeket... lehet hogy az sem segített, hogy a tizennégy füzetes terjedelem ellenére többször is azt éreztem, hogy vázlatosan rohanunk csak az események után, hogy hiányzik az igazi mélysége. annyival van csak ez esetleg kompenzálva, hogy a gladiátor-társak mind megkapják a maguk háttér-történetét, ahogy az egész bolygó múltja is ott sötétlik a mondatok között... a sztori vége már eltér az ókori mintától, mert szuperhősös módon meglett a győzelem, és a törékeny béke is karnyújtásnyira került -csakhogy az írói gonoszságot még az univerzum legerősebb lényei sem tudják legyőzni... nem tudom, hogy eleve az volt-e greg pak terve, hogy három rövid napot ad csak az uralkodásra hulk királynak, és aztán addig bombázza drámával, amíg meg nem törik, vagy szerkesztői utasításra kellett ilyen hamar visszahozni őt a földre, de csak részben tudok örülni annak, hogy a magasnyomású drámával belőlem is sikerült a végére érzelmeket kicsiholni, ugyanakkor nagyon tudom sajnálni azt, hogy nem élvezhette a melák tovább azt, amit kemény küzdelmek árán létrehozott... persze ez a dráma sarkallhatna arra, hogy akarjam tudni, hogy miként vezeti le a nagy zöld dühét a karakter, miután hazaérkezett a földre, de azt hiszem, hogy be kell látnom, hogy egy időre megint elég volt a nagy zöld szóló kalandjaiból (még ha a world war hulk nem is lenne technikailag szóló-sztori, hanem egy marvel esemény(ecs)ke)... (érdekes, hogy más írók kedvenc hulk-fogása, hogy banner és a benne élő szörny kapcsolatát elemezgetik, addig pak-nál egyetlen jelenetben láthattuk csak bruce-t.) (##12.22.)